Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-18 / 270. szám
6 2009. NOVEMBER 18., SZERDA GAZDASÁG Lakáshitel: forintban is megéri versenyképes ár, átlátható feltételek, árfolyamkockázat nélkül finanszírozás. A gazdasági- pénzügyi válság komplex hatásai komolyan érintették a lakáspiacot, és ez természetesen a lakáshitelekre is visszafogó hatást gyakorolt. A hiteligénylések száma egyértelműen csökkent, mivel a jelenlegi gazdasági környezetben sokan elhalasztották lakáscélú terveik megvalósítását, amelyekhez egyébként hitelt igényeltek volna. Az átlagos hitelösszeg csökkenésének is tanúja a piac, amiből levonható az a következtetés, hogy a hitelt igénylő ügyfelek kisebb összegű kölcsönből próbálnak gazdálkodni, amit igényeik mérséklésével vagy nagyobb saját erő bevonásával próbáltak, próbálnak megoldani. Nagyon fontos jelenség mindemellett, hogy az elmúlt egy év árfolyamváltozásai és az ezekből eredő törlesztőrészlet-ingadozá- sok következtében - érthető módon - megnövekedett az ügyfelek érdeklődése az árfolyamkockázat nélküli, forintalapú hitelek iránt. • A támogatás mértékével csökkentett kamattal igényelhető, így a piacinál kedvezőbbek a kondíciói • Mentes az árfolyamkockázattól, hiszen a hitel folyósítása és törlesztése is forintban történik • A hitel kamata akár öt A forintalapú lakáshitelben gondolkodó családok viszont szerencsés módon egyre több lehetőség közül választhatnak. A legkézenfekvőbb megoldást a 2009. október 1. óta elérhető támogatott kölcsönök jelentik, amelyeket új lakás építésére, vásárlására, illetve korszerűsítésre is igénybe vehet az ügyfél. E konstrukció nagy előnye, hogy a lakáshelyzetét javítani kívánó adósjelölt - az állami támogatás révén - a piaci feltételeknél kedvezőbb kondíciók mellett juthat kölcsönhöz árfolyamkockázat nélkül, hosszú időtávon változatlan kamatok mellett. Az új, támogatott hitelkonstrukciókba ugyanakkor több olyan korlátot is beépített a jogalkotó, amely némileg leszűkíti a jogosultak körét: így például a hitel nem igényelhető használt lakáshoz, és - a korszerűsítést kivéve - maximált a hitel- felvevő életkora is. Ám aki megfelel a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott feltételeknek, mindenképpen jobban éven keresztül is változatlan lehet, s ez hosszú távon előre kiszámíthatóvá teszi a hitellel kapcsolatos kiadásokat. • Az ügyféltől beszedhető maximális terhek jogszabályban rögzítettek • Nincsenek induló költségek jár a támogatott jcölcsönnel, mint bármelyik devizaalapú konstrukcióval, hiszen jóval alacsonyabb és hosszabb (akár öt év) időre változatlan áron juthat hozzá a szükséges összeghez. Fontos ugyanakkor tudni azt is, hogy a támogatott hiteleket csak néhány szereplő - az UniCredit Bank, az MKB, az OTP, az FHB és építési célra a CIB - tartja a kínálatában, így amennyiben ez a kölcsöntípus alkalmas az ügyfél problémájának megoldására, ezekkel a bankokkal érdemes felvennie a kapcsolatot. Azok a lakásvásárlásban vagy -cserében gondolkodó ügyfelek sem esnek el ugyanakkor a forintlakáshitel felvételének a lehetőségétől, akik valamilyen okból nem igényelhetik a jelenleg elérhető támogatott konstrukciót. A sorozatos jegybanki kamatvágásokat követve ugyanis több hazai nagybank - így például az UniCredit, az OTP vagy az Erste - is jelentősen csökkentette a piaci feltételek mellett kínált kölcsöneinek kamatait, amelynek eredményeként azok már árban versenyképesek a jelenleg elérhető euróhitelekkel szemben is. Ez a helyzet pedig tartósnak is ígérkezik: a hazai gazdaság stabilizálódásának köszönhetően ugyanis tovább mérséklődhet a jegybanki irányadó ráta, amely a hitelintézetek által kínált forintkölcsö- nök kamatainak további mérséklődéséhez vezethet majd. A támogatott lakáshitel előnyei Iparági topmunkahelyek az idén különdíjasok Az egészségügy dolgozói a legelkötelezettebbek - A pénzügyesekkel sincs gond Szolgáltató Központok Energia FMCG Kereskedelem IT/telekom Pénzügyi sz. Pharma/ Termelés Média/ eü. reklám Közmű Elkötelezettség (százalék) 55 64 63 44 58 61 69 56 49 46 Átlagos szolgálati idő (év) 2,14 9,97 5,38 5,67 6,18 3,71 6,59 6,2 5,24 10,71 Nők aránya (százalék) 47 17 49 54 32 69 67 41 59 21 Férfiak aránya (százalék) 53 83 51 46 68 31 33 59 41 79 Átlagéletkor (év) 31 43 34 38 36 35 40 33 35 44 Az egészségügy szektorban dolgozók a legelkötelezettebbek a munkaadójuk iránt, s a kereskedelemben dolgozók a legelégedetlenebbek a munkahelyükkel. A Világgazdaság és Hewitt Legjobb Munkahely Felmérésében az idén hat iparág képviselői részesültek különdíjban. Munkatársunktól A Világgazdaság és a Hewitt kutatása rávilágított, hogy rossz a helyzet a kereskedelemben, az itt dolgozók főleg a juttatásokkal elégedetlenek. Meghökkentő, hogy a szektor dolgozóinak mindössze egyharmada véli úgy, a felső vezetés jól irányítja a vállalatot, és hogy a főnökök egyaránt figyelembe veszik a céges és a munka- vállalói érdekeket. A pharma/egészségügy iparág alkalmazottai körében tapasztalhatjuk a legmagasabb elkötelezettséget, rendkívül magas azok aránya, akik büszkék a vállalatuk jó hírére, a dolgozók háromnegyede teljes mértékben azonosulni tud a cég által képviselt értékekkel, többségük úgy gondolja, hogy vállalata hiteles munkáltató. Szintén magas az elégedettség a cég által biztosított juttatásokat, valamint a hatékony munkavégzést elősegítő munkaeszközöket tekintve. A termelő vállalatok munkatársai átlagos elkötelezettségűek, ugyanakkor az átlagosnál jobban ösztönözve érzik magukat arra, hogy nap mint nap a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. Pozitívan vélekednek a felső vezetésről, akiket szükség esetén elérhetnek, úgy érzik, tájékoztatják őket a céget érintő főbb kérdésekről, és a szervezet első számú vezetőjét is gyakrabban nyílik alkalmuk látni, mint egy átlagos magyar dolgozónak. Tisztelet, becsület, szeretet, megbízhatóság, következetesség, ezek számomra fontos értékek - fogalmazott az egyik nyertes, a kiskunfélegyházi Kunplast Kársai Zrt. vezérigazgatója. Altér Róbertné hozzátette: minden munkatársamnak tudnia kell, hogy hosszú távon akkor tudunk együtt dolgozni, ha megbízunk egymásban, magunkban, ha tiszteletben tartjuk egymás munkáját, véleményét. Nincs problémájuk a munkahelyi tisztelettel a pénz ügyi szektorban dolgozóknak sem, az itt dolgozók több mint 60 százaléka ugyanis elkötelezett munkahelye felé. Eredményeik majdnem minden területen meghaladják az országos átlagot, némi elmaradást csupán a munkaidő rugalmassága, illetve a fizetésemelési szempontok ismerete kapcsán tapasztalhatunk. „Személyes felelősségemnek tekintem a vállalat sikeres működtetését minden helyzetben, mert úgy vélem, mindennek ez az alapja: a munkatársak számára megteremtem a biztonságot és az előmenetel lehetőségét úgy anyagi, mint szakmai téren” - emelte ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gergely Károly. A munkahelyhez való ragaszkodás biztosan hozzájárul ahhoz, hogy ha csekély mértékben is, de a magyar dolgozók elkötelezettebbek iránt, mint az előző években Ágazati különbségek FORRÁS: YILÁGGAZDASÁG-HEWITT LEGJOBB MUNKAHELY FELMÉRÉS 2009 HIRDETÉS