Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-18 / 270. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 18., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3 HIRSAV Szakmai nap és díjeső a gyermekvédelmi héten szakmai napot szervezett a gyermekvédelmi hét ke­retében a megyei gyer­mekvédelmi központ Ka­posváron. Az előadások mellett sor került a Mi lesz velem tíz év múlva? rajz- és verspályázat díjainak átadására is, melyeket Sárdi Árpádtól, a megyei közgyűlés alelnökétől ve­hettek át az érintettek, fa ij Konyári pincészete a Csillag születikben A BALATON LELLE1 Rád-Ikon Pincészet nevét hirdető szpotra kaphatták fel fejü­ket a Csillag születik című tehetségkutató műsor né­zői. A nézők között egy bor­vacsorára szóló meghívást sorsoltak ki: egy budakeszi néző Konyári Jánosnál, az Év Bortermelőjénél vendé­geskedhet. fi) Bormustrán a csurgói gazdák BORMUSTRÁT TARTOTT a Csurgói Hegyigazdák Egye­sülete Csurgón. Ötven bor érkezett, s a mustrán részt vevők megvitatták, mi a te­endő, hogy a gazdák a jövő évi borversenyen minél előkelőbb helyet szerezze­nek a boraikkal, (va) Kenéz a jövő évi teendőkről beszélt ASZFALTOZOTT UTAK felújítá­sa, járda- és parkolóépítés, játszóterek fejlesztése és a csapadékvíz-elvezető rend­szer korszerűsítésének folytatása - jelölte meg Ke­néz István polgármester Balatonlelle jövő évi leg­főbb teendőit. A közmeg­hallgatáson kiderült: az idén 200 millió forintnyi fejlesztés valósult meg. fi) Takarékossági vetélkedő a Honvéd iskolában játékos vetélkedőt ren­dezett a kaposvári Honvéd Utcai Tagiskola a napok­ban a takarékossági világ­nap alkalmából. Az ügyes­ségi versenyeket, me­lyeken minden osztály részt vett, a diákönkor­mányzat szervezte, (me) JEGYZET Schwajda György direktoron a világ és Kaposvár szeme. Még néhány lépcsőt meg kell tennie a felújítás sikeréig (Folytatás az 1. oldalról) A Csiky Gergely Színházat febru­ártól üzemeltető közhasznú non- profit kft. tulajdonába adja Ka­posvár közgyűlése a teátrum épületét. Teszi ezt csak és kizáró­lag akkor, ha beigazolódik, hogy a korlátolt felelősségű társaság elő tudja teremteni a felújításhoz szükséges hétmilliárd forintot, és a beruházást levezényelheti a kft. Feltételes módban lehet tehát csak beszélni a csütörtöki dön­tésről, mondta kérdésünkre ked­den Giber Vilmos (Fidesz) oktatá­si és kulturális tanácsnok. Szita Károly polgármester és Kéki Zol­tán címzetes főjegyző rendkívül körültekintően járt el, ám még így is felmerült, hogy a város el­adja a színházát, tette hozzá a bi­zottsági elnök. Elképesztőnek nevezte még a gondolatkísérletet is. Hozzátette: a kft. beruházásá­val, amelynek feltétele a tulaj­donjog, 1,5 milliárd forintos áfa válhat visszaigényelhetővé. Kaposvár színháza évek óta felújításra vár, a legutóbb mint­egy két évtizede tatarozott épü­let környéke ugyanis életveszé­lyessé vált a vakolathullás miatt. A rendszeres beázások miatt szükségessé vált tetőszigetelő és bádogosmunkákat az önkor­mányzat a nyáron végeztette el. A teljes rekonstrukció, mely kor­szerű színháztechnikai berende­zéseket is tartalmazna, elodáz­hatatlan. A város ezzel összefüg­gő pályázati próbálkozásai azon­ban az elmúlt években ered­ménytelenek maradtak, amiért a városvezetés az MSZP-SZDSZ- kormányt okolja. Pintér Attila (MSZP) frakcióve­zető elmondta: a bizottsági ülé­sen megszavazták az előterjesz­tést. Döntésüket azzal indokolta, hogy ez az egyetlen lehetséges út­Pintér Lóránd (SZDSZ): funkcionális privatizáció egy biankó csekk nyomán A SZÍNHÁZ ÉPÜLETÉNEK köz­hasznú nonprofit kft. tulajdo­nába adásával szemben egyet­len, frakcióval is rendelkező párt fogalmazta meg aggályait az szdsz képviseletében Pin­tér Lóránd azt mondta: elég homályos, amit az előterjesz­tés megfogalmaz. Egyfajta bi­ankó csekk, ami funkcionális privatizációt takar. A hétmilli­árdos beruházással ugyanis olyan érték jön létre, amit ha kivisznek a város törzsvagyo- nából egy kft.-be, és a könyv szerinti értéken 400 milliós épület értékét megsokszoroz­zák, akkor egy abban meg­szerzett tulajdonrész módfe­lett értékes lehet a jövőben, fo­galmazott. Ez esetben már Pintér Lóránd: a megszerzett tulajdonrész igen értékes lehet a jövőben csak egy vékony cérnaszál, a város százszázalékos tulajdo­nában lévő kft. lesz a kötelék a városi önkormányzat és a színház között. Kaposvár leg­fontosabb brandjéről van szó, mutatott rá a szabad demok­rata tanácsnok. FELVETETTE UGYANAKKOR, hogy a kaposvári hitelfelvételnek és kötvénykibocsátásnak is in­kább a színházat kellett volna szolgálnia a városfejlesztés­ben - a kedvező gazdasági hatással csak az építésük idején járó - lát- ványberuházások helyett. ja annak, hogy a város 2011-ben, a kőszínház megépülésének cen­tenáriumán díszelőadással 21. századi technikával ellátott, meg­újult színházat ünnepelhessen. Meglátásuk szerint ezzel a lépés­sel Kaposvár védjegye továbbra is a színházi élet fellegvára ma­radhatna, amihez elengedhetet­len az infrastrukturális háttér. A városi közgyűlés szocialista frakcióvezetőjét megkérdeztük arról is, hogy ha nemmel szavaz­nának, nem hullana-e vissza rá­juk, hogy a kormányzásuk alatt elmaradt a színházfelújítás. Pin­tér Attila erre azt mondta: uniós források nem voltak e célra, az ál­lami címzett támogatások is megszűntek. „Nagykoalíciós” egyetértés várható tehát a csütörtöki dön­téskor. Abban már nincs ilyen összhang, hogy a következő kor­mánynak könnyű dolga lesz-e, ha hétmilliárd forintos szabad forrást keres a költségvetésben. Egyesek szerint az állam támoga­tása csak a költségvetési hiány növelése mellett képzelhető el, ami jelenleg 3,8 százalékos jövő évi hiánycéllal fogalmazódott meg. Mások szerint a kreatív könyvelés áll a mostani nyomott hiány mögött, és az jóval na­gyobb. A számokkal persze lehet játszani, de a színházban rövide­sen majd csak akkor, ha egy szám nagyon pozitív lesz - Ka­posvárnak. ■ Balassa T. Utcai stílus mocskos nemzetáruló gyil­kos - olvashatjuk a Sonline hírportál cikkhozzászólásai között. Nagy Imréről. Az 56- os forradalom és szabadság- harc mártír miniszterelnö­kéről. Aki cseppet sem mel­lékesen Kaposvár szülötte. S akiről - más 56-osokkal egyetemben - utcát nevez­nének el a helyi liberálisok, hiszen húsz évvel a rend­szerváltás után igazán meg­érdemelné már. Nem mintha a közgyűlési előterjesztés­ben szereplő Kós Károllyal, Apáczai Csere Jánossal, Dsi- da Jenővel vagy Sütő And­rással valami baj lenne - Wass Albertét most hagy­juk... -, csak éppen úgy vé­lik, itt lenne a lehetőség javí­tani a hiátuson. Na, erre a felvetésre érkezett a fenti s annál még durvább többi megjegyzés. A hozzászólók érvként ter­mészetesen Nagy Imre előé­letét citálják, a kommunistá­ét, aki tagja volt a sztálini erőszakszervezeteknek, majd aktív szereplője a dik­tatórikus, sokak számára nyomorúságot hozó Rákosi- rendszernek. Mindez törté­nelmi tény, mint ahogyan az is, hogy miniszterelnökként belátta tévedéseit, a nevéhez is köthető a rendszer - adott keretek között lehetséges - liberalizálása. Emiatt kellett távoznia posztjáról, zárták ki a pártból, s lett egyúttal egy eltiporni próbált nemzet reménye. Olyan kortársak hittek benne, akik felemel­ték szavukat a diktatúra el­len, s 56-ban az utca népe is benne látta a változások le­hetőségét. Képes volt szem­benézni múltjával, s bár sodródott az eseményekkel, a forradalom bukása után sem tagadta meg elveit, nemzetét. Személye azóta itthon és külföldön a magyar szabadságvágy jelképe. Előé­letének ismeretében is. a beírok múltja nem ismert. Jelenük annál beszédesebb... Sor ellen orvosság; Szász Endre képei fogadják a betegeket kórház A Hl NI miatt sem kell aggódni: negyven kézfertőtlenítőt helyeztek el az intézmény területén Kényelmetlen, kellemetlen: a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház előcsarnokában renge­teg ember zsúfolódik össze re­gisztrációra várva - lapunkat többször is megkeresték a bete­gek ezzel az észrevétellel. Az is felmerült: a csarnok, ahol na­ponta ezerkétszáz-ezerhárom- száz beteg fordul meg, alkal- mas-e egyáltalán erre a célra, hi­szen nem várónak épült.- Ez egy gyönyörű aula, azért is ragaszkodtunk hozzá - mondta Szabó Gyuláné ápolási igazgató. - Igényesen beren­dezve, a megfelelő technikával, ventilátorokkal felszerelve. Mi lenne méltóbb a betegek foga­dására? Melyik kórház mond­hatja el, hogy Szász Endre al­kotásával díszített teremben fogadja a belépőket? Csak becslés, de a napi betegforga­lom hatvan-hetven százaléka lezajlik reggel hét és tíz óra kö­zött, vagyis három óra alatt. Pedig tizenkét órán át van szakrendelés, este hét óráig igénybe lehet venni. Persze vannak olyan esetek, amikor csak a reggeli időpont lehet megfelelő, de a betegek na­gyobb részénél nem kellene ra­gaszkodni ehhez. Ez már sokat javítana a helyzeten. Próbáltak ők is intézkedni, fűzte hozzá az ápolási igazga­tó. - Az estig tartó szakrende­lések mellett például azzal,­Szabó Gyuláné: délelőtt tíz után már alig vannak az aulában hogy aki 2009. október elsejé­től az intézmény elektronikus előjegyzési rendszerében kap időpontot, annak nem kell re­gisztráltatnia magát, hanem egyenesen mehet az osztályra. A legforgalmasabb órákban mind a tizenhét regisztrációs pultnál ülnek munkatársak. Ha nyolcvanötén várakoznak, az már egy kisebb tömegnek tű­nik, pedig csak minden pulthoz öt-öt ember vár. Ez pedig nem sok. Egyébként negyedóránál tovább nemigen kell várakozni a csúcsidőben sem. Információs táblákkal, a betegek felvilágosí­tásával is próbáltuk gyorsítani a regisztrációt. Tény, hogy a hónapokkal ez­előtti, valóban kaotikus tömegje lenetek mára „megszelídültek”. Azoknak sincs okuk aggoda lomra, akik a H1N1 miat nyugtalankodnak. Most mé; nagyobb figyelmet fordítanak < fertőtlenítésre. Például töbl mint negyven kézfertőtleníti berendezést is elhelyeztek kórház különböző pontjain, i betegeknek, úgy tűnik, tetszil is ez a megoldás, mert nagyoi hamar elfogy a készülékből fertőtlenítő folyadék. Aki láza beteg, természetesen a sürgő: ségire vagy az adott osztályr mehet. Ha pedig valóban kitc a járvány, arra is pontos inté; kedési terve van a kórháznak. ■ Jakab Ed

Next

/
Thumbnails
Contents