Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-15 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám
Laza játékkal nyert a Veszprém kézilabda Az első félidőben remek teljesítménnyel döntött Mocsai Lajos csapata Túlzás lenne azt állítani, hogy az MKB Veszprém hívei nem számítottak győzelemre a Bosna Sarajevo elleni BL-mér- kőzésen. Ám arra csak kevesen tippeltek volna, hogy a csapat egy félidő alatt kiüti a vendégeket. Dénes Tamás Mocsai Lajos a sportnapilapban azt nyilatkozta a találkozó előtt, hogy nem számít könnyű összecsapásra, mert „a Bosna hazai pályán és idegenben is képes kimagasló teljesítményre”. A fentiek tükrében alighanem még a mesteredzőt is meglepte, hogy a félidőben 22-7-re vezetett a csapata, kevesebb mint 30 perc alatt eldöntötte a találkozó sor- | sát. Ehhez két tényező nyújtott I nagy segítséget: kiválóan teljesített támadásban a csapat - gyors megindulásokból éppen úgy, mint ziccerekből és átlövé- sekből -, Dejan Perics pedig ismét szenzációsan védett. A kapus az első játékrészben 63,2 százalékkal védett, ami elképesztő teljesítmény. A második félidőben Mocsai Lajos már megtehette, hogy a korában kevesebb játéklehetőséghez jutott játékosait küldje a pályára. Ebben az időszakban - noha a Perics helyére beszállt Fazekas Nándor is kitűnően teljesített - már nem volt olyan nagy különbség a két csapat között, de így is csak az volt a kérdés, mikor lesz kétszer annyi a Veszprém góljainak a száma, mint a vendégeké. A félidő második felére ez is sikerült: amikor Milán Mirkovics belőtte élete első BL-gólját, már 30-14-re vezetett a hazai csapat. Zúgott a sportcsarnok: „Ez Veszprém”. Férfi BL, 5. forduló MKB Veszprém-Bosna Sarajevo __________________35-18 (22-7) Rh ein-Neckar Löwen-Velenje __________________33-30 Ki elce-Chambéry lapzárta után A csoport állása: 1. MKB Veszprém 8 pont/5 mérkőzés (154-122), 2. Rhein- Neckar Löwen 8/5 (164-143), 3. Kielce 5/4, 4. Chambéry 3/4, 5. Velenje 2/5 (132-141), 6. Bosna Sarajevo 2/4 (125-161) Az utolsó percekben a sokáig góltalan Korazija is belelendült, szinte egyedül lőtte a magyar gólokat, végül négyig jutott. Ugyanakkor Carlos Pérez ezúttal egyetlen gólt sem szerzett, egyébként a mezőnyjátékosok közül csak ő és Jevgenyij Lus- nyikov nem szerzett gólt. A nap másik magyar vonatkozású Bajnokok Ligája-mérkő- zésén a Győri ETO 20-14-es győzelmet aratott a spanyol Itxako otthonában. Pálinger Katalin világklasszis teljesítményt nyújtott. A csoport másik mérkőzésén a Zvezda 27-26-ra legyőzte a Valceát, így a magyar bajnok a csoport harmadik helyén áll. I n Cseh triplázott a rövidpályás bajnokságon Két hazai férfi klasszis úszó vitte a prímet a százhalombattai rövidpályás ob szombati napján: Cseh László triplázott, míg Gyúrta Dániel csupán egy leheletnyivel maradt el az Európa-csúcstól. A hölgyeknél Verrasztó Evelyn szintén duplázott. Cseh alaposan belekezdett: 50 m pillangón azonnal megjavította az országos csúcsot, majd 200-on is faképnél hagyta a mezőnyt. Ez utóbbi számot hosszú idő után először nézhette élőben az olimpiai ezüstérmes édesapja: id. Cseh László hosszú betegséget küzdött le. Cseh végül 100 vegyesen is begyűjtötte az elsőséget, szintén megjavítva a csúcsot, amelyet három éve állított fel. Gyúrta Dániel pénteken a „dressz-szakadás” miatt maradt le az Európa-csúcsról, szombaton pedig alighanem a gyengébbre sikerült rajtja miatt: míg társai 70-75 századdal a duda után repültek le a rajtkőről a 100 méteres mellúszásban, az ő reakcióideje 87 százados volt - ideje pedig 57.39 másodperc lett, amely 18 századdal gyengébb az Európa-rekordnál. A hölgyeknél Verrasztó Evelyn két bajnoki címe érdemel említést. Az egykoron világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Risztov Éva hosz- szútávúszóként próbál ismét a legjobbak közé kerülni, ám egy hirtelen ötlettől vezérelve benevezték a 800 méteres gyorsúszásba - igaz, nevezési idő híján délelőtt kellétt indulnia. Délután csak ketten tudták túlszárnyalni, így bronzérmes lett. ■ Berki Krisztián összetett Világkupa-győztes torna Berki Krisztián harmadik lett a lólengés döntőjében a stuttgarti Világkupa-viadalon, de ez az eredmény is elég volt ahhoz, hogy összetettben ő nyerje az idei Vk-sorozatot ezen a szeren. Az Európa-bajnok és vb-ezüstérmes magyart csak a világbajnok kínai Csang Hung-tao és az ausztrál Prashanth Sellathurai előzte meg a stuttgarti nyolcas fináléban. A korábbi eredményekkel együtt Berki lett 2009-ben a lólengés Világkupa-győztese. Djokovics és Montfils játssza a döntőt tenisz A hazai közönség előtt szereplő Gael Monfils lesz a szerb Novak Djokovics ellenfele a 2,75 millió euró összdíjazású párizsi fedett pályás férfi torna fináléjában, miután három játszmában 6:4, 5:7, 6:4-re nyert Radek Stepanek ellen. A másik ágon: Djokovics-Nadal 6:2, 6:3. Lékónak nagyon nem ment Moszkvában ■ sakk Lékó Péter világossal kikapott a norvég Magnus Carlsentől a Moszkvában rendezett IV. Mihail Tal-em- lékverseny utolsó fordulójában, így három ponttal holtversenyben az utolsó helyen zárt. A magyar nagymester, aki a torna első kiírását megnyerte, az 59. lépésben kényszerült a parti feladására. A tornát az exvilágbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik nyerte hat ponttal. Nem bírtak a postások a kínaiakkal asztalitenisz Nem jutott be a legjobb nyolc közé a Postás SE csapata a női ETTU Kupában, miután 3-1-re kikapott a spanyol Cartagena otthonában. A két kínai játékossal felálló házigazdák ellen Lovas Petra szerezte a magyarok egyetlen győzelmét. A női váltó olimpiai kvótát szerzett RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA Nem sikerült kiharcolnia a vancouveri téli olimpián való indulás jogát a magyar férfiváltónak a Marquette-ben zajló Világkupán. A kvartett a 13. helyen zárt. Az eleve esélyesebb női váltó azonban kvótát szerzett, a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea négyes ugyanis bejutott az elődöntőbe, vagyis a nyolcadik helynél nem zárhatja rosszabb eredménnyel az amerikai versenyt. Huszárék Montrealban hetedikek lettek.