Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-03 / 257. szám
2 MIT SZÓL HOZZÁ? Rádió, kedvre hangolva vass László görgetegi diák: - Elsősorban helyi rádiókat hallgatok, az Enjoy és a KI fiatalosságát szeretem. Igazából a punkzene a kedvencem, amit ezek a rádiók érthetően nem játszanak túl sokat, de a rock is bejön nekem, abból meg azért akad kínálat. A zene mellett a helyi hírek is érdekelnek, ezeket is megtalálom, de a műsorvezetők nem beszélik szét túlságosan az adást. BERKES GIZELLA kaposvári takarítónő: - A Danubiust és a Slágert is kedvelem, nem is értem, hogy fordulhat elő, hogy két ennyire közkedvelt adó egyszer csak megszűnjön; nincs tovább. Borzasztónak tartom, hogy ez előfordulhat, és nem értem a döntéshozókat Persze, én nem látok be a kulisszák mögé, nem tudom, mi áll a háttérben, de sok szívderítő aligha. Sajnálom a két országos adót. koloszár zsolt alkalmazott grafikus iparművésze- tis hallgató: - A pörgős zenéket kedvelem leginkább, ez határozza meg, hogy éppen melyik frekvenciára hangolok. Az országos adók közül a Danubiust, a helyiek közül a Kapóst és az Enjoyt egyaránt figyelem. Mindig a zene dönt, ha a hangulatomnak megfelelő stílusokat találok egy adón, akkor maradók. ÉVE ÍRTUK következik a világbajnoki selejtezők fináléja. Válogatottjaink a mérkőzés előtti napokban egy rejtekhelyen készülnek fel a szerda esti, Írország elleni találkozóra. Amely, legalábbis abban reménykedünk, nem az utolsó mérkőzés lesz az idén. Ha minden jól megy, még lesz folytatás, sor kerülhet a világbajnoki részvételről döntő, arra a bizonyos harmadik Magyarország-Cseh- szlovákia-mérkőzésre. sor került rá. Sajnos. Sokan attól a bizonyos mar- seille-i mérkőzéstől datálják a magyar futball hanyatlását. Amikor csak jöttek a csehszlovákok, jöttek a csehszlovákok... MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 3., KEDD Siófok eladja a Zöldfokot drága részvények Egymilliárd forintos bevételt vár a város Újabb Zöldfok-részvé- nyektől válna meg a siófoki önkormányzat; az indoklás szerint azért, mert másként lelassulna a cég fejlődése. Kolumbán Tünde A város legutóbb 2005-ben érté-, kesítette az ezredfordulón alakult társaság 48,8 százalékos kisebbségi részvénycsomagját, de még az üzlet megkötése után is a siófoki önkormányzat maradt a többségi tulajdonos 50,9 százalékos részvényhányadával. Ebből adna el most a város további huszonöt százalékot egymilliárd forintért. Négy évvel ezelőtt a Zöldfok- részvényeket az AVE Magyarország Kft. vásárolta meg, akkor 760 millió forintos áron, és úgy tűnik, az eladásra kínált pakett iránt a tulajdonostárs most is érdeklődik. Az önkormányzat ennek ellenére meghívásos eljárással értékesítené a részvényeket, és más vállalkozásokat sem kíván kizárni a részvény- vásárlási lehetőségből, kivéve az ellenséges felvásárlók körét. Merthogy Balázs Árpád siófoki polgármester tájékoztatása szerint olyan cégek is szeremének Zöldfok-részvényt venni, amelyeknek a vásárlással csupán az lenne az érdekük, hogy tönkretegyék a társaságot, és megszerezzék a piacát. A területszerzés azért is lehet lényeges, mert a Zöldfok közbeszerzéssel a dél-balatoni régió száznégy településén jutott a járművek, eszközök és létesítmények üzemeltetési jogához az uniós hulladékgazdálkodási programban. Balázs Árpád elmondta: a városnak az a célja, hogy a 25 százalék plusz 1 részvénnyel továbbra is meghatározó szereplője maradjon a Zöldfoknak, amely azóta működik a korábbiaknál jóval racionálisabban, lett jobb a tőkehelyzete, és eredményessége is azóta javult, mióta az AVE Magyarország, azaz a felső-ausztriai tartományi ön- kormányzatok által jegyzett társaság a társtulajdonos. - Az AVE akkor hajlandó további fejlesztésekre, ha döntő tulajdoni hányada lesz a Zöldfokban - mondta Balázs Árpád. A részvényértékesítés mögött a siófoki polgármester tájékoztatása szerint nincs pénzügyi kényszer, a város egyszerűen kiváló forrásképzésre lát lehetőséget az üzlettel, hiszen az önkormányzat által egykor még a Somogy Megyei Településgazdálkodási és Kertészeti Vállalattól vásárolt részvények értéke az elmúlt évtizedben megsokszorozódott. A részvényeladásnak azonban a lakosságra nézve negatív hatása nem lehet. Somot fejlesztik BÁR MÉG CSAK IDÉN NYÁRON helyezték üzembe az uniós köve telményeknek minden tekintetben megfelelő új somi térségi hulladékkezelő telepet, máris a továbbfejlesztését tervezik. Balázs Árpád siófoki polgármestertől tudjuk: javában készítik a pályázatot annak érdekében, hogy még biztonságosabb és korszerűbb lehessen a kisfalu létesítménye. Lesz helye a veszélyes hulladéknak uniós projekt Udvar a fáradtolajnak és a használt akkumulátornak Januártól lesz helye a siófoki lakosság olyan hulladékának is, amely a kommunális szemét közé nem tehető. A városban elkészült az a hulladékudvar, ahol jövő év elejétől'a használt akkumulátorokat, a fáradt olajat és a feleslegessé vált elektronikai berendezéseket is le lehet adni. A terület műszaki átadása tegnap megtörtént, az udvart hamarosan konténerekkel töltik meg, ezekbe kerülnek majd a veszélyesnek minősített hulladékok, de ugyanitt papírt és műanyagot is átvesznek majd. A hulladék- udvar a hét öt napján lesz nyitva. Az üdülőtulajdonosokra gondolva az egyik nap vasárnap lesz. A hulladékudvart csak a lakosság veheti majd igénybe, közülük is kizárólag azok, akik díjfizetőként szerepelnek a Zöldfok nyilvántartásában. A 40 millió forintos beruházás része annak az összesen 12 milliárd forintos, 204 dunántúli települést érintő Dél-Balaton és Sió Völgye Hulladékgazdálkodás Projektnek, amely a településeken megteremti a környezetbarát hulladékgazdálkodást.- A siófokihoz hasonló hulladékudvar Somogybán még négy helyen: Somban, Tabon, Balatonkeresztúron és Ordacsehiben működik majd - mondta Dobrai Bernadett, a projektet koordináló Balaton és Sió Kht. vezetője. ■ Kolumbán Tünde Ladi hálaadás a megújult templomért megszépült a ladi református templom a belső felújítással. Az elvégzett munkáért november 7-én 14 órakor hálaadó istentiszteletet tartanak Nagy Csaba esperes szolgálatával. E napon Kálvin Jánosra is emlékeznek az egybegyűltek. (ga) Leader-pályázatok hosszabb határidővel az eredeti október végi határidő helyett november 16-ig adhatják be pályázataikat az önkormányzatok, vállalkozók, civil szervezetek és egyházak. Szíjártó Attila, a Rinya-Dráva Szövetség irodavezetője elmondta: tizenhárom jogcímen lehet pályázni a Leader-közösségben. (jg) Útfelújítás Kapolyon hárommillióból ÚJ ASZFALTBURKOLATOT kapott Kapolyon a Táncsics utca. Az útfelújítás mintegy hárommillió forintba került. Ennek ötven százalékát pályázati támogatással nyerte az önkormányzat, tudtuk meg a polgármesteri hivatal illetékesétől. (kj) Barcs várossá válásáról a vetélkedőn barcs várossá válásának 30. évfordulójára helytörténeti vetélkedőt hirdettek a közelmúltban. Ötfős csapatok jelentkezését várják általános és középiskolai korcsoportban, illetve felnőtt kategóriában. A vetélkedő jelentkezési határideje november 6-ra változott a minap, (jg) Megemlékezés a siójuti sírkertben papp János polgármester koszorút helyezett el a helyben szolgáló lelkészek siójuti kopjafájánál a hét végén. Szatmári A. Lajos címzetes esperes a kegyelet virágaival adózott Szántó Miklós gályarab-lelki- pásztor emlékének, tudtuk meg a plébániahivatal tájékoztatásából. (bt) Több lánynak jut az olcsóbb oltásból Kaposváron ön-védelem Répa Imre szerint az egészségügy arról szól, hogy előzzük meg a bajt A kaposvári önkormányzat bővítette azoknak a lányoknak, nőknek a körét, akik számára kedvezményesen biztosít méhnyakrák elleni védőoltást. Szita Károly polgármester és Répa Imre professzor, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója közös sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn: a 13. életévüket az idén betöltő lányok az előző évihez hasonlóan kedvezményesen megkapják a három oltóanyagot. Ám mostantól a 13 évesnél idősebb kaposváriak is olcsóbban, a kiskereskedelmi árnál 27 ezer forinttal kevesebbért vehetik meg az amúgy 81 ezer forintos vakcinát.- Tavaly 156 kislány kapta meg kedvezményesen a méhnyakrák elleni védőoltást Kaposváron - mondta Szita Károly -, kilenc és fél millió forintot költött erre a város. Volt, aki ezer forintért vásárolhatta meg az oltóanyagot, ám a legkevésbé rászorultak is egy áráért kapták meg a három oltást. Az idén 151-en, az érintett korosztály fele kíván élni a lehetőséggel, ám ha a többi család is beoltatná a gyermekét, ők is megkapnák olcsóbban a védőoltást. Az idén aztán úgy írtuk ki a közbeszerzést az oltóanyag vásárlására, hogy a 13 évesnél idősebbeknek is biztosíthassuk: a kiskereskedelmi árnál 27 ezer forinttal olcsóbban juthatnak hozzá a vakcinához. Répa Imié szerint dicséret illeti a várost azért, mert ösztönzi az embereket, hogy kezdjenek el önmagukról gondoskodni. - Ez az egészségügy egyik alappillére - mondta a professzor -, melynek megvalósításához Kaposvár példaértékűen nyújt segítséget. Amennyiben 13 és 16 éves koruk közt megkapják a védőoltást a lányok, igazoltan megelőzhető a méhnyakrák csaknem száz százalékig. Répa Imre hozzátette: - Bízunk benne, hogy az új kormányzat felállása után visszahozható lesz az az elképzelés, miszerint osszuk három részre az oltások finanszírozását. Egy egységet fizetne az érintett polgár, egyet a lakóhely szerint illetékes önkormányzat, és egy egységet adna hozzá a gyártó. Ha ez megvalósulhatna, hihetetlen mértékben lehetne növelni a lakosság átoltottságát. November 13-án 16 órakor lakossági fórumot szervez a szociális iroda az Együd Árpád művelődési központban, ahol szakemberek tájékoztatnak a méhnyakrák elleni oltásról. A kedvezményes oltóanyag igényléséhez szükséges űrlap már letölthető a város honlapjáról, illetve hozzáférhető az egészségügyi gondnokságon. ■ Márkus Kata A H1N1 elleni oltás is lehet ingyenes A sajtótájékoztatón a polgár- mester és Répa Imre közösen buzdította a lakosságot a H1N1 elleni védőoltás mielőbbi beadatására, mert, amint a professzor fogalmazott: borzalom közelít Kelet felől, s már a spájzban van. Szita Károly pedig bejelentette: Kaposvár minden helybeli számára megvásárolja a H1N1 elleni kétezer forintos védőoltást, akinek anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé.