Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-11 / 264. szám

6 GAZDASAG 2009. NOVEMBER 11., SZERDA Létéért küzd a hazai bútoripar stratégia Az export és az extra szolgáltatások segíthetnek a nagyobb cégeknek A fehérvári Garzon a jobb helyzetű cégek közé tartozik, de még az ő árbevételük is ötödével csökken az idén Az életben maradásért küzd a magyarországi bú­torgyártó cégek jelentős része, miután az év első felében negyedével esett vissza a belföldi összfor­galmuk. A második félévi forgalomerősödés némi­leg segített ledolgozni a lemaradást. Déri Gábor A hazai árbevétel alapján tavaly még 130 milliárdos bútorgyártói piac forgalma 100 milliárd forint alá zsugorodhat az idén. Ez kü­lönösen annak fényében meg­döbbentő', hogy az ágazat az el­múlt öt esztendőben átlagosan évi 10 százalékkal bővült. A lakossági vásárlások elma­radása mellett a cégek költség­visszafogását is megsínylette az iparág. A legsúlyosabb helyzet­ben azok a kis- és közepes vál­lalkozások vannak, amelyek csak a belföldi piacokra termel­nek, s jelentős mértékben kap­csolódnak a hazai építőipari be­ruházásokhoz. „Sokan a korábbi konjunktúra idején hitelből fejlesztették a gép­parkjukat, amely most kihaszná­latlanul áll, a törlesztést azonban fizetni kell. Az ily módon bajba jutott vállalkozások száma a több százat is elérheti” - vázolta a to­vábbi nehézségeket Hidas Má­tyás, a Magyar Bútor és Faipari Szövetség elnöke, aki egyben a piac egyik kisebb szereplője, a Stulwerk Kft. ügyvezető igazga­tója. Hozzátette: ha nem rendező­dik a gazdasági helyzet, a követ­kező egy évben ezek a cégek bi­zonyosan lehúzhatják a rolót, ugyanis a túlélési stratégia leg­fontosabb elemén, a költségcsök­kentésen már túl vannak, és több eszközük már nincs. A székesfehérvári Garzon Bú­tor Zrt. vezérigazgatója úgy véli, cégük a jobb helyzetben lévő vál­lalkozások közé tartozik, ezzel együtt 20 százalékos árbevétel­csökkenést várnak 2009-re. „A legjelentősebb visszaesést az irodabútorok és a szállodai megrendelések kapcsán érez­tük” - mondta Nagy Alajos, aki az év legnagyobb sikerének tart­ja, hogy senkit sem kellett elbo­csátani a százfős cégtől. Igaz, ezt csak jelentős költségcsökkentő intézkedések árán tudták elér­A BÚTORSZÖVETSÉG országos felmérést készíttetett az idén a bútorvásárlók, illetve a bútort venni szándékozók körében igé­nyeik, véleményeik megismeré se céljából E szerint a vevők ni. A Garzon 2004-ben a nyuga­ti piacok gyengélkedése miatt már átélt egy súlyos válságot, és ennek köszönheti, hogy most vi­szonylag kedvezőbb a helyzete, mint a többi szereplőnek. Abban az évben ugyanis át kellett alakí­taniuk a működésüket: azóta na­gyobb teret kap a vállalat profil­jában a szolgáltatói, kereskedel­mi és fővállalkozói funkció. A szolgáltatói szerep vállalását kulcsfontosságúnak tartja a vál­59 százaléka részesítené előny­ben a hazai terméket, a fiatal egyedülállók körében azonban jóval alacsonyabb ez az arány (41 százalék). A jó minőség és az ár mellett a hosszú ideig tar­ság elleni védekezésben Pintér- né Miglécz Erzsébet, a 134, első­sorban nyugat-dunántúli tagot számláló Pannon Fa-és Bútoripa­ri Klaszter menedzsere is. Ez el­sősorban belsőépítészeti és egye­di tervezési szolgáltatásokat fog­lal magában, amelyeket szerinte szívesen vállalnak fel a cégek. Ennek ellenére a nagy faipari ha­gyományokra visszatekintő tér­ségben is jócskán megszaporod­tak a vállalatok gondjai. tó garanciával és a szervizszol­gáltatásokkal lehet a leginkább meggyőzni a fogyasztókat Ma­gyarországon a fiatal párok vá­sárolnak a leggyakrabban, két- három évente új bútort Bútoripari top 10* Név Árbevétel Swedwood Sopron Kft. 10 626 ADA Hungária Kft. 9 435 Interfa Kft. 7 616 Kanizsa Trend Kft. 7 186 ÁSS Bt. 5 376 Sitform Bútorgyár Bt. 4 257 Er-Fa 2000 Kft. 3 271 Bilié rbeck Kft. 3 080 Garzon Bútor Zrt. 3 073 Design Termelő Kft. 2 463 *2008, MILLIÓ FORINT FORR.ÁS: FAGOSZ „Most is megtapasztaljuk, hogy a bútor rendkívül válságérzékeny termék, hiszen a kereslet drasz­tikusan visszaesett tavaly decem­ber óta” - ismertette három me­gye helyzetét a klasztermene- dzser. A fennmaradásért küzdő cégek, amelyek között komoly re­ferenciákat felmutatók is találha­tók, emiatt egyre nagyobb szám­ban fordulnak a klaszterhez ab­ban a reményben, hogy megren­delésekhez segíti őket. A mene­dzser szerint bizonyos védettsé­get jelent, ha egy cég nyugati ex­portra is termel. Ezeknek a vállal­kozásoknak ugyanis jóval kisebb mértékben esett a forgalmuk. Az exportorientált kereskede­lemnek köszönhetően tudta el­lensúlyozni a belföldi kereslet csökkenését az Andante bőrbú­torokat gyártó Kanizsa Trend Kft. „A prémium osztályban először tavaly decemberben éreztük a válság első szelét, amely összes­ségében 20 százalékos vissza­esést okozott” - mondta Miklós Zsolt, a Nagykanizsán termelő cég ügyvezető igazgatója. Hozzá­tette: az utóbbi két hónapban is­mét növekedtek az eladások. Ez a szokásos szezonalitásnak tudha­tó be, de arra is utal, hogy a gaz­dagabb réteg most kezdi megva­lósítani elhalasztott vásárlásait. A növekedés tehát csak látszóla­gos, akár többévi vegetálás is vár­hat még a szektorra, amíg a valós fellendülés megérkezik. Mire harapnak a vásárlók? - Minőség, hosszú garancia, szervizszolgáltatás HIRDETÉS Egyre többen váltanak át gyorsjelentés Digitális tévét néznek egymillió háztartásban Tizenhatezerrel, 1,083 millióra bővült szeptemberben Magyar- országon a digitálisan televízió­zó háztartások száma - derül ki a Nemzeti Hírközlési Ható­ság (NHH) gyorsjelentéséből, amely a 14 legnagyobb műsor- terjesztő adataira épül és az elő­fizetéses piac 80-85 százalékát fedi le. A közel 3,8 millió hazai ház­tartás közül mintegy hárommil­lióban van valamilyen előfize­téses tv-szolgáltatás. A fennma­radó 800 ezerben a tető- vagy szobaantennával szabadon fog­ható analóg és digitális földfel­színi sugárzású műsorokat, vagy az ingyenesen elérhető műholdas adásokat nézik. Az elemzésben szereplő szol­gáltatók - Magyar Telekom Nyrt., Invitel Zrt., UPC Kft., FiberNet Zrt., Digi Kft., PR Te­lekom Zrt., Zelka Zrt., Tarr Kft., TvNetWork Nyrt., ViDaNet Zrt., PariSat Kft., RubiCom Zrt., An­tenna Hungária Zrt. és HD Plat­form Kft. - szeptember végén 2,459 millió előfizetést tartottak nyilván, nyolcezerrel keveseb­Nálunk 3,8 millió háztartás tévézik Dobogós piacvezetők VALAMENNYI szolgáltatást fi­gyelembe véve a UPC piacve­zető, de részesedése az egy hónappal korábbi 33 száza­lékról 32,5-re csökkent A második Digié 23,9 száza­lékról 24,1-re emelkedett, míg a harmadik Magyar Telekom (T-Home) 19,2 szá­zalékról 19,8-re növelte ré­szesedését. bet, mint egy hónapja - közli az orientpress.hu. Szeptemberben a vizsgált körben a digitalizáltság 43,5 százalékról 44-re nőtt, ugyan­akkor az előfizetői körön belül 56,5 százalékról 56-ra csökkent az analóg előfizetések száma. A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók adatai szerint az előfizetéssel rendelkező háztar­tásokon belül 13,7 százalékról 14,1-re nőtt a digitális kábelté­vére vagy (internetes) IPTV-re előfizetők aránya, míg a műhol­das szolgáltatás esetében 29,8 százalékról 29,9-re. A műholdas szolgáltatásokat a gyorsjelentés teljes körűen le­fedi - idesorolva az Antenna Hungária által működtetett ve­zeték nélküli szolgáltatást is. Itt az előfizetők száma szep­temberben 730 ezerről 736 ezerre nőtt. A piacvezető Digi részesedé­se 54,3 százalékról 53,3-re, a UPC-é 25,1 százalékról 24,9-re csökkent, a Magyar Telekom pe­dig 15,3 százalékról 16,5-re nö­velte részesedését. ■ A BUX index 2009. november Kién 21300 Nyitóérték: I Záróérték: 21200. ..............IJÍQ2? I. 2110 0 J f Változás:3,51%~]...|~-V !í*KAv jJ 20900 V 20 *®® Előző napi ..............f....... 2070 0 záróérték: 15.39, a«ewYort-i9 711 finn 2°'°1 tőzsde nyitása /| pont/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / FORRÁS: BÉT NYlRTltEK________ Részvény Utolsó ár (Ft; Változás (°t) Millión Richter 41975 2,37 2438 OTP 5 634 1,69 14 817 FHB 1298 1,4 81 Mól 16000 0,69 1831 Danubius 3 550 0,14 _____1 VE SZTESEK ' FORRÁS: BÉT ivbmwíií^>^í';' -'tMíbihhhhhbh PannErgy 790 -6,94 444 Econet 80 -3,61 74 TVK 3 010 -1,95 ____7_ Rá ba 706 -1,80 15 Egls 18 415 -1,41 377 A BUX index az elmúlt napokban 20 *00 20781n 20600 20466 / 20400 / 202001‘V°288 \/ 20 000 \ / 20076 19800 \f 19600 19677 19400,-------------------------------------------­ponj/11.02 11.03 11.04 11.05 11.06 11.09 FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forint/tonna, 11.10.) EUROBÚZA 2009. december________30 000 TA KARMÁNYBÚZA 2009. december________27500 TAKARMÁNYKUKORICA 2009. novehnber________29 050 TA KARMÁNYÁRPA 2009. december 27 600 OLAJNAPRAFORGÓ 2009. november________60 000 MN B-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. november 10-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft III 272,14 181,46 179,98-0,78 Ft -0,68 Ft -0,75 Ft Forintbetéti* kamatok {%) Allianz Bank_______5,25 6,00 Bud apest Bank 6J5** 4,75^ CIB Bank________4,50 4,50 Er ste Bank 5,25 5,50 K&H Bank***________3,30 5,60 MK B Bank___________4,83 4,93 OT P Bank __________2,75 2,75 Raiff eisen Bank** 7,50 6,90 UniCredit Bánit_______5,40 5,40 • A LAPTERMÉKEK, 1 MILLIÓ FORINTRA. • ‘ AKCIÓS • • • 3 HÓ HELYETT 6 HÚ. Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 11.10.) __________________Vételi Eladási Allianz Bank 265,35 278,95 Budapest Bank 263,97 280,30 CIB Bank_________260,60 282,32 Citibank 2 61,07 282,83 Erste Bank 264,52 279,76 K&H Bank 264,10 279,32 MKB Bank________265,20 278,80 OT P Bank 265,10 278,70 Raiffeisen Bank 266,32 278,30 IU>pályáxert az önkormányzati •■közigazgatás fejlesztőiére Az e-közigazgatósl szolgáltatások fejlesztésére, regionális alkalmazásszolgáltató központ (ASP) kialakítására és az ahhoz történő csatlakozásra nyerhetnek össze­sen 1,5 milliárd forint európai uniós támogatóst a Dél-dunántúli régió helyi önkor­mányzatai. A fejlesztések eredményeként az állampolgárok és a vállalkozások szé­les köre számára válnak elérhetővé az elektronikus önkormányzati szolgáltotósok. Mire igényelhető uniós támogatás? A konstrukció keretében e-önkormány- zati rendszereket biztosító ASP-kőzpont kiépítésére és az ahhoz való csatlakozta­tásra igényelhető EU-tómogatós. Az ASP-központ kiépítése során elszámolhatók többek között a szakrendszerek fejlesztésére, üzemeltetésére, oktatására és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítésére fordított kiadások. A központhoz csatlakozás esetén elszámolhatók a szoftverek téstreszobósával, adatmigrációval, törzsadatok leltöltésével, infrastruktúra-bővítéssel és a lakosság tájékoztatásával kapcsolatos költségek. Kik pályázhatnak? A construkció keretében olyan települési önkormányzatok pályázhatnak, amelyek jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek a magas szintű e- ügyintézésl szolgáltatások terén. Ezeknek az önkormányzatoknak a bázisán létre­jövő ASP-központok biztosítanak korszerű informatikai alkalmazásokat a későbbi­ekben csatlakozó önkormányzatoknak. Mekkora az igényelhető támogatás összege? Az ASP-központ kiépítésére elnyerhető vissza nem térítendő támogatós összege 500 millió és 825 millió fo­rint között lehet. A támogatás mértéke a projekt összes elszámolható költségének legfeljebb 90 százaléka. Az 1,5 millióra forintos támogatási keret fennmaradó része fordítható önkormányzatok csatlakoztatására. A csatlakoztatásnál a támo­Í jatás mértéke a csatlakoztatás összes elszámolható költségének legfeljebb 95%-a ehet. Hogyan lehet jelentkezni? A pályázatokat 2009. december 15. és 2010. január 25. között lehet benyújtani a következő címre: VAU Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft, ROP Igazgatóság 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32. A pályázat kódszóma: DDOP-2009-3.1,4. A pályázati dokumentáció a www.nfu.hu honlapról tölthető le. Sikeres pályázást kfván a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségi A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. ■ Nemzeti Fejlesztési Ügynökség D ÚMFTinfovonol:06 40 638 638 ■ m nfu@ntu.oov.hu • wwe.sfe.hu U\

Next

/
Thumbnails
Contents