Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-10 / 263. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 10., KEDD HÍRSÁV Bajnoki után hunyt el Takács Lajos labdarúgás A Fejér me­gyei első osztályú Marton- vásár- Pálhalma-mérkőzést követően az öltözőben rosszul lett és elhunyt a hazaiak játékosa, Takács Lajos. A Videoton egykori csatára több mint kétszáz mérkőzésen lépett pályára az élvonalban, emellett 2001 augusztusától rövid ideig az akkor másodosz­tályú Kaposvári Rákóczi­ban is futballozott, (ti) Szerb Kata és klubja is ezüstérmes LÁTVÁNYTÁNC A Team Ka­posvár Sportklub a Magyar Látványtánc Sportszövet­ség Magyar Kupáján vett részt Százhalombattán. Szerb Kata „Kate“-című produkciójával Fitness- show kategóriában ezüst­érmet szerzett. A sportklub 16 főből álló új csapata az „MJ“-című produkcióval felnőtt Nyílt kategóriában második lett. A versenyző­ket Balázs Barbara és Bun- dics Katalin, a klub show- tánc és akrobatika tanára készítette fel. A csapat ké­szül a decemberi Látvány- sport Fesztiválra is. Az atádi Szabó Korina dobogóra állhatott úszás Értékes helyezése­ket szerzett Szabó Korina a Móron rendezett úszó versenyen. A Nagyatádi Úszó SE sportolója 100 m pillangón bronzéremnek örülhetett, míg 400 m gyorson negyedik, 200 m gyorson ötödik lett. (ti) Egyetlen fogadó tippelt hibátlanul a totón TOTÓNYEREMÉNYEK A Sze- rencsejáték Zrt. tájékozta­tása szerint a 45. fogadási heti totó és góltotó nyere­ményei a következők: a to­tón egy darab telitalálatos és egy darab 13-as volt. Előbbi nyereménye 18 014 240, utóbbié 5 146 925 fo­rint. A 12-esekre 122 840, a 11-esekre 11 820, míg a 10-esekre 2580 forintot fi­zetnek. A góltotó négyesei egyenként 13 020 forintot érnek. Jól kezdett a csikócsapat vízilabda ob i/b A nyolc gólból hetet vállalt a Dodog-Maár-duó Maár Róbert, a Kaposvári VK egyik meghatározó pólósa (fehér sapkában) háromszor is beköszönt Budapesten az Ybl csapatának kapujába Az első félidő után még két találattal vezetett ugyan a Kaposvári VK OB J/B csoportos férfi vízil­abdacsapata Budapesten, a vége azonban négy gólos vereség lett. Fenyő Gábor BP. YBL WATER POLO CLUB KE- KAPOSVÁRI VK 12-8 (1-2,1-2, 5-1, 5-3) kaposvári VK: Katonka - ülés, ifjabb Berta, Horváth D., Juhász- Szelei N. (1), Maár (3), Halász M. csere: Dodog (4/1), Vitári, Langmár, Jakó. edzők: Berta József, Dobos Pál. A HÁZIGAZDA BP. YBL WATER POLO CLUB SE GÓLSZERZŐI: Szilágyi K. 2, Szilágyi Zs. 2, Szabó G. 2, Békési 2, Muth 2, Major 1, Kibédi 1. EMBERELŐNYÖS HELYZETBŐL SZÜLETETT GÓLOK: 5/1, illetve 6/2. büntetők: 1/0, illetve 1/1. Álomszerűén kezdődött a fővárosi találkozó a kaposváriak szemszögéből; az első két ne­gyedet egyaránt 2-1-re nyer-ték a vendégek. A folytatásban az­tán újabb négy gólt dobtak a somogyiak: Dodog Szabolcs és Maár Róbert is egyaránt kétszer volt eredményes, összességében pedig csapatuk nyolc góljából ők ketten hetet hoztak össze. A bajnoki címvédő házigazda Bp. Ybl Water Polo Club KE együttesének a játékosai viszont ekkor kereken tízszer találtak be, így a kétgólos kaposvári előnyből a mérkőzés végére négy gólos hátrány lett. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: HÍTÖS VSE Kecskemét-Bp. Tipo VSC 6- 10 (2-4, 2-1, 0-2, 2-3); Hód- mezővásárhely-Tatabányai VSE 7- 13 (2-5,1-2,1-5, 3-1). Visszaköltöznek az ötvenesbe „SPORTÖRTÉNELM!" dátum lesz november 14e a Ka­posvári VK pólósai számá­ra. A társaság ugyanis „visszaköltözik”Zala me­gyéből, Nagykanizsáról a somogyi megyeszékhelyre, s szombaton 11 órakor a sá­tortetővel befedett ötven mé­teres medencében fogadják már a Hírős VSE Kecske­mét egyletét. A Pénzügyőr otthonában játszanak esti meccset Szentgotthárdon nyertek a lelkes atádi tekézők TEKE NB II - FÉRFIAK: SZENTGOTTHÁRDI VSE- EEE NAGYATÁD-VENCEL TK 3:5 (3047:3064) Fontos mérkőzést nyert az él­mezőnyhöz tartozó Szentgott- hárd otthonában az EEE Nagya- tád-Vencel TK alakulata, ered­mények: Láng J. 540, Lebár 514, Láng A. 512, Gyócsi 511, Tamás Z. 494, Jankovics 493. ■ F. G. Meglehetősen szokatlan idő­pontban, kedden 19.30 órakor játsszák Budapesten a Pénzügy­őr SE-Diamant Kaposvár kupa­meccset. A párharc győztese - a vendég somogyiaknak aligha okozhat gondot a Budapest-baj- nokságban szereplő Pénzügyőr elleni fellépés - jut a nyolc közé, ahol a következő ellenfél várha­tóan a MAFC lesz. A Közép-európai Liga-soro­zatban ezen a héten szabadna­pos lesz a Diamant Kaposvár 11-szeres bajnok és 12-szeres kupagyőztes férfi röplabdacsa­pata. A jövő héten, pénteken az­tán ismét hazai pályán szerepel a társaság, amikor is a szlovák VK Chemes Humenne gárdáját láthatjuk majd a somogyi me­gyeszékhelyen. ■ Fenyő G. König és Balogh is bronzot hozott Horvátországból A hagyományos eszéki viadalon ezúttal csak két versenyzőből ál­ló'miniküldöttség képviselte a Nagyatádi Judo Club színeit, s mindketten a dobogóra állhat­ták. A 36 kg-os súlycsoportban König Mercédesz komoly súly­hátránnyal küzdve, míg a 48 kg- os Balogh Adrienn három győze­lemmel és egy vereséggel szer­zett bronzérmet. ■ F. G. A felnőtteknél és az ifiknél is a háromfai egylet fordulhat az élről ARANY ÁSZOK MEGYEI III. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG DÉL-SOMOGY CSOPORT A 8. FORDULÓBÓL ELHALASZ­TOTT MÉRKŐZÉSEN: Szulok- Mesztegnyő 4-0. AZ ŐSZI VÉGEREDMÉNY: 1. Háromfa 10 8 1 1 49-19 25 2. Somogysárd 10 7 1 2 28-18 22 3. Tarany 10 6 1 3 33-18 19 4. Kutas 10 6 1 3 23-19 19 5. Saulok 10 4 2 4 16-18 14 6. Homokszentgyörgy" 10 4 3 3 20-23 12 7. Görgeteg 10 4­6 17-22 12 8. Potony 10 3 1 6 19-31 10 9. Mesztegnyő 10 3­7 18-32 9 10. Gyékényes 10 2 2 6 17-25 8 11. Inke 10 1 2 7 15-30 5 A *-gal jelölt Homokszentgyörgy csapatá­tól három büntetőpont levonva. IFJÚSÁGIAK: 1. Háromfa 9 8 1 40-22 24 2. Tarany 9 7 2­40-10 23 3. Kutas 9 5-| 4 21-21 15 4. Homokszentgyörgy 9 5­4 21-27 15 5. Gyékényes 9 4 2 3 22-16 14 6. Mesztegnyő 9 4­5 26-17 12 7. Potony 9 3­6 21-25 9 8. Szülök 9 2 1 6 16-31 7 9. Görgeteg 9 2 1 6 7-29 7 10. Inke 9 2­7 16-32 6 ■ Fenyő Gábor Szaggatták a hálót az őszi utolsó előtti fordulóban ARANY ÁSZOK MEGYEI IV. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG AZ UTOLSÓ ELŐTTI, 12. FORDU­LÓ eredményei: Kálmáncsa- Orci 0-5; Iharosberény-So- mogygeszti 6-3; Osztopán- Kazsok 5-4; Szabás-Miké 4-3; Sántos-Ordacsehi 2-1; Bárd- udvarnok-Kaposújlak 0-0; Alsóbogát-Csököly 0-1. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. CsÖ- köly 28 pont (36-23), 2. Szabás 27 pont (31-17), 3. Mike 24 pont (46-24), 4. Őrei 24 pont (36-21). AZ ŐSZI 13. (ZÁRÓ)FORDULÓ párosítása: Kaposújlak-Alsó- bogát (szombaton); Csököly- Osztopán; Ordacsehi-Kálmán- csa; Orci-Szabás; Mike-Iharos- berény; Somogygeszti-Bárd- udvarnok; Kazsok-Sántos. A mérkőzéseket vasárnap 13 órakor játsszák. (A bajnoki pontvadászat március 14-én folytatódik majd.) ■ Fenyő G. A túlórában győzött Tatabányán a Marcali Lovasedzések az akadémián öttusa Nemzetközi táborban tanulhattak a sportolók Negyvennél is több alakulat nevezett ajádierőpróbára KOSÁRLABDA NB II, NYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK: TATABÁNYA-MARCALI VSZSE 89-97 (24-14,18-24,20-19,15-20, 12-20) HOSSZABBÍTÁS UTÁN marcali vszse: Baráth (2), Ko­vács M (21/3), Magyar V. (21), Csobod (7), Horváth P. (21/15). CSERE: Bene (5), Szíva (4), Koma (16), Tóth Z. (-). edző: Várfalvi István. A házigazda Tatabánya kez­dett jobban, percek alatt 8-0-ás sorozatot produkáltak és maga­biztosan megnyerték az első ne­gyedet. Fokozatosan magára talált a somogyi gárda. A nagyiramú, rengeteg (77)! szabálytalanság­gal tarkított összecsapáson fej­fej mellett haladtak a csapatok, a nagyszünetre minimálisra csökkent a hazaiak előnye. A Tatabánya együtteséből há­rom játékos, a Marcaliból Ko­vács Márió és Csobod Lajos is kipontozódott. Várfalvi István játékosai megosztották a terhe­ket, hárman is huszonegy pon­tig jutottak, döntően a második játékrészben szerezték a ponto­kat. A rendes játékidő 77-77-es döntetlennel zárult. Meglepe­tésre a hosszabbítást sokkal jobban bírta a vendégcsapat és megérdemelten szerezte meg a győzelmet. JÓK: Horváth P., Koma, Ko­vács M. SAMU LÁSZLÓ A napokban nemzetközi öttusa edzőtábor volt a kaposvári Pan­non Lovasakadémián. A rende­zés jogát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pályázatán lehetett el­nyerni. Az edzőtáborban magyar, cseh és belorusz öttusázók csi­szolhatták lovagló tudásukat. A sportolók napi két lovas edzés mellett úszó- és futó tréningeket is végeztek. A lovas edzéseket Hafner Dóra irányította. Az egye­düli magyarként Gyenesei Leila vett részt az edzőtáborban. Az Építők AC Kaposvár és az Álba Volán Bericap kettős igazolású versenyzője szerint nagyon hasz­nos volt az itt töltött időszak, hi­szen több, mint egy havi lovas­munkát végeztek egy hét alatt. Gyenesei Leila nagy kedvvel edzett, kedvenc tusája lett a lovaglás Szakítottak a hagyományokkal a „Grosics Gyula Októberi Gyer­mekfoci” elnevezésű kispályás labdarúgótorna szervezői. Az idei, sorrendben hatodik tornát - amelyre 44 csapat nevezett - no­vemberben pénteki napokon bo­nyolítják le a somogyjádi sport- csarnokban; a csoportokból a győztes léphet majd újra pályára a 27-én esedékes fináléban. Az első versenynapon 12 csa­pat lépett pályára: a II. korcso­portosoknál a Somogyvár, a III. korcsoportosoknál a Mágocs, a IV. korcsoportosoknál pedig a Lengyeltóti jutott tovább. A no­vember 13-ai második körben újabb 12 egylet próbál majd szerencsét. ■ F. G.

Next

/
Thumbnails
Contents