Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-02 / 256. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 2., HÉTFŐ IMIT SZÓL HOZZÁ?! Deseda: haltelepítés és horgászati tilalom Általános horgászati tilalmat hirdetett november 5-től egy héten át a horgászegyesületek somogyi szövetsége a Desedán. Haltelepítés miatt vezetik be a tilalmat a tó teljes területén. Fodor György elnök elmondta: az utolsó horgászati nap november negyediké. November 13-ával ugyanakkor enyhül a szigor: a ragadozó halakra ezt követően már szabad horgászni, azonban a békés halakra, mint a ponty és az amur, továbbra is tilos. A fajlagos tilalom ideje alatt a horgászhelyeket is korlátozták. A tilalmak november második felében érnek véget. November 21-től szabad csak ismét bármely halra és a tó teljes területén horgászni. ■ N. L. Profi bűnözők Lellén: lakott házakban jártak Az alvó tulajdonos feje mellől vitték el a BMW kulcsát a betörők Balatonlellén. Az autótolvajok két szomszédos házban jártak péntekre virradóra a leilei Arany János utcának az Átkötő út felőli végében. A fonyódi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya arról tájékoztatott: mindkét lakásban bent aludtak a lakók, amikor a betörés történt. Nem hivatalos értesülésünk szerint az egyik épület, amely egyébként a legszélső ház a város határán, be van kamerázva, azonban a rendszer egy ideje nem működött. A háziak egyik felső kategóriás autójával észrevétlenül meg tudtak lépni az elkövetők. A szomszédos lakást is feltörték, de ott nem találtak kedvükre való zsákmányt. ■ F. T. Spray-vel vagy nélküle? Gázspray a polgárőröknek kiképzés Felkészítés Siófokon: a kaposváriak következnek jámbor János kaposvári nyugdíjas: - Ne kapjanak gázspray-t a polgárőrök! Az országban amúgy is eléggé elszabadult a pokol, majdnem minden napra jut egy- egy súlyos bűncselekmény. Mi lenne akkor, ha valamennyi járókelőnél gázspray vagy pisztoly lehetne? A közbiztonságot a rendőrség erősítse meg. Ebben komoly segítséget nyújthatnak a polgárőrök, de spray nélkül dolgozzanak! MAGÁCS IMRE kaposvári technikus: - Szerintem a gázspray még befér az önvédelmi eszközök közé, de mást ne hordjanak. Kövessék az angol példát, ahol a rendőrnél nincs fegyver. Azt gondolom, hogy igazán a határozott, jó fizikumú, intelligens fellépésű polgárőrök érhetnek el ered- ményt.A civilek felfegyverzését ellenzem, ez nem vezet jóra. MORVAY LAJOSNÉ batéi vállalkozó: - A polgárőröket bármikor megtámadhatják, tehát nekik is jár a védelem. Ahogy hallani lehet, sokfelé járőröznek, rengeteg emberrel találkoznak. A veszélyes helyzetre indokolt a felkészülés. Nem tartom gondnak, ha a felkészített polgárőr zsebében ott lapul az önvédelmi eszköz. Nyilván csak végszükség esetén használnák. Rendőrök és polgárőrök közösen járőröztek vasárnap a kaposvári temetőkben. A polgárőrök persze egyelőre még gázspray nélkül... A kaposvári kistérségi polgárőr-egyesület (KKP) következik a sorban, az elsők között részesülnek kiképzésben, ami után gázspray t is használhatnak. Harsányi Miklós Domán Tibor, a civil szervezet elnöke elmondta: a jogszabály szerint már a polgárőrök is használhatják a gázspray-t. Előtte persze továbbképzésre járnak; az oktatást a megyei pogárőrszövetség tartja Siófokon. A KKP elnöke kitért rá: Somogybán rövidesen közel négyszáz polgárőrnél lehet majd önvédelmi eszköz. A képzés során részletesen elsajátítják, hogy mikor és hogyan alkalmazhatják a spray-t, s arról is szó esik: a lefújt személyt elsősegélyben kell részesíteni. Úgy tudjuk, a megyei szövetség szaktanács- adója oktatja a hallgatókat.- A polgárőrök csak akkor használhatják a gázspray-t, ha támadás éri őket - húzta alá Domán. - Kizárólag önvédelmi célokra vehetik elő. Somogybán korábban már támadtak polgárőrökre. Egy Kaposvár környéki településen tavalyelőtt autóval sodortak el szándékosan egy járőröző szakembert. Balogh István, a KKP cigány kisebbségi tagozatának vezetője szerkesztőségünket arról tájékoztatta: tizenhárom tagot számláló csoportjuk is bekapcsolódik a képzésbe. - Akkor vehetjük elő a gázspray-t, ha netán a vásárban vagy a járőrözés során megtámadnak - magyarázta. - Ennek segítségével megvédhetjük magunkat. Egyébként a gázspray-haszná- lat esetén azonnal jegyzőkönyvet kell felvenni. Eddig egy csoport vett részt a felkészítésen Somogyból, tudtuk meg Peszt Pétertől, a megyei polgárőrszövetség elnökhelyettesétől. így pillanatnyilag már ötvenhármán használhatják a gázsprayt A kaposvári csapat következik: e hónapban vesznek részt a siófoki képzésen. HÍRSÁV Szennában vetélkedtek a környezetvédők A somogyjádi Illyés Gyula iskola diákjai végeztek az első helyen az I. Kistérségi Környezetvédelmi Versenyen. A második helyezettek a vendéglátó szennai Fekete László iskola tanulói lettek, a harmadik hely pedig a mezőcsokonyai iskola csapatának jutott. A versenyt közösen szervezte a KVG Zrt. és a szennai Fekete László Általános Iskola. (mk) Igazgatói megbízás a helyettesnek KATONA ISTVÁNNÉ eddigi igazgatóhelyettest bízta meg az Andocsi Közoktatási Intézményfenntartó Társulás társulási tanácsa az igazgatói teendők ellátásával egy évre. Az álláshely betöltésére pályázatot írnak ki. Az igazgatóhelyettesi feladatokat Horváth Szabolcs pedagógus látja el. (kj) Árokba csúszott a síkos úton A csúszós úton megper- . dűlt és árokba borult egy Daewoo Tico Somogyvár külterületén. A járművet a marcali tűzoltók húzták ki az árokból, (hm) Kitüntetést kapott Flender Mihály A sefag Erdészeti és Faipari Zrt. idén is kitüntette az arra érdemes munkatársait. A cég 1997-ben alapította kitüntetését, amelyre minden szervezeti egység egy-egy dolgozóját terjesztheti fel. A díj elismerő oklevéllel és pénzjutalommal jár. A 2009. év kitüntetettjei között volt a barcsi Flender Mihály kerületvezető erdész is. (jg) Mindenki neve napja a művelődési házban A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezte a Mozgáskorlátozottak Tahi Körzeti Csoportja a „mindenki neve napja” rendezvényt. Negyven tag jelent meg az ösz- szejövetelen. (kj) AZ ÖN EGÉSZSÉGÉNEK ŐRE ÉLETMÓD ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ROVATA Görcsök, stressz? Télen is ideális megoldás lehet a banán A fogyókúrás ételek között ugyan nem az első számú, de számtalan kiváló élettani hatása miatt a tél egyik „sztárja” a banán. A banán a tél egyik kedvelt gyümölcse. Nemcsak az ízéért érdemes fogyasztani, hanem a benne található tápanyagok, ásványj anyagok és vitaminok jótékony élettani hatásai miatt is. Néhány fogyókúrás programban is felbukkan a banán, mégis érdemes vele csínján bánni, hiszen egy gyümölcs átlagosan 140 kalóriát tartalmaz. Ma^néziumforrás. Sportolóknak is ajánlják a banán fogyasztását. A verejtékezéssel rengeteg magnéziumot veszíNagy kedvenc a banán. Egy gyümölcs 140 kalóriát tartalmaz tünk, ami az izmok begörcsölé- séhez vezethet. Hogy ezt elkerüljük, helyre kell állítani a szervezet ásványianyag-szint- jét. A banán magnéziumtartalmának köszönhetően természetes úton segít. A magnézium és a kálium jó hatással van a vérnyomásra is. A gyümölcs lúgtöbblete egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis háztartását is. B6-vitamin-tartalma csökkenti a szédüléses panaszokat, és meggyorsítja a cserepes ajkak gyógyulását. Sérült héjút ne vegyen! Vásárláskor keresse az egészséges gyümölcsöket, amelyek színe a zöldtől a sötétsárgáig terjedhet. A barnás pötty nem számít hibának. Minél érettebb a banán, annál pöttyösebb. Sérült héjú, puha, szürkéssárga gyümölcsöt sose vegyen. Ha éretlen, tárolja szobahőmérsékleten, kosárban. Ha érett, nyitott zacskóban 3-5 napig is eláll a hűtőszekrényben. IfflBWRUBl Anyajegy szűrés I ITpTOl5| MWfWWjfJl íMeMtonutMAüHHl “Mpöl bÓrrákSZŰréS segédeszközök üzlete szolga^Asaink Bejelentkezés: 20/365-2490 VÍ"’t^“Sk • korszerű fogmegtartó Kaposvár, Tallián Gy. u. 38. Kaposvár, Taiiián Gy. u. 4. fájdalommentes kezelések Qf g^abÓ Magdolna uhiiijh ' • íogbeiiltetés —:----------------------' S SSése. Ez jt*z Qn 11 SSfL MAGÁNRENDELÉS: H í F H df QCO VIQ1/ Kaposvár, Fő u. 12. Ilii UClGOClICIV , >Ag|ÉÉM Telefon: 30/549-0689 n hpllfol ' " RENDEL: szerda 15.00-19.00, ű lluljUi f —■ szombat 9.00-14.00 j Tel.; 0682-414-444, S11-38S, 511-386 innqppHHB«H lnln< 09/R9Ö-11Q Mobil:0030-331-2959,0530-563-1044 IIH0‘ l U h-mail:sefferaMfter.hu_______________