Somogyi Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-24 / 249. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 24., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Január végére a kutya is készen lesz gera Katalin Készül a száz évvel ezelőtti nagy találkozást megörökítő Rippl-Rónai-Ady kompozíció Az „ékszerész” A békési lányt az egykori Aba Novák- és Kisfaludy Stróbl-ta- nítvány Somogyi József, vala­mint a Medgyessy Ferencet mesterének tudó Szabó Iván fedezték fel a magyar szobrá­szat számára. Merthogy álta­lános iskolás tanárai még csak kitűnő rajztudását látva irányították képzőművészeti gimnáziumba, ahonnét szinte már egyenes út vezetett a kép­zőművészeti főiskolára. Ahol egy életre elkötelezte magát a szobrászat mellett Huszon­négy esztendősen veheti kézbe oklevelét 1967-ben, immár fér­jes asszonyként, hiszen össze­kötötte életét Csemák Árpád színművésszel. Négy évtizede elválaszthatatlanok, s nem csak családot, de szellemi, lel­ki és alkotói közösséget is al­kotnak, inspirálják egymást. Munkájában is ragaszkodó tí­pus: több mint 20 esztendeje ugyanazzal az öntőmesterrel dolgozik, mert a bizalmi vi­szony a művészetben is kötele­ző és elengedhetetlen. technikáját különböző mű- vésztelepeken - Hódmezővá­sárhely, Bácskatopolya, Kecs­kemét - tökéletesítette, s meg teremtette egyedi látásmódját, formavilágát Jellegzetes szob­rai szerte megtalálhatók az országban, közülük a kapos­vári 56-os emlékmű, valamint a marcali Emese-szobor áll legközelebb a szívéhez Ügyel rá, hogy csak olyan munká­kat vállaljon el, melyek össze­férnek meggyőződésével. A nagy köztéri alkotások mellett kifejezetten kedveli a portré szobrokat, melyeket nemcsak ismert-híres emberekről készí­tett. Lelkileg az egyik legna­gyobb feladatot éppen egy is­meretlen lány portréja jelen­tette számára: egy házaspár készíttette el fotók alapján 16 évesen autóbalesetben meg halt lányuk arcmását. művészi pályája mellett peda­gógusként dolgozik, tanított a kaposvári iparművészeti isko­lában, jelenleg az egyetem művészeti karán - ahol dísz- kútja és egy köztéri szobrá­nak gipszeredetije áll- lát­ványtervezői tanszékén oktat. Elnézéskéréssel kezdi, szerinte nagy a rumli, de egy műteremben a patika­körülmények lennének a meglepőek. Szobrok, kis­plasztikák a falak mentén, középen a készülő nagy mű, Ady és Rippl-Rónai. Egyelőre kutya nélkül. Vas András- Csukjuk be gyorsan az ajtót, mert bejön a hideg! - tessékel be­felé Gera Katalin kaposvári szob­rászművész.- Hamarabb köt a gipsz?- Fázom! Lehetetlenség kifute- ni ezt a termet Viszont dolgozni kell, január végére kész kell len­nie az életnagyságú, háromala­kos gipszmodellnek. S a kutyá­nak még neki sem álltam.- Az utolsó pillanatig kétesé­lyes volt a verseny, ki formáz­hatja meg Ady és Rippl-Rónai első találkozását. A város ön mellett voksolt. Meglepődött?- Inkább boldog voltam. A művészeti zsűri két tervet, Hor­váth Istvánét és az enyémet java­solta. Aztán a közgyűlés, a vá­roslakók, s a szakemberek így döntöttek.- Ha nem ragaszkodna a ku­tyához, lassan készen lenne.- Rippl-Rónai több képen is együtt szerepel a kutyájával. A festő gesztusa mellett az eb is azt fejezi ki majd, ő van itthon, ez az ő városa, melyet büszkén mutat meg a költőnek.- November hetedikén lesz száz éve a nagy találkozásnak.- Szép lett volna, ha addigra már áll a szobor, de az avatás egy kicsit később lesz.- Egy Nyugat-esten mutatták be őket egymásnak a mai Kapós szállóban, s állítólag ha­mar összebarátkoztak. Vissza lehet ezt adni bronzba öntve?- A gesztusokból feltétlenül kiderülhet, a testtartás, a kéz­mozdulat sokat elmond. És fi­gyelni kell, hogy az alakok ka­rakteresek, hitelesek legyenek.- Két Rippl-Rónai áll majd kő- hajításnyira egymástól. Kapos­vár ennyire „szobros” város?- Kezd azzá válni, hála Isten­nek. Volt egy időszak, amikor - nyilván anyagi okok miatt - nem állítottak új szobrot a városban. Mostanában ismét van igény rá.- Gondolom, szobrászként tá­mogatja ezt az irányt.- De nem csak a feladatok mi­att! Egy szobor, egy díszkút ma­radandó ékszere egy városnak.- S „ékszerészként” megláto­gatja a saját munkáit?- Persze, rendszeresen.- Melyik a kedvenc?- A Szabadság Angyala. De én nem így mondanám, inkább ar­ra vagyok a legbüszkébb. Néha arra kerülök, csak hogy egy pil­lantást vethessek rá. Hálát adok a Jóistennek, hogy olyan emlék­mű, melyet akkor is megcsinál­tam volna, ha nincs felkérés. És külön örülök, hogy ezt a szobrot is idősebbik fiammal, Mátéval együtt készítettük.- Az avatásig nem ment min­den simán...- Emigráns ötvenhatosok mindenképpen szerettek volna egy emlékművet, ám Budapest nem adott nekik helyet.- Lehet tudni, miért?- Szerették volna, ha a forra­dalom fontos jelképei, mint pél­dául a Kossuth-címer vagy a lyu­kas zászló szerepelnek. Talán ez nem tetszett a fővárosnak.- S hogyan találtak önre?- Az azóta elhunyt Dakos Ró­zsa, a Művészetek Kincsesháza akkori vezetője hallott egy inter­jút a rádióban Egervári Gyulá­val, a szervezet vezetőjével. Meg­kereste Szita Károlyt, a polgár­mester támogatta az ötletet, s fel­ajánlották, legyen Kaposváron a szobor. A Magyar Studies of Amerika vezetői eljöttek, meg­nézték a várost, a Berzsenyi-par­kot, s rábólintottak.- Még mindig hiányzik a törté­netből Gera Katalin.- Dakos Rózsa mutatott nekik katalógusokat helyi és környék­beli szobrászoktól, s rám esett a választásuk.- Szabad kezet kapott?- Az architektúra, a szétlőtt fal és a lyukas zászló kompozíci- ós egysége született meg először, a figura közben alakult.- Egyszer csak beleálmodta?- A férjem, Csernák Árpád író, színész ötlete volt az angyal.- Vélhetően hamar meggyőz­te: az egyik kedvenc figurája. De mindig női alakban? A ke­resztény kultúrában meghatá­rozatlan a nemük, a bibliában férfiként jelennek meg.- Hozzám a segítő, óvó-védő angyalok állnak közel, elsősor­ban a szelídségük miatt, s ez női alakban jobban kimutatható. De a városligeti Életfán ül egy férfi­angyalom is.- A férje gyakran inspirálja?- Negyven éve élünk együtt, alapvetően szellemi közösség, alkotóműhely a miénk, mely oda-vissza-működik.- Egy laikus érthet ilyen szin­ten a szobrászathoz?- Szeretni lehet, de a szob­rásszá váláshoz nem elég. Tehet­ség is kell. Sohasem jutott eszembe, hogy zenész legyek, pedig gyerekkorom óta imádom a zenét.- Viszont bizonyosan jól gyur­mázott...- Inkább rajzoltam. Újkígyó­son nőttem fel, egy faluban, ahol keveset tudtunk a szobrászatról. Pesten, a középiskolában derült ki, hogy van hozzá érzékem.- Furcsa lehetett falusi lány­ként a fővárosban. Nem akart visszamenni?- A főiskolán férjhez mentem, s onnantól mindig színházas vá­rosban éltünk. De a kapcsolat máig élő a szülőfalummal.- Ahol az ezredfordulón dísz­polgárrá avatták. Tisztelik a távolból?- Én készítettem a világhábo­rús emlékművet, a Siratóasz- szonyt. Egy díszkutat is tervez­tem a főtérre, csak még nincs rá együtt a pénz.- Pedig fontos kellék...- A bronzöntés valóban elég drága mulatság.- Szokta felügyeim?- Egy nagyméretű szobrot da­rabokban öntenek, aztán össze- hegesztik, végül cizellálják, el­dolgozzák a nyomokat. Utóbbit folyamatosan ellenőrzőm.- És mi lesz a gipszszoborral?- Ha nincs nagyon szétdara­bolva, össze lehet rakni. Az Ópusztaszerre készült Szent László bronzosított gipszszobra például a megyeházára került A színházparki Tündérrózsa gipszeredetije pedig az egyetem művészeti karának aulájába.- A szobrász beleszólhat, hol álljon a műve?- A megrendelőnek vannak elképzelései, de jó esetben kiké­rik az alkotó és a művészeti zsű­ri véleményét is.- A környezet determinál?- Általában. A kaposvári Szé­chenyit készítő Borbás Tibor még azt is meghatározta, milyen növények vegyék körül a szob­rot. Persze ez a ritkább. Olyan álomszerű lehetőség pedig, mint Michelangelóé, aki áttervezhette a Capitoliumot a Marcus Aure- lius-szobor kedvéért...- Ha ön álmodhatna szobro­kat?- A sétálóutca főtéri végébe szívesen készítenék egy Do­rottyát. A házához. Aztán minél több díszkutat, de nagy álmom egy magyar nagyasszonyokat ábrázoló sorozat is. Vagy Ottlik Géza, akinek nagyon érdekes ar­ca volt - szeretem a portrékat- Idegenről is? Ha most vala­ki beállítana, hogy formázza meg?- Volt már rá példa. S el is vál­laltam. Az a fontos, hogy művé­szi szobor szülessen. Az ember mindig jót, maradandót akar al­kotni... Ezúttal csak közepesre vizsgázott a jeles vendéglő étlapozó ízhiányban szenvedtünk a siófoki Sándorban: somlói „merénylet” és zsemlegombóc skót módra Megyei gasztronómiai körsétánkban visszaté­rünk azokba az éttermek­be, amelyekben jót et­tünk, vagy ahonnan éhe­sen távoztunk... Özv. Zimbabwei Kálmánná A nyárról itt ragadt balatoni turis­tát játszva kerestünk vendéglátó- helyet a tópart közvetlen közelé­ben, a szezonról megmaradt üdü­lési csekkekkel a zsebünkben. Mivel kizárólag olyan étterem jö­hetett ezúttal szóba, ahol elfogad­ják ezeket a tiketteket, kézenfek­vő megoldásnak tűnt a siófoki Sándor vendéglő. Jó előre szögezzük le: nem bi­zonyult sikeres választásnak. Pedig az étteremnek messzi- földön jó a híre: nem csak a váro­si virágosítási versenyek során végez rendre az élen, de koráb­ban bekerült a legjobb száz ha­zai étterem közé, és védnöki táb­lát is kapott. Ottjártunkkor nem tudta iga­zolni a hely, hogy jogosan kapta e két rangos elismerést. Fehérholló számba mentünk; érkeztünket több szempár is fi­gyelte az ajtón belülről. Magunk voltunk, s míg elköltöttük a va­csoránkat, az idő alatt is csak egy fiatal pár tért be a Sándorba, vagyis még mindig nagyobb lét­számú volt a személyzet, mint a „vendégsereg” (jogos hát a kér­dés, vajon megéri-e ilyenkor is nyitva tartani?...). Két éve nyáron, a teraszon tesztelte özvegységünk ezt az amúgy kellemes siófoki étter­met. Azt már akkor megállapí­tottuk az étlapra tekintve, hogy a kínálat remek; ez érvényes to­vábbra is, még jófajta töltött ká­posztát is rendelhettünk volna, ha még a belépés előtt egy jóko­ra táblára írva föl nem tűnik a hely aktuális ajánlata: őz vada­sán, zsemlegombóccal. Tojásos erőlevessel alapoztunk meg a vadnak; a leves korrekt volt, per­sze, ebből a jelzőből étteremjáró kritikai rovatunk állandó olvasó­ja nyilván már sejti: kerestük so­káig, hogy ne is bántsuk meg a szakácsot, de azért dicsérnünk se nagyon kelljen. Persze, még mindig inkább az erőleves, mint a kifejezetten félresikerült bolog­nai spagetti, a maga kesernyés Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): Észrevétlen u KÖRNYEZET (1-10 pont): 7 Elegáns, hangulatos * ÉTEL (1-20 pont): IS (IS)* És az ízek? *A korábbi pontszám mellékízével. Ezt a kicsiknek szánt éteksorból szúrtuk ki, fel­tehetően rossz érzékkel; jó, hogy az aprónépre is gondolnak, ám ezzel aligha lehet jóllakni... Unalmas, vagy sem, megint a korrektet húztuk elő szótárunk­ból, amikor kitörtöltük tányé­runkat a vadasmártásos őz után. Vendéglőjárásunk során számos alkalommal jeleztük: egy-egy helyen haspókadagok járnak, itt meg az ellenkezőjéről kell beszá­molnunk. A két szerény zsemle- gombóc az iskolai menzán sem számítana túlzásnak; hiába tun­koltunk volna, kénytelenek vol­tunk a mártás felét felitatás nél­kül elfogyasztani. Csirke sajtbundában: ez eset­ben is azt kaptuk, ami az étlapon szerepelt, csak valami pluszt hi­ányoltunk, leginkább az ízeket, mint ahogyan az összes fogás esetében. A kínálat elég széles spektrumát fogtuk át ahhoz, hogy kijelentsük: a siófoki Sán­dor jelenlegi szakácsa (még?) nem az ízek mestere. S hogy egyáltalán nem volt elhamarko­dott az értékítéletünk, azt a desszert bizonyította: ennyire jellegtelen somlói galuskát már- már merénylet a vendég elé tá­lalni egy láthatóan magára sokat adó, elegáns, hangulatos, külön­böző elismerésekkel gazdagon jutalmazott étteremben... Mire megint visszatérünk, ké­retik összekapni magukat! 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents