Somogyi Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-20 / 246. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 20., KEDD PERCES INTERJÚ Fejlődő kéményseprők A válság ellenére fejlő­dési pályán van a vál­lalat - hangsúlyozta Kiss István, a megyei kéményseprő kft. ügy­vezető igazgatója.- A napokban ünnepelték a cég alapításának 60. év­fordulóját. Milyen állapot­ban van a cég?- Nagyon jó helyzetben vagyunk - válaszolta Kiss István. - Anyagilag stabil a cég, huszonhat dolgozónak adunk munkát. Nemrég ko­moly technikai fejlesztésbe fogtunk.- Mire készülnek?- Öt szolgáltatókocsit vá­sároltunk, ami csaknem 7,5 millió forintba került. A számítástechnikai rendszer is megújul, és hamarosan korszerű füstgázelemező- ket, visszaáramlás-jelzőket és szén-monoxid-mérőket szerzünk be.- Nemrég átalakultak.- Korábban a megyei ön- kormányzat tulajdonában volt a vállalat, nemrég ma­gáncéggé alakultunk.- Mit várnak a jövőtől?- Bízunk benne, hogy a gazdaság kikeveredik a vál­ságból. A fejlesztésen kívül nagy figyelmet fordítunk a továbbképzésre s a folyama­tos oktatásra.- Van-e utánpótlás?- Igen, most is van 8-10 jelentkező, de csak egy ké­ményseprőmestert tudunk felvenni. ■ Harsányi Miklós Kiss István: ab­ban bízunk, hogy a gazda­ság kikevere­dik a vál­ságból Feszült figyelem a kaposvári püspökség nagytermében. Elvégre a jövőnk a tét. Rendhagyó órára várták hétfőn a katolikus iskola diákjait Vészesen fogy a magyar a nők felelőssége A szociológus szerint pluszgyereket kell vállalni Rendhagyó órára várta hétfőn a kaposvári katoli­kus iskola diákjait Lakner Zoltán, a Pázmány Péter egyetem szociológiai tan­székének tanára, aki a magyarság fogyásáról s annak okairól tartott elő­adást „200 év múlva szü­letik meg az utolsó ma­gyar?” címmel. Vas András Lakner Zoltán szerint a felelősség elsősorban a nőké ETNIKUMOKNÉL^A^fófő) 1990 2001 Magyarország 10,2 9,5 Szlovákia 0,567 0,52 Ukrajna 0,163 0,156 Románia 1,625 1,436 Szerbia 0,344 0,293 Horvátország 0,022 0,016 Szlovénia 0,008 0,006 Ausztria 0,033 0,040 Összesen 12,962 11,962- Sokan hiteüenkednek, amikor ezt hallják, pedig komoly a ve­szély - jelentette ki Lakner Zol­tán szociológus, egykori helyet­tes államtitkár. - Két évszázad hosszú időnek tűnhet, pedig csak öt-hat generáció egy csalá­don belül. A helyzet rossz, de nem reménytelen. Akkor van fél­nivalónk, ha a magyarság bioló­giai megújulása olyan lesz, mint az elmúlt néhány évtizedben. Merthogy nem volt ez mindig így. Az előadásból kiderült, hogy a Kárpát-medence népessége a honfoglalás utáni másfél száz évben megduplázódott, elérte az egymilliót, míg a 15. század vé­gére - a tatárjárás veszteségeit is kompenzálva - már 4,5 milli­ós lakosságról beszélhettünk. Az igazi népességrobbanást a 19. század utolsó harmada hozta, amikor is az ipari forradalom ha­zai hatására 1870-re - Horvátor­szág nélkül - 13,7, 1910-re 18,3 millióan éltek Magyarország ha­tárain belül. - A számok persze csalókák - ismerte el Lakner Zoltán -, hiszen a török hódítás teljesen átalakította az etnikai arányokat, az erőszakos betele­pítések, a népességpótlás hatá­sára a magyarság kisebbségbe került, s csak a 20. század elején mondhattuk el ismét, hogy az ország több mint fele a magyar etnikumhoz tartozik. A történe­lem nem ismer ha-val kezdődő állításokat, de számítások sze­rint a két világháború és Trianon A VILÁG MAGYARSÁGA 1990-BEN (miilió fő) fl Kárpát-medence 13,00 Európa 0,36 Ázsia 0,23 Afrika 0,03 Ausztrália 0,55 Észak-Amerika 1,93 Dél-Amerika 0,13 Összesen 15,23 nélkül ma 27 millióan élnénk az országban. így viszont az 1980-as 10,7 millió volt a legnagyobb népes­ség, mely az azóta eltelt szűk há­rom évtizedben folyamatosan csökken. Annak ellenére, hogy csak a rendszerváltás utáni évti­zedben több mint százezer hatá­ron túli magyar települt át az anyaországba. - Az ezredforduló előtti tíz évben egymillióval csökkent a Kárpát-medencében a magyarok száma - így a szoci­ológus. - Ha a tendencia nem változik, 2021-re Magyarorszá­gon 9,65, a szomszédos orszá­gokban 1,95 millióra csökken a magyar etnikum. Az okok között a fejlett orszá­gokhoz képest magas halálozási arányt - szív- és érrendszeri, va­lamint daganatos betegségek, al­koholizmus, öngyilkosság, do­hányzás, stressz -, az elvándor­lást, az asszimilációt és a termé­kenység csökkenését nevezte meg Lakner Zoltán, aki szerint a fogyás megállításához természe­tesen elsősorban a bevált család­forma is szükséges, hiszen a kapcsolati kultúrának keresz­tény közösségben nagyobbak a lehetőségei. No és persze kitért az abortuszra is: jó öt percen ke­resztül beszélt a terhesség­megszakítás ellen, melynek 1945 óta nagyjából 4,5 millió magzat esett áldozatul Magyar- országon. - Természetesen az el­mondottak nem azt jelentik, ha minden így marad, kétszáz év múlva kihal a magyar nyelv, hi­szen a bevándorlók, az itt élő et­nikumok átveszik majd. Viszont a kulturális örökséget, lelki té­nyezőket már nem - állította. - Pedig ha minden családban, ahol termékeny korúak vannak, még egy gyereket vállalnának a szülők, megállna a fogyás. A fe­lelősség elsősorban a nőké. Elfogytak a vállalkozói központok a megyében A megye számos kisvárosában működött még pár éve a kis- és középvállalkozókat segítő vállal­kozói központ. Mára csak muta­tóban maradt ezekből.- Nem álltak rendelkezésre olyan források, amelyekből a térségi vállalkozói irodák rezsi- költségét, a dolgozók munka­bérét ki tudtuk volna fizetni, ezért a kényszerű megszünte­tés - magyarázta Csutor Ferenc, aki tavaly szeptember 1-jétől ügyvezető igazgatója a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítványnak. A szervezet kezdetben a PHARE-program által működhetett, aztán 2004- ben nyertek 60 millió forintot a kimondottan kezdő vállalkozók tanácsadására. 2008-ban álla­podott meg az akkori vezetőség, hogy a költségeket csökkenteni kell, az irodákat meg fogják szüntetni. A szervezet egyéb­ként az induló és már működő kis- és középvállalkozások gaz­dasági, jogi tanácsadásáért jött létre. ■ Csurgón is megszűnt a központ, de újjászer­veződik majd a város tá­mogatásával.- A Kaposvárin kívül So­mogybán jelenleg két iroda, a balatonboglári és a barcsi mű­ködik egy-egy kollégával - mondta Csutor Ferenc. - A cél, hogy a megyében másutt is je­len legyünk, ne csak Kaposvá­ron. Fórumokat tartunk, tájé­koztatást vállalunk, ha van rá igény. Most például roadshow- ra indulunk, a roma vállalko­zók számára állnak rendelke­zésre pályázati források. To­vábbá a vállalkozói központ fő tevékenysége a mikrohitelek kihelyezése. A bankok kis hi­tel nyújtásával nem foglalkoz­nak, ezért nekünk kell ezt csi­nálni. Azért is muszáj vidéken még maradnia irodánknak, mert helyben jobban ismerik a helyi vállalkozókat, ami hitel- kihelyezésnél fontos szem­pont. Bízom benne, hogy meg tudunk maradni. A Somogyi Hírlap úgy érte­sült: Csurgón is megszűnt a vál­lalkozói központ, ám itt újjá­szerveződik a város támogatá­sával. Viszont nem a közalapít­vány részeként, hanem önálló­an. ■ Varga Andrea OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 m ■ , ,; . , p POLITIKA. A nagyatádi demonstrá­ció is csak az egyre több eredményt felmutató kormány elleni hecckam­pány része! Mielőtt valaki huhogva telefont ragadna, tanulmányozza alaposan a hazai gazdaságelemző intézetek pozitív előrejelzéseit, a nemzetközi minősítő szervezetek erősödő támogatását, az IMF köz­gazdászainak véleményét, és Obama Bajnaihoz intézett elismerő szavait! Laci bácsi * Kedves Szerki! (Elnézést a bizalmas megszólítá­sért, de nekem így „teccik". Nem baj?) így igaz: 19 év! Én csak a foly­tonosságelve kapcsán írtam a nyol­cat. Gondolván arra, hogy 8-nak mégiscsak a fele 4, félemberekkel, félintézkedésekkel, „neadjisten fél- fizukkal’’... Most viszont én félek! De valóban! Független (A bizalmas megszólítással semmi baj, csak a nyelvőrködő olvasóink rendre tele­fonálnak a teccik, a fizu és más rö­vidítések és zsargonok miatt - ok­kal. - A szerk.) * Miért nem enged az MSZP más pártnak is felü­gyelőbizottsági funkciókat évek óta Budapesten? Z (Engedi. Más pár­tok delegáltjai is ott ülnek a fel­ügyelőbizottságban. - A szerk.) * Hazánkban EU-s lett az állattartás! A nevelés és a vágóhídra szállítás közben is kötelező a játékszerek” alkalmazása! Mi, emberek is így le­szünk EU-konformok. A „játékszer­ként” elénk vetett moslék és gagyi tévéműsorok szellemi és erkölcs­rombolása által. A kérdés csak az egyelőre: még a „ketrecben” tarta­nak-e minket, vagy úton vagyunk már a vágóhíd felé? HALÁSZAT. A halászatot, mint biz­tos piacot miért adják el? Azért, hogy a tulajdonos kapja meg az EU- s pénzt? Nem előzhetők meg vala­hogyan az ilyen rossz üzletkötések? Juli * Mást is csinálhatnának a ta­nácskozáson kívül, mert közben két műszakban halásznak. Valakik itt nagy pénzt tesznek majd zsebre. Egy fillért se nekik! Csak három évig ne engedjék őket a vízre. Selejt pon­tyokat telepítettek, bizonyára olcsó pénzért sikerült megvenni. Eddig soha nem fogtunk ilyen „ortopéd” példányokat, mint az ősszel. GAZDIKERESŐ. Szerető gazdikat ke­res két nagyon édes, nyolchetes szu­ka kutyájának egy németjuhász anyuka. A kutyák ingyen elvihetők! T: 30/2261-007 ÁRAMDÍJEMELÉS. Ha már emelnek áramot, miért nem egységesen az országunkban? M (Lapunkban fog­lalkozunk a témával. - A szerk.) HÁZIORVOS. Hogy fordulhat az elő, hogy egy háziorvos csak bejelentke­zésre fogad beteget. És mi van azzal, aki nap közben rosszul lesz, és nem tud bejelentkezni? Annak is azt mondja: nem jelentkezett be, nem vizsgálom meg?! EGÉSZSÉGÜGY. Julikám! Semminek nem tudsz örülni? Az egészségügy­nél már elmentek a falig. Most meg megtalálták „szarva közt a tőgyét”. Ez ám a valami! Független TRAGÉDIA. A fiú tragikus halála megrázó! Nem lett volna szabad ab­ban az állapotban magára hagyni. Egyértelmű: minél előbb le akarják zárni az ügyet. A telefon is rég előke­rült volna, ha keresik. Putyi NÁGOCS. Reméljük, a derby nem a nágocsi focipályán bonyolódik! Ked­ves zicsi lovas urak, szakadjatok már le Nágocsról ilyen vonatkozás­ban is! Lokálpatrióta BABÓCSA. Vekkernek! Az én gyere­kemet és a többit se küldték haza az iskolából. Csodát tenni senki nem tud. Csak mindig az igazat! Egy szülő MÁV. Míg a MÁV csődközeiben van, a felső vezetők százmilliókat zsebel­tek be. M (Mint a BKV-nál, és ki tud­ja még, hány helyen? - A szerk.) FERTŐTLENÍTÉS. A kézfertőtlenítő automatára nemcsak egy iskolában, hanem valamennyiben szükség len­ne. És nem ártana nagyobb cégek­nél, például a KVGY-nél és a Video­tonnál is. TÜZELÉS. Sokan elkeseredésükben tüzelésre használják a kukoricát! (A búzaégető Karsai József országgyű­lési képviselő nem elkeseredésé­ben, hanem tudatosan használja tü­zelésre. - A szerk.) KAPOSVÁR. Felhívtam a közterület­felügyelet figyelmét a Sávház utolsó lépcsőháza mögötti - hetek óta nö­vekvő - szeméthalomra. Szemlélő­dő * Kaposvár polgármestere most azzal kampányol, hogy elkerülő utat épített és hogy a városlakók igénye­inek tesz eleget. Az igazság az, hogy Kaposvár egy centi elkerülő utat nem épített, mert az központi finanszírozásból épült. Hogy a vá­roslakók igényeinek tesz eleget, az sem igaz, ugyanis Fidesz vezette hatalom van, és amit a fejükbe vesznek, azt hajtják végre. Még ak­kor is, ha azzal anyagi veszteséget okoznak a városnak, így könnyű ha­talmon maradni, hogy ígér a Fidesz fűt-fát Sokakkal el tudják hitetni, hogy megválasztásuk esetén kol­bászból lesz a kerítés, és mindenki számára arany korszak és kánaán jön. Pedig az csak mézesmadzag a voksokért. Ember

Next

/
Thumbnails
Contents