Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-04 / 207. szám
HIRSAV Újabb magyar katonák Afganisztánban HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN tegnap elbúcsúztatták az afganisztáni Tartományi Újjáépítési Csoport több mint kétszázötven fővel útnak induló hetedik váltását. A magyar katonákra az újjáépítés mellett az afgán hadsereg és rendőrség felállításánál is szükség van. Ebben a munkában tanácsadóként vesznek részt. Elkapták Budaházy hunniás katonáját ÚJABB GYANÚSÍTOTTAT Vett őrizetbe és hallgatott ki a Központi Nyomozó Ügyészség a terrorcselekmény bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban. Az ügyészség gyanúja szerint Budaházy György egy Hunnia mozgalomnak nevezett csoportot hozott létre azért, hogy képviselők elleni támadásokkal befolyásolják a parlamenti döntéseket. Romagyilkosságok: kedden a bizottság előtt SZEPTEMBER 9-ÉRÉ hívta össze Simicskó István, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke a testület ülését. A tárgy: a sorozatgyilkosságok sajtóban megjelent nemzetbiztonsági összefüggéseinek háttere. A bizottság összehívását Ficsor Ádám tárca nélküli titokminiszter kezdeményezte, hogy tájékoztatást adjon a romagyilkosságokat taglaló írásos anyagokról. Szécsénybe várják Ficót feszültségoldó A magyar kormányfő konkrét javaslatokkal készül A Nógrád megyei Szécsényben találkozik egymással szeptember 10-én a magyar és a szlovák kormányfő. Éber Sándor Már nemcsak dátuma, hanem helyszíne is van Bajnai Gordon és Róbert Fico magyarországi találkozójának. Jövő hét csütörtökön a Nógrád megyei, a szlovák határhoz közeli Szécsényben tárgyal egymással a magyar és a szlovák miniszterelnök. Bajnai augusztus 28-án kezdeményezte az egyeztetést, hogy enyhüljön a feszültség, amelyet a szlovákiai nyelvtörvény módosítása és a köztársasági elnök Szlovákiából való, európai alapnormákba ütköző, elfogadhatatlan kitiltása okozott. A kormányfő szlovák kollégájának konkrét javaslatokat tesz majd a két ország között kialakult rossz helyezet javítására. A miniszterelnök szerint csak akkor normalizálódhatnak a kapcsolatok, ha megszűnnek a magyar kisebbséget hátrányosan érintő lépések. A szlovák kormányfő kész arra, hogy magyar kollégájával találkozva minden olyan témát megvitasson, amelyet a magyar fél napirendre tűz - jelentette ki tegnap Silvia Glendová szlovák kormányszóvivő. Fico ugyanakkor ismételten emlékeztet arra, hogy a találkozó sikeréhez nem járul hozzá, ha magyar részről állandóan és egyoldalúan azzal vádolják Szlovákiát, hogy a szlovák fél a felelős a szlovák-magyar kapcsolatok megromlásáért. Bajnai Gordon tegnap Helsinkiben, Matti Vanhanen finn miniszterelnökkel való megbeszélése után kijelentette, szeretnék csillapítani a Magyarország és Szlovákia között kialakult .feszültséget, de ki kell állni azokért a jogokért és értékekért, amelyek mentén az unió létrejött. Vanhanen közölte, hogy Finnországban igen nagy súlyt helyeznek a kisebbségek nyelvi • és etnikai jogainak tiszteletben tartására, de ez a kérdés minden ország belső ügye. „Méltóságteljesen le kell zárnunk a szlovákokkal együtt a Sólyom Lászlóval a komáromi hídon történt incidenst” - mondta tegnap Győrött Balázs Péter. A Perelhet a magyar állam Sólyom kitiltásáért? „az államfő nem tehet jogi lépéseket Szlovákiából való kitiltása miatt, de a magyar kormány pert indíthat az Európai Bíróságnál, ha egy polgárát a közösségi normák megszegése miatt jogsérelem éri” - értesült a Népszabadság. Egy név nélkül nyilatkozó nemzetközi jogász szerint egy másik lehetőség szerint az állam az Európai Tanács keretében, működő konzultatív testülethez, a Velencei Bizottsághoz fordulhat, mely azonban csak a véleményét fejtheti ki, kötelező erejű döntést nem hozhat. külügyminiszter közölte, a szlovák kollégája legutóbbi találkozójukon nem erősítette meg a korábbi médiaüzeneteket, amelyek szerint Fico bizonyos kérdésekről nem tárgyalna. „Pártállástól függetlenül egyetértés van a magyar európai parlamenti képviselők között abban, hogy törekedni kell az új szlovák nyelvtörvény visz- szavonásának elérésére” - jelentette ki tegnap Brüsszelben Szili Katalin házelnök, miután találkozott magyar néppárti, szocialista és jobbikos EP- képviselőkkel. Felmerült, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnak az ügyben, vagy az EP-ben tesznek fel kérdéseket, mely szeptember 14. és 17. között tartja első plenáris ülését Stras- bourgban. Szili Hágában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosával is tárgyalt. Knut Vollebaek szerint a szlovákiai államnyelvtörvény elfogadásával egyfajta egyensúly felborult, és a legfontosabb feladat ennek a helyreállítása. Ki dönti el, sérti-e a közízlést a melegek felvonulása? Valamennyi törvénynek eleget tettek az elmúlt évek Meleg Méltóság Menetei - reagált a 14. Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány a BRFK megnyilvánulásaira. „Felháborítónak és álságosnak találjuk, hogy a homofób ellentüntetők szólamait felhasználva próbálnak nyomást gyakorolni és öncenzúrára kényszeríteni a szervezőket és a felvonulókat, vélt vagy valós megfelelési szándékkal a felvonulást ellenzők elvárásainak eleget téve” - írta az alapítvány. A szervezők egyúttal felszólították Tóth Gábort, a BRFK vezetőjét, egyértelműen nevezze meg azt a jogszabályt, amely a közízlést és annak megsértését írja le fogalmilag, ha ennek betartását kéri számon. Az SZDSZ Új Generáció pedig arra kérte a BRFK-t, hogy ne ízlésrendőrséget játsszon, hanem „védje meg a melegfelvonulás résztvevőit az atrocitásoktól”. Felszólított minden szabadságszerető embert, nyilvánítsa ki szolidaritását, vegyen részt a szombati eseményen. A felvonulók ellen szerintük átfogó támadás indult, amelyben mások mellett a KDNP és a BRFK is részt vett. Pedig a tüntetők nem akarnak mást, mint élni a gyülekezési szabadsághoz való jogukkal, és demonstrálni a rájuk zúduló előítéletek ellen. ■ Legalább kétezer embert várnak a budapesti felvonulásra. A rendőrség tudomásul vette a szeptember 5-i melegfelvonulás megtartását. De arra kérte a résztvevőket: tartózkodjanak a közízlést sértő magatartástól, ellenkező esetben eljárás indul ellenük. Előtte Ékes Ilona fideszes képviselő - nem pártja, hanem saját véleményét hangoztatva - kérte több civilszervezet nevében a rendezvény betiltását és a melegek átnevelését, gyógyítását. Hétfőn a KDNP tiltakozott a felvonulás ellen, amelyet a párt provokációnak minősített. ■ V.M. Napnyugtakor temették el 70 nap Végső nyugalomra helyezték Michael Jacksont Aranyérmesek a T-Mobilnál iPhone-t kapott Kovács, Janics, Benedek, Kozák és Szabó Hetven nappal halála után, Los Angeles-i idő szerint tegnap este 7-kor (magyar idő szerint pénteken hajnali 4-kor) temették el az 50 éves korában elhunyt Michael Jackson amerikai popikont a kaliforniai Glenade város Forest Lawn nevű temetőjében. A zártkörű eseményre a rendezők nem engedték be a médiát, a kamerák csak a temető főbejáratáig mehettek. A 45 perces temetésen kizárólag a családtagok és az énekes barátai vettek részt. Az aranyozott koporsó földbe eresz- tésekor a sóul királynője, Aretha Franklin énekelt. A temetés után A médiát kizárták. Aretha Franklin souiki- rálynő énekelt. Jáckson koporsója köré vastag betonteknőt öntöttek a sírrablók elleni védekezésül. Michael Jackson végső sírhelye a temető Nagy Mauzóleuma lesz, ahol sok amerikai híresség is nyugszik. A ceremónia költségei a Jackson-vagyon kezelőinek egyik ügyvédje, Jeryll Cohen szerint „rendkívüliek, ugyanakkor Michael Jackson is rendkívüli ember volt” - idézte az ügyvédet á Guardian. A lap szerint a család a sír körül 12 üres sírhelyet is megvásárolt, miután a Los Angeles-i legfelsőbb bíróság az énekes anyjának engedélyezte, hogy a popsztár vagyonából fizessék a temetés költségeit. Miközben a család a popsztár elvesztését gyászolja, a rendőrség még nem zárta le a nyomozást Jackson halála ügyében. A Los Angeles megyei halottkém emberölésnek minősítette az énekes halálát, amelyet egy „másik személy által beadott intravénás injekció” okozott. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a halált alapvetően az erős érzéstelenítő hatású Propofol és egyéb nyugtatok miatti heveny mérgezés okozta. A legfőbb gyanúsított Jackson volt orvosa, Conrad Murray, vádemelés azonban még nem történt. ■ Vég M. Ötven világbajnoki aranyérem öt büszke gazdája volt hivatalos a Magyar Telekom Nyrt. Budafoki úti T-Pont üzletébe, ahol Winkler János vezérigazgató-helyettes új, „szupergyorsként” emlegetett iPhone készülékekkel ajándékozta meg az élsportolókat. Kovács Katalin személyében 27-szeres világbajnoki győztest köszönthettek, míg Janics Natasának a tizenötödik, Benedek Dalmának az ötödik, Kozák Danutának a második, Szabó Gabriellának az első vb-arany- érem megszerzéséhez gratuláltak. A bajnokok ezután a betérő ügyfeleknek 100 darab, kézjegyükkel ellátott baseballsapkát adtak át. ■ E. Cs. Kovács Katalin dedikál egy szerencsés ügyfélnek az ajándék sapkára Az OCO-elnok úgy véli: .politikai ellendrukkereim a velük cinkos médiával együtt i' . Kolompár Orbán-fóbiában szenvednek, és mindent elkövetnek lejáratásom érdekében". * ’Ttmí llff ' J . |8 így szerinte nem igaz, hogy luxusnyaralásra költötte a romagyermekek táboroztatására JB nyert pályázati pénzt. Sőt. egyetlen nap szabadságot sem vett igénybe hat év alatt. ^ f8B8F HU£iIjLIj X ^jjlj