Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-29 / 228. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. SZEPTEMBER 29., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Kevesebb jut a gyerekeknek LENGYEL ZOLTÁN kaposvári lakatos: - Lesújtó, hogy ekkora elvonást terveznek a gyermekétkeztetésnél. A politikusok manapság any- nyit beszélnek az átcsoportosításról, hogy talán ebben az esetben is ez jelenthetné a megoldást. Bár az is igaz: az egészségügyben, a közlekedésben és az ön- kormányzatoknál is kevés a pénz. Mégis valahogy össze kell szedni az étkeztetés biztosítására a pénzt. FERENCZY NIKOLETT kaposvári egyetemista: - A gyerekek ellátása a leglényegesebb feladat. Itt nem szabad takarékoskodni. Az étkeztetést minden településen biztosítani kell. Sokan beszélnek arról, hogy jövőre az ideinél is nagyobb lesz a családok, az iskolák és az önkormányzatok terhe. Véleményem szerint nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy a legkisebbek ne részesüljenek étkezésben. raáb zsolt somogyvámosi segédmunkás: - Rossz lenne, ha a nagy megszorítások közepette épp a minimálbér körüli keresetből élők húznák a rövidebbet. Két gyermeket nevelünk, tisztában vagyok azzal, hogy müyen kiadásai vannak a családnak. Van egy ötletem: az országban igen sok a nagykeresetű állami cégvezető. A fizetésük egy részét jótékony célokra fordíthatnák. 40 EVE IRTUK A KAPOSVÁRI HELYŐRSÉGBEN is felolvasták Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter és Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka a fegyveres erők napja alkalmából kihirdetett ünnepi parancsát Hálával és megbecsüléssel gondolunk elődeinkre, a Tanácsköztársaságforradalmi harcosaira, a nemzetközi proletárküzdelem magyar internacionalistáim és azokra, akik fegyvert ragadtak a fasizmus ellen. A szocializmus felépítéséért folytatott munkában együtt haladunk a testvéri országokkal, és a béke és haladás legfőbb támaszával, a Szovjetunióval. szerencsére szétváltak útjaink... Hajszálon múlt az élete baleset A rendőrök vizsgálják a kamionsofőr felelősségét te Se 'i } A kamionos felelősségét vizsgálják bíró Gábor, a Somogy megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense a Somogyi Hírlap megkeresésére azt mondta, hogy a rendőrség büntetőeljárás keretén belül vizsgálja, hogy a balesetért milyen mértékben terheli felelősség a kamion vezetőjét. Balicz Noémi és édesanyja a kaposvári kórházban tölti most a napjait a hétvégi baleset következményeként. A kislány tegnap a keddi operációra várt- Én vagyok a Szennánál balesetet szenvedett kislány apja - lépett szerkesztőségünkbe Balitz József. F. Szarka Ágnes- Ott voltam szombaton a balesetnél is - folytatta az édesapa.- Nem azért jöttem, hogy a kamionos megbüntetését követeljem. Mintegy negyven méterrel kerekeztem a fiammal a lányom és az osztálytársa előtt. A kamiontól ijedt meg a kislányom, mert a jármű már a felezővonalon is átjött. A sofőr lehet, hogy észre sem vette, hogy Noémi félrerántotta a kerékpár kormányát és elesett. Dőlt a vér a szájából. Hiába töröltem ki, vérzett tovább. Hívtuk a mentőket, a sürgősségin minden szükséges vizsgálatot elvégeztek. Ott derült ki, hogy egy foga kitört, az állkapcsa három helyen eltört, a legsúlyosabb, hogy elöl hosszában. Ma műtik meg, az állát még a baleset után összevarrták. Gyógyulása sok időt fog igénybe venni. Enni nem tud, fájdalmai vannak, és rettentően meg van ijedve. Szerencsére belülről elvégezhető a beavatkozás, így reményeink szerint nem marad nyoma. A héten még biztosan kórházban lesz, de az is lehet, hogy csak a jövő héten engedik haza. Balitzék négy gyermeket nevelnek, a tizenkét éves Noémi a második a sorban. Értelmes, okos, szeretni való, mozgékony kislány.- Az országos bajnokságon búvárúszásban második lett - mondta az apja. - Hatodik osztályos, jól tanul annak ellenére, hogy napi rendszerességgel vannak edzései. Reméljük, hogy a baleset ellenére folytatni tudja majd a sportolást. Szinte fel sem fogta, hogy mi történt vele. Agyrázkódást vagy sokkot kaphatott. Nem sírt, csak a kórházi ágyon kezdett magához térni. Az édesanyja egész nap vele van, én este megyek hozzá, a nagyobbik fiam pedig amikor csak tud. A két kicsi még nem igazán érti a történteket. Ók napközben iskolában vannak, utána a nagyszülők vigyáznak rájuk. Milliárdos beruházás uniós forrásokkal fejlesztés Tető kerül az épületekre a Pogányvölgyi Hálózatban Megkezdődött a tanév Pogányvölgyi Integrált Nevelési Oktatási Hálózat intézményeiben. Bár komoly építkezések zajlanak Lengyeltótiban, Somogyvá- ron és Öreglakon, a tanítás mégis zavartalanul folyik. Az összesen 993 millió forintos fejlesztés a Dél-Dunántúli Operatív Programban májusban indult és jövőre ér véget. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Tető kerül ezekben a napokban a lengyeltóti Fodor András Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény új épületszárnyára. A város az integrált oktatási hálózat sikeres pályázata keretében tudja bővíteni oktatási intézményét. Papszt Lajos polgár- mester elmondta: a konyha épülete fölé új, korszerű 8 tantermes szárny épül, irodákkal és könyvtárral. Eztán fogják az iskola egy régi épületszárnyát lebontani. A jól szervezett építkezés, udvarrend és étkezési rend miatt így semmi nem zaLengyeltótiban jól halad az építkezés varja meg a tanítást az iskolában. Napról-napra látványosan épül a somogyvári óvoda is. Az önkormányzat már régóta tervbe vette az áldatlan állapotú óvoda felújítását, erre most a hálózat fejlesztésére elnyert sikeres pályázat keretében nyílik lehetőség. Az új épület nagy jelentőségű településünk életében, mondta Móring József Attila somogyvári polgármester. Az építkezés végére teljesen új épületet vehetnek birtokba az óvodások, jó esetben már idén karácsonykor. A 140 millió forintos óvodaépítés mellett komoly fejlesztések történtek nyáron Szent László Király Általános Iskolában is. Itt 160 millió forintot fordítanak az épület korszerűsítésére. Idén nyáron elkészült a nyílászárók cseréje, és a fűtés és a villamoshálózat is korszerűbbé vált az idei tanév kezdetére. Jövő nyáron a belső burkolatokat cserélik, majd kifestik az épületet, a sportcsarnok pedig új tetőt kap. Öreglakon is jól halad az építkezés. Itt az alsó tagozatos iskola épületét újítják fel. A nyílászárókat nyáron kicserélték, jövő júniustól a szünidőben pedig újabb fejlesztések lesznek. Maczucza Miklós polgármester elmondta: ennél is fontosabb, hogy a régi épület mellé 5 tantermes, könyvtárral, informatika és kémiaszertárral felszerelt új épületszárnyat építenek. Várhatóan 2010 decemberében adják át a modern építményt. A fejlesztéseken túl olyan közös igazgatású intézmény jön létre, mely a közoktatás teljes vertikumát biztosítja. Papszt Lajos, a kistérségi társulás elnöke szerint így gyors reagálással, probléma-orientáltan, összehangolt beavatkozással lesznek képesek a hátrányok kompenzálásra. A kistérség felzárkóztatásának alappillére ugyanis az oktatási rendszer. A Dél-Dunántúli Régióban a lengyeltóti projekten kívül 24 hasonló fejlesztés valósul meg ösz-szesen 20 milliárd forintos uniós támogatással, tudatta Salamon Balázs, a közreműködő VÁTI ( www.vati.hu ) Nonprofit Kft Dél-dunántúli Területi Irodájának vezetője. ▲ fiú v . ^&fí^ettsaíóuobt * * ★ új * I 1 ■ -----------------------HÍRSÁV Gombás marhalábszár volt a legfinomabb TIZENHÁROM ÉTELT főztek a csapatok a tabi szüreti fesztivál alkalmával hirdetett főzőversenyen. Első helyezést ért el Kincses István, aki gombás marhalábszárat készített. Második lett a Pókerarc és a kakasok java csapat: ők pörköltet főztek jérce nyakából és kakasok javából. A főzőverseny 3. helyezettje a Tabi Méhészegyesület csapata Mézes tarja Koppány-völ- gye módra nevű étkükkel. Az első három helyezett ajándékkosarat kapott, (kj) Felcsaptak a lángok Nagyszakácsinál csaknem egy hektárnyi területen gyulladt ki a bozótos és a száraz aljnövényzet hétfőn Nagyszakácsi közelében. A marcali hivatásos tűzoltóságtól két gépjárművet irányítottak a térségbe, s a helyi önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a munkába. Páli Ri- chárd katasztrófavédelmi ügyeletes elmondta: az oltást alig 20 perc alatt befejezték az egységek, (hm) Ezer tonna körtét szednek somogybán - a tavalyihoz hasonlóan - idén is közel ezer tonna lesz a körtehozam - tájékoztatott a megyei agrárszakigazgatási hivatal. A körteszezonban átlagos értékesítési lehetőségekkel, s szerény jövedelmekkel számolhatnak a termelők. A kimutatás szerint hazánkban mintegy negyvenezer tonna körte terem, (hm) Porkolábné vezeti a szolgálatot újabb öt évig töltheti be a Csurgó Kistérségi Családsegítő és Gyermek- jóléti Szolgálat intézmény- vezetői tisztét Porkoláb Lajosné, a jelenlegi vezető. Az intézményvezetői álláshelyre egy pályázat érkezett. A fenntartó Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás tanácsa a pályázó anyagát zárt ülésen értékelte. (va) Reneszánsz séta, régészelőadók a kónyi várnál A történelmi emlékhelyekről tartott előadást Ötvöskónyiban Jankovich-Bésán Dénes, a kulturális örökségvédelmi hivatal vezetője és Magyar Kálmán régész. A kulturális örökség napjához kapcsolódott ezzel a falu, amely XV. századi reneszánsz romkastélyáról ismert. Pusztai László polgármester elmondta: könnyedebb programról is gondoskodtak; főzőversenyen ötszáz adag babgulyással lakat- ták jól a helyieket, majd reneszánsz sétán dolgozhatták le a kalóriákat. A szórakozásról hagyományőrző együttesek gondoskodtak. Harmadik éve szerveznek a várromhoz kapcsolódó rendezvényeket. ■ N. L. i í /