Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-19 / 220. szám
2 IT SZÓL HOZZÁ? Durvák a fiatalok VÁCZl IVETT kaposvári diák:- Egyre nagyobb az agresz- szió az iskolákban, naponta ezt-lehet tapasztalni. Persze lehet keresni az okokat, de szerintem ez mindenkinél más. Van, akit a szülei túlságosan szabadjára engednek, otthonról hozza az agresszivitást, de van, aki éppen amiatt „tombolja ki” magát az iskolában, mert otthon túl sok mindent tiltanak neki. És persze a rossz társaság is hozza magával. szabó Szilvia kaposvári diák: - Nem nagyon van ma már olyan iskola, ahol ne lennének agresszív diákok, rendbontók. És nem lehet mit tenni ellenük. Hiányzik belőlük a tisztelet a tanárok iránt, semmi sem érdekli őket, hatni sem lehet rájuk. így aztán hiába a bajkeverők vannak kisebbségben, nem lehet tőlük tanítani, akadályozzák azokat is, akik viszont komolyan veszik a tanulást. haskő albin kutasi műszerész: - Sokkal agresszívab- bak a gyerekek, mint néhány évtizede, és ezt leginkább otthonról hozzák. A nevelők kezében nincs eszköz, amivel tenni tudnának ellene. Minél később kezdik el a „rendrakást”, annál nehezebb lesz. Szigorúbb büntetések kellenének, és a renitens diákokat el kell különíteni, ha nem is kiemelni az oktatásból. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. SZEPTEMBER 19., SZOMBAT Újraélesztik az Ősborókást parkfejlesztés Milliárdokat kaptak a nemzeti parkjaink Az elnyert támogatásból élőhelyrekonstrukció, elektromos vezetékek természetbarát átalakítása, gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek természetvédelmi célú fejlesztése, erdei iskolák infrastrukturális fejlesztése és élőhelymegőrző programok valósulnak meg.- Mindez többféle pályázati lehetőséget és forrásokat takar. Környezeti és energetikai programokat és természetvédelmi célúakat - mondta Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója. - Mi 220 millió forintot nyertünk, amelyből a Dél-Dunántúl területén az élőhelyeket rekonstruáljuk. Barcs és Drávaszentes térségében újabb vizes élőhelyek rehabilitációját végezzük el a mocsári rétek elárasztásával, illetve a barcsi Ősborókás láptavainak egy részét újjáélesztjük. A program jelenleg a támogatási szerződés aláírására vár, az előkészítésén dolgoznak. Közben a nemzeti park munkatársai a határon átnyúló pályázatot 5 nyújtottak be a horvátországi, | eszéki vízügy szervezetével kö- | zösen három Dráva-mellékág re- J habilitációjára. A hárommillió s euró értékű projekt azoknak az Horváth Zoltán tájegységvezető szerint a mocsári rétek elárasztásával egykori mellékágaknak a meg- számos növény- és állatfaj talál tartósan élőhelyet delmi fejlesztésekre. Jeki Gabriella Kilenc nemzeti park 23 pályázata kapott támogatást az Új Magyarország Fejlesztési Terv programjaiból. Hétmilliárd forintot fordíthatnak természetvéFejlesztések indulnak A természetvédelem az Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007- től 2013-ig terjedő hétéves id& szakában á Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) forrásainak három százalékával, azaz mintegy 33-37 milliárd forinttal gazdálkodik A KEOP- források mellett a Közép-magyarországi Operatív Programból mintegy tízmilliárd forint áll rendelkezésre természetvédelmi célú fejlesztésekre. 2000 és 2010 között összesen 155 nemzeti parkifejlesztés valósult és valósul meg Magyarországon. nyitását célozza, amelyek természetes vagy mesterséges úton feltöltődtek, illetve amelyeket kövezéssel lezártak. Ezeket teszik újra élővé, mert e nélkül megtelnének üledékkel, iszappal, és előbb-utóbb eltűnnének a vizes élőhelyek. Turisztikai-ökoturisztikai fejlesztésekhez, kisebb élőhelyhelyreállítási tevékenységhez, rétisas- és feketególya-védelmi programokhoz fogtak össze szlovák, osztrák, magyar, horvát, szerb, román partnerek. A Duna mellett elhelyezkedő nemzeti parkok, védett területek, természetvédelmi területek közös pályázatának megvalósítása az ősszel kezdődhet. A 23 nemzeti park többek között Szögligeten, Zircen, Tihanyban, a Dél-Bükk- ben, a Mátrában, Alcsúton, a Hanságban, a Bihari-síkon, a Kolon-tavon, Felsőszúnyogpusz- tán, a Körös-völgyben és Szent- gotthárdon fejleszt. Elbúcsúztak a Drávától a vízitúrák szerelmesei: idén már nem szerveznek csoportokat a folyóra elbúcsúztak a Drávától a vízisportok szerelmesei. Már az utolsó kenu is lecsorgott a folyón, az idén nem érkezik több csoport. A Barcsi Városi Sport Egyesület vízitúrázói is most szervezték meg az év utolsó drávai túráját. UNGVÁRI ZOLTÁN elnök elmondta: ragyogó napsütés kísérte végig az utat, csak este hatkor, a partraszállás után jött a frissítő felhőszakadás. A szakosztály a szezont egy Vízvár és Barcs közötti túrával indította, majd nyár közepén a Muraszemenye-Dráva- szabolcs távon eveztek. A hagyományos túráikon kívül májustól szeptemberig több egynapos evezést is szerveztek Barcs és Szentborbás között tanulócsoportoknak, baráti társaságoknak, civil szervezeteknek. Őszre téliesítés, a hajók átvizsgálása, javítása maradt. A parton pihennek a kenuk. Idén nem érkezik több csoport ' _____HÍRSÁV Ti zenötezer forint a borítékokban tizennégy település száz- kilenc diákja vehette át a Somogyi Egyetemistákért és Főiskolásokért Közalapítvány támogatását, 10-15 ezer forintot pénteken Marcaliban. Gyenesei István, a közalapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: idén 1006 somogyi diákot segítenek, összesen tizenötmillió forinttal. Szépkorúak találkoztak Fonyódligeten A megye nyugdíjas köz- tisztviselőit látták vendégül ma a Somogy Megyei Önkormányzat tisztségviselői Fonyódligeten. Mintegy 350-en vettek részt a hagyományos programon, ahol Sárdi Árpád alelnök és Vörös Tamás főjegyző köszöntötte az egykori ön- kormányzati, tanácsi köz- szolgálati dolgozókat, (bt) Díjazták a legjobb honlapokat átadták a legjobb hivatalos önkormányzati honlapoknak járó díjakat. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elismerését Siófokon vehették át a települések képviselői. A megyéből két település oldalát díjazták: Balatonmáriafürdőét és Kaposvárét, (kt) Az óvoda kész, jöhet az iskola elkészült a darányi óvoda 18 millió forintos felújítása, amely akadálymentesítést, nyílászárócserét és tetőszigetelést jelentett. Hamarosan elkezdődhet az általános iskola huszon- kétmillió forintos s fejlesztése is. (jg) Kirándultak a mozgáskorlátozottak egész napos kirándulást szervezett a mozgáskorlátozottak tabi csoportja, melyen 44-en vettek részt. Veszprém, Zirc, Tata és Mór volt az útvonal. A mozgáskorlátozottak megyei egyesülete is támogatta a kirándulást, (kj) 40 ÉVE ÍRTÜK a szakszervezetek Megyei Tanácsának vendégeként tizenegy dél-vietnami szabadságharcos érkezett Kaposvárra. Szőke Pál, a megyei párt-vb tagja kíséretében megtekintették a textilműveket, ahol a gyár vezetői megmutatták a különböző munkafolyamatokat és ellátogattak a szociális intézményekbe, így a bölcsődébe és az óvodába. Délután tájékoztatást kaptak a város fejlődéséről, szociális és kulturális terveiről, majd ellátogattak az Öreglaki Állami gazdaságba, végül kaposvári veteránokkal találkoztak. És vélhetően a mai napig azon gondolkoznak, hol is jártak tulajdonképpen. Megújult a Sl-es főút jelentős szakasza útépítés Csaknem hétszázmillió forintot költöttek a beuházásra (Folytatás az 1. oldalról) A 61-es főút 11,5 tonnás burkolatmegerősítő munkáinak második szakasza egy éve kezdődött. A 694 millió forintból nemcsak az útburkolat újult meg, hanem átépítették a buszöblöket, forgalomlassító szigeteket alakítottak ki, Kaposfőn az út mindkét oldalán parkolósáv épült, és átépítették a kisasszondi csomópontot is. A kivitelezés során 28 ezer tonna aszfaltot építettek be, és a beruházás határidőre, jó minősítéssel elkészült. Ezt bizonyítja, hogy az úton zökkenőmentesen gurult át a söröshordó. Péntektől a ól-es út üzemeltetője a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Magyar György (balról), Sztányi Tibor és Kolber István gurította a hordót Sztányi Tibor, Kaposfő polgár- mestere - miután az útfejlesztést jelképező bokrétafára felkerültek az érintett településeket jelképező szalagok - azt mondta, hogy az új út átadása további beruházásokat is generál. Kaposfő az elmúlt években mintegy kétszáz- millió forint értékű beruházást hajtott végre. így válhat európai szintű településsé. Az átadó ünnepségen elhangzott, hogy jól haladnak a harmadik és negyedik szakaszon is a fejlesztés előkészületei. A tervek szerint 2010 végére készül el a teljes szakasz. így a zalai megyehatárig 73 kilométernyi felújított és megerősített főúton közlekedhetünk. ■ F. Szarka Ágnes Kaposvár: festőre vadásznak a luxusháznál Díszítőelemként akarják hasznosítani a kerítést - tudta meg pénteken lapunk internetes hírportálja, a SONLINE.hu. A Festők városa rendezvényein és később is több képet festettek a kerítésre. Ezt kívánja megszerezni Kalmár Tibor kaposvári építési vállalkozó. - A Szivárvány moziban megszűnt rockklubot az egykori ruhagyár raktárában szeretnénk berendezni - mondta. - A képeket oda és a Kalmár parkolóházba akarjuk kirakni. Egy a bökkenő: nem tudja, hogy ki készítette a festményeket - Dedikáltatnám a művet. Lehet, hogy később újabb munkát rendelnék. ■ H. M. A A 1