Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-06 / 183. szám
A v krónika] A nap lánya HORNYAK HENRIETT 15 éves, tanuló. Hobbi: bulizás. Ha szeretnéd, hogy a te fényképed is megjelenjen a lapban, hívd a 30/9567-178-as telefonszámot! NAPKELTE 5.28 - NYUGTA 20.11 HOLDKELTE 20.13 - NYUGTA 5.45 TELIHOLD 2.55 BERTA, BETTINA napja BERTA. Germán istennő — a téli napforduló, a fény születésének létrehozója Perchta nevéből ered, emellett több így végződő keresztnév önállósult becé- zése is. Jelentése: tündöklő. Védőszentje: Szent Berta, aki férje beleegyezésével kolostort alapított és annak apátnőjeként halt meg a 7. Század végén. Virága: a piros rózsa. Ady Endre, majd halála után Márffy Ödön festőművész felesége volt rövid élete végéig a csúcsai kastély úrnője, Boncza Berta, azaz Csinszka. Az I. világháborúban a németek által használt hatalmas méretű ágyút nevezték el a katonák kövér Bertának. Bettina a Babett, Berta és Erzsébet név becézésének továbbképzése, amely önállósult. Bette Davies amerikai filmszínésznő volt, aki kétszer is elnyerte az Os- car-díjat. EGYÉB NÉVNAPOK: Géza, Gusztáv, Oktávia, Oktávi- án, Szixtusz, Ulrika. napi igék Katolikus: Dán 7,9-10.13-14; Zs 96; 2Pét 1,16-19; Mk 9,2-10. Református: lMóz 11; 2Tim 3. Evangélikus: Lk 11,33- 36(37-41); ApCsel 22,1-21. PALACE KAPOSVÁR PREMIER! 7*^Stg- G.I.Joe: A kaposvar kobra árnyéka (ba) (sz) 15:45,18:15, 20:45 Brüno (18) (f) 16:15 Harry Potter és a Félvér Herceg (12) (sz) 15:00, 18:00,21:00 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala (kn) (sz) 15:15,17:15,19:15 Közellenségek/ Public Enemies (16) (f) 18:00,20:30 Crank 2. - Magasfeszültség / Crank: High Voltage (18) (f) 21:15 Skandináv lottó l 4 8 10 11 19 30 33 H 1 18 19 20 32 33 35 A 32. heti nyerőszámok 7 " Tarka sorok- Hogy halad a lánya az új zongoratanárral?- Remekül! Már tegeződnek.- A születésnapok jót tesznek mindenkinek.- Miért?- Mert a statisztikai felmérések egyértelműen azt mutatják, hogy azok élnek a legtovább, akiknek a legtöbb van belőlük. Az erdélyi vonaton az egyik fülke tele van székelyekkel. Új utas lép be, és nyeglén megkérdi:- Na, atyafiak, van itt hely?- Van, bizony!- Hol?- Azon ülünk. Világszámokkal örvendezteti meg a nézőket Magyar- ország legszebb és legszínvonalasabb utazó cirkusza Balatonlellén. A Magyar Nemzeti Cirkusz hetven tagú társulatának több mint kétórás műsora idén is lenyűgözi a közönséget. Indiana Jones és az oroszlánok királya is porondra lép Richter Flórián, a Monte-Carló-i cirkusz fesztivál aranybohóc díjas művésze mellett a Magyar Nemzeti Cirkusz 15. jubileumi műsorában. A világhírű lóidomár legújabb produkciójával nyitja az estet, amely szakemberek szerint a cirkuszművészet egyik legszebb, de egyben legnehezebb szabadido- mítása is egyben. A pompás arab telivérek táncra perdülnek a vezényszavaira: táncuk a szalagokkal szimmetrikus fonatot formáz. Christian Folco épp hogy a porondra ér, a közönség már dől a valamint félelmetes mambák és nevetéstől. De csak amíg el nem indiai kobrák is csúsznak-mász- ámulunk a Mátrix csoport akro- nak előttünk. És amikor már azt batikus mutatványain. Az artis- hisszük, ijesztőbb már nem jö- ták egy méretes hinta segítségé- hét: akkor Karah Khavak és két vei szállnak a levegőbe, majd utá- segítője egy nyolcvan kilós albínuk egy fiatal zsonglőr szélsebes nó kígyót emel ki rejtekéből. mozdulatait követi a publikum. Utánuk érkezik mindenki Stipka Róbert három komó- kedvence: Szandra, a 33 éves in- tosan ballagó tevével és lovakkal diai elefánt, majd tizenhét egzo- mutatja be produkcióját, majd tikus állat egyszerre kering a ismét Richter Flórián a mané- porondon. Bámulatos! zson: lova fenséges léptekkel A szünetben vasrácsokkal követi gazdája instrukcióit. rakják tele a manézst: Egyszer csak Indiana Jones-t s Dominik Gasser mutatkozik pillantjuk meg a sorok között, be nagymacskáival. Az közben a pódium misztikus Oroszlánkirálynak egytől kincses barlanggá egyig engedelmeskednek, változik. A csillogó tjpk kecses mozdulatokkal vedobozok azonban % -|L tik át magukat az akadánem aranyat rejte- g lyokon. Mintha nem is nek: sokkal inkább ni- -Jm j:VR| vadállatokkal játszana lusi krokodilokat, dél-ame- az idomár! rikai aligátorokat, boákat, Richter Edit és Richter Flórián köNagy Kriszta énekesnőt ZÖS produkcióját vasnyolctagú zenekar kíséri tapssal köszöni meg a Lovak tánca a manézson.', ■ * Richter Flórián produkciója a ... cirkuszművészet egyik legszebb - és legnehezebb szabadidomítása közönség, majd Tibor Alexander gondoskodik a remek hangulatról bűvész trükkjeivel, és a bohóc is sorra visszatér a manézsra. És ha még nem lenne kellőképpen lenyűgözve a széles publikum, a Flórián csoport igazi forró, magyaros hangulatot varázsol záróprodukciójával. Az előadás fő attrakcióját a 32. Monte-Carló-i cirkuszfesztivál aranybohóc-díjas, lovas akrobata csoportját már a belépéskor óriási ováció fogadja. A nézők csak ámuldoznak a bámulatos szaltók, ugrások és flikk- flakkok láttán. A Magyar Nemzeti Cirkusz előadásait augusztus 26-ig láthatják Balatonlellén minden este 20 órától, majd a kaposvári közönség augusztus 29-30-án tekintheti meg Magyarország legnagyobb utazó cirkuszának 15. jubileumi gálaműsorát a Mercedes Márkakereskedés melletti területen. ▲ MIKOR-HOVA? Balaton földváron a Jubileumi téren 10 órakor Ébredj királylány címmel a Grimaszk Bábszínház műsora. BALATONLELLÉN Leilei borhét - a Móló sétányon 18.30-kor Ernőd Fúvószenekar, 19-kor Hot Jazz Bánd, 21-kor „Dalocskával a csillagok útján" címmel Kiss Kata énekesnő műsora, táncház. A szabadtéri színpadon 21 órakor Szentpéteri Csilla & Group koncert, vendég: Zsédényi Adrienn. Balatonszárszón a polgármesteri hivatalban 18 órakor Domány Sándor festőművész kiállításának megnyitója. KAPOSFÜREDEN a Galériában 18 órakor Balogh Pál, Kiss József, Kis József és Szabó István somogyi népi fafaragók kiállításának megnyitója. KESZTHELYEN 10.30 órától a Pannon Egyetem Georgikon Kar kertészeti tanszék Paprikatermesztési szakmai napja. A Somogyi Hírlapba településen feladhatja hirdetését Az Önhöz legközelebbi hirdetésfelvételi helyről tájékozódhat az alábbi telefonszámokon: 82/528-146,82/528-113 j//^SBSSS3SBSBSSL^^^ nyerjen belépőjegyet. Olvasóink a mai napon BIKINI ÉS BEATRICE KÖZÖS KONCERTEKRE szóló jegyekhez juthatnak. Minden tizedik* SMS-t beküldő egy belépőjegyet nyer, amennyiben rendelkezik érvényes Somogyi Híriap-előfizetéssel, vagy vállalja az előfizetést. Az SMS-eket 8-9 óra között várjuk. Küldje el nevét, címét és a megfejtést! MIKOR KEZDŐDÖTT A SZÜRET A BALATONBOGLÁRI BORVIDÉKEN? SMS: 06-20/428-9268 (normáldíjas) A koncert 2009 augusztus 8-án, szombaton 20 órakor a Siófok Szabadtéri Színpadon lesz. www.bikininet.hu;www.beatrice.hu; www.nagyfero.hu *A készlet erejéig. Olvasóink a mai napon A 15 ÉVES MAGYAR NEMZETI CIRKUSZ előadására szóló jegyekhez juthatnak. Minden tizedik* SMS-t beküldő két belépőjegyet nyer, amennyiben rendelkezik érvényes Somogyi Hírlap-előfizetéssel, vagy vállalja az előfizetést. Az SMS-eket 8-9 óra között várjuk. Küldje el nevét, címét és a megfejtést! HÁNY SOMOGYI KERÜLT AZ APEH FEKETELISTÁJÁRA? SMS: 06-20/428-9268 (normáldíjas) Az előadás szombaton 20 órakor kezdődik Balatonlellén a 7-es főútvonal mellett. *A készlet erejéig. HOROSZKÓP www.astronethu OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Párjával áttekinti kapcsolatukat, életkörülményeiket. Talán azt fontolgatják, nem kellene-e szebb környékre költözniük. A hét vége felé el kezd készülődni a születésnapjára. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.). A várva várt nyaralást valószínűleg el kell halasztania. Családja, gyermekei szintén igényt tartanak Önre. A szerelemben a féltékenység dominál, akkor is, ha nincs rá ok. MÉRLEG (IX.24-X.23,). Barát- ja/barátnője állandóan Önre támaszkodik. Ez egy idő után terhes lehet, de ennek a barátnak vannak jó tulajdonságai is. Beszéljék meg a nézeteltéréseket! skorpió (X.24-XI. 22.). Végre enyhülnek az érzelmi feszültségek. Lezárult a nagy megmérettetések időszaka az életében. Nyugodtan szemléli a változásokat. NYILAS (XI.23-XII.21.). Ez a nap nem akármilyen. Tele van meglepetésekkel. Fontos események részese lehet a munkahelyén, de fokozottan kell vigyáznia az épségére! bak (XII. 22-1.20.). Kicsit kedvetlen. Pesszimista látószögből nézi a világot. Kisebb akadályokra számíthat, ez azonban ne vegye el a kedvét, mert a telihold okozza, ami rövidesen továbbhalad. vízöntő (1.21-11.20.). A telihold a Vízöntőben keletkezik és némi nyugtalanságot okoz. Ennek ellenére pozitív változásokra is számíthat, különösen a szerelemben. halak (II. 21-111.20.). A telihold miatt feszült és ideges. Ezt az érzést ne hagyja eluralkodni magán. Sportoljon, mozogjon, vezesse le a felesleges izgatottságot. KOS (lll.21-IV.20.). A telihold okozta fáradtság érzés ne keserítse el, hamarosan túl lesz rajta. Az Ön körül uralkodó fagyos légkört oldja fel kedveskedéssel, szeretettel. bika (IV.2l-V.20.). Sok a feladata, igen izgalmas nap köszönt Önre telihold idején. Ne panaszkodjon, mert nem talál meghallgatásra. IKREK (V. 21—VI. 21.). A telihold hatása megzavarja nyugalmát, kissé ingerült Ám tele van dinamizmussal, lelkesedéssel, és ezt használja ki! RÁK (VI.22-VII.22.). Ön igazán nem olyan ember, aki mások rovására igyekszik boldogulni. Ma mégis jól teszi, ha több energiát fordít arra, hogy jobban elismerjék munkáját. A DIDAKTIKA Autósiskola következő tanfolyama augusztus 12-én, 16 órakor indul. Akkr. Isz.: AL-0171. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Vásártéri u. 4/a„ Telefon: 82/512-036 *241676* A KAPÓS ATI aug. 13-án M, Al, AK, A, 8, C kategóriás tanfolyamot indít. OKÉV: 14-0070-06. Kvár, Damjanich u 8-10,82/310-615 *241110* A drkusBftffleh lenyűgöz világszám Richter Flórián lovas akrobata csapatához nincs fogható