Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-21 / 195. szám

JEGYZET TEMESVÁRI IVÁN Reményt adó debreceniek mindössze kilencven perc választja el a Debreceni VSC-TEVA labdarúgócsapa­tát, hogy bekerüljön a Baj­nokok Ligája főtáblájára, az európai futballelit élvonalá­ba. Mint ismeretes, a haj­dúságiak Szófiában, a Levszki otthonában arattak 2-1-es győzelmet az utolsó selejtezőkor első mérkőzé­sén, éppen ezért bizakod­va, komoly továbbjutási esélyekkel várhatják a jövő heti keddi visszavágót. mindössze kilencven perc választja el hazánkat attól, hogy Magyarországon is­mét kitörjön a futball-láz, úgy, ahogy tizennégy évvel ezelőtt, 1995-ben. Akkor a Ferencváros a belga An- derlecht csapatát gyűrte le a csoportkor előtti utolsó akadályként, s jutott a fő­táblára, elhozva nekünk a spanyol Reál Madridot, a holland Ajaxot és a svájci Grasshopperst. Emlék­szem, a középiskolában volt olyan óra, amikor a tananyag helyett Vincze Ot­tó góljai, Hajdú Attila kapu­ban mutatott parádéja vagy ifjabb Albert Flórián máig emlékezetes, a Madrid el­len szerzett átemelős talál­ta jelentette a főtémát. mindössze kilencven perc választja el a Löki játéko­sait, köztük a Nagyatádról indult s Kaposváron, a Rá­kócziban kiteljesedő Szakály Pétert, valamint az évekig ugyancsak a zöld-fehéreknél futballozó és a somogyi megyeszék­helyen ismertté vált Oláh Lórántot, hogy valami nagy csodának lehessenek részesei. A nagy csodát pe­dig mi, a labdarúgást sze­rető szurkolók is óhajtjuk, s most, hosszú-hosszú évek után tényleg komo­lyan reménykedhetünk. higgyék el, nagy dolog ez az arcátlan végkielégítések és a véget érni nem akaró reformok országában... Kulcsár Kornél is pályára lépett a dánok ellen Két felkészülési mérkőzést is ját­szott az októberi hazai rendezé­sű Európa-bajnoki selejtezőtor­nára készülő magyar U 19-es lab­darúgó válogatott Dánia korosz­tályos csapata ellen. Az első ösz- szecsapáson a mieink szereztek vezetést, ám a vendégek egyen­lítettek, sőt a győztes találatot is megszerezték. A 2-1-re elveszí­tett találkozó után a második sem sikerült sokkal jobban, ek­kor ugyanis 2-0-ás győzelem nek örülhettek a dánok. Az összetartásra Kulcsár Kor nél is meghívást kapott, a Ka posvári Rákóczi labdarúgójí pedig az első mérkőzésen cse reként, míg a másodikon kezdő ként lépett pályára. ■ T. 1 Pécsen játszanak rangadót a Balaton-partiak sportműsor A Grand Gold kupáért csatáznak a serdülő kézilabdázók a Balatonon SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 21., PENTEK PÉNTEK KÉZILABDA VIII. Grand Gold-Bal- aton Kupa, nemzetközi serdülő kézüabda torna. Fonyód. Mérkő­zések: 8.30 órától. SZOMBAT labdarúgás Soproni Liga. Paksi FC-Kaposvári Rákóczi FC. Paks, 20 óra. NB II/Nyugati csoport. Budaörs-Kaposvölgye VSC Nagyberki. Budaörs, 17.30 óra; Bp. Honvéd II.-Barcsi SC. Bozsik- Stadion, 17.30 óra; PMFC-BFC Siófok. Pécs, 19 óra. Recop me­gyei I. osztály: Kaposmérő-Som- ogyvár. Kaposmérő, 17 óra; DDHG Satelit FC Somogytarnó- ca-Balatonföldvár. Somogytar- nóca, 17 óra. Megyei II. osztály ­Recop Északi csoport: Balaton- szabadi-Balatonszentgyörgy. Balatonszabadi, 17 óra; Ságvár- Kéthely. Ságvár, 17 óra. Fürge Nyuszi Déli csoport: Kaposfü- red-Nemesvid. Kaposfüred, 17 ó. kézilabda WI. Grand Gold-Bal- aton Kupa, nemzetközi serdülő kézüabda torna. Fonyód, 8.30 ó. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB III/Dráva cso­port. Kaposvári Rákóczi FC IL-Várpalota. Kaposvár, Rákóczi- stadion, 11 óra. Nagyatádi FC-Ba- jai LSE. Nagyatád, 17.30 óra. Re­cop megyei I. (kezdés 17 órakor) Csurgó-Babócsa; Tab-Bala- tonkeresztúr; Marcali-Tapsony; Balatonszárszó-Buzsák; Bala­Vasárnap a Desedán küzdenek a Somogy megyei strandröplabdázók tonleüe-Mezőcsokonya; Nagyba- jom-Karád. Megyei II. osztály - Recop Északi csoport, (kezdés 17 órakor). Balatonboglár-Igal; Kis- bárapáti-Balatoni Vasas; Len- gyeltóti-Fonyód; Szőlősgyörök- Zamárdi; Bálványos-Balaton- berény; Öreglak-Balatonszemes. Fürge Nyuszi Déli csoport: To- ponár-Lábod; Taszár-Somogys- zob; Böhönye-Berzence; Baté- Kadarkút; Magyaregres- Somog- yád; Kiskorpád-Kaposszerdahe- ly; Csokonyavisonta-Segesd. Kötcse Kupa, serdülő labdarúgó torna. Kötcse, 16 óra. strandröplabda Somogy megyei bajnokság. Nyílt férfi és női. Dese- da-tó, nevezés 8.30 óráig, mérkő­zések 9 órától. Túlórázott a Kaposvölgye labdarúgás Helytállt a Kaposmérő, továbbjutott a Siófok Két próbajátékos is lehetőséget kapott a Rákóczi Ligakupa-meccsén Három somogyi csapat volt érdekelt a labdarúgó Ma­gyar Kupa második fordu­lójának szerdai, illetve csü­törtöki mérkőzésein. Temesvári Iván KAPOSMÉRŐ-KOZÁRMISLENY 0-3 (0-1) Kaposmérő, 500 néző. KAPOSMÉRŐ: Gyenes (Kéri, 60.) - Szabó A., Magyar Z., Parrag A. (Antal, 46.), Nógely - Horváth A., Csörgei, Hortobágyi, Balogh Á. (Pacsai, 46.) - Simon M., Parrag Zs. edző: Meksz Gyu­la. KOZÁRMISLENY: Antal Weigerding, Finta, Éles (Tóth I., 11.), Tasselmájer - Szabó B. - Hergenrőder, Barta, Fabinho, La­ki (Kutyáncsánin, 75.) - Kresz L. (Takács T., 46.). edző: Bene Fe­renc. gólszerzők: Barta (1.), öngól (63.), Hergenrőder (79.). A labdarúgó NB II/Nyugati csoportjának listavezetőjét, a Kozármislenyt fogadta Magyar Kupa mérkőzésen a Megyei I- ben szereplő Kaposmérő. A ta­lálkozó során a vendégek igazol­ták a tabellán elfoglalt helyezé­süket, a lelkesen futballozó Kaposmérő pedig a kétosztály különbség ellenére is méltó partnere tudott lenni a Kozármislenynek. jók: Gyenes, Szabó A., Magyar Z., Csörgei, illetve Finta, Fabinho, Barta. TESKÁND KSE-BFC SIÓFOK 0-2 (0-1) Teskánd, 200 néző. V.: Tuczai. BFC Siófok: Balikó - Sallér, Kardos Ernő góljára is szüksége volt a Nagyberkinek a továbbjutáshoz V Márton, Baranyai, László - Ribi, Tusori (Kun, 65.), Horváth A. (Gadó, 60.), Felischhacker - Róni, Tóth R. (Hajdú, 55.). EDZŐ: Hagymási Zoltán. gólszerzők. Tóth R. (25.), Róni (52.). kiállítva: Sallér (30., második sárga lap után). A zalai megyei első osztály­ban szereplő Teskánd vendége volt az NB Il-es BFC Siófok, amely a hétvégi Pécs elleni rang­adóra készülve több kulcsjátéko­sát is pihentette. A balatoniak egy szöglet után szereztek veze­tést, a győzelmet pedig Róni biz­tosította be. z. k. POGÁNY-KAPOSVÖLGYE VSC NAGY­BERKI 2-2 (1-1), HOSSZABBÍTÁS UTÁN 3-4 Pogány, 200. V.: Éreth. kaposvölgye vsc: Köllő - Sza­bó Sz., Durica (Szűcs, 46.), Vas­kó, Fellal - Huzmi (Kardos, 55.), Fodor, Andruskó, Pércsi - Ivusza (Kovács P., 65.), Godslove. edző: Horváth Lajos. A KAPOSVÖLGYE VSC GÓLSZER­ZŐI: Ivusza, Fellai, Kovács P., Kardos. A rendes játékidőben döntet­lenre végzett az NB Il-es Kaposvölgye a harmadosztályú Pogány otthonában, ám Horváth Lajos csapata a hosszabbításban kiharcolta a továbbjutást. A Nagyatádi FC-Pécsi MFC és a Szentlőrinc-Barcsi SC mérkő­zéseket augusztus 26-án, szer­dán 16.30 órakor játsszák. A Kaposvári Rákóczi FC élvo­nalbeli labdarúgó csapata a szeptember ló-i, harmadik for­dulóban kapcsolódik be a küz­delmekbe. LABDARÚGÓ LIGAKUPA VIDEOTON-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 4-1 (3-0) Székesfehérvár, 400 néző. Videoton: Filípovíc - Présin- ger, Radovic, Sifter, Lázár (Lipták) - Nagy D. (Szabó), Szakály D., Dvéri (Polonkai), Elek (Móri) - Sitku (Olasz), Ali­son. vezetőedző: Mezei György Rákóczi FC: Horváth L. - Graszl K., Pintér L., Bőle - Brdanin (Tabi), Balázs, Pest K. (Kerekes), Maróti (Keresztes), Soares (Szepessy) - Reszli, Jovánczai. vezetőedző: Prukner László GÓLSZERZŐK: Sitku (2), Nagy D., Alison, ül. lovánczai. A zöld-fehéreknél Soares és Brdanin személyében két próba­játékos is lehetőséget kapott. A szerb, Uletve a brazü labdarúgó is csatárposzton bevethető, sor­suk pedig napokon belül eldől­het. A CSOPORT TÖBBI MÉRKŐZÉ­SÉN: Győri ETO-Lombard Pápa 4-1, Zalaegerszegi TE-Paksi FC 3-1. ■ Temesvári I. Már csak egy lépésnyire a Löki a főtáblától A Debrecen 2-1-re győzött a Lev­szki Szófia vendégeként a Bajno­kok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első mérkő­zésén. A hajdúságiak a frissen igazolt Bodnár László bombagól­jával szereztek vezetést, ám a ha­zaiak a második félidő elején egyenütettek. A győztes találatot Czvitkovics Péter szerezte a 76. Nem bírják foci nélkül az öregfiúk labdarúgás Siófokon és Karádon is csapatot alakítottak az örökijfú focisták Megalakult Siófokon a város öregfiúk labdarúgó csapata, melynek vezetője Mészáros Jó­zsef, aki maga is játszik az együt­tesben. Az utóbbi a kilencvenes évek végén irányította a Siófok FC együttesét az első osztályban. Az akkori labdarúgói közül a ka­pus Bíró Imre és a mezőnyjátékos Bimbó Tamás, Csák Tamás, Perg- er András, Sallai Tibor, Takács Zsolt és Molnár Ferenc is játéko­sai voltak, akik most a megalakí­tott öregfiúkban is szerepelnek. A korábbi siófoki generációból, a Magyar Kupa kupagyőztes „aranycsapatból” pedig Szajcz Miklós, Horváth László, Olajos Sándor hármas vállalta a szerep­lést. Mészárosék már le is játszot­ták első mérkőzésüket, akiket a kiliü városrész csapata, a Balato­ni Vasas látott vendégül. A siófo­kiak fölényes győzelmet arattak, akik a XIV. Kék-Tó 96 öregfiúk bajnokság első fordulójában Tabon szerepelnek, hazai pályán pedig augusztus utolsó napján a lengyeltóti ellen mutatkoznak be. Siófok mellett Karádon is ala­kult öregfiúk csapat, így az utób­biakkal együtt immár tizenhét klub vesz részt az augusztus 24- én induló bajnokságban. AZ ELSŐ FORDULÓ PROGRAMJA: NL Kereskedés - Marcali, Len­gyeltóti - Fonyód, Balatonke- resztúr - Visz, Tab - Siófok, Balatonföldvár - Balatonboglár, Somogyaszaló - Balatonberény, Karád - Balatonszemes, Balato­ni Vasas - Balatonlelle. A Bala­tonszárszó szabadnapos. ■ Z. K. percben, a visszavágót jövő ked­den rendezik a Puskás Ferenc Stadionban. A párharc győztese a legrangosabb európai kupasoro­zat főtáblájára jut. LEVSZKI SZÓFIA (BOLGÁR)- DVSC-TEVA1-2 (0-1) Szófia, 15.000 néző, V.: Laurent Duhamelre (francia) DVSC-TEVA: Poleksic - Bodnár, Mészáros, Máté (Komlósi, 16.), Leandro - Szakály P. (Dombi, 55.), Kiss Z., Varga J., Czvitkovics (Ramos, 79.) - Ru­dolf, Coulibaly. klubmenedzser: Herczeg András. gólszerzők: Bardon (51.), il­letve Bodnár (12.), Czvitkovics (76.). 12

Next

/
Thumbnails
Contents