Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-14 / 190. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 14., PÉNTEK SPORT 11 A világversenyeket járta nyáron judo Az elszalasztott nagy lehetőségként marad meg a budapesti ifi-vb A hét végi megyei rajton újra benépesülnek a focipályák Az elszalasztott nagy le­hetőségként marad meg Hegedűs Botond, a Kapos­vári Sportiskola 90 kg-os sportolója számára az el­ső alkalommal rendezett budapesti ifjúsági judó- világbajnokság. Fenyő Gábor- Pedig olyan szépen indult... - kezdte BöröczZsolt, Hegedűs Bo­tond egyik edzője. - Az első el­lenfelét, egy tajvani sportolót mondhatni a kedvére dobált jobbra-balra. Az első két dobásá­ra yukót adtak a bírók, a harma­dik viszont már ippon értékű volt, amit óriási ovációval foga­dott a Papp László Sportaréná­ban a több száz néző, köztük a mintegy harminc főnyi lelkes és elszánt kaposvári szurkolóhad. Hegedűs Botond ezzel a tizenhat közé jutott, azaz már csak egyet­len lépés választotta el a pont­szerző helyezéstől. A legjobb ny­olc közé jutásért azzal a kubai Gardával találkozott, aki az első körben a korosztályos Európa- bajnoki bronzérmest verte. A roppant erős, magas kubai judós ellen az volt a taktika, hogy a jobb állóképességű kaposvári sportoló folyamatosan őrölje fel ellenfele erejét, majd a végén pró­bálja meg eldobni. Bár az utolsó percben a kubai láthatóan már nagyon elfáradt, mégis dön tétlenül végződött a mér­kőzés. Következett a kétperces ráadás az aranypontért, ahol aztán mindjárt a hosszabbítás elején sajnos nagyot hibá­zott az ellenfelénél jóval frissebb Hege­dűs Botond: a ruha- igazításnyi pihenőtől némileg új erőre kapott fordított felállású kubai sporto­ló azonnal dobással büntette a pillanatnyi kihagyását. Az első alkalommal meg­rendezett ifjúsági judo világbajnokság az elsza­lasztott nagy lehetőség­ként marad meg a ka­posváriak emlékezeté­ben, ám ebből lehet - és kell is! - tanulni a jövőt illetően. Amúgy minden bizonnyal örökre emlékezetes marad ez a nyár Hegedűs Bo­tond számára, akit Böröcz Zsolt és Kéki Márton készített fel a nagynyári világversenyekre. A 16 éves, de már hétszeres kor- osztályos bajrtok - s ezzel csúcs­tartó - kaposvári judós június végén Szlovéniában, Koperben az ifjúsági Európa-bajnokságon is megmutat(hat)ta magát, majd júliusban Finnországban, Tamperében az Európai If­júsági Olimpiai Fesztivá­lon elért hetedik helyezé­sével a több mint fél évszázada íródó somogyi férfi judósport eddigi legszebb sikerét érte el. Korábban ugyanis még soha nem volt rá példa, hogy somogyi férfi judós korosztályos vagy fel­nőtt világversenyen - Európa- és világbajnokságon, ifjúsági olimpiai fesztiválon - pontszer­ző helyen zárjon. * * * Jól sikerült tornát és edző­tábort tudhat maga mö­gött a Kaposvári Sportiskola és a Kasi közös csapata. Az Judós napközikkel zárják a nyarat a somogyi megyeszékhelyen - Két turnus is lesz augusztus végén júniusban judós napközikkel kezdték a nyarat Kaposváron, s formabontó módon azokkal is zárják. Az első turnus id& pontja augusztus 17-21., a másodiké pedig 24-28. A Ki­nizsi-lakótelepi judócsamok- ban várják az érdeklődőket, s akiknek megtetszik a sportág, szeptemberben egyből kezdhe­tik a tanfolyamot egy nagyobb létszámú kezdőcsoporttal. ÚGY TAPASZTALTUK, hogy nem­csak a nyári szünidő első, hanem az utolsó hetei is fej­törést okoznak a szülőknek. Nekik szeretnénk segíteni - mondta Böröcz Zsolt edző. A legkisebbeket is szívesen látják a judócsarnokban ország második legnagyobb múltra visszatekintő judó- tornáján, a Siófokon rendezett, sorrendben 43. nemzetközi Ba­laton Kupán 19 klub sportolói léptek tatamira, köztük a szlo­vén Olimpija Ljubljana, sorai­ban a felnőtt világbajnokságra készülő 73 kg-os nemzetközi klasszissal, Saso Jerebbel. A leg­nagyobb élményt a többek kö­zött felnőtt szlovén ellenfelén is sikerrel túljutott Demeter Ben­degúz, a pihenőjéről remek formában visszatért Morapi-tiye Sunil, vala­mint Gyöngyi Bettina sze­replése jelentette: utóbbi azt a szatymazi, nála két évvel idősebb Kónya Viktóriát győzte le a döntőben hosszabbításban dobott ipponjá- val, akivel előtte háromszor ta­lálkozott, s mindhárom alka­lommal sima gyors vereséget szenvedett. A csapatok közti versenyben a kaposváriaknak sikerült visszahódítaniuk a svájciaktól a győztest megillető díszes trófeát. A kétnapos erőpróbát egyhe­tes edzőtábor követte Siófokon, amelyen ezút­tal is részt vettek a svájci Baar vá­ros és a velük ér­kezett re- gionális válogatott tagjai az egy­kori újpesti versenyző, Gombár László vezetésével. Hegedűs Botond (jobbról) az edzéseken meste­rét, Böröcz Zsoltot sem kíméli FOTÓ: KOVÁCS TIBOR t PÉNTEK labdarúgás Felkészülési mér­kőzés. BFC Siófok-Vecsés. Sió­fok, 18 óra. SZOMBAT labdarúgás Soproni Liga. Ka­posvári Rákóczi FC-Nyíregy- háza. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 20 óra. Recop Megyei I. Balaton- földvár-Tab. Balatonfóldvár, 17 óra. Recop Megyei II/Észak. Kéthely-Szőlősgyörök. Kéthely, 17 óra; Fonyód-Ságvár. Fonyód, 17 óra. Fürge Nyuszi Megyei iyDél. Nemesvid-Toponár. Ne- mesvid, 17 óra. kézilabda Női felkészülési mérkőzések. Siófok KC-Érd. Siófok, Beszédes iskola, 10.30 óra és 15.30 óra. tríatlon eXtreme Mán országos hosszú­távú bajnokság. Gyékényes, 7.25 óra. úszás Cet-rend 10 km-es úszógála. Nagyatád, 10.30 óra. lábtenisz V. Kaposhegy kupa, országos egyéni egyérintős láb­teniszverseny. Kaposhegy, 10 ó. sakk Bagoly Kupa, 24 órás sakk­verseny. Nagyatád, Művelődési Ház, 13 óra. teke 32. Kékszalag tekeverseny. Kaposvár, Közuta­sok csarnok, 9 óra. autósport Országos ralisprint bajnokság 5. futama. Szenna, 16 óra (prológ). SCR éjszakai gyorsulási verseny. Kaposújlak, repülőtér, 21 óra. VASÁRNAP labdarúgás NB n. Barcsi SC- Gyirmót. Barcs, 17.30 óra; Ka- posvölgye VSC-Bp. Honvéd n. Nagyberki, 17.30 óra. NB ül. Bogád-Kaposvári Rákóczi FC n. Pécs, 17.30 óra; Dombóvár- -Nagyatádi FC. Dombóvár, 17.30 óra. Recop Megyei I. (kezdési idő 17 óra). Karád-Kaposmérő, Nagybajom-Mezőcsokonya, Tapsony-Balatonszárszó, Babó- csa-Satelit FC, Somogyvár- Csurgó, Balatonkeresztúr-Ba- latonmáriafürdő-Marcali (14 ó.), Buzsák-Balatonlelle (17.30 ó.). Recop Megyei II/Észak. (kezdési idő 17 óra). Balatonszentgyörgy -Öreglak, Balatonberény-Bala- tonszabadi, Zamárdi-Bálvá-nyos, Balatoni Vasas-Lengyeltóti, Igal- Kisbárapáti, Balatonszemes-Ba- latonboglár. Fürge Nyuszi Me­gyei Il/Dél. Kaposszerdahely- Csokonyavisonta, Somogyjád -Kiskorpád, Kadarkút-Magyar- egres, Berzence-Baté, Somogy- j szob-Böhönye, Lábod-Taszár, ) Segesd-Kaposfüred. autósport Országos ralisprint bajnokság 5. futama. Szenna, 8 óra. Már készülhetnek a szombati döntőre a Sátrán testvérek A kiemelt bajnokságban is bizonyíthatnak labdarúgás Nem csak a biztos bent maradás a célja Major Gábor csapatának Egyetlen gól döntött a román válogatott javára Csütörtökön megkezdődött Ka­nadában, Dartmouthban a síkvizi kajak-kenu világbajnok­ság. Az ezer méteres kenus szá­mok közül egyedül csak a pekin­gi olimpiát megjárt, jó másfél hó­napja Európa-baj noki címet szerzett Sáfrán testvérek - a 23 éves Mihály a Kaposvári Vízügyi SC sportolója, míg a nála egy év­vel fiatalabb öccse, Mátyás a Bp. KSI SE színeiben versenyez - biztosították helyüket egyenes ágon a szombaton magyar idő szerint 14 órakor kezdődő finá­léban, miután az előfutamukban a második helyet szerezték meg. A többiek a pénteki középfutam­ban folytathatják a szereplésü­ket. ■ Fenyő G. Egy évnyi másodosztályú „szám­űzetés" után újra a legjobbak kö­zött, azaz a kiemelt bajnokság­ban szerepel a Kaposvári Rákóczi ÖLUE U19-es és U17-es csapata. Mint már beszámoltunk róla az U19-es együttes megnyerte cso­portja NB Il-es pontvadászatát, s a Diósgyőrrel vívott osztályozón kapott gól nélkül, 2-0-ás összesí­téssel harcolta ki Major Gábor gárdája a feljutást. Sokáig azon­ban nem lehetett ünnepelni, hi­szen a hosszúnak egyáltalán nem mondható nyári felkészülés után a Ferencváros otthonában ma már bajnoki pontokért lépnek pá­lyára a kaposvári fiatalok. - Amit lehetett elvégeztük az elmúlt he­tekben - mondta Major Gábor a Ma délután kezdik bajnoki szerep­lésüket a kaposvári fiatalok Kaposvári Rákóczi ÖLUE U19-es csapatának edzője. - A tavalyi, azaz a másodosztályú bajnoksá­got össze sem lehet hasonlítani a kiemelt pontvadászattal, ám ne­künk mégsem csak a biztos bent maradás a célunk, bízunk ben­ne, hogy igazán jól szerepel a csa­pat. Egy jó ideje már együtt fut- ballozik ez a társaság, a gerinc te­hát adott, s a gyerekek egyéni adottságait tekintve is felvesszük a versenyt a többiekkel. A koruknál fogva az U19-es együttesnél is számításba vett, de már a felnőtt csapatnál is foglakoztatott játékosoknak adott esetben több fronton is helyt kell állmuk. - Természete­sen ebben a kérdésben is hatá­rozott elképzeléseink vannak. Amennyiben a felnőttcsapatnál adott hétvégén nem tartanak igényt valamelyik fiatalra, akkor az Illető az U19-es csapatban ját­szik bajnokit. Mindenesetre ügyesen kell variálnunk, hiszen ne feledkezzünk meg az NB III- as csapátról sem, ugyanakkor a fiatalokat Sem lehet túlterhelni. Major Gábor tanítványai ma 17 órakor a Ferencváros vendé­gei lesznek az idénynyitón, a szakember pedig bizakodva vár­ja a rajtot. - Megfelelő hozzáál­lással, és némi szerencsével eredményesek lehetünk, még akkor is, ha három játékosom sérülés miatt nem állhat rendel­kezésre. ■ Temesvári I. A magyar labdarúgó-válogatott 1 -0-ra kikapott a román csapat­tól barátságos mérkőzésen, a Puskás Ferenc Stadionban. A februárban meggyilkolt román kézilabdázó, Marian Cozma emlékmérkőzésén az egyetlen gólt Tiberiu Ghioane szerezte a 42. percben. A mieink a máso­dik félidőben közel álltak az egyenlítéshez, de nem sikerült betalálniuk. A magyar válogatott leg­utóbb 1981. május 13-án győz­te le Romániát, azóta a mosta­nival együtt öt vereség és két döntetlen a mérlegünk, és so­rozatban az ötödik meccsen nem rúgtunk gólt a románok­nak.

Next

/
Thumbnails
Contents