Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-13 / 189. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP ; Ajándékot kaptak a kis betegek játékokat és gyerekkönyveket kapott a siófoki kórház gyermekosztálya. Az adományokat tegnap délután adták át a helyszínen. A K&H gyógyvarázs program keretében a kereskedelmi bank és a Sláger Rádió közös játék- és könyvgyűjtést szervezett kórházban gyógyuló gyermekek részére. A siófoki gyógyin- tézménybe került adomány is ennek az akciónak a keretében gyűlt össze, (kt) Madárbarátok hétvégéje Orciban gyűrűzést tart a Madártani Egyesület kaposvári csoportja az augusztus 14-16-i hétvégén Orciban. Már péntek délutántól kint lesznek a szervezők, felállítják a hálókat, és kint is alszanak. Minden madárbarátot szívesen látnak, (me) Lángra kapott az egész melléképület lángoló melléképülethez vonultak a siófoki tűzoltók keddre virradóra egy helybeli családi házhoz, ahol egy faszerkezetű, palafedésű épület a tűzoltók kiérkezésekor már teljes terjedelmében égett. A tűzoltóknak sikerült megfékezniük a tüzet, de arra, hogy mitől kapott lángra a Fürst Sándor utcai családi ház mellékhelyisége, nem találtak egyértelmű bizonyítékot. (kt) Mária-napi búcsú színes programokkal szombaton újra megrendezik a balatonőszödi kápolnánál a Mária-napi búcsút, amelyen 11 órakor ünnepi misén szenteli fel Bolberitz Pál apostoli pro- tonotárius Szedleczky Rudolf Balatoni Madonna című oltárképét. A búcsún egész nap kirakodóvásárral, gyerekprogramokkal, bográcsban készült finomságokkal várják a vendégeket. A rendezvény zárásaként este Gulyás Csilla hárfaművész és Dolfin Jácint fuvolaművész ünnepi koncertje lesz hallható. Az időjárás most kedvez a parlagfűnek Az elmúlt hónapok időjárása kedvezett a gyomnövények, különösen a parlagfű fejlődésének és növekedésének. Amellett, hogy a gyomok a termőtalajból jelentős mennyiségű tápanyagot és vizet vonnak el, a pollenszórással növelik is az aller- genitást. Fontos, hogy mielőbb megtörténjen a tarlóhántás és a kezelés, nemcsak a hátralevő 3-5 ezer hektár területen, hanem ahol indokolt, ott a korábban hántott területeken is. Emellett az utak, vasúti töltések mentén, illetve a lakóingatlanok környékén irtani kell az allergén gyomokat, még mielőtt kialakul a virágbimbós állapot. ■ F. Szarka Ágnes Petíció az új igazgató ellen kaposmérő Átutazók is aláírtak, meg akiknek gyerekük sincs? Merengő. Felvételünk még a tanévben készült a kaposmérői iskolában Ellehetetlenítik a testület munkáját (Folytatás az 1. oldalról)- A kaposmérői testület 9-1 arányban Herczegné Mayer Ilona volt iskolaigazgató-helyettest javasolta. Ennek ellenére olyan külső személyt nevezett ki az igazgatónak választott Vörös Ottó, aki nem is tagja a nevelőtestületnek. Aggályosnak érezzük azért is, mert nem volt felhatalmazása az igazgatónak - ehhez testületi határozat kell -, hogy növelje az iskolában, illetve az óvodában a létszámot - mondta Miovecz János. - Az új, kívülről hozott helyettes kinevezésével lefejezték az intézmény vezetését. Csak nálunk, Mérőben nem fogadták el a régi vezetők pályázatát. A többi integrálódott intézményben - hat óvodában és öt iskolában - maradtak a régiek. A néhányunk szerint illegitim igazgató és döntése teljesen ellentétes a képviselő-testület javaslatával. A tagintézmény-vezetői pályázat nem jelent meg az Oktatási Közlönyben, holott ez törvényi előírás. Felszólítottuk, hogy vonja vissza a pályázatot, és írja ki újra, mert egyébként jogi útra fogjuk terelni az ügyet. Kapós- mérőben minden intézményt külső ember vezet. Harangozó Csaba polgármester ezzel szemben azt állítja, hogy Vörös Ottó senkinek nem tartozik elszámolással azzal kapcsolatban, hogy ,ő kivel akar együtt dolgozni. Ráadásul a polgármester cáfolja azt is, hogy növelte volna a létszámot, mivel épp most mondott fel egy magyartanár. Márpedig a külsős pályázó, akit tagintézmény-vezetőnek választottak, magyartanár is egyben. Amúgy pedig nem a helyi testület határozata kell a létszámbővítéshez, hanem a fenntartó - ez esetben a társulási tanács - hoz döntést arról, hogy finanszírozza-e a pluszstátuszt. A második „külsős” egyébHARANGOZŐ CSABA szerint a faluban senkit nem érdekel, hogy Miovecz János és Herczegné Mayer Ilona nem tudja megemészteni a leváltásukat. Merthogy csupán erről van szó, ezért szítják az ellentéteket. - Mivel Miovecz úr a képvisel&testületünk- nek is tagja, mást sem tesz, csak akadályozza a döntés- hozatalt - jelentette ki a polgármester. - Tavaly november óta az önkormányzat számláján van tízmillió forint a mérői óvoda felújítására, de eddig nem sikerült megegyezésre jutni a közbeszerzési pályázatokban, és a pénz csak áll, amíg vissza nem kérik... A falu fejlesztése, a pályázatok tervezése lenne a képviselő-testület dolga, de ezt ellehetetlenítik. ként maga az új igazgató, Vörös Ottó, aki eddig a kaposfői iskola vezetője volt, így ő is beletartozik a létszámba.- Öt éve lakunk Kapós- mérőben. A gyermekem iskola- választása kapcsán tájékozódtam, és kiderült, a helyi iskolába nyugodt szívvel írathatom a gyereket - mondta Csete Károly, akit szülőként érint az ügy. - Még az iskolai integráció előtt a képviselő-testület nyílt ülésre hívta a szülőket, ahol egyértelműen azt ígérték, hogy mindegyik képviselő-testület önállóan dönthet a helyi vezető személyéről. Az igazgató kiválasztása az integrálódott települések vezetőinek jogköre, helyettese pedig egyben a mérői székhelyintézmény vezetője lesz. A szülők döntő része szerette volna a régi vezetést megtartani, de valami miatt ezt nem támogatta az új igazgató. Tudomásom szerint háromszáz aláírással egy petíciót is átadtak a polgármesternek és az új igazgatónak. A régi vezetés leváltása és az új kinevezése kapcsán egyetlen szakmai érv sem hangzott el. Ez erősen megkérdőjelezi az iskolaválasztásunkat. Megkérdeztük Harangozó Csabát, tud-e a petícióról. Elmondta: megkapta az aláírásokat, majd találkozott olyan óvodai dolgozókkal, akik elnézést kértek tőle, amiért aláírták. Azt mondták: nem merték nem aláírni, mert ki vannak szolgáltatva a „vezetésnek”. Mert - mondták - ha aztán mégis a Miovecz úr marad az igazgató, az majd megbosszulja. Több szülő azt állítja: csak azért írták alá a petíciót, mert megfélemlítették őket. Sőt, akadtak olyan aláírók is állítólag, akik csak átutaztak a településen, a gyerekük nem jár oda, sőt, gyerekük sincs... ■ F. Szarka Á. - Meiszterics E. HIRDETÉS Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. ajánlattételi felhívást tesz közzé és ÉRTÉKESÍTÉSRE meghirdeti az alábbi ingatlanokat:-Pécs, Rákóczi u. 73/b(16621 hrsz.) irodaház, 185 000 000 Ft + ÁFA- Kaposvár, Hársfa u. 2. (2406,2407 hrsz.) irodaház, műhely, 170 000 000 Ft + ÁFA- Kaposvár-Toponár, Derkovits u. 19. (13587 hrsz.) raktártelep, 25 000 000 Ft + ÁFA- Dunaújváros, Dózsa Gy u. 4/a. (42/36 hrsz.) iroda, 27 000 000 Ft + ÁFA- Siófok, külterület (0308/1 hrsz.) erdő, gyümölcsös, 10 000 000 Ft + ÁFA- Szekszárd, Béri B. Á. u. 113 8/22 (4887/18/A/53 hrsz.) szántó, 7 100 000 Ft + ÁFA A feltüntetett árak az ingatlanok minimum árait tartalmazzák. Az ajánlatnak tartalmaznia kell:- Ajánlattévő nevét- Ajánlattétel időtartamát- Ajánlott vételárat (Bruttó)- Fizetési feltételeket Az ajánlatokat 2009. augusztus 28-ig beérkezőleg kérjük az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. 7602 Pécs, Pf. 85 Facility Management címére megküldeni. A zárt borítékra kérjük ráírniJNGATLANPÁLYÁZAT, IKTATÓ ÁLTAL FEL NEM BONTHATÓ" Az ingatlanok értékesítésével kapcsolatban érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet: 30/378-3723 A E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. fenntartja a jogot, hogy a pályázatot indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa. JEGYZET KERCZA IMRE Megcélozták a zsebünket KILENC CSUPASZ BÁBU egy kirakatban, a vállukon átvetve egy méretes szalag, és rajta a felirat: Akció. Nem tudom, mit sugall. Azt-e, ha bemegyek a boltba, akkor így levetkőztetnek, vagy legalábbis kifosztják a pénztárcámat, esetleg azt, hogy minden elkelt? Netán rendezik a kirakatot (bár kirakatrendezéskor eltakarják)? De hát most a legfontosabb a figyelemfelkeltés. Amit lehet, még ebben a néhány napnyi nyárban el kell adni, mert különben a kereskedő nyakán marad a jövő szezonig, és akkor már ódivatú lesz. SZÓVAL MEGINDULT A HARC a vevőkért. Ez a nyár a kereskedők számára sem volt kedvező. Az emberek takarékoskodnak, kevesebbet költenek. Végre! A válságról szóló hírek, amelyek Nyugat-Európából érkeznek, nem kedvezőek. A prognózisok szerint megint elkezdődnek a leépítések, több lesz a munkanélküli, az emberek elveszítik biztos megélhetésüket. S ha ez így lesz, akkor ülő takarékoskodni. Mert a fogyasztásban is megvan a sorrend. Minden évben nem kötelező új fürdőruhát vásárolni, de mindennap muszáj kenyeret venni. Ezért a nagy hajsza a vásárlók kegyeiért és persze a pénztárcájáért. Azt gondolom, hogy ebben a válságos időszakban több kellene a tudatos vásárlóból. Azok azt veszik meg, amire szükségük van, amit használnak, s nem azt, ami szép és megtetszik. A boltok persze a mostani akció időszakában is tele lesznek, s az ember csak a vásárlás után jön rá, hogy megint jól működött a reklámkampány, s megint megvett olyan dolgokat, amelyekre nincs igazán szüksége. . megcélozták a zsebünket. Megtermett Somogy megye ez évi kenyere Idén országosan 20-25, Somogybán pedig tíz százalékkal csökkent a kalászos gabona termelése. Hazánkban hatmillió tonna, ezen belül megyénkben 360 ezer tonna kalászos került a tárolókba. - Országosan búzából - a tavalyi 5,6 millió tonnával szemben - 4,3 millió tonnát takarítottak be hektáronként - közölte Varga Gábor, a megyei szakigazgatási hivatal főigazgatója -, 3,8 tonna termésátlag mellett. A megyei búzatermés 250 ezer tonna volt, a hektáronkénti hozam pedig megközelítette a 4,5 tonnát. Somogybán ötször több búza termett, mint amennyi a lakosság ellátásához szükséges. ■ F. Szarka Á. INGATLANT KERES? Apróban óriás! l-fiiaM-l Hétfőnként az újságárusoknál.