Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-10 / 186. szám
2009. AUGUSZTUS 10., HÉTFŐ EGYETLEN PONT JUTOTT A SOMOGYI CSAPATOKNAK A LABDARÚGÓ-MÁSODOSZTÁLY NYITÁNYÁN ► 10. OLDAL SPORT Zahorecz Krisztián: több mint védő labdarúgó nb i Csapatkapitánya mesterhármasával győzött a Rákóczi Zalaegerszegen Folytatta az előző fordulóban megkezdett jó szereplését a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgó- csapata, a zöld-fehér gárda 3-0-ás győzelmet aratott a ZTE otthonában. Temesvári Iván ZALAEGERSZEGI TE- KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 0-3 (0-1) Az első húsz-huszonöt perc alapján talán a legelvakultabb Rákóczi-szurkolók sem fogadtak volna arra, hogy a lefújást követően a kaposvári játékosok lejtenek győzelmi örömtáncot a ZTE Aréna kezdőkörében. A vendégek átvészelték a kezdeti zalai rohamokat - melyekből volt bőven - majd fegyelmezett játékkal a maguk javára fordították az eseménydús, izgalmakban bővelkedő összecsapást. A hazaiak fölényét jelzi, hogy _ a tizenötödik perc környékén J már az ötödik szögletüket végez- | ték el a kék-fehérek, s ekkor már ; Milinte Árpád is túl volt első s nagy bravúrján, amikor Balázs Zs. ziccerét mentette szögletre. Negyedórányi játékot követően néhány perc leforgása alatt Magasföldi és Rudnevs is megszerezhette volna csapatának a vezetést, sőt előbbi két alkalommal is ordító lehetőséget hagyott ki, ám ahogy Prukner László a lefújás után fogalmazott a Rákóczi erősen fogta Fortuna kezét. Míg a zalai lehetőségek kimaradtak, a vendégek a 32 . percben gólnak örülhetek. Farkas Z. szöglete után a hosszú oldalon helyezkedő Nikolicshoz került a labda, akinek jobb oldali beadását Zahorecz 5 méterről a bal alsó sarokba fejelte (0-1). A gól némiképp megfogta a ZTE-t, és a 38., valamint a 40. percben Nikolics akár meg is duplázhatta volna csapata előnyét, ám a kaposvári csatár előbb az oldalhálóba, majd ziccerben fölé lőtt. Flogy mégis egy gólos kaposvári előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe, az Milintének köszönhető, aki a 45. Nemanja Nikolics két gólpasszt is adott Zalaegerszegen a Rákóczi csapatkapitányának, Zahorecz Krisztiánnak Zalaegerszegi TE 0-3 (0-1) Kaposvári Rákóczi FC ZTE: Vlaszák - Kocsárdi (Schültz, 53.), Bogunovics, Todorovics, Panikvar (Kovács G., 46.)- Kamber, Máté, Magasföldi, Illés - Rudnevs, Balázs Zs. (Horváth A., 61). Vezetőedző: CsankJános. Rákóczi FC: Milinte - Grúz, Petrák, Zahorecz, Junior (Bogdán, 56.) - Gujics, Pest (Kulcsár, 80.), Bank, FarkasZ. - Farkas K. (Sztanics, 71.), Nikolics. Vezetőedző: Prukner László. Zalaegerszeg 4600 néző. Játékvezető: Szabó Zsolt. Gólszerző: Zahorecz (32., 74., 92,11-esből). Az első gól után kicsit könnyebb volt AZ ELSŐ GÓLUNKAT megelőző időszakban végig a Zalaegerszeg játszott jobban - mondta Grúz Tamás, a Kaposvári Rákóczi FC védője. - A vezető találatunk után már valamelyest könnyebb dolgunk volt, s a második félidőben, még egy gólos vezetésünknél is azt éreztem belülről, hogy megnyerjük a találkozót. A csapat nevében gratulálok Zahorecz Krisztiánnak a mester- hármasához. Grúz Tamás már a második félidő közben is érezte, hogy begyűjtik a három pontot percben Rudnevs közeli fejesét nagy bravúrral „szedte ki“ a bal felső sarokból. A második félidőt a Rákóczi kezdte jobban, s Nikolics és Farkas Z. is csak néhány cenüt tévedett. A 60. percben újra Balázs Zs. állt a legközelebb a zalai gól megszerzéséhez, ám közeli lövésébe Milinte vetődött bele. A 74. percben újra a vendégszektor volt a hangosabb, hiszen Farkas Z. szögletét követően ezúttal is Nikolics hozta helyzetbe Zaho- reczet, aki közelről a jobb alsó sarokba továbbított (0-2). Az utolsó negyedórát pedig akár az első tizenöt perc tükörképeként is fel lehet fogni, hiszen a 79. percben Nikolics beadása után Sztanics ajtó-ablak helyzetben a kapufát találta telibe, míg a 85. percben a zalai védőket szülte folyamatosan sakkban tartó Nemanja Nikolics ziccerét hárította Vlaszák. Ám még ezzel sem volt vége, hiszen a 91. Jókor volt jó helyen HÁROM TALÁLATÁVAL Zaho- recz Krisztián volt a zalaegerszegi mérkőzés hőse. - Az első huszonöt percben a ZTE dominált és több nagy helyzetük is volt a hazaiaknak - mondta a Rákóczi csapatkapitánya. - Ágálunk után változott a meccs képe, s a kinyíló egerszegi védelemmel szemben mi is jó néhány gólhelyzetet kialakítottunk. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, s ebből mi jöttünk ki jobban. Zalaegerszegen mindig bravúr nyerni, s most is nagyon jó hazai csapat ellen sikerült győznünk. Ráadásul szerintem egy remek kis meccsen gyűjtöttük be a három pontot, amihez persze szerencse is kellett. Az élvonalban ez volt az első mester- hármasom, mit mondhatnék természetesen nagyon örülök neki, most tényleg jókor vol-‘ tam, jó helyen. percben Sztanicsot buktatták a lö-oson belül, a megítélt büntetőt pedig a Rákóczi csapatkapitánya, Zahorecz Krisztián a kapu közepébe lőtte (0-3). Emlékezetes győzelmet aratott tehát a Rákóczi, s ne feledjük, hogy Balázs Benjámin múlt heti bemutatkozás után Prukner László, Kulcsár Kornél személyében ezúttal is pályára küldött egy sajátnevelésű fiatalt. csánk JÁNOS: A mérkőzés elején el kellett volna dönteni a három pont sorsát, de ekkora helyzeteket ilyen szinten nem szabad elhibázni. A Rákóczi viszont ráérzett a lehetőségre és kihasználta helyzeteit. prukner László: Erősen fogtuk Fortuna kezét. A ZTE a meccs elején eldönthette volna a mérkőzést, ám a vezetésünk után már nekünk is több helyzetünk volt. A szerencse mellett a lelkesedésünk is kellett a sikerhez. A további eredmények VASAS-PAKS 3-1 (1-0) Illovszky Rudolf Stadion, 500 néző. V: Solymosi GÓLSZERZŐK: Remili (38., 58.), Divics (67.), Tököli (80.). KECSKEMÉTI TE-ERECO- GYŐRI ETO FC 2-0 (1-0) Kecskemét, 2500 néző. V.: Fábián. gólszerzők: Csordás (34.), Rakic (81.) KIÁLLÍTVA: Tokody (19.) Djordjevic (48.). PÁPA-VIDEOTON FC 0-1 (0-0) Pápa, 2500 néző. V.: Kassai. GÓLSZERZŐ: Alves (84.) kiállítva: Venczel (89.). NYÍREGYHÁZA- FERENCVÁROS 3-1 (2-0) Nyíregyháza, 9000 néző. V.: Arany. gólszerzők: Dosso (13), Hon- ma (33., 65.), illetve Goia, öngól, 54.). DVTK-ÚJPEST FC 1-2 (1-1) Diósgyőr, 5000 néző. V.: Iványi. gólszerzők: Balajti (29), illetve Milicsics (35., öngól), Tisza (67.). A Ftaladás-MTK mérkőzés lapzártánk után ért véget, míg a Bp. Honvéd-DVSC találkozót később játsszák. A bajnokság állása 1. Videoton 3 3 0 0 10 -5 9 2. Újpest FC 3 2 1 0 5-2 7 3. Nyíregyháza 3 2 0 1 8-3 6 4. K. Rákóczi FC 3 2 0 1 7-3 6 5. MTKBudapest 2 2 0 0 3-1 6 6. Győri ETO FC 3 111 2-2 4 7. Ferencváros 2 10 1 5-43 8. Bp. Honvéd 2 10 1 4-3 3 9. DVSC-TEVA 2 1 0 1 2-1 3 10. Diósgyőri VTK 3 1 0 2 4-5 3 11. Paksi SE 3 1 0 2 3 - 5 3 12. Kecskeméti TE 3 1 0 2 6-9 3 13. Vasas 3 1 0 2 4-8 3 14. ZTE FC 3 -1 0 2 3-8 3 15. Haladás VFC 10 0 1 0-3 0 16. Lombard Pápa 3 0 0 3 0-4 0 Ezüst jutotta Majthényi Szabolcs-Domokos András-kettősnek repülő hollandi vitorlás vb Ez volt a hetedik aranya a dán Boysen-Möller testvérpárnak - a földváriak hatnál járnak Bár az első három nap - azaz hat futam után - még magabiztosan vezetett, a végén ezüstérem jutott a Balatonfóldvári Spartacus Vitorlás Egylet remek kettősének, a vb-címvédő Majthényi Szabolcs, Domokos András párosnak Flollandiában, Medemb- likben a 18 ország 92 egységét felvonultató repülő hollandi vitorlás-világbajnokságon.- Ezt rendesen elszúrtuk... Bár ha úgy nézem, lehetett volna rosszabb is a vége - kesergett Majthényi Szabolcs. - Az úgynevezett aranycsoportban az első futamban a hatodik helyen végeztünk. A rajtnál sajnos beszorultunk, mert az utolsó pillanatban „alánk” került egy osztrák hajó. Mindezt csak tetézte, hogy rossz oldalt is választottunk; a másikon kicsit jobban fújt a szél. Keményen küzdöttünk, ám esélyünk sem volt arra, hogy befogjuk a dánokat. A második futam még ennél is rosszabbul sikerült: a bójavételnél hibáztunk, így egy holland egység hozzánk ért. Ez azt jelentette, hogy kétszer kellett 360 fokos fordulatot vennünk, s be kellett érnünk a nyolcadik hellyel. Mivel a dán Boysen-Möller testvérek egy futammal többet nyertek nálunk, így az utolsó, harmadik versenyen - amit a „megbolondult” szél miatt vagy hatszor (!) ellőttek - kockáztatnunk kellett. El A Majthényi Szabolcs (sapkában)-Domokos András-duó nem bírt a dánokkal Két évtizede együtt 1987 ÓTA VERSENYEZ együtt az egyaránt 37 éves Majthényi Szabolcs és Domokos András. Hatszoros világbajnokok - 1994 (Ausztrália), 2002 (Portugália), 2003 (Ausztrália - 2004 januárjában), 2004 (Németország), 2006 (Egyesült Államok) és 2008 (Új-Zéland - 2009januárjában); négyszeres vb ezüstérmesek - 1996, 2001, 2005 és 2009. Háromszoros Európa-bajnokok - 1997 (Spanyolország), 2000 (Olaszország) és 2006 (Ausztria); Eb másodikak - 2008; Ebharmadikak - 2003. Tizenegyszeres országos bajnokok. akartunk szakadni a nagy ellenfeleinktől, ezért más irányt választottunk. Nem jött be... A dánok a második, mi pedig a negyedik helyen haladtunk át a célvonalon. Ezzel a dán fürgén Boysen- Möller, Jacob Boysen-Möller alkotta csapat 7-6 arányban vezet a Majthényi Szabolcs, Domokos András összetételű együttes ellen, már ami a világ- bajnoki címeik számát illeti. A VÉGEREDMÉNY: 1. lürgen Boysen-Möller, Jacob Boysen- Möller (Dánia), 2. Majthényi Szabolcs, Domokos András (Magyarország), 3. Bas van dér Pol, Mark van dér Pol (Hollandia). ■ Fenyő Gábor