Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-22 / 170. szám
5 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 22., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Szomszéd térségek kézfogója úti cél a turistáknak Megyei összefogással jött létre a TDM-egyesület Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke (jobbról) Takács Istvánnal, az egyesület elnökével egyeztet Átalakulás alatt áll a magyar turizmus irányítása és szervezése. A turisztikai desztináció menedzsment (TDM)-rendszer kialakítása országosan kiemelt feladat, hiszen létrejötte a hazai turizmus versenyképességének biztosításához nélkülözhetetlen. A megvalósítás elsó' szakaszában a helyi szervezetek jönnek létre, melyhez az adott térség turizmusban érdekelt szereplői - önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek és magánszemélyek - csatlakozhatnak. Sárdi Árpádot, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnökét, a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnökét arról kérdeztük, hogyan áll a TDM-szervezetek megalakulása a régióban, különös tekintettel a két megyét - Baranyát és Somogyot - érintő TDM-re.- A régióban tizenegy szervezet megalakulását tervezik. Ezek egyike a térség egyik leghátrányosabb területét lefedő Dráva Menü TDM Egyesület, amely július 13-án tartotta alakuló ülését Barcson. Az egyesület elnökének Takács Istvánt, a Barcs és Térsége Vállalkozók Egyesülete vezetőjét választotta meg a tagság. Korábban közel százötven szervezet jelezte érdeklődését, amelyek közül nyolcvanegy ténylegesen is alapító tagja az egyesületnek. A közeljövőben sor kerül a mun(Folytatás az 1. oldalról) A Vám- és Pénzügyőrség Dél- dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala áru hamis megjelölése bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretien tettes ellen rendelt el nyomozást. A szakértői véleményből kiderült: a lefoglalt termékek gyenge minőségű hamisítványok, amekaszervezet megalakítására. Ez azért sürgető feladat, hiszen augusztus végéig nyújtható be a Dél-dunántúli Operatív Program keretére az a pályázat, amely többek között az egyesület programjának és arculatának kidolgozását, valamint a technikai feltételek biztosítását segítené elő. Erre harmincötlyek a márkajelzés, illetve a lógó miatt a megtévesztésig hasonlítanak az eredetire. Az elkövető személyére nem derült fény, ezért 2007 júliusában a nyomozást megszüntették. A Kaposvári Városi Bíróság elkobozta a lefoglalt napszemüvegeket, amelyek nem alkalmasak karitatív célú felhasználásra, ezért rendelték el a megsemmisítésüket. ■ V. A. millió forint támogatás igényelhető, amelynek fejében legalább öt évig működtetni kell a szervezetet.- Kik a tagjai a szervezetnek?- A Dráva Menti TDM Egyesületnek alapító tagja többek között a Somogy és a Baranya Megyei Önkormányzat, illetve az érintett kistérségek - Barcs, Csurgó és Sellye - központi települései, és további önkormányzatok is. A tagok többségét azonban a térségben működő társas és egyéni vállalkozások, illetve a szálláshelyek és a kereskedelmi szolgáltatók adják. A szervezet központja Barcson lesz, de a későbbiekben további információs központok nyílhatnak Csurgón és Sellyén, illetve Csokonyavisontán is.- Milyen módon vesznek részt a megyék az egyesületben?- Mindkét megye nemcsak erkölcsi támogatást nyújt, hanem három éven keresztül ösz- szesen 10-10 millió forintot biztosít a szervezet működéséhez.- Mi az oka, hogy a megyei önkormányzatok ehhez az egyesülethez csatlakoztak tagként?- Elsősorban az, hogy a térség - a Dráva mente és az Ormánság - a régió egyik legelmaradottabb része. Ami azonban ezen túl a megyék szándékát megerősítette, az a közelmúltban zárult „Dráva-meden- ce komplex ökoturisztikai fejlesztése” című projekt. Ennek sikere és a megvalósítás során kialakított együttműködés hatékonysága indította el a gondolatot a résztvevőkben, hogy a térségben létrejöjjön egy TDM- szervezet, amely továbbfejleszti a korábbi eredményeket.- Melyek a további feladatok?- Kiemelt feladat a tagok számának bővítése, amely nem csupán a tagdíj és a működési források növelése miatt fontos, ugyanis a térség idegenforgalmának fellendítéséhez valamennyi érintett fél együttműködése szükséges. Különösen számít az egyesület a most még nem csatlakozott vállalkozókra, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságára. Két avartűzhöz riasztották a lánglovagokat Kisebb avartűzhöz riasztották kedden a somogyi tűzoltókat. Csurgó térségében egy 150 négyzetméteres területen csaptak fel a lángok. Balaton- keresztúron is közbe kellett avatkozni. Csaknem egy hektáron égett a száraz aljnövényzet: a tüzet a marcali egység, valamint a balatonkeresztúri önkéntesek fojtották el. ■ Harsányi M. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS FIZETETT HIRDETÉSE Úthengerrel zúzták szét a napszemüvegeket Úthengerrel zúzták szét Pécsen a barcsi határátkelőn lefoglalt hamis szemüvegeket Felbontották a Fő utcát HATALMAS LYUK TÁTONG a FŐ utcán, a Zsolnay-kút közelében. Belvárosi lakos érdeklődött: mikor lesz újra rend a környéken? HARTNER RUDOLF, a VárOSgondnokság vezetője azt mondta: gázvezeték-javítás miatt bontották fel a járdát. A kivitelező rövidesen végez a munkával. A helyre- állítás során a térburkolatot ugyanúgy kell visszarakni, ahogy eddig volt. Kitisztítják a belvárost NAPOK TELTEK el a hét végi vihar óta, de a belvárosban még most is sok helyütt letört ágak csúfítják el a környezetet. Olvasónk azt tudakolta: mikor ér véget a köztisztasági akció? HARTNER RUDOLF, a várOSgondnokság vezetője kérdésünkre elmondta: folyamatosan takarítják a megyeszékhely utcáit. Remélhetőleg a héten mindenhol befejezik a rendrakást. TRAFFIPAX Somogybán ma Kaposváron a Füredi úton 9.30-10.15-ig, a Dombóvári úton 10.30-11.15- ig, a Toponári úton 11.30- 12.15-ig, a Pécsi utcában 13.30- 14.15-ig, a Zselici úton 14.30- 15.15-ig, a Jutái úton 15.30- 16.15-ig, Nagyatád- Lábod-Görgeteg belterületén 8-14-ig, Lakócsa-Potony- Kastélyosdombó- Darány térségében 8-14-ig, Siófokon a Kandó utcában 9.30-11-ig, a Honvéd utcában 14-15-ig, Siófok külterületén (65. sz. út) 1617.30- ig, Balatonföldváron 10- 12-ig, Balatonszárszón 13-15- ig, az autópályán (123+750 km) 9-11-ig, a balatonfenyvesi felhajtónál 13.30-15-ig mérik a sebességet. Kegyeleti megemlékezés KEDVES SOMOGYIAK! KAPOSVÁRIAK! Prof. dr. Király Béla nyugállományú vezérezredes, az 56-os Nemzetőrség parancsnoka, az első szabadon választott ország- gyűlés somogyi képviselője életének 98. évében elhunyt. Alulírottak Kaposvár nagy szülöttének emlékére július 22-én, szerdán 19 órakor Kaposváron, a Nagy Imre-szobornál állampolgári kegyeleti megemlékezést tartunk. Tisztelettel várunk mindenkit egy szál virággal, egy gyertyával a csendes főhajtásra. Barátai, tisztelői: Kercza Imre újságíró, Kolber István országgyűlési képviselő, volt vidékfejlesztési miniszter, Meleg István PhD, Mihályfalvi László, a Táncsics Mihály Gimnázium örökös igazgatója, Eötvös-díjas, Puskás Béla, Ujságh Tibor volt 56-os nemzetőr, a Nagy Imre Társaság szervezője, Varga István tanszékvezető OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/068-9444 SZABÁLY. Doxa! A bömbölő zene nem foglalja le a kezedet vezetés közben. Hát így van ez! * A keddi Somogyi Hírlap írja: vezetés közbeni mobilozásért 800 ezer forint a maximum büntetés! Haladunk az Unióba ezerrel, de könyörgök, amikor nap mint nap észrevétlenül kúsznak fel a bolti árak, nőnek a víz-, gáz- áramtarifák, ki lesz az az okos, aki átvezeti végre az uniós kereseteket is! Hány bőrt húztok még le rólunk?! Öli HITEL. 50 százalékkal esett vissza a lakossági hiteligénylés. Nem csoda, hiszen azt sem tudjuk lassan kifizetni, ami már megvan. Juli TÉRÍTÉS. Az összes polgármester ön- kormányzati kocsival jár, a térítési díjat mégis felveszi. A jutalmakat, prémiumokat úgyszintén. Itt a lehetséges megtakarítás. Az adófizetők pénzét nem profinak nevezett sportegyesületekre kellene pazarolni. Ezzel a polgármester csak önmagát népszerűsíti. A város meg el. van adósodva. Olyanokra kellene inkább költeni, ami hasznot hoz a városnak. Ember APEH. Az APEH dolgozói sztrájkra készülnek a 13. havi bér érdekében. Mit tegyenek azok, akik kénytelenek csökkentett munkaidőben dolgozni? Árgus TÁMFA. A támfa az tonfa kedves M! Mamu (Az igaz, hogy nem támfa, de nem is tonfa, hanem tomfa! - A szerk.) MUNKANÉLKÜLISÉG. Nő a munka- nélküliség, van olyan vidék, ahol a duplájára emelkedett: például Mór és környéke. EGÉSZSÉGÜGY. Az egészségügyben dolgoztam éhbérért 38 évig, most a gyógyszereimet nem tudom kiváltani. Ezt érdemeljük? Hulljon a férgese? Jó módszer! Nővér SPS. Kedves Termelő! Az SPS-ben a meglévő bázisjogosultság mellett a gazda által regisztrált, művelt terület is kell a tárhogatás elnyeréséhez. Béla SZÍNHÁZ. A kaposvári önkormányzat 11 milliót ad a Csiky Gergely Színház felújítására, mivel már olyan állapotban van, hogy veszélyeztette az előadásokat. Juli POLITIKA. Kedves M! Elég adót fizetek, ha az jól lenne elosztva, nem kellene krízisalap. Nem anyagiakra gondoltam. Mamu * Mi lesz a rokkant- nyugdíjasok sorsa, kormányunk? M * Orbán Tusnádon, a magyar-román közös uszításon új korszakról mesélt. Barátaim! Nem kell megijedni, már ilyesmit tizenkétszer szajkózott. Pont most mondana igazat? Laci bácsi * Miért a kormány dönt arról, hogy a villanyszámlák túlfizetését fizessük a krízisalapba? Nem mi rendelkezhetünk a saját pénzünkkel? VÜK. Keresztúri rókák, nem kell félnetek, mert a helyi vadászok nem lőnek ki, ugyanis nem tudnak megenni, vagy jó pénzért eladni titeket, mint a szarvast és a vaddisznót. Róka Rudi Továbbra is várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. Ha véleményük van valamiről, hozzászólnának valamelyik cikkünkhöz, vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt!