Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-16 / 165. szám
4 MEGKÉRDEZTÜK Mire pályázik a Leaderben? BALOGH ZOLTÁN öreglaki plébános: - Tavaly már bezáratta volna templomunkat a Műemlék Hivatal a kritikus állapota miatt, azóta csak saját felelősségre tarthatok misét. A toronysisak cseréje a legsürgetőbb, mert félő, hogy egy nagyobb vihar elviszi a kupolát. Tavaly pályáztunk, akkor elutasították terveinket, most csupán 15 millió forintot igényeltünk a legszükségesebb munkákra. potecz csaba balaton- fenyvesi vállalkozó: - Iparcikk-kereskedésünk az ötvenes években épült volt ÁFÉSZ-épületben működik. A tetőszerkezet cseréje és a szigetelés ötmillió forintba kerülne. Eredmény még nincs kérelmünkről. Aggaszt, hogy a pályázat tavaly decemberi beadásakor alá kellett írni, hogy ez év végére vállaljuk: elkészülünk. Ekkora csúszással ez nehezen elképzelhető. MACZUCZA MIKLÓS öreglaki polgármester: - Pályázatunk egyik része a ravatalozó épületének teljes felújítása, mert a jelenlegi állapot nem méltó a faluhoz. Ez közel tízmilliós terv. További tizenegymillióból a közpark egy részén építenénk játszóteret. Ehhez játékokat vásárolnánk, illetve térkő burkolatot építenénk, üdvözlőtáblákat, padokat helyeznénk ki. Helyi értékek a Szigeten és a Hungaroringen A Hungaroring népes közönsége és a Sziget-lakók hazai és külföldi tízezrei is megismerkedhetnek a LEADER-közös- ségek területeinek jellegzetes termékeivel, hagyományaival. Az előbbi eseményen a budai Várban először rendezendő Hungaroring Festen, míg a Sziget Fesztiválon a Hungarikum Faluban lesz lehetőség arra, hogy a helyi akciócsoportok megmutassák értékeiket. A részletekről a Fonyódi Múzeumban egyeztettek a Dél-Du- nántúl és Nyugat-Magyaror- szág vidékfejlesztési szakemberei. A házigazda „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. régiókoordinátorként működik közre. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 16., CSÜTÖRTÖK Változás előtt a LEADER AKKREDiTÁció Gyorsítja az elbírálást, ha teljes körű a munka Előleget kaphat, aki közösségi épületre nyer támogatást Lombár Gábor, a vendéglátó Balatonfenyves polgármestere (balról) Ficsor Ádámmal, Kollmann Gergellyel, valamint Antics Lászlóval Emelkednek a támogatási összegek a már benyújtott LEADER-pályáza- toknál az áfakulcs változásának megfelelően. Az eredmények rövidesen megszületnek. lúlius végéig lezárják az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) harmadik tengelyes pályázatok elbírálásának nagyobb részét - erősítette meg a korábbi információkat Ficsor Ádám miniszter, a program kidolgozásáért felelős korábbi szakállamtitkár. Ficsor Ádámot a Balatonfeny- veshez tartozó Imremajorban rendezett családi napon látták vendégül. A miniszter az ÚMVP által támogatott eseményen találkozott a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. vezetőivel. Arról tájékoztatott: a hónap végéig a négy intézkedés közül három esetében lezárul az elbírálás, a fennmaradó kérelmekről augusztusban várható végleges döntés. Az érintettek között szó esett a harmadik tengelyes források őszi újbóli megnyitásának és a rövidesen megjelenő negyedik tengelyes intézkedéseknek a jövőjéről. Ismeretes, hogy a lebonyolítás részleteiről több lehetséges elképzelés felmerült, az azonban már a jelenlegi vitás helyzetben is biztosnak tűnik: változni fog a rendszer. Ahogy a LEADER-közös- ségek nagyobb része, mi is az akkreditációt tartjuk a járható útnak - mondta Kollmann Gergely, a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. igazgatósági elnöke a delegált feladatokkal- A tervdokumentáció hiánya, a pénzügyi terv hiányosságai, nem megfelelően kitöltött betétlapok, illetve a kért támogatás és az árajánlatok közti különbözőségek - sorolta a hiánypótlások legjellemzőbb okait Zóka Tamás, a kapcsolatos vitáról. Két lehetőségük van ugyanis a helyi akciócsoportoknak a negyedik tengellyel és a harmadik tengely újbóli megnyitásával kapcsolatosan. A terv az, hogy helyben végeznék el a delegált feladatokat, azaz a kérelmek gyakorlatilag teljes körű kezelését a befogadástól a jogosultság vizsgálatán át a pontozásig és a rangsor felállításáig. Ehhez azonban a megfelelő előírások szerint akkreditált épületek kellenek. Ha egy akció- csoport ezt nem végezteti el, akkor munkavállalóiknak a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési „Dél-balatoni" LEADER pénzügyi főmunkatársa. Az érintett területről 56 kérelem érkezett be. Összesen 44 hiánypótló levelet küldtek ki, ismertette az értékeléshez kapcsolódó kimutatást a főmunkatárs. Hivatalban biztosítják a szükséges feltételeket, azaz ott kell dolgozniuk. A másik megoldás, mely mellé a „Dél-balatoni” LEADER vezetése a voksát teszi, hogy saját működési forrásaikból a szükséges tűzvédelmi, biztonsági és egyéb előírások szerint alakítják irodáikat.- Hatékonyságunk és hitelességünk miatt nem kérdés, hogy vállalnunk kell az ezzel járó kiadásokat - fogalmazott Kollmann Gergely. Az új forma éppen a jelenleg tapasztalható nehézségek, a túl hosszúra nyúló elbírálás kiküszöbölésére lenne alkalmas. ÚMVP III. TENGELYES PÁLYÁZATOK A „DÉL-BALATONI” LEADER TERÜLETÉN Dokumentum/eljárás típusa db Hiánypótló teve] ________________44 Be fogadó nyilatkozat____________10 El utasító határozat _________ 6 Fe llebbezés elutasítás miatt 2 Önkéntes hiánypótlás 25 Folyamatban a hiánypótlások Nincs kizárva, hogy az integrált közösségi szolgáltató tér (IKSZT) cím birtokosai is előleget vehetnek majd fel, ha elnyerik a támogatást elképzeléseik megvalósításához. Ennek érdekében ígért segítséget a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt.-nek Ficsor Ádám miniszter, az FVM korábbi szakállamtitkára. Ismeretes, hogy az első és második tengelyes intézkedések nyertesei húszszázalékos előleget kaphattak a megvalósításra egy kormányrendelet értelmében, ehhez hasonló elképzelésekben érdemes gondolkodni a miniszter szerint. Kollmann Gergely azért kért közbenjárást a megyétől és a kormányzattól, mert a területen több érintett jelezte, hogy gondot jelent a közösségi épületek megvalósításában az utófinanszírozás. Falunapok: vidékfejlesztés A-tól Z-ig A somogybabodi és a somogyvár- vityapusztai falunapon vesz részt a hét végén zöld felfújható sátrával a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. Július 25-én a karádi, július 31-én a pamuki, augusztus 8-án a kisberényi falunapon várják információkkal és ajándékokkal az érdeklődőket. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A 'DÉL-BALATONI LEADER" VIDÉKFEJLESZTÉSI NONPROFIT ZRT. TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT. ELÉRHETŐSÉGEK: Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. 8640 Fonyód, Blaha Lujza u. 4. www.delbalatonileader.hu info@delbalatonileader.hu Pályázati információ: 0620 4682224 ÜGYFÉLFOGADÁS: Fonyód Blaha Lujza u. 4, minden hétköznap 8-16, szerdán 18 óráig Buzsák, Fő tér 1., Faluház minden hétfőn 10-14 óráig Marcali, Rákóczi u. 11, Polgármesteri Hivatal minden kedden 10-14 óráig Hetrekész Kisberény, Visz és Szentpál számítógépes oktatás Civilek vállalták, hogy ingyenes előadásokat tartanak Védeni kell a déli parton a berkeket Teljesen kezdőknek nyújt számítógépes ismereteket a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. egyik tagja, a Somogy Megyei Ifjúsági Jogvédő Közhasznú Alapítvány. Július elejétől Kisberényben, Viszen és Hácson tartanak négynégy alkalmat, a lebonyolítást helyi szervezetek vállalták, akik a közelmúltban elnyerték az integrált közösségi szolgáltató tér (IKSZT) címet. A Netrekész címet viselő ingyenes előadás-sorozat már az integrált közösségi terek majdani feladatainak egy szeletét vetíti előre, a projekt sikere is az IKSZT-ek szerepének fontosságát hangsúlyozza, vélekedett Kollmann Gergely, a „Dél-balatoTettre kész civilek, netre kész lakosság. Alapismereteket oktatnak ni” LEADER igazgatósági elnöke. A Kisebbség Kisberényért Egyesület, a Fonyódi Kistérségért Vidékfejlesztő Alapítvány és az „EU-HÁZ” Nonprofit Kft. a számítógép és az internet használatával, valamint az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos alapismereteket oktat. A program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával, az eMagyaror- szág Program keretében valósul meg. Jelentkezni lehet a kisberényi, szentpáli és viszi oktatásra a 0620/9255508 telefonszámon. A Zselic Vidékfejlesztő Egyesület a kiskorpádi, szennai és marcali helyszíneken a 0630/7345328 számon várja az érdeklődőket. Több észrevétel bekerült a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Hosszú Távú Területfejlesztési Koncepciójába azok közül, melyek a „Dél-balatoni” LEADER által szervezett fórumon hangzottak el. Az egyik a hagyományos településszerkezet megóvásával, a leromlott területek megújításával kapcsolatos. Szerepel a 7-es számú főút forgalmának csökkentése és a 65-ös út siófoki elkerülő szakaszának kiépítése, tájékoztatott Kovács Gyula, a „Dél-balatoni” LEADER főmunkatársa. Bekerült a területfejlesztési koncepcióba az is, hogy növelni kell a déli parton a természetvédelmi területek számát és kiterjedését.