Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-01 / 152. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 1, SZERDA Mind több Nagy Testvér figyel kamerák Bűnmegelőzés, bizonyíték vagy szórakozás is lehet a „kukkolás” Folytatás az 1. oldalról) Kemény Gábor kaposvári rend­őrkapitány elmondta: ilyen eset volt például, amikor egy diszkót fosztottak ki a tolvajok, és úgy si­került elkapni őket, hogy a mo­nitoron látszott, amikor a zsák­mány egy részét éppen a Kapós folyóba akarták dobni. Halálos gázolást is rögzítettek már több esetben a felvevők. Amióta a sé­tálóutca közepén „baktat" Rip- pl-Rónai kedves öszvérfogata a kaposváriak körében egyre népszerűbb köztéri alkotás­ként, már nem egy felvétel ké­szült olyanokról, akik némi al­koholtól fűtve túlságosan is nagy lendülettel szerették volna kipróbálni a „kocsikázást”. De talán a legdöbbenetesebb: a közterületi kamerák adatai és a gyanúsítottak vallomása közti ellentmondás miatt sikerült le­buktatni a táncsicsos diákgyil­kosság elkövetőit. A Somogy Megyei Bíróság tár­gyalótermeit és folyosóit is ka­merák pásztázzák, szintén azért, hogy elejét vegyék az esetleges bűncselekményeknek. Szükség esetén az egymással rádió-össze­köttetésben levő őrök rögtön in­tézkedhetnek. Volt már például, hogy egy emberöléssel vádolt fér­fi „begorombult”, neki akart menni egy tanúnak, de olyan lendülettel, hogy a börtönőrt is keresztülrántotta a pádon. Egy másik tárgyaláson pedig két rivá­lis banda tagjai verekedtek össze már a tárgyalóban, aztán a folyo­són is folytatták a csetepatét. A strandon más célt is szolgál­nak a kamerák. Frank Józseftől, a kaposvári Virágfürdő vezető­jétől megtudtuk: főként a csúsz­dák környékét figyeli hét kame­ra, leginkább azért, hogy a ven­dégek rendeltetésszerűen hasz- nálják-e. Nagyobb strandokon ez a figyelem már mindennapos. A felvételeket rögzítik, s ha bármi­lyen okból szükséges, elő lehet venni és visszanézni azokat. Egészen más célt szolgálnak a szintén egyre divatosabb web- kamerák. Míg a biztonsági ka­merák felvételeit csak az arra jo­gosultak láthatják - például a közlekedési szabálysértést bizo­nyító felvételt is csak az üzem­ben tartó nézheti meg -, a web- kamerák segítségével bárki „kukkolhat” az interneten. Ez már személyiségi jogi kérdése­Minden lépésre figyelnek. Biztonsági őrök nézik a gyári kamerák felvételét. Képünk az egyik kaposvári üzemben készült Megfigyelési ügy Balatonbogláron: a tóparti városban a szelektív hulladékgyűjtőt kamerázták be REJTETT KAMERÁKKAL figyelteti az önkormányzat a legforgal­masabb kereszteződésben elhe­lyezett szelektív hulladékgyűj­tőt - ezt jelentette be a képvise- l&testületi ülésen Kovács Mik­lós, Balatonboglár polgármes­tere. Felháborodásának adott hangot a Dózsa György és a Vikár Béla utca sarkán lévő sziget körül uralkodó állapotok miatt A gyűjtő mellett hatal­mas szeméthalom „ékítette” még a napokban is a városköz­pontot Látható volt: nem egy ember munkája a szemét­domb. Több kibelezett tévé, jó sok kartoncsomagolás, bezacs- kózott flakonok tömege és - a hab a tortán - a halom tetejére bekészített, vadonatújnak tűnő szemétlapát - így várja a sze­zont a bogiári központ. A testületi ülésen nemcsak a napokban felszerelt kamerák­ról adtak tájékoztatást, hanem Varga Kálmán, a városfejlesz­ket is felvet. Mondjuk, ha az in­terneten böngésző feleség szá­mára a webkamera segítségével válik nyilvánvalóvá, hogy férjura nem a munkahelyén dolgozik, hanem éppen egy étterem tera­szán lazít, ne adj Isten egy csinos Némi csúfság Balatonboglár belvárosában, rendrakás előtt... tési bizottság elnökének javas­latára az is elhangzott: az öt­venezer forintos bírság felét a terület felügyelőinek adják, ha elcsípik a szabálysértőket NEM LÁTOM AKADÁLYÁT annak, hogy ötvenszázalékos jutalmat ajánljunk fel annak, aki el­kapja a tetteseket - mondta a polgármester. Az is elhangzott: a szolgáltató feljelentést fog tenni. Úgy tudjuk: más telepü­lésen is tervezik a gyűjtők bekamerázását. A téma annak kapcsán me­rült fel, hogy egy másik város­részben érintett vállalkozó kérte: helyezzék a Március 15- e téren lévő szelektív gyűjtőt az üzletek mögé, mert a kör­nyékét folyamatoson teledo­bálják szeméttel. A testület egyébként nemet mondott ar­ra, hogy „eldugják” a gyűjtőt, mert szerintük attól még töb­ben használnák illegális lera­kásra a környékét, m Füleki T. hölgy társaságában... Frank Jó­zseftől megtudtuk: az esetleges panaszokat ők úgy próbálták ki­védeni, hogy a strand web- kameráján meg van tiltva a zoomolás, vagyis közeli, a sze­mélyek felismerésére alkalmas képet nem lehet készíteni. Vadócz Attila, a megyei bíró­ság sajtószóvivője szerint a web- kamerákra az általános szemé­lyiségi jogi szabályok vonatkoz­nak, külön szabályozás nem lé­tezik. A legtöbb helyen külön felirat is felhívja a figyelmet ar­ra, hogy a területen ilyen be­rendezés üzemel. Ennek tuda­tában pedig bárkinek joga van eldönteni, vállalja-e, hogy eset­leg feltűnik a számítógép kép­ernyőjén... ■ Jakab Edit mmm ara Kamerák kereszttüzében benkő tibor jákói diák: - Nem zavarnak a kamerák, mivel a lakosság érdeké­ben szerelték fel őket. Azt elfogadom, hogy az üzlet­házakat, a benzinkutakat telezsúfolják ilyen készülé­kek sokaságával. Még az is érthető, ha a parkokba s a nagyobb sétányokra szerel­nek fel egy-egy biztonsági kamerát. Egyes helyeken azonban szerintem igen fu­rán nézne ki egy-egy meg­figyelőállás. nagy Sándor kaposvári szobafestő: - Lassan nincs olyan település az ország­ban, ahol legalább egy kül­téri kamera'ne lenne. Meg­szoktam, engem cseppet sem zavar. Tudom, a köz- biztonságot szolgálja. Mi látjuk hasznát, hiszen a szaporodó lopások és egyéb bűncselekmények miatt szükség van a véde­kezésre. A kamera telitalá­lat ott, ahol gyakoriak a bűncselekmények. ballay Péter somogyasza- lói pedagógus: - Ha az utóbbi évek látványos fejlő­dését nézzük, úgy egyértel­műen látszik, hogy rövide­sen még több kamera üze­mel majd a közterületeken. Egy dologra feltétlenül ügyelni kell: a személyiségi jogokat nem sértheti egyet­len ilyen berendezés sem. Szerintem ezeket is rend­szeresen vizsgálják az ille­tékesek. 40 ÉVE ÍRTUK ÁTADTÁK RENDELTETÉSÉNEK OZ új fedett vásárcsarnokot Na­gyatádon. A Baross utcai régi laktanyaépület lovardáját ala­kították át vásárcsarnokká. A felújítás, melyet a községi ta­nács költségvetési üzeme és a fogyasztási szövetkezet építő brigádja végzett, csaknem egy­millióforintba került. Az új csarnok mintegy 250 négyzet- méter alapterületű, előtte pe­dig csaknem 2000 négyzetmé­ter szabadtéri piac van. Nagyszerű dolog ez, s nagyon kellett már ez Áfádnak - mondta Takács Lajosné nyu­galmazott óvónő. - Mi, házi­asszonyok már nagyon vártuk a fedett piacot. ennél jobban csak a Közös Piacnak örültek volna... Egy gombnyomás, és jön a segítség házi segítségnyújtás Már kilencven idős ember érezheti biztonságban magát Támogatásból centrirozó az optikában Újabb húsz készülékkel bővült a jelzőrendszeres házi segítség- nyújtó szolgálat Kaposváron. Szita Károly polgármester ked­den Kiss Lajosnénak adott át a lakásán, a Damjanich utcában egy készüléket. - A napokban kiosztott újabb húsz életmentő eszközzel együtt már kilencven működik a városban - mondta Szita Károly. - Hat éve azzal a céllal indítottuk útjára a házi se­gítségnyújtást, hogy biztonság­ban tudhassuk az egyedül élő idős, esetleg mozgásukban kor­látozott kaposváriakat. A nyak­ba akasztható jelzőt veszély ese­tén megnyomja a tulajdonosa, s a Liget otthonban lévő táblán je­lez a műszer. Ott 24 órás szolgá­Szita Károly polgármester Kiss Lajosnénak adta át a készüléket lat működik, így a jelzéstől szá­mított 15-20 percen belül érke­zik a segítség az idős emberhez. Kiss Lajosné azt mondta: nagy könnyebbség ez neki, mert fia Zalában él, a szomszédok pedig nem mindig vannak otthon. - Februárban, amikor elestem itt­hon, nem tudtam felállni, és se­gítséget sem tudtam hívni - tet­te hozzá. A házi segítségnyújtó szolgáltatást a Szociális Gondo­zási Központ működteti, s az idő­seknek nyugdíjuktól függően legföljebb 560 forint bérleti dí­jat kell fizetniük havonta a ké­szülékért. A város az idén más­fél millió forintot költött a húsz készülék üzembe helyezésére. ■ Márkus Kata Videocentrírozó berendezés és fényújság beszerzésére nyert el támogatást a kaposvári Gál Op­tika - jelentették be kedden a ka­posvári sajtótájékoztatón. Hárommillió forint értékű fej­lesztésen van túl a cég. A Nem­zeti Fejlesztési Ügynökség 1,2 millió forintot biztosított. Lakiné Gál Ilona, a vállalkozás vezetője közölte: világszínvona­lú műszert helyeztek üzembe. A speciális berendezés alkal­mazásával még hatékonyabbá válhat az ellenőrzés. - A leg­újabb szoftvertechnológiával kifejlesztett videocentrírozó rendszer tizedmilliméter pon­tossággal méri a pupillatávolsá­got is - hangoztatta. ■ H . M.

Next

/
Thumbnails
Contents