Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-29 / 150. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 29., HÉTFŐ SOMOGYI KÖRKÉP Barcs hatszáz éves, kanyargós útja harminc ÉVE város Kitüntetéseket kaptak, akik különösen sokat tettek a Dráva menti városért Várossá válásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a hét végén Barcs; lakossága és testvérvárosai köszöntötték. Jeki Gabriella Az ilyen ünnepi pillanatok ráébresztenek bennünket, hogy városunk múltjáról és jövőjéről is el kell gondolkodnunk - kezdte jubileumi köszöntőjét Feigli Ferenc. Barcs polgármestere a város életét annak meghatározó fo- lyójához, a Drávához hasonlította. Ahogy mondta: ugyanolyan kanyargós utat jártak be az elmúlt 620 évben. A Dráva-parton tartott kétnapos rendezvényen a település apraja-nagyja ünnepelt, bár a változékony júniusi időjárás két forgatókönyv írására kényszerítette a szervezőket.- A városnap mindig nagy kihívás, idén ez többszörösen bebizonyosodott - mondta Fodor Sándorné főtanácsos. - Az egyik nagy feladatunkat az időjárás adta, ugyanis két helyszínre kellett készülnünk. A másik sarkalatos pont az öt testvérvárosi delegáció fogadása volt, összesen 110 német, hor- vát, osztrák és szlovák barát jött el, hogy velünk ünnepelje a város 30. születésnapját. A testvérvárosi kapcsolatok is ünnepeltek: Sinsheimmel húsz, Zselízzel tíz éve vette fel a kapcsolatot az akkori városvezetés. A vendégek egyetértettek: a köztük lévő több száz kiA város folyója, a Dráva határozza meg a település életét már 620 éve Civilek piknikeltek a Dráva partján HIÁBA VOLT MINDEN eddiginél magasabban a Dráva, ez nem térítette el a kondér- ral és alapanyagokkal felszerelkezett barcsi civileket attól, hogy egész napos programra látogassanak a drávai szabad strandra. A vasárnapi Civil pikniken a fő szerepet az illatos és gőzölgő halászlé kapta. Hat csapat nevezett a főzőversenybe. A finom étek után jöhettek a sport- és ügyességi vetélkedők. Már amíg az esős-napos id& járás engedte... lométer ellenére e barátság az élet minden területén működik. Kitüntetéseket kaptak az elmúlt évben kimagasló teljesítményt nyújtó barcsi polgárok. Barcs Városért elismerésben részesült Seres László vállalkozó: a város egyik legnagyobb foglalkoztatójaként érdemelte ki az oklevelet; Vértes György, a helyi kulturális élet évek óta meghatározó személyisége; Soós Dezső és felesége: úttörő szerepet töltöttek be a barcsi közoktatás területén. Barcs Szolgálatáért díjat Kimpf István kapott, a barcsi szakközép-iskolai képzés és felnőttoktatás megteremtéséért. Egy díszpolgári címet adományozott a képviselő-testület: dr. Kotvász Árpád nyugalmazott háziorvosnak. Mobiltelefonnal dobtak távolba a naturisták Egy karvédőt azért nem ártott felvenni az íjászathoz... Elnézést kérek, de fel kell vennem egy pólót, mert a hajózáson sikerült ropogósra sülnöm, és most nem bírom a napot - mentegetőzött Balogh Tibor, a Naturisták Berényi Baráti Körének elnöke, amikor végigkalauzolt a balatonberényi kempingben. Tíz éve tizenkét fővel alakult az egyesület, ma már a háromszázat közelíti a létszámuk. Az ország minden pontjáról akadnak tagjaik - jegyezte meg az elnök, aki egyben a Naturisták Magyarországi Szövetségének alelnöke is. Szombaton hajókirándulással indult a jubileumi program, majd az ünnepi közgyűlést követően késő délutántól a strand területén kezdődtek a versenyek. A zenei és egyéb vetélkedők mellett különös érdeklődés kísérte a mobil- telefonnal történő távolba dobást és az íjászatot. Utóbbihoz ha más ruházatot nem is, de egy karvédőt . mindenkinek ajánlatos volt felvenni.- Éves szinten három nagyobb rendezvényt szervez az egyesület a berényi kempingben, melyek közül az augusztusi sportverseny a legkiemelkedőbb. Erre külföldről is jönnek - jegyezte meg Balogh Tibor, majd hozzátette: sportáganként nyilvántartják a csúcstartókat, mindenki őket szeretné legyőzni, éppen ezért úgy készülnek rá a tagjaik, mint egy olimpiára. Balatonberényben 1987-ben nyílt meg az ötszáz férőhelyes naturista strand, melyhez 1990-ben épült a kemping. 2005-ben harmincmillió forintos beruházás keretében új üzletsort építtetett az önkormányzat. Ettől az évtől tíz évre szóló megállapodás alapján a Bala- tontourist égisze alatt működik az önkormányzati tulajdonú strand és kemping. ■ M. L. Lovastalálkozó a Leilei Kishegyen Balatonlellén a tizenegyedik Kishegyi Lovastalálkozót rendezték a hétvégén. Szombaton díjugratásban, vasárnap fogathajtásban versengtek. Képünkön Vesz Viktória ugrat