Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-16 / 139. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 16., KEDD 5 MEGYEI KÖRKÉP Baranyával közösKödnek Somogy megye turizmusáért Költségcsökkentő földhő megyeháza Elsőként a szociális otthon fűtését teszik gazdaságossá Kötvényből fejlesztik az otthonokat és az óvodát Az EU pályázati forrásaival jelentős fejlesztési lehetőségekhez jutott az idegenforgalom.- A versenyképesség biztosításához a szolgáltatások bővítése mellett a szervezeti rendszert is át kell alakítani. A kialakítandó menedzsmenthálózat alulról építkezve az önkéntesség alapján szerveződik, minden az idegenforgalomhoz kapcsolódó vállalkozás, önkormányzat, sőt civil szervezet is résztvevője lehet. Ezeknek a szereplőknek az együttműködése hasonlít egy olyan lánchoz, amelynek szemei egymásba kapcsolódnak - hangsúlyozta Sárái Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke. ■ A turizmus fejlesztésére a megye kiemelt figyelmet fordít. Új szervezet alakul a régióban. Ennek céljából jönnek létre az úgynevezett Turisztikai Desz- tináció Menedzsment (TDM) szervezetei. Alapvető feladataik- a turizmus szervezése mellett- többek között az érintett térségekben az új fejlesztési lehetőségek felkutatása, a médiában való megjelenés összehangolása, rendezvényszervezés. A turizmus színvonalának emelését a megyei önkormányzat is kiemelten kezeli, ezért döntött úgy, hogy a megye legelmaradottabb térségét lefedő Dráva menti TDM-egyesületbe tagként lép be közösen a Baranya Megyei Önkormányzattal, hisz egy olyan TDM-ről van szó, amely két megyét is érint.- Mindemellett nemcsak ez a terület, hanem az egész megye és régió szereplőit - különösen a turizmusban közvetlenül vagy közvetve érdekelt vállalkozókat- arra ösztönzi, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez - tette hozzá Sárái Árpád. A Dél-dunántúli régióban 11 szervezet megalakítását tervezik, amelyből négy képvisel somogyi térséget. A szervezetek’ megalakításához a Dél-dunántúli Operatív Program forrásaira lehet pályázni a nyár végéig. Az Európai Unió nyolcvanöt százalékos támogatást nyújt a sikeres pályázóknak, amelyet a működési feltételek kialakítására, valamint képzésre is fordíthatnak. A geotermikus fűtés pályázatáról is döntöttek. A megyék közül elsőként Somogybán fordították jeltolmácsok a megyei közgyűlésen elhangzottakat A földkéreg forró, és a föld mélyén lévő' vizet melegíti. Az így nyert hőenergiát már az ókorban is hasznosították épületek és üvegházak fűtésére. Geotermikus energia: ezt a fogalmat használjuk minden földből nyert energiára. A Somogy Megyei Önkormányzat célul tűzte ki, hogy a fenntartásában lévő intézmények energiaköltségeit európai uniós források felhasználásával jelentősen csökkenti.- A megyei közgyűlés döntése alapján először a Dráva- kastély Szociális Otthon nyújthat be pályázatot geotermikus fűtés-korszerűsítésre - mondta Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke. Pozitív elbírálás esetén a fejlesztés 70 százalékos európai uniós támogatással valósulhat meg. A tervezett beruházás célja a jelenlegi rendkívül drága és környezetszennyező PB-gáz-fogyasztás kiváltása megújuló geotermikus energia hasznosításával, amely által biztonságos, gazdaságosabb és független energetikai rendszer jöhet létre a Dráva-parti intézetben.- A drasztikusan emelkedő energiaköltségek lefaragásával az intézményfenntartás nehézségei jelentős mértékben enyhít- hetők - tette hozzá az elnök. - Drávatamási geológiai adottságai pedig kiváló lehetőséget biztosítanak, hiszen 900-1200 méter mélységű rétegekből 60 fokos termálvíz kinyerése várható. A tervezett rendszer az intézmény valamennyi létesítményédrávatamási legnagyobb foglalkoztatója az 1957 óta működő Drávakastély Szociális Otthon, melyben ma közel százan dolgoznak. Az intézmény a 18 év fölötti értelmileg sérült fiatalok ápoló és gondozó otthona. 150 lakója jó körülmények között él. egyik fontos rehabilitációs eszközük a fejlesztőszoba, ahol készségfejlesztő játékokat, sporteszközöket használnak (képünkön). Relaxációs szobát is kialakítottak itt, ahol halk zene és egy több százezer forintértékű masszírozófotel segíti a pihenést, a fürdőszobában pedig hidromasszázs kényezteti a betegeket. nek fűtési és melegvíz-használati igényét fedezi, ezáltal az energiaköltség a jelenlegi ötödére csökkenhet.- A költséghatékonyság mellett fontos szempont még a fűtésből eredő környezetterhelés minimalizálása is - emelte ki Gelencsér Attila. A drága PB-gázzal üzemelő kazánok kiváltásával éves szinten 31,4 millió forint költségcsökkenés érhető el a szociális otthon esetében. A megtérülési idő igen kedvező: 3,6 év, és mellette a modern, környezetkímélő fűtésrendszer élettartama is jelentős: 50 év. A fentiek alapján várható, hogy a mintatervezet a későbbiekben megoldást kínál más megyei önkormányzati fenntartású intézmények számára is. Dráva Kastély Szociális Otthon: jó körülmények között él a 150 lakó Egyik fontos rehabilitációs eszközük a fejlesztőszoba AZ OLDAL A SOMOGY MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A megye somogyvári gyógypedagógiai intézményében is, ahol enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékosok gondozása is folyik, jelenleg nagy létszámú szobákban élnek a különböző ellátási formát igénylő gyermekek. A Somogy Megyei Közgyűlés legutóbbi ülésén hozzájárult, hogy a somogyvári intézmény 50 millió Ft összegű kötvényből valósítsa meg a kollégiumi rész korszerűsítését. A fejlesztés eredményeként négyágyas szobákat és igényes fürdőszobákat alakítanak ki. A Duráczky Módszertani Központ óvodáját szintén kötvényből újítják fel. A Drávakastély Szociális Otthon fűtéskorszerűsítése is több mint 110 millió forint értékű kötvény bevonása révén valósul meg. A Megyei Önkormányzat tehát azokban az intézménytípusokban, amelyekre nem írnak ki uniós pályázatot, kötvényből fejleszt. Régi és új igazgatóit az intézmények élén A Somogy Megyei Közgyűlés június 12-i ülésén újabb öt évre megbízta a Fonyódi Mátyás Király Gimnázium igazgatásával Bántó Zsuzsannát, aki 1994 óta folyamatosan ugyanebben a pozícióban dolgozott. Igazgatóváltásra került sor ugyanakkor a Siófoki Perczel Mór Gimázium élén, hiszen nyugdíjba vonul a jelenlegi igazgató, Knappné Németh Erika. Az igazgatói hely betöltésére két pályázat érkezett, amelyek közül Varga Zoltánét fogadták el, és őt bízták meg az igazgatói teendők ellátásával a 2009-2014 közötti időszakra. Varga Zoltán 1994-2004 között már volt az oktatási intézmény igazgatója. A Somogy Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló és Beszédvizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága Intézményének vezetői teendőivel pedig Bakonyi Zoltánnét bízták meg, aki a 2009 januárjában alakult intézményt mindeddig megbízottként vezette. Átszervezés előtt a Zita: uniós támogatásra pályáznak szakellátás A hatékonyság érdekében tiszta profilúvá alakítják a kaposvári gyermekotthont A negatív társadalmi hatásokból adódóan tavaly emelkedett a szakellátás rendszerébe bekerült gyermekek száma. A beutaltak jelentős hányada kamaszkorú. A serdülőkori krízis kezelése mind a szülők, mind a szakellátás részéről gyakran nehéz. A speciális szükségletű gyermekek ellátásáról pedig problématípusok szerint elkülönítetten kell gondoskodni a Gyermekvédelmi Törvény alapján. A Gyermekvédelmi Törvény 2003. évi módosítása - igazodva a társadalmi, kulturális adottságokhoz és kihívásokhoz - a szakellátás keretében három sajátos igényű gyermekcsoportot különböztet meg, úgymint súlyos pszichés tüneteket mutató, súlyos disszociális jelenségeket produkáló, valamint a pszi- choaktív szerekkel küzdő gyermekeket - velük Tolna megyében foglalkoznak. Somogy megye a disszociális gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek ellátását vállalja. A regionális együttműködés fontosságát és a gyermekvédelembe bekerülő fiatalok felelősségteljes gondozását kiemelten kezeli a Somogy Megyei Önkormányzat. A magatartás-zavaros gyermekek különleges ellátást igényelnek, és ennek feltételei elsősorban a speciális gyermekotthonban valósíthatók meg. Indokolttá vált az átszervezés a jelenleg két speciális és két normáligényű csoporttal működő Zita Gyermekotthonban, hiszen az integráció révén növekedett az ellátási körzete, megnehezítve a hatékony működést. A megyei intézményrendszerben meglévő, a speciális szükségletű gyermekek számára biztosított férőhelyek száma ugyanis kevés. Az eddigi megyei gyakorlatban a speciális .igényű gyermekek a normál■ Tiszta profilú gyermekotthont alakítanak ki a tervek szerint. A különleges ellátás feltételei speciális otthonban teremthetők meg szükségletű ellátottak között kaptak helyet,' amely nem jó gyakorlat. Kedvezőtlen visszhangot keltett mind a gyermekek, mind a nevelők körében. A tiszta profilú gyermekotthon kialakításával ezek a problémák megszűnnek, és lehetővé válik a megfelelő elhelyezési feltételek mellett a terápiás nevelés is. Sikerként könyvelhető el, hogy az intézményi nevelés hatására normálszükségletűvé váló gyermekeket lakásotthonokban lehet elhelyezni, és fejlődésüket ott nyomon követni. A tervek szerint uniós pályázatot is benyújt a megye a Zita Gyermekotthon jövőbeni korszerűsítésére.