Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-11 / 135. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 11., CSÜTÖRTÖK 13 SAJTÓ ÉS TANULÁS Gésa lettem Kiotóban Téli szünetem Japánban szin­tén nem maradt esemény- mentes. Voltunk Kiotóban és egy Fuji melletti kisvárosban rokonoknál, amelyet a hegy­ről neveztek el szintén Fuji- nak. Busszal mentünk Ko- chiból Kiotóba. Éjjel indul­tunk, és kb. reggel 7 felé ér­tünk oda. Még minden zárva volt, alig találtunk egy kávé­zót, ahova beülhettünk. Egy Starbucks kávézót találtunk, aminek örültem. Akármelyik nagyobb városban jártunk, az volt az első, hogy egy Star- bucksot kerestem, mert itt, Magyarországon sajnos nin­csen. Szóval megreggeliztünk, kicsit magunkhoz tértünk a kávétól, és indult is a napunk. Egy meglepetés is várt rám Kiotóban. Kiotó a gésák váro­sa, és elvittek egy fotózásra, ahol engem is kisminkeltek, és beöltöztettek egynek. Nagy élmény volt, hogy egy profi fo­tós készített rólam képeket, igazán élveztem az egész fel­hajtást. Ezután, délután meg­néztünk pár szentélyt, az Aranytemplomot, a Kiomizu- dera Szentélyt. Utóbbiból me­sésen látszott az egész város, a lemenő nap fényében. Másnap még elnéztünk egy piacra, és délután már in­dultunk is tovább - már csak ketten, a fogadótestvéremmel - Fujiba. A Shinkanzennel utaztunk, ami megint külön­leges élmény volt Tiszta volt, hajszálpontos, ott nyíltak az ajtók, ahol be volt jelölve, de hát a japán precizitás nem hi­ányozhat sehonnan. Mivel fo­gadótestvérem sose utazott még vonattal, én mutattam az irányt, igaz, én meg külföl­di voltam, de ő eléggé elve­szett lány volt. Fujiban már vártak minket a rokonok, és még gyorsan leugrottunk a tengerpartra is. Imádom néz­ni a vizet, akárhol is vagyok, de alighogy odaértünk, besö­tétedett, és éhesek is unk, úgyhogy el- idultunk haza, logy feltöltsük magunkat ener­giával. RUDOLF GABRIELLA, MUNKÁCSY Federer újra a csúcson rekord A világranglista élén közel öt éven Az 1981-ben Svájcban született világklasszis te­niszező, Roger Federer a sorozatos rossz szerep­lés után idén először tu­dott nyerni a Madridban rendezett 1000 pontos ATP-tornán. Ennek érdekessége, hogy nagy ellenfelével, Rafael Nadallal ke­rült szembe, akit két éve nem tudott salakon legyőzni, ám most megtört a balszerencsés sorozat, hiszen rajongói legna­gyobb örömére Federer végre egy torna legjobbja lett. Annak ellenére, hogy az idei éve nem úgy alakult, ahogy várta. Az év első komoly versenyén, Melbourne-ben a döntőben Nadallal találkozott. Akkor alulmaradt a rajongók által csak Rafának becézett ve­tél y társával szemben. Ezért a madridi meccs izgalmasnak ígérkezett. Az izgalmakat csak fokozta, hogy Nadal előző nap négy órát játszott a döntőért Djokoviccsal. Federer másfél éve nem tudta megverni Nadalt, de a döntőben - 2009- ben első alkalommal - Federer volt a meggyőzőbb. Jól szer­váit, röptézett, rövidített. Mind­két alkalommal el tudta venni riválisa adogatását, ellentétben Nadal öt lehetőségével. Ez is bi­zonyítja Federer profizmusát, hiszen elvesztett meccsek so­rozata után képes újra a csúcs­ra törni. Tehetségét bizonyítják a balszerencsés sorozat előtti eredményei is, hiszen 237 hét­tel ő töltötte a leghosszabb időt egyhuzamban a világranglista élén - megdöntve ezzel Stefii Gráf 186 hetes rekordját. A Ti­me magazin 2007-ben a világ száz legnagyobb hatású embe­re közé sorolta - kevesebb mint tíz év felnőttmezőnyben való versenyzés után. A félnőttmezőnybe való fel­jutásig azonban hosszú utat járt he, hiszen hároméves ko­rától teniszezik, nyolcévesen csatlakozott a T C Old Boys te­niszklubhoz. Ekkori edzői nagy hatással voltak rá, sokat fejlesztettek a játékán, és meg­tanították a pályán való megfe­lelő viselkedésre, az indulatok kordában tartására is. 1995-től Ecublensben, a svájci nemzeti 1 öt éven át sportközpontban folytatta az edzéseket, szinte azonnal meg­kapta a svájci állam támogatá­sát, és ennek segítségével 1995 és 1997 között hét juniortornát megnyert. 1997-től kezdve egy­re több nemzetközi versenyen indult, és májusban megnyerte első nagyobb nemzetközi juni­or rímét. S hogy még jobban a tenisznek szentelhesse magát, ló évesen befejezte az iskolát. Döntése meghozta a várt ered­ményt: a következő évben már a junior kategóriában szerzett eredményeinek köszönhetően felnőltversenyeken is indulha­tott. 2003-ban megnyerte élete első Grand Slam-tornáját Wimbledonban. A következő évben az Ausztrál Openen, Wimbledonban és a US Ope­nen elért győzelem azt jelentet­te, hogy ő lett az első teniszező I az open-érában, aki megnyerte Í élete első négy Grand Slam- döntőjét. Federer később az el­ső hét döntőjét nyerte meg, a sorozat 2006-ban szakadt meg a Roland Garroson, ahol Rafael Naldaltól kapott ki. Tavaly a pekingi Olimpián pá­rosban Stanislas Wawrinkával olimpiai baj- nokok let­rederer negmu- az rossz / Oi>C ltán / >25CSQt% iratört fi 'vA/yAZ ’ sJ/SL 7 3Nyugalmam ^vagy Mint pillanatnyi nyugalom, S5* A fénypontok úgy úsznak el 3 S valahol az álmok ts* világában, e* Az egy napig élő lepkék, 3 Csendben nézik a vörös ^ naplementét. C=m SZILÁGYI SZABOLCS ^ Barna mélyben Barna mélyben tétován és §=* Lassan éledezve p* Visszanéz egy rejtett <a, valóságból Egy még rejtettebb lét, e* leledzve 3 Kel ki a szürke arc ^ ugarából, e* Szaggatóan hatol §*■ Előre, mint ahogy 3 vásznat vág a kés, £3* De várni fáj, és az idő is kevés, 3 Árín tudod, kivárod-e, &g. meg mered-e, tenni, Hogy rád nyissam szemem, <=• S rád villcmjak egyszer is a ^ mélyemből, A legigazabb, vágyott lé nyemből, Legőszintébb, féltve óvott arcomból, a felkelőből, Eldugott szósugaras csönd-napom­ból, Önmagambái Hazugság­tétlenen... Ijesztő titkokat pis­logok ki ott szívem­ből, Mert nem hiába merítettem létem s létünk csodáját el . Barna szem-mélyemen. 1 NEMES MÁRK MUNKÁCSYGIMNÁZIUM <ATANUiÁi ------------------------­; W f JjJ lek. A US ■ f mf Open megnye- / r®se ulíin ugyan /W * rosszabb széria kezdődött Federer szá- mára, ám a madridi tor- W nán aratott győzelme biza- r kodással tölti el rajongók mil­lióit, hogy kedvencük újra so­rozatban nyeri a tornákat, és újabb rekordokat dönt meg. KELEMEN ZSÓFIA MUNKÁCSY GIMNÁZIUM Az oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter Telefon: 82/528-154 E-mail: eszter.meiszterics@axelspringer.hu A diákok cikkeit teljes terjedelmükben a www.sonline.hu hírportálunkon olvashatják. BAK1PARA0E Feliratok a kutyás házakon bodri hat másodperc alatt gyorsul százra. Es te? nem veszünk semmit, nem adunk el semmit, nem té­rünk át semmilyen hitre. És ezt a kutyák is tudják. csöpike nem vegetáriánus! KUTYA: BETÖRŐ -15:0 nyugi, csak az eleje harap! amputációt és alakformá­lást vállalok. Próbáld ki. Gyere be csengetés nélkül! A kutyák szabadon mozog­nak, Ön szabadon dönt! kedves betörői A kutya mindenkit beenged, a gond kifelé jövet kezdődik. ne félj a kutyától! Ha csen­getés nélkül jössz be, előbb lőlek le, mint hogy a kutya megharapna! MOZIAJANLO KONCERTAJÁNLÓ A FARKASKUTYA veszélyes, a má­siktól meg még én is félek! jó kutya, de gyenge idegek­kel... vigyázat! A kutya nem ha­rap, de a feleségem még nem evett! belépés díjtalan, kilépés bi­zonytalan. nem felhasználóbarát kör­nyezet. vigyázz! A kutya fogatlan. Viszont szellent. töpörtyű és Füles két jó ba­rát, de ha bejössz csengetés nélkül, nem ismer majd rád az anyád! A kutya harap. Ha épp nem alszik. Történelmi film: Che - Az argentin Che Guevara neve negyven évvel halála után is élénken él a köztu­datban. Világméretű márkanév lett, arcképe ott figyel minden sar­kon: fiatal és idealista, az elnyo­mottak bajnoka - egyfajta ikon. Életrajzi filmje két részből épül fel, egymásra vetítve Che pályafu­tásának két szakaszát: az első rész az 1955 és 1962 közötti ese­ményeket eleveníti fel, a küzdel­met Batista diktatúrája ellen, be­mutatva azt a kimerítő gerillahá­borút, amelyet Castro és Che Gue­vara a kubai vidéken folytatott, mielőtt bevonultak Havannába. Diana Krall sziilinapja Budapesten Diana Krall a születésnapja után két nappal, november 18-án lép színpadra a magyar fővárosban. Diana Krall eddig egyetlen al­kalommal koncertezett nálunk, 2004 decemberében, kirobbanó sikerrel. Diana a legkeresettebb női dzsesszelőadó a világon, al­bumai milliós nagyságrendben fogynak, díjak tucatjait nyerte meg eddig. Elsőrendű zongorajátéka, mély hangja és jellegzetes ének­stílusa teljesen egyedi előadás­móddal párosul. Idén 12. albu­mával, a üulte Night című anyaggal tért vissza, amely több országban a slágerlista élén kez­dett. Romantikus dalok kevered­nek új albumán, melynek turné­ja Magyarországot is érinti. : . fc*(í

Next

/
Thumbnails
Contents