Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-11 / 135. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 11, CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 5 PERCES INTERJÚ Szerencsés tizenhármas Drávái kavics és hintanyúl vidékfejlesztés Megmozdult a helyi közösség az első barcsi Leader Expón Több ezer látogatóval és számos kiállítóval zárt a 13. barcsi nemzetközi vásár. Kocsis Tibor, a vásárigazgató elégedett az eredményekkel.- Mennyire nyomta rá bélyegét a válság a vásárra?- Eleinte érezhető volt a recesszió pszichikai hatása, végül mégis összeállt minden. Rettentően pozitívnak tartom, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is meg lehet a vásárt rendezni, több kiállítóval, mint az előző években.- Bizakodnak vagy elkeseredettek a vállalkozók?- Szinte minden kommunikációs csatornán az jön visz- sza: müyen rossz a vállalkozók helyzete, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a többségük optimista. Úgy tekintenek a válságra, mint amelyet túl kell élni, és a jövő érdekében az ilyen vásárokon igenis meg kell mutatniuk magukat.- Nehezebb volt támogatókat találni?- Több szervezet is fontosnak tartotta a vásárt. Az Agrármarketing Centrum, a Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Non- profit Kft., a Somogy Megyei Vállalkozói Központ, a Regionális Élelmiszer-tudományi Kompetencia Központ. Az önkormányzat, a helyi intézmények és a civilek is magukénak érezték egy kicsit ezt a háromnapos rendezvényt. Ezt mutatja a tízezerre tehető látogató is. ■ J. G. Kocsis Tibor: a vállalkozók fontosnak tartják a vásárt Az első Leader Expo a vártnál is nagyobb sikert aratott Barcson, a nemzetközi vásáron. Helyi értékek és ízek. A barcsi expón a látogatók nemcsak számos érdekességgel találkozhattak, hanem helyi ízeket is kóstolhattak Bemutatták a helyi értékeket a gyerekeknek Négy standdal, színes, változatos termékekkel és számos programmal nyitott az első Leader Expo Barcson. A háromnapos rendezvényen a megye hat Leader-csoportjából négy jelent meg, így a szervező Rinya- Dráva Szövetség, a Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Non- profit Zrt., a Vidékünk a Jövőnk Szövetség, valamint a Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület. A budapesti mintára készült expón mindenki a számára fontosnak tartott arculatot mutatta meg a nagyközönségnek.- Elsősorban a helyi termékekre fordítottunk figyelmet - mondta Szíjártó Attila irodavezető, fő szervező. - Fonott kosarak, fából készített játékok, borok, helyi művészeti festmények, kavics ékszerek, illetve a lábodi tájház régi, hagyományos eszközei is bemutatkozhattak a vásáron. A hétköznapi áruk mellett olyan kuriózumnak számító dolgokkal találkozhattunk, mint például egy saját készítésű, faragott hintanyúl. Az expó lehetőséget kínált a vidékfejlesztési pályázatokkal kapcsolatos tudnivalók elmélyítésére is. A szövetség vendége volt Koponya László, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vezető szakreferense, aki a pályázatokról szólva elmondta, hogy a mik- rovállalkozások létrehozása- fejlesztése, a turisztikai tevékenységek ösztönzése, a falu- megújítás, -fejlesztés és a vidéki örökség megőrzése projektre benyújtott pályázatoknál a hiánypótláson dolgoznak. A gyakori hibákról és a megvalósítás folyamatáról most érdemes a leginkább beszélni. Kiderült az is, hogy a falumeg- újítás-programban négy pályázat már zöld utat kapott, így Potony, Rinyabesenyő, Nagykorpád és Kastélyosdom- bó játszótér-építési tendere már szinte biztos, hogy megvalósulhat. A GYERMEKPROGRAMOK SEM maradhattak el a Leader Expón. A szervezők igyekeztek a helyi értékekkel is megismertetni az apróságokat Darvas Iván barcsi művész rajzolt sablonokat a gyerekeknek, amelyeket aztán a saját tlésük szerint festhettek ki. A legkedveltebb elfoglaltság mégis az volt, amikor eredeti drávai kavicsokból ékszerek készültek. Jeki Gabriella A határfolyón átnyúló pályázatok projekteket valósíthatnak meg magyarok és horvátok FEJLESZTÉSEK KÖZÖS- Eredményes úton vagyunk ahhoz, hogy sikerüljön az unión keresztül a határon átnyúló kapcsolatokból számtalan nagy forrásra pénzt szereznünk - mondta Feig- li Ferenc, Barcs polgármestere a horvát-magyar közös tanácskozáson. Hozzátette: egyeztették azokat a fejlesztési elképzeléseket, amelyeket a szomszédos Virovitica hivatalának munkatársai kidolgoztak. Tíz projektet dolgoztak ki a horvátok, ebből négyet Barcson is támogattak.- Barcs és Verőce évekre visz- szanyúló kulturális és sportkapcsolatokat ápol - hangsúlyozta Ivica Kirin, Virovitica polgár- mestere. - Itt van a Dráva, amely olyan érték, amit ki kell használnunk turisztikai célra; ennek érdekében mindent meg fogunk tenni. Fontos szempont, hogy van egy híd, amely összeköthet minket. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy úgy fejlesszük a turisztikai infrastruktúrát, hogy mindkét oldal előnyt kovácsolhasson belőle. Végül négy közös projekt megvalósítása mellett döntöttek: az első a meglévő vízfolyások tisztítását célozza meg, a második környezeti katasztrófák esetén bevethető járművek beszerzéséről szól, a harmadik a fiatal képzőművészek és alkotók együttműködését segíti, a negyedik a testvérvárosi kapcsolat elmélyítésére szolgál. ■ Jeki G. Több száz páros perdült táncra a parketten Izzott a parkett, pezsgett az élet Barcson a 11. Társastánc Verse- nen. A nemzetközi versenyen, ahová Romániából, Csehországból, Lengyelországból és Ukrajnából is-érkeztek versenyzők, ezúttal 241 páros vett részt. A szervező Adria Szigó Barcs, Pécs, Szigetvár, Mohács és Szentlőrinc táncosaival is indult ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A Drávában rejlik a turisztikai lehetőség Színes állatkavalkád a barcsi vásáron állatvédők Vadászgörényshow, agility és kutya-gazdi futás mindenkinek Barcs a Dráva fővárosaként nagy esélyeket hordozó turisztikai attrakció helyszíne lehet a jövőben - hangzott el azon a konferencián, amelyet a Déldunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság tartott a városban. Az ülésen az egyik fő témát a turisztikai desztiná- ciós menedzsment pályázatai képviselték. Hegyi Zsuzsanna, a Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója elmondta: Barcsnak még nagy lépéseket kell tennie ahhoz, hogy kiaknázza az összes turisztikai lehetőségét. Hozzátette: a Dráva ökoturisztikai fejlesztését célzó operatív program jó példa volt arra, hogy bizalommal vannak egymás iránt az itt élők és dolgozók, valamint a turizmusban szereplők. így azt reméli, hogy itt is létrejön egy desztinációs szervezet. Szintén a turizmust célozza meg az a projekt, amely a turisztikai vonzerő és a szálláshelyek fejlesztésére irányul. Nagy Ágnes, tervező menedzser kiemelte: Barcs a Dél- Dunántúl egyik magtelepüléslistájának szereplőjeként pályázhat. Az új és meglévő szállodák, turistaházak, kempingek és panziók kialakítására ez év június-júliusában írják ki a pályázatokat. A fejlesztések 2009 tavaszán kezdődhetnek. ■ Jeki G. Látványos programokkal hozta közelebb hozzánk az állatokat a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület. A barcsi vásár állandó állatsimogatója mellett jutott néhány meglepetés is a kedvenceknek és a gazdáiknak.- Vadászgörényshow ejtette ámulatba a kicsiket és nagyokat egyaránt - mondta mosolyogva Szujóné Ponyi Andrea, az egyesület elnöke. - Nem is akármivel, hanem divatbemutatóval készültünk. Sokan nagyon meglepődtek, amikor a három kisgörény különböző ruhácskákban lépett a színpadra. Külön nekik készült Mikulás- és matrózjelmezt viseltek, de a nőstény állat virágmintás és rózsaszín masnis ha- cukát is kapott. Az állatok tartásához és gondviseléséhez is hasznos tippeket kaptak a látogatók. Aki viszont a hagyományos kedvencekhez vonzódott jobban, az a kutyákkal is közelebbről megismerkedhetett. En- gedelmességi és agilitybemu- tatón mutatkoztak be a barcsi ebek, de rengeteg látogatót vonzott a hagyományos kutyagazdi futás is.- A cél az, hogy a gazda és kutya kapcsolata erősödjön Vadászgörények díszes ruhácskákban: nem mindennapi látvány tette hozzá az egyesület elnöke. - Itt megmutathatják, hogy mennyire tudnak együttműködni, akár egy akadálypályán is. Ez szinte minden résztvevőnek sikerült, hiszen bójákat kerülgetni és karikákon átbújni nem egyszerű feladat egyik félnek sem. A kutyák és a gazdáik két versenyszámban indulhattak. Az egyikben az ügyességi feladatok után a célvonalat először átlépő párost jutalmazta a szakmai zsűri. A másik megmérettetésen egyenként, időre kellett teljesíteni a pályát. Itt a leggyorsabb gazdik érmet, a kutyusaik pedig jutalomfalatkákat kaptak. ■ Jeki Gabriella ■ A kutyák juta- lomfalatkákat kaptak á versenyen.