Somogyi Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-09 / 133. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 9., KEDD 10 OKTATÁS&MŰSOR Társulni tanulnak a somogyi tanodák érdem-jegy A központi finanszírozás számos helyen csak az integrációval együtt elégséges ( Folytatás az 1. oldalról) Horváth Attila, az Oktatási Hivatal dél-dunántúli igazgatója kérdésünkre elmondta, a 2008/ 2009-es tanév békésen telt a régióban. A szaktárca által előírt hatósági és szakmai ellenőrzések és az érettségik eddigi megméretései is rendben zajlottak.- A dél-dunántúli régió intézményei alapvetően jogkövetőek - mondta az igazgató és ha a szakmai ellenőrzés feltár valamilyen hiányosságot, jellemzően határidőre megteszik a szükséges lépéseket. Az igazgató kiemelte: a kompetenciamérés a régió csaknem félezer intézményében adott munkát, amelynek mérőbiztosait ők vezényelték. A mérés rendben zajlott. Az idei tanévben a 3000 lélekszám alatti települések óvodáit vizsgálták programozottan, és itt sem találtak jelentős jogszabálysértést. Ma néhány általános iskolában ellenőriznek a munkatársaik. Wallinger Endre, a Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás oktatási referense elmondta: á városkörnyék intézményei sem mentesülnek az évről évre csökkenő gyermeklétszám hatása és a mindinkább érezhető finanszírozási nehézségek alól. Iskolabezárás ugyan nem volt az elmúlt néhány évben - legutóbb 2005-2006-ban Felsőmocsolád, illetve Magyaregres kényszerült lemondani a helyi általános iskolai oktatás fenntartásáról -, de a települések egyre inkább intézményfenntartó társulásokban gondolkodnak. Az integrációtól többen idegenkednek, és van, akinek a fogalom sem tiszta, hiszen az integrált oktatásról is sok szó esik manapság, de teljesen más tárgykörben.- A vitákat természetesnek gondolom, hiszen az oktatás nem üzemszerűen működik, itt emberekről, gyermekekről van szó - mondta Wallinger Endre. - A változás a tradicionális, megszokott iskola életében felkavaró lehet, de az együttgondolkodás előre is vihet a jó megoldás felé. Ahogy a tanárok, a szülők megélik a változást, az kihat a tanulók hangulatára is. Az összevonás után feladatellátási helyenként tovább működnek az iskolák, de immár nagyobb irányítási egység részeként. Az intézményfenntartó társulások egységei egyre inkább településenként is több tagból állnak, az általános iskolához napközi otthonos óvoda, szakszolgálat, alapfokú művészeti oktatás is tartozhat. Az oktatási szakember a So- mogyjád központú, folyamatszoros kötődés. Fábián Mónika a szennai tanítónő a tanítványai között Megtanulták a reform szavát- A pedagógusok nehezen élték meg az idei őrületes megszorításokat, az egykori ötvenszázalékos béremelést mára teljesen elvitte az infláció - értékelte az idei tanévet Szigethy Marianna, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) megyei titkára. Hozzátette: a 13. havi bért sem kapja meg a pedagógustársadalom, az átlagfizetés 10- 15 százalékkal lesz kevesebb a következő hónaptól.- Megtanultuk, hogy a reformok megszorításokat jelentenek - mondta Szigethy Marianna -, az önkormányzatok csak a legszükségesebb, kötelezően ellátandó feladatokra tudnak pénzt biztosítani. A megyei titkár hozzátette: több iskolában a szakköröket és olykor már a túlórákat is ingyen tartják meg a pedagógusok. Csak a legnagyobb hivatástudattal rendelkező pedagógusok maradnak meg a pályán. A PSZ a minap fordult a szaktárcához, kérve, a katedrán állókra a 60 éves korhatár maradjon érvényben. E felvetésre egyelőre nem érkezett válasz. bán lévő integrációt pozitív példaként említi. Közös fenntartás része lesz kaposfő-kaposmérői központtal a szennai Fekete László Általános Iskola is .Bendi Tibomé igazgató elsőként a tantestület és a szülői közösség még mindig meglévő félelmeit említi, hiszen az ismeretien felé kellett lépést tenniük. A szennai önkormányzat fontosnak tartotta és értékelte a céljaikat és igényeiket; fenntartó és iskola ismerte egymás gondolatait.- Kicsit félszegek, de azért bizakodók vagyunk, reméljük, a továbbiakban is mindenki azon dolgozik, hogy a szennai iskola a mai eredményességéhez hűen jól működjön tovább - mondta az igazgató. A zselici falu mintegy másfél száz diákja az integrációs félelmek és a demográfiai hátterű gyermeklétszám-csökkenés mellett is sikeres tanévet zár. Általános és alapfokú művészeti oktatásuk is igazolja pedagógiai programjukat, diákjaik a jóval nagyobb merítésű városi intézmények tanulóival is felveszik a versenyt. Mint megtudtuk: a szennaiak pályázatai is sikeresek voltak, a kompetenciaalapú és a tanórán kívüli felzárkóztató oktatásra is jelentős forrást nyertek. ■ Balassa Tamás RTLKLPB ÁBÉÉlMMfe I MI 'ÜBMdBMBI M2 H I 1 Ilii1 I'III —liíM i DUNA 1ÉÉWBBBBI SPEKTRUJVnHflHHi H 5.30 Top Shop 6.00 Babavilág (ism.) © 5.50 Nap-kelte 5.20 Hajnali gondolatok 7.35 3 fitt perc 7.10 Sportaréna (ismétlés) 6.00 Foglalkozása: utazó *Q 6.00 Reggeli Ébresztőshow 6.25 Tények reggel 9.00 Vük (magyar rajzfilmsorozat) 5.25 Kárpát expressz 7.40 San Francisco utcáin 7.40 Carlo és vendégei 7.05 Nigel Marven pingvinjei Benne: Hírek félóránként 7.00 Mokka 9.25 Utánam, srácok! 5.50 Nap-kelte ’ 8.35 Halálbiztos diagnózis 8.10 Isten kezében (ismétlés) 8.05 Új otthon 3D-ben [j-J J 6.30Fókusz 8.55 Stahl konyhája © (magyar sorozat-6/2.) 5.50Híradó j 9.25 Gyilkos sorok (ism.) © j 8.40 Szlovénia színei 9.05 Átszab-lak J 8.35 Reflektor 9.05 Jóban Rosszban (ism.) © 9.55 Szomszédok © 6.00 Körzeti híradók 10.15 Miért éppen Alaszka? 9.00 Győztesek világa 10.00 A póráz két végén 9.00 Csak csajok 9.30 Kvízló délelőtt (magyar sorozat) 6.30 Híradó 11.05 Topmodell leszek! 9.30 Külvárosi rendőrök Túlsúlyos ebek q 10.05 Top Shop 10.00 Sztárnyomozó 11.05 Főtér 7.00 Híradó. Sporthírek 12.00 Segítség, szülő vagyok! © 10.30 Család-barát 11.00 Svindlerek © 11.25 Disney-rajzfilm 10.05 Teleshop 12.00 Híradó délben. Sporthírek 8.00 Híradó. Sporthírek (am. valóságshow, ismétlés) 11.30 Kívánságkosár ! 12.10 Új otthon 3D-ben ..........................................................i........................................................................................................................................................................................................................................................................................................... 12.00 Híradó Déli kiadás 11.10 A midwayi csata © 12.15 Família Kft (magyarsor.) © 9.00 Közvetítés 12.50 Tv-dokik 14.10 Hogyan működik? 13.10 A British Museum Sjj 12.10 06-91-33-55-33 (am. háborús film, 1976) 13.20 Nemzetiségi magazinok a parlament üléséről 13.40 Halálbiztos diagnózis 14.35 Talpalatnyi zöld (ism.) kulisszatitkai© 13.30 Fél kettő Magazin © 13.25 Kvízió Telefonos játék 14.20 Átjáró 16.00 Nap-nyugta 14.30 Gyilkos sorok © 15.05 Négy nemzet sámánjai 13.45 Égig érő városok F* 14.30 A mélytenger óriása © 14.35 Az áruló © 14.50 Sírjaik hol domborulnak 18.00 Napló 15.20 Veronica Mars © 15.50 Európai kóstoló 14.20 Foglalkozása: utazó M (angol dok.-film, 2006) 90' (am.-kolumbiai kalandfilmsor.) 15.20 Szívtipró gimi (40/17.) © 18.05 Bolondos ötletek 16.10 Két pasi-meg egy kicsi© 16.20 Ausztrália csak egy lépés Portugália: a Douro völgye; kJ 16.25 Második esély © 15.35 Hal a tortán © 16.10 Kisváros (magyarsor.)® 18.30 Neveletlenek, avagy (amerikai vígjátéksorozat) Írországtól (19.) 15.25 Állati rekordok © 'H (amerikai sorozat) 16.40 Aktív Magazin © 17.35 Körzeti híradók az állatok nyelvén 16.40 Joey (ismétlés) 16.45 Török kezdőknek (19.)© 16.20 Átszab-lak Q 17.25 A harc törvénye © 17.15 Joshi Bharat © 17.45 Bűvölet (80-81.)© 18.55 Esti mese 17.10 Segítség, szülő vagyok! © 17.15 Mese. Kikötő 17.15 Svindlerek© 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.45 Életképek © 19.05 Keresztül Kanadán 18.00 Topmodell leszek! 18.00 Híróra 18.25 Nigel Marven 19.05 112 - Életmentők © 19.05 Áll az alku© (magyar sorozat) - Az út és amit összeköt 18.55 Szex és New York light 18.25 Térkép pingvinjei (német akciófilm-sorozat) Játékshow 19.30 Híradó este 19.30 Dublini doktorok © 19.30 Pimaszok, avagy kamaszba 19.00 Bűvölet © 19.25 A póráz két végén __ 20.00 Fókusz© 20.20 Jóban Rosszban © 19.55 Sporthírek. Időjárás (írsorozat - 56/34.) nem üt a mennykő (olasz sorozat-67-68.) Túlsúlyos ebek W 20.35 Barátok közt © (magyar sorozat) 20.10 Különös történetek© 20.30 Híradó este. Sport (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Közbeszéd 20.25 Finnyások farmja H (magyar sorozat) 21.00 Tisztítótűz © ,Mit ér a tehetség?’ 21.00 Tomboló vihar © 20.00 Két pasi-meg egy kicsi® 20.25 Kikötő - Extra A kóstolásl verseny W Közben: Hírek (amerikai akciófilm) 21.10 24 - Harmadik évad © (am. katasztrófafilm, 2008) (amerikai vígjátéksorozat) 21.00 Kóla, puska, sült krumpli 21.20 Agyad eldobom © Eh 21.20 A mentalista © R.:JohnGray (am. akciófilm-sor. - 24/6.) Esz.: Mimi Rodgers 21.00 Lépéselőnyben (amerikai, dok.-film) © Csak a gyomrunk bírjál (amerikai krimisorozat) Esz.: Steven Seagal, Keenen 22.00 Kedd este Benne: Híradó 22.30 Az oroszlán télen © (amerikai akciófilm-sorozat) 22.55 Váltó Galileizés Piros rózsa Ivory Wayans, Bob Gunton SMS: 06-90/631-331 (am. tévéfilm, 2003-2/1.) 21.50 Halottnak a csók 23.05 Sport 22.20 Halálsugár Esz.: Simon Baker Közben: Kenósorsolás 22.35 Memento ’89 Esz.: Glenn Ciose (amerikai sorozat) 23.15 Divathét és légcsapda © 22.15 Gyilkos elmék© 22.40 Kötelező ítélet © 22.45 Tűzvonalban © 23.50 Záróra 22.50 Esküdt ellenségek 23.40 Magyar filmhíradó 23.20 Tutanhamon, J (amerikai krimisorozat) (amerikai krimisorozat) (magyar krimisorozat) 0.40 Tomboló vihar® - Különleges ügyosztály 1 23.50 Forradalom után © az aranyifjú© pjj Gyilkos méreg 23.40 Tények este A gyanú árnyékában (am. katasztrófafilm, 2008) (amerikai krimisorozat) . (magyar film, 1989)88' 0.25 Rejtélyes diagnózis | Csalóka látszat 0.10 Magyar film Fsz.: Stohl András, Cserna 2.10 Sant’Angelo 23.50 Lépéselőnyben Fsz.: Wright lo, Gémes Dixi 1.20 Sztálin végső megoldása ^ Esz.: Mandy Patinkin, Lola Chico © Antal, Bajomi Nagy György - Egy kórház (am. akciófilm-sor., ism.) János, Michael Mehlmann 2.25 Halálsugár és légcsapda 'H Glaudini.ThomasGibson (magyar-horvát film, 2000) 23.40 Koncertek az A38 hajón hétköznapjai© 0.50 Sírhant Művek 1.25 Egy kis halászat © - a világháború furcsa 0.20 Reflektor © 2.05 Aktív (ismétlés) © Fellép a Mezzoforte (olasz sorozat-28/6.) (amerikai sorozat) (feliratos olasz dok.-film) fegyverei W ~r?: ..nEímmII eübosp^ spSIíT.sor; f , | 5S1111 2 14.00 Különkiadás. 16.00 HV extra. 16.30 10.00 Újságíróklub. 1130 Laci bácsi konyhá- 15.00 Zodiákus. 17.00 A kontroll. 17.30 Há- 8.30 Strandfoci 930 Labdarúgás 11.00 Láb- 10.45 Televíziós vásárlás. 11.15 Nem olimpiai 6.00 Mi a csudáttudunka világról? 7.50 Filmek 14.00 Valódi hősök. 15.00 Hogyan készült? vjj j Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 17.30 iskola- ja. 11.55 Híradó. 13.50Többetésszel! 1(125 zibuli Attilával és vendégeivel. 18.30 Pacific darúgás 11.45 Labdarúgás 12.30 Labdarú- . sportágak világjátéka (ism.). 11.45 Televíziós és sztárok 8.15 A rég elveszett fiú 9.40 P.S.I 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag... | példa. 18.00Vonalban. 19.00 Híradó. Sport. Tempó. 16.55 Híradó. Fórum. 17.55 Híradó. Bíue. 1930 Usa csak egy van. 20.30 Hírfa- gás 1330Tenisz ATP-toma, London 15.15 Ke- vásárlás. 12.15 Női kosárlabda-Eb (élő). lőve you 11.45 Kalandorok 13.35 Anyámon a 18.00 Újjáépítök. 19.00 Miami Ink - A teto■3 i 20.00 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.30 Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 1925 Egye- ló. 20.55 Kitekintő. 21.00Skorpió Force (am. rékpár 17.15 Tenisz 20.30 Ökölvívás 21.00 14.30Tv-svásáriás. 14.45NŐÍ kosártabda-Eb tanárom 15.00 Shine A Light 17.00 A foci Ró- válók.20.00Végzetesmásodpercek.2030 jjj Lapzárta (vitaműsor újságírókkal). 22.00 nes beszéd. 20.30 Tetthely. 2130 Civil a pá- akciófilm, 1996). 23.00 Lisa csak egy van. Ökölvívás 23.00 Labdarúgás 0.05 Kerékpár (élő). 16.45 Női kosárlabda-Eb (élő). 19.00 meó és Júliája 18.30 Vonzások és állatságok Hogyankészült?21.30PiszkosmunkákPeK Negyedik. 22.30 BBC Click. 23.00 BBC- lyán. 22.35 Világkép. 22.55 Híradó. 23.05 23.50 Eur-óra-petcek. 24.00 A zsoldos törvé- 1.15 Motorsporthétvége Mai helyzet. 19.15 Póker. 21.15 Jégkorong 20.00 Hármastársak 21.00 Törtetők 21.30 tér Schmeichellel. 2230 Piszkos munkák. O világhíradó. 23.30 Iskolapélda 700-as klub. 23.45 Többet ésszel! nye (am. akciófilm, 1992) (ism.). 030 Női kosádabda-Eb Született lúzer 22.00 John Adams 2330 Halálzóna. 030 FBI-akták I KAPÓS TV ^■■■■1 BOGLAK TV 'T—| MARCALI »L2 ENJOYKAPOSVÁhII 88.0 N-JÓT MARCAlFBBI MR2'pETŐ1'mJ>ÍÖ""WH MRl KOSSÜTHEAÖÍoTBI 08.00 Képújság 17.00 A Kontroll 1730 Kor- Napközben folyamatos képújság hírekkel, 19.00 Marcali Híradó 19.10 Sporthíradó 06.00-Óránkénthírekkel, közlekedéssel kap- 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 6,00 Hírek, időjárás 630 Hírpercek, Félórán- Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal - Táj i zó ism. 18.30 Székelyföldön: Csíkverebes közérdekű információkkal 19.00 Híradó 19.25 Mindentudás Egyeteme 2030 Hírtiáló csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, ként hírek, körz. időj., közlekedés 9.02 Sport- 6.00180 perc 9.00 Napközben 11.05 A hely 'Q 18.59 Múlt-Kor 19.00 Kapospont - a Kapós 1930 Gánica - somogyi főzőshow 2030 Hír- 20.55 Kitekintő 21.00 Skorpió Force - am. közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- hírek 10.03 Zene munkához 11.02 Sporthírek 11.30 Vendéga háznál 12.01 Krónika 13.04 HH íelevízió hírműsora 19.20 KaposSport 19.30 adó21.00Pótkerék2130lsmétlésekregge- a.f. 23.00 tisa csak egy van - német films. gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.00 Közlekedés 13.02 Sporthírek - Rövid Rádiószínház 1330 Római kát félóra 14.05 O i Közelkép: prof. dr.Nagyváry József, aki meg- lig 23.50 így látom én - EUR-Óra percek 00.00 tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- összefoglalók, hírekalegérdekesebbsportese- Arcvonások 15.15 Közelről 15.45 Hétközna| fejtette a Stradivan hegedűk titkát 19.59 j Az exkommandós 3.-kan. akciófilm foglaló 20.00 Zenegép foglaló 20.00 Zenegép ményekről 14.03 Zene tanuláshoz 15.00 Köz- pi tudomány 1803 Parlamenti ütköző 1815 Múlt KW 20.00 Kapospont ism 2030 Kapós ' STn’Tv""'""’"""’'"......IHHi rSIIRrnTV lekedés 15.02; 19.02 Sporthírek 18<B Zene Magánhangzó 1830 Határok néfcul 19.05 Sport ism. 2030 Hírháló 20.55 Kitekintő- ..................7. ....................................................ZV . ........................................""■T. olvasáshoz20.00 HíneK időjárás és közlekedés Sportvilág 19^5Tetten értszavak 1930Gyebelfö idi turisztikai ajánló 21.00 Skorpió Force 19.00 Híradó 19.30 Gánica - somogyi 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 7.00,10.00,12,2016.00 Híradó l.ism. 1330 06.00Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Classic 23.00 Netídök 0.02 Éjféli mix 24.00 Himnusz nekeknek20.04 Rádiószínház2030 Kultúrkör- am. sci-fi akciófilm 23.00 Kapós Krónika: fözőshow2030Híradó21.00Pótkerék2130 tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok így történt ism. 2030 Hírháló 21.00 Hálózat Délután 17.00 Zenevonat 20.00 Táskarádió 1.00 Zenei válogatás-egy kis hazai+zenei és 21.04 A naptörténetei 22^5 Esti beszélgetés Múlt-kor, Kapospont, Kapós Sport Ismétlések reggelig 21.00 Esti film Tv műsora I kulturális műsorok 23.04 Hangalbum 0.10 Éjszaka