Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-06 / 105. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 6., SZERDA Kistérségi javaslatokat várnak a volánosok A somogyi települések igényeit gyűjti csokorba a Kapós Volán Zrt.- A zrt. megkezdte a 2009- 2010-es menetrendi időszakra a felkészülést - közölte lapunk kérdésére kedden Kovács Melin­da, a vállalat vezérigazgató asz- szisztense. Ez idén december 13-án lép majd életbe. A követ­kező napokban a társaság ezért levélben keresi meg a megye va­lamennyi településének polgár- mesterét, hogy lehetőséget biz­tosítson számukra a települések igényeinek tolmácsolására.- A társaság az utazási igé­nyek változását folyamatosan figyelemmel kíséri - hangsú­lyozta a Kapós Volán Zrt. - S ar­ra törekszik, hogy utazóközön­ségét minél magasabb színvo­nalon tudja kiszolgálni. Ehhez várják az önkormány­zatok, a kistérségi társulások, az oktatási intézmények s a na­gyobb foglalkoztatók kérését és javaslatait. ■ Harsányi Miklós 10 AUTÓ&MOTOR Porsche-randevú Újlakon repülőtér A sportkocsiklub tagjai indultak a versenyen Ötvenhatan jelentkeztek a tavaszi-nyári Sonline-osztályba Bójákat kerülgettek, ügyességi pályán hajtot­tak, de igazán a reptér betoncsíkján érezték ele­mükben magukat a sofő­rök. A Porsche klub tag­jai a hétvégén utaztak Kaposúj lakra. Harsányi Miklós Teljes gázzal nyomultak a pilóták a nézők legnagyobb örömére. Jó páran ugyanis csak a sportkocsik miatt zarándokoltak ki az újlaki telepre. - Hát nem biztos, hogy mindegyik autóba beültem volna - jegyezte meg Fentős Károly, a sportrepülő-egyesület elnöke. - A srácok szemlátomást nagyon értik a dolgukat. Keményen ráta­postak a gázpedálra. A Porsche klub képviselőin kí­vül a Fiat-, a Kia- és a BMW-csa- pat tagjai is tiszteletüket tették nemrég Újlakon. ■ Harsányi M. Parádés Porsche-felvonulás. A sportkocsik sofőrjei a reptér betoncsíkján gyorsulási versenyt tartottak Újabb érdeklődők csatlakoztak a kedvezményes jogosítvány-ak­cióhoz. Kedden 56 hallgató je­lentkezését kapta meg a Didak­tika Autósiskola.- A felhívás részletei már a honlapunkon is olvashatók - tá­jékoztatott Kovács Sándor Ló- ránd, a Didaktika Autósiskola vezetője. - Folyamatosan várjuk a jelentkezéseket. Úgy tűnik, so­kan a nyári vakációban kezdhe­tik el majd tanulmányaikat. Megírtuk: a megyei balesét- megelőzési bizottság, a Didakti­ka és a Somogyi Hírlap inter­netes hírportálja indította el a programot. A résztvevők ki­emelten lényegesnek tartják a .balesetmegelőzést. Ezért is vál­lalta a Sonline.hu, hogy aktívan közreműködik a programban. A nagymotor-vezetői enge­délyhez 15 ezer, a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez 20 ezer forint árkedvezményt biz­tosít a Didaktika. ■ H. M. HIRDETÉS A SEAT gyártja az új Audi Q3-at üzlet Összesen 1200 munkahelyet ment meg a döntés Az Audi a Volkswagen Csoport menedzsmentjével együtt úgy döntött, hogy az Audi Q3 modellt a SEAT martorelli üzemében gyártják majd. A döntés többek között kö­szönhető azoknak az előrelépé­seknek, amelyeket a SEAT a mi­nőség emelése és a költségek racionalizálása terén az utóbbi években elért. Maguk a SEAT- alkalmazottak is, köszönhetően az elmúlt hónap tárgyalásai so­rán kinyilvánított döntéseik­nek, rendkívül pozitív módon járultak hozzá ehhez az ered­ményhez.- Nagyon boldogok vagyunk, hogy fenn tudjuk tartani azt a jó kapcsolatot az Audival, me­lyet az elmúlt évek során kiala­kítottunk. Természetesen a jö­vőben továbbra is ápolni szeret­nénk ezt a kapcsolatot, immá­ron a legújabb Audi-modellnek a mi üzemünkben való gyártá­sával - mondta Eric Schmitt, a SEAT elnöke. Az új Audi A szegmenses SUV modelljének gyártásával a SEAT 1200 munkahelyet tud garantálni a gyárban. Ez a döntés azt is mutatja, hogy a munkahelyek megtartá­sával és újak teremtésével a SEAT kétségkívül pozitívan re­agál a spanyol gépjárműgyár­tásban tapasztalható, jelenleg lefelé mutató trendekre. Ez az első lépése a SEAT átalakítá­sának. Somogyi Hírlap A. megye napilapja megjelenik 35000 példányban, naponta 140 ezren olvassák. KERESSE minden szerdán A u t ó & M o t o r oldalainkat, ahol a témával kapcsolatos/ érdekes cikkeket olvashat és megtekintheti a Dél-Dunántúli régió használtautó kereskedőinek hirdetéseit. ► Somogyi Hírlap ► Somogyi Hírlap Öt ► Autó BILD ► Autó-Motor AUTÓS CSOMAG MEGTAKARÍTÁS havonta: 1743 Ft Kaposvár, Kontrássy u. 2/a.Tel.: 82/528-113 INFORMÁCIÓ • HIRDETÉS • ELŐFIZETÉS HASZNÁLTAUTÖ-KÍNÁLAT ifit Schneider Autóház Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u. 1-3. BMW 1161 2007. 4 790 000 Ft BMW 1161 2008. 4 990 000 Ft BMW 1180 2005. 4 190 000 Ft BMW 1200 2008. 6 590 000 Ft BMW 3161 2001 2 090 000 Ft BMW 3161 2007. 4 990 000 Ft BMW 3180 2006. 4390000 Ft BMW 318D 2006. 4 490 000 Ft BMW 320D 2003 3 090 000 Ft BMW 3200 2005. 4 290 000 R BMW 3250A 2008. 9 490 000 Ft BMW 3300 2005. 4 390 000 R BMW 330XD TOURING 2008.11 990 000 Ft BMW 520DA 2006. 6 990 000 R BMW 525IA 2005. 5 690 000 Ft BMW 520DA 2008. 9 590 000 Ft BMW 525XD 2008. 9 490 000 R BMW530I 2003. 4 690 000 R BMW 530DA 1999. 2 190 000 Ft BMW 540IA 1998. 2 090 000 R BMW 635DA CABRIO 2008.19 990 000 Ft BMW 745 DA 2006.15 990 000 R BMW 745 DA 2006. 9 990 000 R BMW X53.0IA 2001. 4 390 000 R BMW X5 3.0DA 2004 . 6 590 000 Ft AUDI ALLROAD QUATTRO 3.0TDI 2008.12 990 000 Ft AUDI A63.0TDI QUATTRO AUT 2005. 5 790 000 Ft AUDI A6 2.5 TDI AUT 2003. 3 190 000 Ft RENAULT TWINGO 1.21 16V2003. 959 000 Ft PEUGEOT 2061.41 AUT. 2000. 959 000 Ft CITROEN SAX01.5D 2000. 959 000 Ft MERCEDES E 320 CDI AUT 2001 2 990 000 R MERCEDES SLK 55 AMG 2006.12 290 000 R MERCEDES C 270 CDI KOMBI 2001. 2 990 000 Ft MERCEDES ML 400 CDI 2002. 5 590 000 Ft SKODA OCTAVIA 1.6 2000. 890 000 R OPEL ASTRA H 1.6 ELEGANCE 2004. 2 090 000 Ft TOYOTA COROLLA VERSO 2.2 D4D 2005. 3 790 000 Ft TOYOTA RAV 4 2.0D4D 2004 . 3 590 000 R VOLVO S 80 D5 2005. 4 390 000 R VW P0L0 1.4 PDTDI 2007. 2 590 000 R VW POL01.4 PDTDI 2005. 2 090 000 R MERCEDES VITO 115 CDI LONG 2006. 4 290 000 R TOYOTA HILUX 2.5D 2004. 1 650 000 Ft t ála MAZDA B2500 TD DK 2004 2 090 000 Ft + áfa További 2000 db fiatal használt BMW németországi adatbázisunkból rendelhető'! Részletes leírás: www.scltneiderautohaz.hu Tel/fax: 72/539-028 Mobil: 70/37-222-97 Kaposvári telephelyünk kínálata 7400 Kaposvár, Előd Vezér u. 1-3. BMW X3 2.00 2006. 5 990 000 Ft FIAT PUNTO 1.2! 2000. 680 000 Ft KIA SPORTIGE 2.0D LIMITED EDITION 2007. 4 290 000 Ft MAZDA 6 CD 136GT 2004. 2 690 000 Ft MAZDA 3 SPORT 1.4 TE2004 . 2 280 000 Ft MERCEDES A170 CDi 2002. 1 590 000 Ft NISSAN ALMERA 1.5 ACENTA A/C 2006. 1 849 000 Ft PEUGEOT PARTNER 1.6 HDi FREEWAY 2005. 1 690 000 Ft PEUGEOT 2061.4 PRESENCE 2005. 1 290 000 Ft RENAULT THALIA 1.5 DCI 2008. 2 290 000 Ft RENAULT LAGÚNA 1.81 GRANDTOUR 2003 1 390 000 Ft SEAT TOLEDO 2.0 PD TDI STYLANC 2006. 2 890 000 Ft VW PASSAT 1 9PDTDI HIGHLINE 2002 . 2 190.000 Ft Kaposvári telefonszámaink: 06-82/528-290,06-70/938-3635, 06-70/314-6873 lAutófelvásárlás!| vásárolunk személygépkocsikat 12 éves korig. (\ NYITRAI ¥ Pécs. Schroll J. u. 5. Tel.: 72/270-027 RENAULT www.renaultnyitrai.hu Ren.Lagúna 1.9 DCi Expr. 2.149E Ft 2005. klíma, szervi. ABS. légzs., kpz., el.abl.. magnó Ren. Scenie 1.5 DCi fiyn. 2.799E Ft 2006. digil,klíma. sémi, ABS, atal,,el.aél.. kpz.,mel. Ren. Megane Berliné 1.9 Dti 1.099E Ft 2000. klíma, szervó. ABS. légzs.. el.abl.. kpz..rm.,met Ren. Megane Lim. 1.4-16V 1.899E Ft 2004. klíma, szervi, légzs.. ABS. el.aM.-tirk.,kpz.slb, Ren. Meg.Llm. 1.5DCI Auth. 82LE 2.299E Ft 2003. ABS, klíma. 6xlzs., el.abl.. kpz.. metál, magnó Ren.Meg.Granrit.1.6*16V Priv. 1.399E Ft 2003. ABS, d.kllma, szervó.4>tzs, el.abl..kpz..stb. Ren. Meg. Classic 1.4-16V AI.1.149E Ft 2002. ABS, klíma. 4xlégzs., el.abl., kpz., metál, rm. Ren. Cllo 1.216V Tech Roart 899E Ft 2001. Szetvó. légzsákok, el.ablak. metál, alatelm Renault Thafia 1.5DCÍ 1.399E Ft 2004. klíma, szervó. légzs., kpz., el.abl.. magnó Ren.Thalia 1.4 8V Autentique 949E Ft 2004. Szervé.Zvlágzs.,el.abl.,kpz. Renault Trafic 1.9DCÍ 2.499E Ft 2004. szervé, klíma, légzs., metál, rmagnó Renault Clío Soc. 1.2 1.299E Ft 2007. szervé, Icpz., el.abtak Daewoo Lanos 1.3S 850E Ft 2001. klíma, szervé, kpz., el.abl., Rmagnó Nissan Almera 1.4 GX 849E Ft 1999. szervé, 4*légzsák, CD. el.tükor. metál BMW 320i Touring 1.099E Ft 1997. dig.kllma. szerv? ABS, légzs..el.abl-lük.. Slb.

Next

/
Thumbnails
Contents