Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-06 / 105. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 6., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP Színpadi szerelem első hallásra pólyák lilla & homonnay zsolt A Csináljuk a fesztivált tette őket igazán ismertté Több mint tíz éve a ma­gyar musical világ egyik legismertebb szereplője, ám kevesen tudják róla, hogy egykor Kaposvárról indult. Homonnay Zsolt a napokban lépett először színpadra szülővárosá­ban, ráadásul feleségével, Pólyák Lillával együtt. Zsombor (balról) és Bulcsú a család szeme fénye. Lilla és Zsolt a nyüzsgő fővárosi életet vidékire cserélte, egy Pest melletti kis faluban telepedtek le Meiszterics Eszter Egy kaposmérői pubban várom a művész házaspárt, akik épp néhány napos szabadságukat töltik. Két tündéri kisfiúkra a nagymama vigyáz. Alighogy bemutatkozom, a Somogyi Hírlap hallatán Zsolt szája fülig szalad.- 1990 decemberében jól megjártam a Somogyival. Ak­koriban a megyei könyvesbolt­ban dolgoztam, és az együtte­semmel, a Dr. Búbé Trióval az ifiházban léptünk fel egy Miku- | lás-ünnepen. A boltban persze ^ beteget jelentettem. Másnap | reggel a főnököm behívott, és | megkérdezte, hogy szolgál az egészségem... Mondtam, hogy kicsit még kapar a torkom. Ki­derült, hogy ott díszelegtem a bandámmal az újságban a So­mogyi Hírlap fotósának jóvoltá­ból. Másnap már nem kellett be­mennem dolgozni... Zsolt a Kinizsi-lakótelepen nőtt fel, és a középiskolás éveit Zalaegerszegen töltötte, az ak­kori Ságvári gimnázium kato­nai osztályába járt.- Sokat hallottam az új iskolá­ról, megtetszett, és felvételiz­tem - avat be a részletekbe. - Kalandnak, kihívásnak éltem meg az önállósodást egy másik városban. Nem bántam meg a döntésemet, még akkor sem, ha végül kénytelen volt nélkülözni a honvédelem... Bezzeg az egerszegi színház nem nélkülözte a fiatal tehet­séget. - Már a gimiben is min­dig zenéltünk, verseket, dara­bokat írtunk, majd jelentkez­tem stúdiósnak a színházhoz - mondja.- Úgy emlékszem, játszott a Mindentlátó királylányban is - jegyzem meg; alsós voltam ak­kor.- És csokit is kapott? - kérdi. - Naná, hogy kaptam! - vágom rá. A darab akkoriban felettébb népszerű volt, talán mert csokit dobáltak a színészek a gyere­keknek a színpadról. Az egerszegi évek után nem sokkal jelentkezett a színművé­szetire, ott találkozott Lillával, aki Győrből költözött a főváros­ba 17 évesen, bár közgazdász édesanyja eleinte nem ezt a pá­lyát szánta neki. lilla És zsolt a közelmúlt­ban énekelte fel kedvenc dala­it egy lemezre. A közös stú­diómunkát nagyon él­vezték, hiszen remekül ki­egészítik egymást. A korongon hét duett és hét szó­ló szerepel, olya­nok, mint a Wo- man in Lőve, vagy a Time To Say Goodbye.- SZERETEK POPOT ÉS JAZZT IS énekelni - mondja Lilla -,- Édesanyám hagyta, hogy el­menjek a Rockszínház meg­hallgatására, nem gondolta, hogy több száz felvételizőből kiválasztanak, aztán amikor bekerültem, betartotta az ígére­tét, és elengedett. Emellett egy évig a Győri Nemzeti Színház­ban játszottam a Padlásban, és készültem a Színművészeti Egyetemre. míg Zsolt hangszínében van egy klasszikus csengés, ezért is határoztuk el, hogy más műfajok­ban is bemutatko­zunk. Állításuk sze­rint: ez végre egy olyan cd, amely­re mindig is vágytak, a da­lokat úgy dol­gozták fel, ahogy nekik tetszik, ezért aztán különleges zenei megoldá­sokkal teszik egyedivé a vá­logatást. A két fiatal a színművészetin szeretett egymásba, azt mond­ják: szerelem volt első hallásra. Jelenleg mindketten a Ma­dách és az Operettszínházban játszanak, illetve Zsolt az Adaggio együttesben énekel, amelyben Lilla is gyakran köz­reműködik. A Csináljuk a fesz­tivált című tévéműsorban egy csapásra országszerte népsze­rűvé váltak. - A színházkedve­lő budapesti közönség eddig is ismert, szeretett bennünket - mondja Lilla -, de tény, hogy a tévéműsorral sokkal többen megismertek minket. Ahogy szerepeiről faggatom, Lilla azt állítja: az összes közül Anna Karenina a szíve csücske. Először 17 évesen láttam a Ma- dáchban, drámai alakítást nyúj­tott döbbenetes hangjával. A da­rabot idén újították fel, ismét övé a főszerep. A színész házaspár már szá­mos darabban állt együtt a szín­padon, például a Rómeó és Júli­ában, a Szépség és a szörnye­tegben vagy a Rudolfban, de szerelmeseket még nem játszot­tak. - Kilenc évvel ezelőtt háza­sodtunk össze, akkoriban Zsolt Berlinben énekelte Quasimodó és Phoebus szerepét a Notre Dame-i toronyőrben, én pedig Waldstátten bárónőt játszottam a bécsi színház színpadán a Mozart!-ban - meséli Lilla. Karrierjük azóta is töretlen, nem csoda hát, hogy nem jutott idejük egy romantikus templo­mi esküvőre. Idén azonban feb­ruár 14-én, a szerelmesek nap­ján újra egybekeltek.- Nemcsak egymásnak tartoz­tunk, hanem a gyerekeknek is lógtunk két keresztelővel - ál­lítják a fiatal szülők. Az ötéves Zsombor és a két- esztendős Bulcsú nem esnek messze a fájuktól - ahogy mon­dani szokás. Lilla azt meséli: Zsombornak saját „adaggiós” öltönye van, amelyhez szigorú­an nyakkendő - pontosabban ahogy Zsombor mondja: nyak­örv - dukál, és abban parádé­zik otthon. Egy állólámpa fele­lős a fényekért, az inhaláló- gép szolgáltatja a nélkülözhetetlen füstöt, és kívülről fújja a dal­szövegeket a két kicsi. Egy biz­tos: volt kiktől örökölni. Ketten egy lemezen: hét duett és hét szóló SEGÍTÜNK... Előtérben a szennyvíz somi olvasónk azután ér­deklődött: igaz-e, hogy az orvosi rendelőt nem helye­zi át az önkormányzat a volt iskolaépületbe? Arra is kíváncsi, hogy mikorra ké­szül el a faluközpontba ter­vezett pihenőpark? lenkey Tibor polgármester hangsúlyozta, hogy az ön- kormányzatnak változatla­nul célja az orvosi rendelő áthelyezése, illetve a terve­zett pihenőpark kiépítése. Hozzátette: elsődleges fel­adatuk a beindított szenny­vízberuházás megvalósítá­sa. A kivitelezéséhez az ön- kormányzat 54 millió fo­rint hitelt vesz föl, ugyanis pályázati támogatást is nyertek erre. - Már meg­kezdődött a közbeszerzés, a tervek szerint júniusban indul a kivitelezés - mond­ta Lenkey Tibor. - Egyéb­ként az orvosi rendelő épí­téséhez szükséges engedé­lyek is évek óta rendelke­zésre állnak, a szándékunk sem változott. Az új rende­lőben kap majd helyet a háziorvos, a körzeti fogor­vos, illetve a gyermekor­vos. Sajnos, ennek a meg­valósításához egyelőre nincs pályázati lehetőség, pedig az önerőt is biztosíta­nánk hozzá. Mivel a szenny­vízberuházáshoz volt pá­lyázati támogatás, ez került előtérbe. a polgármester hozzá­tette: a parképítés idejét nem tudja megmondani. W U A IPI? 11* A V SOMOGYBÁN MA Kaposváron a Toponári úton 10.30-11.15- ig, a Dombóvári úton 11.30- 12.15-ig, a 48-as ifjúság útján 12.30- 13.15-ig, a Füredi úton 14.30- 15.15-ig, a Zselici úton 15.30- 16.15-ig, az Egyenesi úton 16.30-17.15-ig, Balaton- szentgyörgyön 8-12-ig mérnek. LEPOROLT SZTORIK Szalmaözvegy históriák A Somogyi Hírlap 1904. augusz­tus 7-i száma szerint „Állandó ro­vat lehetne ez ilyenkor nyáron, ha a családi élet határait érintő szalmaözvegy históriák megírá­sához különös óvatosság nem kellene. Azt a közmondást, hogy »ki az ördög szeret nyáron...?« kétségtelenül a szalmaözvegy fér­jek találták ki nyaraló feleségeik megnyugtatására és félrevezeté­sére.” Kaposvár egyik köztisz­teletben álló derék úriemberének felesége fürdőhelyre utazott, de még az „édes búcsúcsók cuppan- tása” közben szigorúan meg­hagyta élete párjának, hogy ne feledkezzék meg férji kötelessé­géről! FOLYTATÁS A SONLINE.HU-N OLVASÓI ÜZENED i> • YiS 20,'»6*-9444 MERNYE. Köszönjük a Mernye utcá­in fellépő Rozmaring táncegyüttes május 1-jei műsorát, amit Kántor László tanított be. Atis ÉRETTSÉGI. Amikor én érettségiz­tem, még nem volt divat a vizsgákon az üdítő, csoki, cukorka, kabala. Az akkori matematikai tételsorok most nincsenek, sajnos a mai diákoknak nagyon nehezek lennének. Ennyit változott a világ 27 év alatt. Ani (Hogy gondolod, diktatúrában üdítő, csoki, cukorka, kabala az érettsé­gin? - A szerk.) POLITIKA. Kedves Ismeretlen! Há­rom generációváltás is kevés volt a náci horda eszméinek eltűnéséhez. Vagy nem hallott a Gárdáról és a Jobbik felebarátjáról? Ezek nélkül már közel a művelt Európa! Ugye? Laci bácsi * Mágus! Javaslom, ha számolni van kedve, számolja ki az elfolyt privatizációs forintokat, a több száz képviselő havi 300 ezer forin­tos, számla nélkül kifizetett költség- átalányának összegét, amit azok is felvesznek, akiket állami autóval szállítanak, lakást, őrzést biztosíta­nak neki! Mi is felemelkednénk, ha normális bérünk lenne, de a mini­málbért beosztani is nagy gond! Juli * Juli! Akinek nem inge, ne vegye magára! Sajnálom, hogy alig tud megélni, és a számolási gondjai mel­lett szövegértési problémái is van­nak. Önre a matek-rész vonatkozott, mi abban a kábítás? Kívánom, hogy Orbán Viktor uralma alatt éljen úgy, hogy ne kelljen siránkoznia! Mágus * A következő kormánynak és veze­tőjének, Orbán Viktornak sok mun­kája lesz, míg felépíti az elődeik által lerombolt országot. * A rövidlejáratú miniszterelnök meghozta első dön­tését, nem adja a félévi pluszt. Miért nem önmagukon kezdték? * És még rólam írt valami hasonlót, hogy uszí­tok. Olvassák Laci bácsit, aki arról ír, hogy meg kell szabadulni Orbán Vik­tortól! Hát verje ki a fejéből és kész! Juli * Aki sajnálja az évi ötvenezret a nyugdíjasoktól, amit végül ki sem osztottak, az nekem nem vitapart­ner! M INFORMÁCIÓ, A „Drogmentes Ma­gyarországért Maraton..." szcientoló- giai rendezvény. A neten sok infor­máció olvasható. Zs ORVHORGÁSZ. Orvhorgásznak: elő­ször felháborodsz, amiért a bíró nem vett figyelembe enyhítő körülmény­ként bizonyos dolgokat, most meg egy véleményét nyilvánítón kéred számon, hogy nem írta ki a nevét. Ehhez pofa kell! Te kiírtad? A falu­ban biztos tudják, hogy ki vagy, sőt talán azt is, hogy rapsickodásból élsz! Vagy neked csak hobbi, hogy a többi pecás által kifizetett halat lo­pod? Egy másik „horgászúr” VITÉZ. Érdekeibe, hogy lehet vitézzé válni. Nekem gyanús ez az egyolda­lúság. Tavaly már egy Tab környéki negyvenes éveiben járó úr az '56-os érdemeiért lett vitéz! Ezt ő nyilatkoz­ta a Somogyiban. Mert a szülei ku- lákok voltak. És a mostaniak? Való­színűleg a gulágon voltak „kirándul­ni". Bubi FIZETÉS. A rendőrnek két fizetés, másnak egy sem. Az én gyerme­kem is vagyonőr, de kezdő. Ha je­lentkezik valahol a válasz: majd visz- szahívjuk. A hetvenezer neki is jó lenne. Atádi Továbbra is várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. 40 ÉVE ÍRTUK A szokatlan meleg, a har­minc fok körüli hőmérséklet hatására megélénkült a hű­tőszekrény-vásárlás a kapos­vári villamossági szaküzlet­ben. Az elmúlt időszakban naponta mintegy huszonöt­harminc hűtőgépet visznek el a vásárlók. Az összforga­lom mintegy kétszáz száza­lékkal haladja meg a múlt esztendő hasonló időszaká­nak hűtőszekrény-forgalmát. az új gazdasági mechaniz­mus hatására ekkor kezdő­dött meg az élet a legvidá­mabb barakkban. A hűtő- szekrény mellé hamarosan mosógép és televízió is dukált - irigykedtek is a baráti or­szágok, Magyarországon mi­lyen magas az életszínvonal.

Next

/
Thumbnails
Contents