Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-31 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 21. szám
3. MÁJUS 31., VASÁRNAP deális sártenger fanatikusoknak ■f road Huszonharmadszor randevúztak a dzsipesek Somogybabodon Műsárra idén nem volt szükség Somogybabodon, dagonyázásból akadt elég a nagy számú érdeklődő örömére képgaléria ► SOMLINE.HU iyfal, dagonya, koncer- , buli: huszonharmad- r találkoztak a terepjá- ok Somogybabodon az road fesztiválon. as András íezőgazdászokon kívül vélhe- n csak a somogybabodi off d szervezői örültek a hosszú végére érkező esőnek: a tava- kánikula és gigapor után az a végre ideális körülmények adták az immár huszonhar- dik alkalommal megrendezett :pjáró-fesztívál résztvevőit. l bejáratnál Igazi dagonyában rhették le kocsijuk erejét a bálkozók, az egy évvel ezelőt- műsár” után igazi mocsáron lett átgázolni. A quadosok . .mára tulajdonképpen le- § 'dhetetlen akadályt jelentett autóknak ajtóközépig érő sár, lyben a dzsipek többsége is kadt: annál nagyobb ováció érte a sikeres próbázókat, k közül a legnagyobb elisme- egy sárga Lada Niva tulajdo- sának jutott, mely nyugati sokmilliós csodagépeket megszégyenítve küzdötte át magát a dagonyán. A domboldal slágerének természetesen az idén is a nagyfal számított, melyre az amatőrök jó, ha félig tudtak felkapaszkodni. Nekik maradtak a kisebb horhók, az épített gépek és a sok ezer köbcentis masinák azonban feljutottak a fal tetejére, ahová titkon minden babodi résztvevő vágyott. Például a rengeteg elsőéves külhoni induló: a szlovák eurónak köszönhetően sokan érkeztek az északi szomszédtól, pótolván az idén némileg kevesebb hazai versenyzőt. Az igazán fanatikusok persze dacoltak gyenge forinttal, válsággal, csak a kihívás érdekelte őket. No és a buli: a koncertek, a sör, a sátra- zás, a közös dzsipes élmény - a hagyományos babodi off road. A tanga már nem trendi, hódít viszont idén a retrodivat (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak az ilyen szerencsés hölgyekre való a trikini - vagyis a bikini és fürdőruha „ötvözése” - mely meglehetősen erotikus fazon, de kihangsúlyozza az alakot. A nyár uralkodó stílusirányzata a retro. Úgyhogy ne csodálkozzunk, ha az aprócska darabok mellett széles pánt, jelentős mértékben takaró, nagy melltartókosár és köldökig érő, sőt, sortfazonú fürdőbugyi is megjelenik. A fiatalabb korosztály is szívesen viseli, s nemcsak azok, akiknek van néhány takargatni való felesleges kilójuk, hanem azok is, akik sokkal többet is megmutathatnának alakjukból. De bármilyen hihetetlen, ezek a rafinált szabások valóban mindenkinek jól állnak. Az előnyös vonalakat, nőies domborulatokat férfiszemet gyönyörködtető- en hangsúlyozzák - ne feledjük: nemcsak az az izgalmas, amit megmutatnak a hölgyek, sokszor csábítóbb, ha többet takar az a ruha - ugyanakkor igaz az ilyen fazonokra az „ápol és eltakar” mondás is.. ■ Jakab E. (iállnak a vállalkozókért izdaság A SKIK határozottan fellép az új szabály ellen gsőkig kiélezett küzdelmet ytatnak a vállalkozók - a Par- nent ugyanis néhány hete eltolta azt a törvénymódosító cso- tgot, amely a szakképzést erő- iesen érinti. Több olyan válto- > zajlott le, amelyet elképedve lek tudomásul a somogyi cég- jetők, szakmai irányítók. Az új rendelkezés szerint az tatói bérek elszámolhatóságá- k felső határát lecsökkentet- ;. Ezenkívül növelték a tanúinak kötelezően járó ösztöndí- , viszont az elszámolhatóság írtéke drasztikusan visszazu- nt. Gálné Mayer Judittól, a So- jgyi Kereskedelmi és Iparka- ira (SKIK) szakképzési vezető- ől tudjuk: a vállalkozóknak tíz ázalék önrészt kell vállalniuk.- Ez azt jelenti, hogy egy tanu- esetében havonta mintegy tüzér forintot kell majd üzemi ön- őből - tette hozzá. - Az új ren- lkezés értelmében ez évente 0 ezer forint plusz kiadást jelt. Ennek az összegnek a több- őrösét fizetheti ki egy nagyobb nulói létszámot foglalkoztató s- vagy közepes méretű vállal- izás. Az SKIK álláspontja egy- telmű: ezt a terhet a jelenlegi izdasági helyzetben a cégek :m tudják felvállalni. A Magyar Kereskedelmi és arkamara (MKIK) és a területi imarák felmérést végeztek a ipzést végző vállalkozások kőben. Gálné Mayer Judit ennek edményét ismertetve közölte: ndkívül negatív véleményt tol- ácsoltak a megkérdezett szak- nberek. Igen sok vállalkozó, aki rek óta részt vett a tanulókép- isben, úgy nyilatkozott: befejezi Gálné Mayer Judit: 44 ezer diákot képeznek szerte az országban az oktatást Az új felállásban már nem kívánnak közreműködni a gyakorlati képzésben. Az érintett vállalkozók amúgy nem kerteltek: ha a helyzet úgy alakul, akár már a meglévő tanulószerződést is felbontják, és nem foglalkoztatnak új tanulókat. S hogy milyen lépéseket tett a kamara? A SKIK képviselője aláhúzta: az MKIK igen komoly lobbitevékenységet folytatott az elmúlt hetekben. Ez még jelenleg is tart. A szakképzési vezető rámutatott: eddig csupán egy ponton sikerült eredményt felmutatni. Az Országgyűlés ezen a héten egy módosító indítványt fogadott el. Ezzel - jelezte - visszaállították az oktatói bérek elszámolhatóságának felső határát.- Ez azonban még kevés - szögezte le Gálné Mayer Judit. - Úgy ítéljük, hogy a tanulói juttatások elszámolhatóságának módosítása a leglényegesebb. Ez sújtja a vállalkozások zömét. A siker érdekében az MKIK folyamatosan együttműködik a területi kamarákkal. A miniszterelnöknek, továbbá az érintett szaktárcáknak már postázták a hivatalos kamarai álláspontot. A szervezet munkatársai továbbra is teljes erőbedobással folytatják a munkát, s rendszeresen kikérik a vállalkozók véleményét. Várhatóan rövidesen fórumot is tartanak számukra Budapesten. Mindezt azért szervezik, hogy a szakképzési rendszer megmaradjon.- Talán nem túlzás, ha sokan arról beszélnek: a hálózat köny- nyen összeomolhat - jegyezte meg. - Jelenleg 44 ezer, szerződéssel rendelkező tanuló képzését végzik az országban. Megyénkben 2000 tanulói szerződést tartanak nyüván. Amennyiben elmarad a javasolt változás, úgy a diáklétszám feltehetően a felére esik vissza. Ez a minimum. Azt is tudni kell: ezeknek a tanulóknak nem lesz képzőhelye. Az iskolai tanműhelyek jó néhány szakma esetében leépültek, illetve térségünkben viszonylag kevés található. Egyértelműen látszik: nincs lehetőség arra, hogy a diákoknak máról holnapra új képzőhelyet biztosítsanak a tanintézményekben. Sajnos úgy látszik, hogy akár egyes szakmák képzése is megszűnhet a jogszabályi szigorítás miatt. A SKIK szerint a kisvállalkozások vannak a legnagyobb bajban. Képtelenek kitermelni azt a pluszköltséget, amelyet rájuk hárítanak. Kiemelte: a rendelkezés alkotmányossági aggályokat vetett fel. Ezért az MKIK emiatt rövid időn belül lépéseket tesz. ▲ Pályázat kiírása ZIEHL-ABEGG [€ Motor- és Ventiilátorgyártó Kft. A Ziehl-Abegg Kft pályázatot hirdet tanulmányi ösztöndíj elnyerésére. A vállalat rövid bemutatása, pályázat céljának rövid leírása: A Ziehl-Abegg AG a világ egyik vezető vállalata a motor és ventilátor gyártás területén. Dinamikusan bővülő, fejlődő magyarországi leányvállalatunk Marcaliban jelenleg kb. 400 főt foglalkoztat, és ventilátorokhoz alkatrészeket gyárt. Fontosnak tartjuk, hogy a leendő, megfelelően képzett munkaerővel már azegyetemi/főiskolaitanulmányokalattkapcsolatotteremtsünk. A magyarországi vállalat ösztöndíjjal kívánja támogatni azon fiatalokat, akik első diploma megszerzéséértfolytatjákfelsőfokú tanulmányaikat. Az ösztöndíj a 2009/2010-es tanévre szól, terveink között szerepel, 2 fő pénzügyi/számviteli és 2 fó műszaki tanulmányokat folytató diák támogatása. A pályázat beadásával, eredményhirdetésével kapcsolatos tudnivalók A pályázatot magyar nyelven egy példányban, az erre a célra készült pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, a szükséges mellékletekkel kell benyújtani a megszabott határidőre. Adatlap és mellékletei e-mailben a kapcsolattartó e-mail címéről kérhetők. A pályázatokat postán, ajánlott, zárt küldeményként a következő címre kell eljuttatni: Ziehl-Abegg Kft 8701 Marcali, Pf, 86 A pályázat beküldési határideje: 2009.07.31. A nyertes pályázókkal a Ziehl-Abegg Kft Tanulmányi (ösztöndíjas) szerződést köt Amennyiben a szerződés a pályázati döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül - a nyertespályázónakfelróható okból - nem jön létre, a döntés hatályát veszti. A pályázatról további információval: Hétköznap 8 órától 15 óra 30 percig a +36 85 515-140 es telefonon, illetve a nyers.edina@ziehl-abegg.hu email címre érkezett megkeresések alapján szolgáltatunk. TOVÁBBI ELÉRHETŐSÉGEK: Cím: Ziehl-Abegg Kft 8700 Marcali, Puskás Tivadar u. 24 Levélcím: 8701 Marcali, Pf. 86 Telefon: +36 85 515 140 Fax:+36 85 515 142 e-mail: nyers.edina@ziehl-abegg.liu-ntét megszerveztük az Sieted Zenéje Tehetségvadászatot határok nélkül szerzőknek, előadóknak, zenészeknek. ” részletes felhívás letölthető a www.proart.hu weboktelróli " , sSTstűdió a KOTg.hU ZÓNA « ez Audmax '' Verseny promo - info turné: Balaton Atúszás Balatonbogfár jól. 15 Tiszafüred Minden Ász-ok «****.»! aug. 21 p o Q FEZEN fesaivíi Szfvár. szept. 10-11-12 lüflich Gtas Solar : rRT exit w mm ™,ck 4 aganpr ma^m*** vwww-audmax*hu ^ zenH mmm ' HUH 83l koritbö Hljjj IpErJ $7 JU^a Láthatóvá a láthatatlant AZ ISTEN TEREMTETTE Világba az ember hozott bűnt és zűrzavart. így vált szükségessé az újjáteremtés. S Isten lelke az az erő, mely megújít, más emberré tesz. A Bibliában nem járatosak azonban nem ismerhetik a Szentlélek igazi munkálkodását. Azt, hogy mint szél fúj, s zúgását halljuk, s nem tudjuk honnan jön és hová megy. A Szentlélek láthatatlan, titokzatos munkájának eredményét azonban érzékelhetjük. Megmutatkozhat egy odanyújtott kézben, mosolyban vagy akár szép szóban is. A Szentlélek kitöltetését, az Egyház megalakulásának ünnepét üljük. AZ ELSŐ pünkösdkor az addig bátortalan tanítványok nyelvét is „megoldotta” a Szentlélek. Akik a telektől vezetve már bátran hirdették Jézus evangéliumát. Péter apostol prédikációja szíven találta a hallgatóságot; e napon háromezer lélek tért meg. de JÉZUSNAK Nikodémussal folytatott éjszakai párbeszédéből is világosan kitűnik, hogy csak Isten lelke segítségével újulhat meg az ember élete. Pál apostol is a telek erejével végzi szolgálatát Efézusban: s látja meg a „sokat ígérő kaput”, amit Isten nyitott meg előtte. de nemcsak a múltban hanem napjainkban is sokféle módon munkálkodik az Úr telke: gyümölcsöt terem, újjászül, közösséget teremt, vigasztal, erősít, irányít... átformálhat, új emberré tehet minket is. AZ ÉLETET ISTEN ADTA-ADJA, és Ő adhatja megelevenítő telkét. ígéri nekünk is: „Lelket adok belétek, és életre fogtok kelni". GAMOS ADRIENNÉ ÉLETMÓD 3 HIRDETÉS ONLINE INTERJÚ l*ritknc>r iá színűn, h I N NL <01 1 U ~ 11 'rJC A--f Pyl II I a Rákóczi IC vezetőedzőjétől! f Június 2-án 17-19 óra között online-interjú a SONLINE.hu-n I Kérdését a iatek@sonline.hu címre küldje! >1 ' I ^ I ? I i C