Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-25 / 121. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 25., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Fogason lógott a kaposvári lányosztály 60 éve értek Dédik derűs emlékezése a gimnáziumi évek szigoráról és humort ismerő csínyeiről Amikor a tizenegy mosolygós Holle-anyó megkérdezte, hogy a retusá- láshoz kellően ért-e a fotósunk, mert az élethű képekért nem vállalnak felelősséget, tudtam, jó helyen vagyok, és vidám órának nézek elébe. Balassa Tamás Képzelem néhai Seprődi tanár urat, mennyi barázdát véstek azok az egykori gimnáziumi évek tiszta homlokára. Ötven lány. Ötven pajkos csíriytevő a Kaposvári Leánygimnáziumban, akik közül-tizenegy idézi az ejnlékeket szombaton, a tanítóképző főiskola épületében. Levelek, korabeli fotók járnak körbe az asztalon, fölöttük apadha- taüanul hömpölyögnek a bájos történetek a 60 éves érettségi találkozón. Egy öregdiák ritkán beszél, legalább három-négy memoár meséltetik egyszerre, mindenkinek mindenről eszébe jut valami, de még ebben a látszólag is zűrzavarban is van valamiféle rendszer. A sok szál mindig összefut. A háború alatt kezdték a leánygimnáziumot, meséli a kaposvári Cserhalminé Mohr Márta. Egy osztály indult, aztán idővel annyian lettek, hogy A és B lett belőlük. Közülük tizenket- ten már a zárdái elemi négy évfolyamát is együtt járták ki. Öt- venen mosolyognak a fekete-fehér tablóképen Tegzes Erzsébet és Zelenik Sarolta osztályfőnökök alatt. A hátoldalon az egykori aláírások, még Jancsi bácsi, a pedellus is aláírta. A találkozóra üzenöten jeleztek vissza, négyen az utolsó pillanatban lemondták a részvételt. Húszán már nem lehetnek közöttük, a többiek sajnos nem elérhetők. A gyógyító mosoly. A leánygimnáziumban hatvan éve érettségizetteknek nem kellett megkérdezniük háziorvosukat, gyógyszerészüket: derűs történetekkel orvosolták hatvan év fájdalmait A résztvevők között kiváló magyarsággal beszélő 56-os menekült, amerikai állampolgár is van, aki a találkozásért vállalta a tizennyolc órás utazást. Az egykori balatonszár- szói, ma massachusets-i Békefi Erzsébet a kinti lapok nehézségeiről beszél, képszerkesztő rokonát nemrég bocsátották el. Bostonban 137 éves periodika küzd az olvasókért, a megélhetésért. Kis szakmai intermezzo után kapcsolódunk vissza a közösségi történetfuzésbe. A háborús évekről érdeklődöm, amire elmondják, nem tudták, nem tudhatták, hogy a tanáraiknak milyen a vallási meggyőződésük avagy a politi- kai nézetük. Erről szigorúan tilos volt beszélniük. Az 1941-ben kezdődött tanulmányaik során sokat változott a tanári kar, számosán érkeztek magyarlakta területekről. A diákok közül pedig többnek nyoma veszett. Négy lányról - egyikük Mohr Márta padtársa volt - semmit nem tudnák. Eltűntek. Mindannyian zsidók voltak. A vérzivataros, forrongó esztendők a gimnáziumban a drákói szigor, ellenére viszonylagos békében teltek, kiváló pedagógusokkal. Fogyhatatlan lelkesedéssel említik még Zelenik osztályfőnököt mint „szuper embert”, és Újvári Jolánt, aki a filozófia tudományára okította a leányhadat. Viszont elkövetett egy hibát, és a kommunizmust a csúcsára állított háromszögként írta le, amit nem nézett tétlenül az ekkor már szárnyait bontogató baloldali rezsim. Eltanácsolták. Kecskés Tibor a történelem, Lengyelné Laczkó Katalin a testnevelés tanáraként lopta be magát a tanítványok szívébe. Longauer hittantanárról is szól a megemléketanár urakat, és tanár úrhölgyeket sorolnak, megfelelően az egykori megszólításnak. „Seprű”, mondják kórusban a latintanár, Seprődi László nevét. „Lányok, kijövök a sodronyomból”, idézik szálló- igévé vált szóferdítését. A fia-talember azt vallotta: humor nélkül nincs tanítás. „Amin nevetnek, azt meg is tanulják", mondogatta. Gárdonyi Mária meséli, hogy Seprű egyszer megkérdezte Mohr Mártát, mi akar lenni, zés. Az egyik vérbő csínytevésük a beszédhibája miatt Fominak hívott Somogyi Irénhez kötődik, akit azzal hoztak ha nagy lesz. Ő így felelt: Nem akarok tovább tanulni, anya leszek, öt gyerekkel. Márta, aki pedagógus lett és három gyereket nevelt föl, tágra nyűt szemmel hallgatta az emlé-kezés ködébe veszett történetet. Egy családi anekdota is járja a tanáremberről, aki hazatérvén a hadifogságból bekopogott, és egy gyermekhang tudakolta tőle: Ki az? Seprődi László, felelte. Lehetetlen, jött válasz a cérnahangon, az én vagyok... fura helyzetbe, hogy az egyik óra előtt köpenyüknél fogva fölakasztották magukat a fogasra. Ötvenen. A pécsi Ilniczky Mária azt a kalandját meséli, amikor Lendvai igazgatónál kötött ki. Tíz perc ülésre kárhoztatott, majd jött a „futás vissza az osztályba...” „Humor volt bennünk, és a tanárok iránti mély tisztelet. Nyoma sem volt kegyetlenségnek, bárdolatlanságnak. Ha úgy alakult, a szemünket is lesütöttük, nemhogy kezet emeltünk volna valakire...”, rakják össze a különbséget 1949 és 2009 között. Ezzel sem tudtuk, persze nem is akartuk elvenni derűs Holle-anyóék kedvét, úgy távoztunk, ahogy érkeztünk: a háborúságban is boldog békeidők áldott igézetében... Anekdoták Seprűről, a legendás latintanárról Somogyi tűzoltósiker Gyulán, a fesztiválon Pécsi Folknapok immár huszadszor fesztivál Kiváló autentikus népzenei és világzenei koncertek jxnnvoj Somogyi meglepetés Gyulán. A tűzoltó minidzsip óriási sikert aratott a felvonuláson A gyulai tűzoltófesztiválon csaknem 3000 hazai és külföldi lánglovag vonult fel szombaton. A legnépesebb csapat a somogyi volt tíz járművel, közel 150 résztvevővel. Csillagtúrával rajtoltak szombaton, ezúttal Békéscsaba és környékén kalandoztak a résztvevők. A nap fő attrakciója délután következett Gyulán. Az ünnepre feldíszített tűzoltókocsik a város főterét vették birtokba, s ezrek zarándokoltak a látványban gazdag rendezvényre. Mazsorettek, zenekarok s kiváló hangulat. Bodó László, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület (Kötél) parancsnoka szerint remekül szórakozott mindenki. A felvonulás kora délután vette kezdetét. Tény: a gyorsreagáló-képessé- gükről híres csapatok vélhetően ezúttal nem kerülnek a Gui- ness-rekordok könyvébe. A sebesség helyett a látványra helyezték a hangsúlyt a lánglovagok: a nagyjából három kilométeres belvárosi utat közel három óra alatt sikerült leküzdeni a csapatoknak. Rajnai Zsolt ezredes vezette a kaposvári hivatásos tűzoltókat. Meglepetéssel is szolgáltak Gyulán: bemutatták legújabb alkotásukat, a tűzoltó minidzsipet. A gépet egy 50 köbcentis robogómotor repíti, s alig másfél hónap alatt készült el. ■ Harsányi M. Huszadik alkalommal rendezik meg a Pécsi Folknapok-Nemzet- közi Népzenei Fesztivált a jövő hétvégén. Az idei program a kiváló hazai és külföldi fellépők autentikus népzenei és világzenei koncertjei mellett vallási témájú produkciókkal is várja a hallgatóságot. A jubiláló fesztivál a hagyományoknak megfelelően válogatást kínál a magyarországi népzenei előadók legjobbjai közül, lehetőséget teremt a Pécsett tevékenykedő zenekarok bemutatkozására, s külföldi zenészekkel nyújt kitekintést az európai vagy akár ázon túli zenei tradíciók felé. A Vallási kultúra évében - emlékezve a Pécsi Püspökség alapításának 1000. évforduljára - az egyházi muzsika és a népzene kapcsolatai is jelentős szerepet kapnak a koncerteken. Az előadások emelkedő hangulata a késő esti táncházakban juthat a tetőfokára, ahol már a mulatásé és a táncmuzsikáé lesz a fő szerep. A legnagyobb hazai nevek közül az első napon (május 28.) koncertezik a Naplegenda zenéjét szerző Nikola Parov, kvartettEnkh Jargal „Epi" mongol térdhegedű-játékával lenyűgözi a közönséget jében Herczku Ágnes énekessel. Másnap Lovász Irén mutatja be együttesével Égi hang című produkcióját, majd Petrás Mária moldvai csángó énekes lép színpadra a Tatros Együttessel, ösz- szeállítást nyújtva a Kárpátokon túli magyarság vallásos népi énekeiből. A vallási vonulatot Sebestyén Márta triója zárja 30PÉCSI KULTURÁLIS KÖZ PONT JEGYELŐVÉTEL Pécsi Kulturális Központ Információs Iroda 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel.: 72/336-622 www.pecsifolknapok.hu www.ticketportal.hu án, „Nyitva látám mennyeknek kapuját” címmel. A pécsiek közül fellép a tavaly 25. születésnapját ünneplő Zengő, az idén 35 éves Szélkiáltó, valamint az igen ifjú, de annál összeszokot- tabb és dinamikusabb Vízin Zenekar. A nemzetközi csapat az európai kultúra színezeteit és az egzotikus, távoli világot is reprezentálja. Az első estén Enkh Jargal „Epi” mongóliai térdhege- dű-muzsikát és dorombénekeket szólaltat meg, pénteken pedig az ír dudások egyik utolsó virtuóza, a neves zenészdinasztiából származó Kevin Rowsome mutatkozik be hegedűs partnerével. A zárókoncerten a Balkán ősi muzsikáját hallgathatja a közönség a Skopjéi Bistri Vodi előadásában. A makedón együttes a gyökerekig hatolva dolgozza fel hazája zenei hagyományát, bemutatva a századok során rárakódott görög, bolgár, török, albán és cigány hatásokat. A fesztivál a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében valósul meg, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. ▲