Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-25 / 121. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 25., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP Hűen ápolják a gyökereket búcsú Falunapi kavalkád az ünnepi ceremónia után Gyugyon Az Árpád-kori templomhoz tart a menet. Vaslábán Csaba balatonkeresztúri plébánost követték a hívek, akik a gyugyi búcsúra érkeztek Balaton-víz IV. Béla szobra alatt baiaton-víz, valamint gyugyi és a somogyvári kupavári történel­mi emlékhelyről származó föld is került vasárnap IV. Béla ki­rály szobrának alapkövébe. A Műhibán, a tatárjárás kori csa­ta helyszínén állítandó szobor alapkőletételén gyugyi delegá­ció is részt vett A somogyi és a borsodi községek tavaly kötöttek testvértelepülési megállapodást A vizet és a földet a gyugyi bú­csúi szentmisén szentelték. Kizárás fenyegeti az egyesületet ultimátum Ismét egymásnak estek a horgászok a Deseda és iroda miatt Évszázados hagyományo­kat elevenítettek fel a hét­végén Gyugyon. Búcsújá­ró zarándokhely volt a so­mogyi település. Füleki Tímea- Ötven-hetven kilométeres tá­volságból, gyalog vagy lovas kocsival kerekedtek fel sokan, hogy a gyugyi búcsún részt ve­gyenek - elevenítette fel a múl­tat Jelenka György gyugyi pol­gármester a szombati búcsún. Elmondta: a település az első' világháborúig volt búcsújáró zarándokhely, ekkor vitték el az ereklyét, azaz a harangot, melyet a legenda szerint a tö­rök kiűzésének évében mosott ki a víz a földből. Szombat délután a nyolc éve újjáélesztett hagyomány szerint a helyiek és a vendégek népes serege vonult ünnepi menetben az Árpád-kori templomhoz. Mó­ring József Attila országgyűlési képviselő köszöntőjében azt hangsúlyozta: a hasonló jeles alkalmakkor ébredünk rá, hogy az anyagi válságon csak akkor lehetünk úrrá, ha meghalljuk lelkűnkben Krisztus szavát. Gyenesei István országgyűlési képviselő a fa biztonságot, sta­bilitást adó gyökereihez hason­lította a múltat, a búcsúhoz kö­tődő hagyományokat, melyeket ápolni kell ahhoz, hogy új ter­mést hozzanak, új értékeket te­remtsenek. A búcsúi szentmisét Vaslá­bán Csaba balatonkeresztúri és Gyuriga Károly helyi plébános celebrálta, az ünnepség után fa­lunapi forgatag kezdődött. Leelőzték a gyorsvonatot bojtos györgy pécsi nyug­díjas: - Borzasztó ez az álla­pot, hogy csak üyen körül­ményesen lehet Pestre jut­ni Kaposvárról. Pécs sosem volt ilyen helyzetben, lehet, hogy ott jobban lobbiznak, de én azt hallottam, hogy Szita Károly is mindent megtesz a város érdekében, nem rajta múlik. Remélem, hogy a mostani látványos biciklis előzés kiugrasztja majd a nyulat a bokorból, és elindul a változás. GÁSPÁRNÉ BÉRES BERNA­DETT kaposvári pedagógus:- Szégyenletes ez a helyzet, és az eset utáni reakció is elszomorító, hogy a sebes­séget korlátozó táblákat akarják beszedni csupán, ahelyett, hogy valós fejlesz­tést vinnének véghez. Ki­csit olyan, mintha leesett volna ezzel a megyeszék­hely a térképről. Keveset járok vonattal, de én is lá­tom, hogy a korszerűsítés elkerülhetetlen. BUDAI GABRIELLA kaposvári orvos: - Nagyon öregek a sí­nek az érintett szakaszon, úgy tudom. A kijavítást a vasútnak kell kigazdálkod­ni, nem az államtól kellene pénzt várni, persze neki is van felelőssége. Nyomást kell gyakorolni, a mostani akcióval sikerült nevetsé­gessé tenni a vasutat, több ilyenre lenne szükség. Pél­dául civil kezdeményezésű nyílt levelekre. (Folytatás az 1. oldalról)- A kaposvári egyesület vezetői olyan nyilatkozatokat tettek, amivel könnyű fóltüzelni az em­bereket, azonban köszönő vi­szonyban sincsenek a valóság­gal - hangsúlyozta. - A desedai horgászrendet nem mi diktál­juk. Van tulajdonosa, aki jövő­re a jelenleginél is szigorúbb feltételeket akar. A szövetsé­günk 40 egyesületet képvisel, s ha egyik érdeke ellentétes a töb­biével, akkor nekik a többségét kell figyelembe venniük. A ka­posvári egyesületnek ráadásul semmi köze a Desedához.. Kozáry Miklós diszkriminá­ciót emlegetett, s állította: a szö­vetség vezetőiben van a hiba, mert nem viselik el a kritikát. Azért mérgesedett el a vi­szony a horgászok között, mert sok desedai pecás elégedetlen a szövetség munkájával, és moz­golódásukat felkarolta a kapos­vári egyesület vezetése. Ezt a szövetség képviselői hátba­támadásként értékelték. A helyzetet tovább mérgesí­tette, hogy a kaposvári egyesü­let irodája a szövetség tulajdo­nában van, és márciusban le­járt a szerződésük. A szövetség távozásra szólította fel az egye­sületet, amelynek azonban ők a mai napig nem tettek eleget Er­re kaptak most utolsó felszólí­tást. Ha nem hurcolkodnak ki hétfőn, akkor a megyei szövet­ségből kizárhatják a legna­gyobb - ezer horgászt tömörítő - somogyi egyesületet. ■ N. L. HÍRSÁV Sajtószakszervezet a dolgozók érdekében A SAJTÓSZAKSZERVEZET Balatonszemesen tartotta a hétvégén megalakulásának 20. évfordulóját és ötödik kongresszusát Király Má­ria, az AS-M gazdasági és humánpolitikai vezetője szerint a Springernél fon­tos az együttműködés a szakszervezettel. A Somo­gyi Hírlap két kollégája ke­rült az új vezetésbe: a 11 ta­gú vezetőség póttagja lett Nagy Miklós, a 34 tagú vá­lasztmányba Fenyő Gábor kapott megbízatást, (nm) Fogadalmat tettek az istentiszteleten vasárnap a református templomban 29 diák tett fo­gadalmat a hite mellett, mi­előtt szombaton sikeres vizsgát tettek Bellái Zoltán­ná lelkipásztor vezetésével a presbitérium és a gyüle­kezet tagjai előtt. A fiatalok egy - az eseményt megörö­kítő - oklevelet és egy Bib­liát kaptak az egyháztól ajándékba, (nm) Zselici fiatalok a Petörkénél a bárdok útja hagyomány- őrző és kulturális egyesület szervezésében rendezték meg szombaton a Petörke- tónál a Zselici fiatalok nap­ját. Versenyek, bemutatók, zenei csemegék várták a közönséget, (bt) Szeretik Fonyódot az iskolások a múzeumhoz közeli fák alatt bográcsozással zárult a településismereti vetél­kedő. A múzeumi és hely- történeti egyesület szer­vezte a programot a diá­koknak Fonyód várossá nyilvánításának 20. évfor­dulója alkalmából, (ft) A fonyódi általános iskolások sok érdekes feladatot kaptak 40 EVE IRTUK LÁZAS izgalom töltötte meg a tantermeket a kaposvári álta­lános iskolákban. 18 óra 30 perckor felhangzott a riadó: R19-69. Elhangzott a harc­ba hívás, az úttörők a Ta­nácsköztársaság jelképes ka­tonái lettek, s vállaltak min­den kockázatot Felbontották a zárt borítékokat, ezekből tudták meg, másnap reggel hol és mikor kell az ifjú vö­rös katonáknak elkezdeniük a harcot.. bármilyen furcsa, ez nem egy bugyuta film szinopszi­sa. Az úttörőszövetség hóna­pok alatt kidolgozott, a Ta­nácsköztársaság méltó meg­ünneplését szolgáló megem­lékezésének forgatókönyve. Persze a békeharc jegyében. Rockoscsomag a zenészektől tehetséggondozás Boglár adott otthont a konferenciának (Folytatás az 1. oldalról) Éves szinten több százmillió fo­rint a tétje a koncepciónak, me­lyet június elején tesznek a dön­téshozók asztalára a könnyűze­nei iparág képviselői. Azt, hogy az érintettek eredményesen ültek egy asztalhoz, és kidolgozták a rockos-csomagnak elnevezett ter­veket, Balatonbogláron adta hírül Újfalusi Gábor, a művelődési in­tézet közművelődési igazgatója, a PANKKK fő koordinátora.- Az üres hanghordozók árába épített jogdíj bizonyos részének közösségi célú felhasználása vál­na lehetségessé - fejtette ki Újfa­lusi. Elmondása szerint a forrás megnyitásához a szerzői jogi tör­Öt dunántúli zenekar lépett fel a konferenciát követő gálán vény módosítására van szükség. A szombati tanácskozásnak és az azt követő Dunántúli rockgálá­nak a hazai programokban a kez­detektől fogva eredményesen pá­lyázó Helyiérték Egyesület adha­tott otthont a művelődési házban. Az eseményen hangsúlyosan esett szó a virtuális kapcsolat erő­sítéséről. Cserteg István, a Peron Music Alapítvány titkára az in­ternet, azon belül a videotelefon lehetőségeit hangsúlyozta. Mint mondta: az ideális az lenne, ha a tehetséggondozás egyre eredmé­nyesebb közös munkát felmutató szereplői pár év múlva videotele­fonon bonyolított konferenciabe­szélgetéseken szerveznének egy- egy projektet. ■ Füleki T. Kaposvári és szennai táncosok sikere, a kaposvári Együd művészeti isko­la Pergő és a szenna Zselic művészeti iskola Rakonca csoportja is tovább­jutott szombaton az országos bemutatóra az Örökség Gyermek Népmű­vészeti Egyesület szekszárdi regionális döntőjéről. A Pergő sárközi mesé­jének Horváth Tibor, a Rakonca szennai táncos kenyérsütős-varázslós produkciójának Zóka Éva és Horváth Tibor volt a koreográfusa 2

Next

/
Thumbnails
Contents