Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-04 / 103. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 4., HÉTFŐ Bajban az autókereskedők első negyedév Nagyon megérzik a gazdasági válságot íme, a sötét jövő? Ez az egykori siófoki autószalon már bezárt, elvitték belőle a járműveket, jókora Kiadó-tábla virít az ottragadt reklámok mellett Hosszú volt a hétvége SZABÓ Márta nagyatádi munkanélküli: - A hosszú hétvégéken általában elmegyünk Nagyatádról, kirándulni szoktunk a megyében, főként a Balaton-par- ton. Ha úgy alakul, akkor pedig az ország más tájaira is elnézünk néhány napra. Most kivételes volt ez a hétvége, hiszen itthon maradtunk a gyerekeimmel. Május elsején kimentünk a majálisra, szombaton és vasárnap pedig pihentünk. TÓTH PÉTER maglódi vendéglátós: - Most egy keresztelőre érkeztem Nagyatádra a kedvesemmel, így ez a hétvége kicsit a pihenésről, a kikapcsolódásról és az ünnepről is szólt. Ritka dolog ez az én esetemben, hiszen a vendéglátásban akkor van a legtöbb munka, amikor a többség pihen. így a hosszú hétvégék számomra inkább több munkát jelentenek, de azért szeretem e napokat. túrái józsefné nagyatádi étterem-tulajdonos: - A ballagások miatt zsúfolt volt a hétvége az éttermünkben, május elsején kisebb forgalmat tapasztalhattunk, de vasárnap, anyák napján ismét sokan jöttek. Kiemelkedő ünnepi hétvégének örülhettünk így is, mert egyre csökken a vendégek száma. Inkább otthon maradnak, és süt- nek-főznek a családnak. Egyre nagyobb bajban az autókereskedők: több mint 30 százalékkal esett visz- sza a forgalmuk. Harsányi Miklós A SsangYong-ból csak hármat értékesítettek, Ladából is mindössze hetet. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) legfrissebb felméréséből kiderült: az országban 33,1 százalékkal kevesebb új autó talált gazdára idén, mint 2008 első három hónapjában. A kereskeMinden bizonnyal az év legnagyobb drogellenes kaposvári megmozdulásának lesznek a részesei mindazok, akik hétfőn kilátogatnak a Városligetbe. A „Drogmentes Magyarországért Maraton” lelkes csapata ma érkezik a somogyi megyeszékhelyre, hogy felhívják a figyelmet a drog- problémára és a társadalmi ösz- szefogás szükségességére. dők hadilábon álltak a szerencsével. Amíg tavaly januártól márciusig 40 726 darab autót rendeltek meg a járműkereskedőknél, addig az idén csupán 27 229-et.- Suzuki, Opel, Ford, Volkswagen, Toyota, Renault, Skoda, Peugeot, Honda, Fiat - íme a tízes hazai toplista, amely azért számos meglepetést tartogat. A „mi autónk11 ugyan bebetonozta magát az első helyre, ám az MGE-felmérés számos súlyos visszaesést rögzít. A tavaly eladott 6967 darab Suzuki ma már csak szép emlék: 2009 eleA „Drogmentes Magyarországért Maraton" szervezői felismerték, hogy a fiatalok menynyire veszélyeztettek. Eltorzult világkép, hamis adatok, unalom, képtelenség a nehézséggel való szembenézésre - hogy csak a legsúlyosabb problémákat emeljük ki. A mozgalom szerint a két legfontosabb feladat a felvilágosítás, valamint annak megmutajén ugyanis 3998 autót talált gazdára. A piaci részesedésük a korábbi 17,1 százalékról 14,7 százalékra olvadt. Guzmics László kaposvári Suzuki-már- kakereskedő is erősen megérezte a krízis következményeit. Úgy vélte: a válság feltehetően nem ér véget egyhamar. S ez bizony további nehézségeket okozhat a gépjármű-kereskedelemben.- Visszaesés nálunk is volt, ám messze nem olyan mértékű, mint országosan - jelezte Máté Márton, a siófoki Peugeot-Citro- en márkakereskedés vezetője. tása, hogy a sport jobb gyógyszer az unalom ellen, mint a drog. A ma 10 órakor kezdődő városligeti megmozdulás - ahol a megannyi sportbemutató mellett rögtönzött koncertet ad Tóth Lüszi, a 2008-as Megasztár talán legnagyobb feltűnést keltő tehetsége, egyben a kaposvári rendezvény fővédnöke - erről fog szólni. ■ Fenyő Gábor Az év elején nagyjából tíz százalékkal mérséklődött a forgalmuk, ám a szakember szerint az alsó-középkategóriás, illetve a haszonjárművek piacán nem lehet drámai bukásról beszélni. A KIA a tavaly év eleji 900 darabos értékesítést nem tudta megismételni: a kereskedők idén alig 572 gépkocsira kötöttek szerződést. Lengyel István, a kaposvári márkakereskedés vezetője nem kívánt részletes statisztikát közölni, ám azt elárulta: összességében közel annyi gépkocsit vittek el tőlük, mint egy éve. Felmérik a sztrájk támogatottságát Kaposváron- A sztrájk támogatottságának felmérése folyik Kaposváron - mondta Mercz Attila, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) kaposvári alapszervezeti ügyvivője. Négy személy már jelezte, hogy csatlakozni kíván a május 8-ára beharangozott munkabeszüntetéshez. Egyetlen vonatot se engednek át. ■ H. M. A BALATONTÓL... Balatonbogiár lantos istván orgona- és zongoraművész, a Zeneakadémia pro- | fesszora adott koncertet a római katolikus templom új orgonáján. Az eseményen közreműködött Boglár testvérvárosának, a németországi Bönnigheim- nek a vegyes kara. (ft) Balatonbogiár a hagyományokhoz hűen idén is megrendezték a Rock Majálist a Platán téren. Az J Ifi-klubhoz tartozó bandák között fellépett a Csirke- pogó és a Délipart, de nem maradhatott el a helyi Mackó alsó mackó felső férfi szabadidő-együttes koncertje sem. (ft) Darány a csokonyavisontai gyerekek szerepeltek legsikeresebben a drávamen- ti kistérségi vers- és mesemondó versenyen. Az 1-2. osztályosoknál Dombi Adél nyert a potonyi Király Dávid és a visontai Szabó Csaba előtt. A 3-4-eseknél a lakócsai Csonka Zsolt diadalmaskodott, a 2., illetve a 3..helyet két csokonyai tanuló, Péterfai Kitti és Ábrahám Klaudia szerezte meg. (ga) Kánya generációk együttélése címmel szervezett esti beszélgetést a Somo- gyért Egyesület Kányában. A fórumon hetven érdeklődő vett részt, (kj) Kapoly megkezdődött a faluban a buszmegállók és a településen található hirdetőtáblák felújítása. Renoválásukra mintegy 200 ezer forintot költenek.(/c/'j Kaposvár óriási érdeklődés övezte a RE/MAX Ingatlan Specialista nyílt napjait márciusban Kaposváron. Az ingatlan-közvetítő iroda munkatársai ez- útan szeretnének köszönetét mondani a több mint 450 látogatónak, akik megtisztelték rendezvényeiket. Reményeik szerint hasznos és kellemes időtöltést jelentett a kezdeményezés. A RE/MAX természetesen a jövőben is számít érdeklődésükre, legközelebb május 9-én lesz alkalmuk ellátogatni az újabb nyílt napra, (me) Inkább a sport, mint a drog megmozdulás Tóth Lüszi is fellép a Városligetben RíXTPTVFRSíM A receptet elkészítette: A recept alapján az ételt VINCZE NORBERT, a Gecco Étterem üzletvezető főszakácsa készítette el. AZ ÉTTEREM CÍME: Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 54. Asztalfoglalás a 82/312-993-as vagy a 20/965-0397-es telefonszámon. A recenlversenvl támogatta: Nagy ízvaflíma* A receptet VÉGH GYÖRGYNÉ bonnyai olvasónk küldte. Gazdag eperleves HOZZÁVALÓK: fél liter tej, 5 dkg cukor, egy darabka fahéj, néhány szem szegfűszeg, 50 dkg lecsumázott eper, 2 dl vörösbor. A galuskához: 1 tojásfehérje, 5 dkg cukor. ELKÉSZÍTÉS: A fél liter tejet az 5 dkg cukorral, egy darabka fahéjjal és néhány szem szegfűszeggel felforraljuk. A tojásfehérjét 5 dkg cukorral kemény habbá verjük, és a forrásban lévő tejbe nagy galuskákat szaggatunk belőle. Mindkét oldalukon 1- 1 percig főzzük, majd szűrőkanállal egy szitára szedjük, és jól lecsepegtetjük. A tejet kihűtjük, leszűrjük, és a szita alatt összegyűlt tejet is hozzáöntjük. 40 dkg lecsumázott eperrel összetur- mixoljuk, 2 dl vörösborral elkeverjük, és tálalásig jégbe hűtjük. Végül négy csészébe töltjük, és a habgaluskákkal meg 10 dkg eperrel díszítve kínáljuk. Kérjük, hogy receptjeiket a beküldő nevének és pontos címének, telefonszámának megjelölésével küldjék el az izvadaszat@somogyihirlap.hu e-mail-címre, vagy.szerkesztőségünk postacímére: 7400 Kaposvár. Pf.: 31. Kérjük továbbá, hogy mellékeljenek önmagukról egy színes fényképet, a borítékra pedig írják rá: „A nagy ízvadászat"! A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti. KÖZÉPISKOLÁSOK TABLÓVERSENYE Jelentkezz osztályod tablójával a sonline.hu-n, és szavazd meg a legszebbnek, legötletesebbnek! A legtöbb voksot kapott tablót készíttető osztály érettségi bankettjéhez 50.000 forintot ad a Sonline. A tabló képét jpg formátumban várjuk a jatek@sonline.hu címre május 15, péntek éjfélig. Ezt követően június 7, vasárnap éjfélig tart a szavazás. Eredményhirdetés június 8-án, délben a sonline.hu-n.