Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-17 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 19. szám

009. MÁJUS 17., VASÁRNAP 3 MEGYEI KÖRKÉP íraianus meghódította Kaposvárt ótékonysági FESZTIVÁL Ezrek látogattak el a megyeszékhely sportcsarnokához skolák, intézmények, ilapítványok, szervezetek nutatkoztak be, s várták tz adományokat a ’raianus Lovagrend által i kaposvári sportcsarnok nellett szervezett jóté­konysági fesztiválon. Vas András Ez rohadt nagyot üt! - jelentet- e ki az ütközés után kissé el- kámpicsorodott arccal, kulcs- fontját lapogatva egy harmin- :as férfi, miután lekászálódott a karambol-szimulátorról. A körü- ötte álló rendőrök egyetértőén tologattak, majd egyikük csen- lesen megjegyezte: - Pedig íagyjából csak tíz kilométeres lebességgel ütközött. A hirtelen becsapódó, sínen utó autóülés volt az egyik szen- :ációja a Traianus Lovagrend kaposvári sportcsarnok mellett endezett jótékonysági feszti­váljának, melyre a közel negy­ven szervezet, iskola, alapít­vány, intézmény települt ki.- Mindenki eldöntheti, kit ikar támogatni, s ezt akár itt, a íelyszínen is megteheti - mu- atott körbe Szikra László, a lo­vagrend vezetője. - Az első tagy sikert mindenesetre már ’eggel fél tízkor elkönyvelhet- ük: az Ajánld fel a csokid árát! ikció keretében a tizenkilenc kaposvári óvoda egy intra- jsszeális szerkezet árát gyűjtöt- e össze a megyei kórház javára. De mindenki megmutathat- :a magát, a színpadon egymást váltották a fellépők, a salakos jályán a Boconádi logisztikai vzred fúvószenekara szórakoz­nia a több ezer érdeklődőt, a gyerekek szórakoztatásáról a égvár mellett a katonák gon- ioskodtak. Ki lehetett próbálni j kommandós-arcfestést, a leg­kisebbek is kézbe foghatták az A gyerekeket legjobban a tűzoltóautók, a katonai járművek és a fegyverek kötötték le. A legnagyobb slágernek a kommandós-arcfestés bizonyult AK géppisztolyt, vagy lefekhet- tek egy valódi géppuska mögé. A vakok és gyengénlátók szö­vetsége a látássérültek világá­ba kalauzolta el a látogatókat, akiknek egy labirintusban kel­lett bekötött szemmel, kizáró­lag rádióirányítással tájéko­zódniuk. Hatalmas sztárnak bizonyult a klasszikus faros Ikarus, sok gyerek mászkált a tűzoltókocsi­kon, s mindenkinek csörgött a nyála a Kaposvár Tortája cuk­rászverseny és kiállítás ver­senyművei láttán. Az igazi si­kert azonban a lovagrend köny­velhette el, mely bizonyította, megfelelő szervezéssel sokakat meg lehet nyerni egy jótékony- sági fesztiválnak. Még a mai vi­lágban is. Több ezer érdeklődőt vonzott a Traianus Lovagrend jótékonysági fesztiválja a kaposvári sportcsarnok mellé HIRDETÉS Tíz bográcsnyi forró halászlé egzotikumok Lazac és afrikai harcsa is került némely hallébe \z ideális férfi nagy szakérte- emmel riszált egyet a bográ- :son. Rövid ideig fölé tartotta a enyerét, majd elégedetten ösz- izedörzsölte: mivel ujjai ragad- ak, a halászlé tálalásra késznek nuta tkozott. Varga Gyula, Az ideális férfi cötény büszke viselője kilenc fetélytársához hasonlóan a caposszentjakabi művelődési láz kertjében állította fel bográ- :sát, hogy kiderüljön, melyikük tészíti a legjobb halászlét a me­gyeszékhely településrészén. A helyi nyugdíjas egyesület és nűvelődési ház rendezvényére d-ki saját, papíron győztesnek gérkező receptjével érkezett: ikadt, aki a klasszikus, törpe- íarcsás és keszeges alaplére, ;ok ikrára és hatalmas ponty- izeletekre esküdött, mások vi- ;zont igazi egzotikumként afri­kai harcsát és lazacot is adagol- ak a bográcsba. A nagyközön- lég élvezettel, a minden ételt vé- ;igkóstoló zsűri kissé gondter- lelten figyelte szorgoskodásu- ;at, abban azonban mindenki sgyetértett, a rendezvényt olyan ól sikerült, hogy jövőre is meg teli majd rendezni. ■ Vas A. Gunszt István (balról) halászléjébe afrikai harcsa és lazac is került A Ziehl-Abegg AG a világ egyik vezető vállalata a motor és ventillátor gyártás területén. Sikerünk és fejlődésünk egyik titka a növekvő nemzetköziesedés. Németországi székhelyű konszernünk 2 500 embert foglalkoztat a világ több, mint 30 országában. A Ziehl-Abegg Kft Marcaliban működő gyáregységébe felvételre keres pénzügyi és számviteli szakembert, GAZDASÁGI VEZETŐT Felelősségi köre: Könyvelés, Controlling, IT és Személyzeti Osztály irányítása. Alárendelt létszám: 12 fő. Controlling, IT és Személyzeti Osztály élén vezetők támogatása. Munkakör leírása:- A vállalat pénzügyi-gazdasági, beszámolási, könyvvezetési feladatainak ellátása- Az alárendelt munkakörök:- Könyvelés- Zárlati munkák elvégzése (havonta, éves beszámoló teljes felelősséggel)- Konszolidálás a német anyavállalattal- Adóbevallások elkészítése- Könyvelési folyamatok optimalizálása- Controlling- Analitikák, havi jelentések készítése- Havi beszámoló, forecast és éves tervek készítése- Készletgazdálkodás ellenőrzése, elemzése- Költségszámítási rendszer kiépítése, bevezetése, működtetése-IT- Integrált termelésirányító rendszer működtetése és fejlesztése- Az IT-rendszer költséghatékony és stabil működtetése- Személyzeti osztály- A vállalati humánpolitika kialakítása ^Feladatok koordinálása, tervek kidolgozása, a végrehajtás ellenőrzése Elvárások:- Szakirányú egyetemen vagy főiskolán szerzett diploma (felsőfokú számviteli képesítés)- Mérlegképes könyvelő képesítés, regisztráció- Rendszerben való gondolkodás képessége- Több éves, lehetőleg termelőüzemben, főkönyvi könyvelésben szerzett tapasztalat- Német (angol) nyelv tárgyalóképes ismerete- Jó kommunikációs és vezetői képesség Juttatások:- Versenyképes jövedelem- Cafeteria-rendszerbe való beintegrálás- Egyéb, vonzó juttatások- Továbbképzési lehetőségek A jelentkezéseket (szakmai önéletrajzot, végzettséget Igazoló okmányok fénymásolatait) kérjük az alábbi címre megküldeni: Ziehl-Abegg Kft, 8700 Marcali, Puskás Tivadar u. 24 e-maíl: nyers.edina@ziehl-abegg.hu TOVÁBBI ELÉRHETŐSÉGEK: Leveleim: 8701 Marcali Pf 86. Telefon: +36 85 515 140 Fax: +36 85 515 142 ZIEHL-ABEGG S! Motor- és Venliilátorgyártó Kft. Hiszékenyek még az idősek: trükkös tolvajok járják a falvakat Az E.on Áramszolgáltató Zrt dol­gozóinak adták ki magukat azok az ismeretlen elkövetők, akik a betöréstől sem visszari­adva lopták el Zicsben egy idős asszony félretett pénzét. Úgy tudjuk, hogy az elmúlt napok­ban a trükkös tolvajok megje­lentek egyebek mellett Andoc- son, Karódon, Nágocson és Zics­ben is. Utóbbi településen kísér­letüket „siker koronázta”. - A negyedik szomszédban lakó het­ven éven felüli, egyedül élő né­nihez ment be két férfi - idézte fel a történetet a neve elhallga­tását kérő utcabeli lakó a Vasár­napi Somogyi Hírlapnak. - Az­zal az ürüggyel keresték fői, hogy túlfizetése van a villany- számlán. Ahogy hallottam az egyik férfi félrehívta és lekötöt­te a figyelmét, miközben társa betörte a szoba ajtaját. Itt talál­ta meg a nyugdíjas megtakarí­tott pénzét. A zicsi idősek azt mondják: egyre jobban félnek. Ahogy megtudtuk, az utóbbi időben a községben több alkalommal volt már hasonló tolvajlás. Úgy tűnik: az Idősek még mindig hi­székenyek. Pedig jól tudhatnák, hogy a postáson kívül más nem hoz nekik pénzt. Inkább a trük- közők visznek tőlük... ■ K. J. Lorántffy-napok tizennegyedik alkalommal Tizennegyedik alkalommal ren­dezte meg a kaposvári reformá­tus iskola a Lorántffy-napokat, mely az egyik legrangosabb alsó tagozatos tanulmányi verseny, amellett találkozási lehetőség egyben a református iskolások számára. Az idén tizenkét tele­pülésről érkeztek diákok, döntő többségük a Dunántúlról, a leg­távolabbról a hajdúnánási isko­lások jöttek. A résztvevők mate­matikából, angolból, német szépkiejtésből, informatikából és hittanból mérhették össze tu­dásukat. A rendezvényt Stein- bach lózsef, a Dunántúli Refor­mátus Egyházkerület püspöke nyitotta meg. A vendég gyereke­ket kiegészítő programjáról és szállásáról lorántffys családok gondoskodtak. ■ A. V. Találkoztak a Somogyaszalóból elszármazottak Zsúfolásig megtelt szombat dél­előttre az idén negyven eszten­dős somogyaszalói kultúrház: a helyiek mellett több mint százan tették tiszteletüket a Somo­gyaszalóból elszármazottak ta­lálkozóján. Az összejövetelt a fa­lu diákjainak és nyugdíjasainak műsora vezette be - tánc, ének és szavalt szerepelt a repertoár­jukban -, majd Fajcsi János pol­gármestert köszöntötték az egy­begyűltek, ugyanis negyed szá­zada irányítja a települést. A találkozó vendégei ezután megkoszorúzták az I. és II. világ­háború helyi áldozatainak em­lékművét, majd közös ebéden vettek részt, mely estébe nyúló beszélgetésbe torkollott. ■ A. V.

Next

/
Thumbnails
Contents