Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-15 / 113. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 15., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP Az idén 536 millió jut az utakra Kaposvár 2009-ben is folytatódnak az út- és járdafelújítások a megyeszékhelyen Kiss Tamásné beruházási főmunkatárs és Szita Károly polgármester a tavalyi év egyik legnagyobb beruházásának helyszínén, a Körösi Csorna utcában Az önkormányzat nyáron a város 12 utcájában kezdi el az utak felújítását, míg öt utca teljesen új burkolatot kap. A megye- székhely a rossz állapotú járdákat is rendbe teszi. A közlekedés nem luxus, hanem a mindennapi élet alapvető feltétele. Ezért tehát lehetővé kell tenni, hogy az emberek gyorsan, biztonságosan, jó minőségű utakon közlekedhessenek autóval, autóbusszal - olvasható Kaposvár 2006-ban elfogadott, Új munkahelyek, új utak, új otthonok címet viselő, várospolitikai és városfejlesztési célokat megfogalmazó négyéves gazdasági programjában. A feladat adott: a város belterületén 220 kilométernyi út és 250 kilométernyi járda épült a korábbi évtizedekben, ezek nagy részére ráfér a korszerűsítés. A somogyi megyeszékhely célul tűzte ki, hogy a ciklus végére rendbe hozatja a város valamennyi rossz állapotban lévő belterületi útját. Az elmúlt két évben a terveknek megfelelően folytak a felújítási munkálatok, több utca kapott új burkolatot, számos csomópontban épült a biztonságos közlekedést szolgáló körforgalom. 2007-ben és 2008-ban Kaposvár csaknem egymilliárd forintot költött útjaira, járdáira és hídjaira. A szennyvízcsatornázás elkészültével pedig újabb részeken is lehetővé vált az aszfaltozás. Az építés idén is folytatódik. Beléptetőrendszer működik hétfőtől a városházán Május 18-ától, hétfőtől beléptetőrendszer működik a kaposvári városháza bejáratainál. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a nemrégiben beüzemelt rendszer úgy működik majd, hogy belépéskor valameny- nyi érkező ügyfél a portástól látogatói kártyát kap. Ezt a kártyát távozáskor a bejáratoknál elhelyezett gyűjtőoszlopba kell majd bedobni. Az önkormányzat több mint félmilliárd forintból újítja fel 12 utca burkolatát, és további öt olyan utcában - például a Lonkahegyen és az Ivánfa- hegyalján - végez vízelvezetési munkálatokat és aszfaltozást, ahol korábban nem volt szilárd útburkolat. Felújításra 220 millió, új beruházásokra 316 millió forint jut. Kaposvár Megyei Jogú Város ön- kormányzata az idén nyáron ismét megszervezi a szociálisan rászoruló gyermekek ingyenes nyári érkeztetését. Ingyenes ebédet a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, rászoruló gyermekek kaphatnak az idén nyáron is két és fél hónapig. Az önkormányzat június 16. és augusztus 31. között, legalább Az elmúlt évekhez hasonlóan 2009-ben is épül körforgalom a városban: a Donnerben jó ütemben halad a Bartók Béla- Zrínyi-Nyár utcai csomópont átépítése, így hamarosan ott is biztonságossá válhat a közlekedés. A belváros egyik régóta húzódó problémája is megoldódik: a Somogy-parkoló tavalyi átvétele után ebben az évben negyvennégy munkanapon keresztül egyszeri alkalommal meleg ételt biztosít az érintettek számára. Azok, akik gyermekük étkeztetését más módon nem tudják megoldani, jelezzék igényüket legkésőbb május 18-áig a szociális és gyámügyi irodán. Az étkezésben részesülők korlátozott számára való tekintettel az igénylőket szociális rászorultság alapján rangsorolják. végre megkezdődhet a terület rendezése. A somogyi megyeszékhely a gyalogosokra is gondol: járda- felújításra és -építésre 55 millió forintot fordít a város. A munkálatok érintik egyebek között a Pécsi utca északi oldalának, a Mező utca nyugati oldalának egy-egy szakaszát, de nem marad ki a kaposfüredi és a toHuszonegy különböző helyszínen várja utcai fórumaira Szita Károly polgármester a kaposváriakat egészen május végéig. A Kaposvári beszélgetések 2009 programsorozat keretében tájékoztatja az érdeklődőket a polgármester az idei évre tervezett beruházásokról, fejlesztésekről, s kérdezi problémáikról, örömeikről, bánataikról a városlakókat. ponári városrész sem. Összesen tíz helyen újítanak fel vagy építenek járdaszakaszokat. Javítják a hidakat is, az erre szánt összeg 15 millió forint. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a munkálatok nyáron kezdődnek, és az utak esetében szeptember végére, a járdáknál pedig október végére be is fejeződnek. Május 15-én, pénteken öt órakor a Csertán Református Otthon előtt, 18-án, hétfőn hat órakor a Zaranyi lakótelepen az új játszótérnél, 19-én, kedden öt órakor a Mátyás király utcai buszfordulónál, 20-án, szerdán hat órakor a Kecelhegyi bérlakások előtt, 21-én, csütörtökön hat órakor pedig a Béke u. mintalakótelepen várja a kaposváriakat a polgármester. Tartozásért vízkorlátozás BOGÁRDI JÓZSEFNÉ 71 éves andocsi olvasónk kétség- beesetten panaszolta: korlátozta a vízfogyasztását a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV). Elmondta: áprilisban három hetet kórházban töltött, majd a cég az ingaüanán levő vízóránál szűkítőt helyezett el. Háromezer forint elmaradt tartozása volt, amit időközben rendezett. A DRV közel húszezer forintért állítaná vissza a szolgáltatást, de nincs annyi pénze, hogy kifizesse. Azt kérdezte: miért ilyen embertelen a szolgáltató? jankó Gábor, a DRV pr- vezetője azt válaszolta a panaszra: társaságuk valóban az ivóvíz korlátozására kényszerült. Áprilisra ugyanis több mint hétezer forint díjtartozást halmozott fel a fogyasztó. Tavaly augusztus óta már hat postai küldeményben hívta fel a szolgáltató a figyelmét, hogy hátraléka van. A múlt hónapban tértívevényes levélben is tájékoztatták, ha tartozását nem rendezi, korlátozni tervezik a vízfogyasztását. Erre végül május 4-én került sor.- a visszaállítás költségeinek megtérítésétől eltekinteni nem tudunk, társaságunk jogszerűen és nem embertelen módon járt el- mondta Jankó Gábor. SOMOGYBÁN MA Kaposfőn 10.30- 11.15-ig, Bárdudvarnokon 11.30-12.15-ig, Hencsén 12.30- 13.15-ig, Kadarkúton 14.30- 15.15-ig és 16.30-17.15- ig, Mikében 15.30-16.15-ig, Patosfa-Lad-Homokszentgyörgy- Szulok térségében 9-15-ig, Balatonkeresztúron 8-11-ig, az autópályán (123+750 km) 10- 12-ig mérik a sebességet. Ismét lehet igényelni ingyenebédet a nyárra Huszonegy utcai fórumra várják a kaposváriakat Lovagok lehetünk Kaposvár sportcsarnokánál OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 Nem mindennapi esemény színhelye lesz szombaton, május 16- án a Kaposvári Sportcsarnok. Ritkán adatik meg a lehetőség, hogy valakiből lovag legyen. Nem a páncélra, sisakra, kardra kell gondolni, elég, ha az ember elhatározza: őszintén, tiszta szívből, és mindenféle érdek nélkül szeretne segíteni. A Traianus Lovagrend számos cselekedettel bizonyította lovagiasságát, s most úgy gondolta: összehívják azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak. A rendezvény mottója: érezd jól magad, és segíts másokon. Szórakozásban és jó hangulatban nem lesz hiány, a színpadon neves fellépőket láthat a közönség, mint a Somogy Tánc- együttes és a Kaposvári Fúvószenekar. Bemutatkoznak a kaposvári iskolák is egy-egy rövid produkcióval. Lesz atlétikaverseny, futbalirangadó, gyermekprogramok, kiderül: ki süti a város legfinomabb tortáját. Kint lesznek a tűzoltók, a rendőrök, a honvédség, de lesz vakvezető kutyás- és ejtőernyős-bemutató is. Az intézmények standjain bárki tanácsokat kaphat munkaügyi, egészségügyi, szociális és fogyasztó- védelmi kérdésekben. A lényeg: a több mint harminc iskola, szociális és gyermekintézmény, egyesület közül bárki kiválaszthatja, kinek tesz jótékony, lova- gias felajánlást ezen a napon. KÖSZÖNET. A mai világban ritka eset történt a siófoki Kiliti ábécében vásároltam, amikor fizettem, ezer forinttal kevesebbet kaptam vissza, de csak otthon vettem észre. Amikor visszamentem, azt mondták, ha zárásnál „kiugrik” az ezer forint visszaadják. S így lett, visszakaptam az ezresemet Köszönöm az üzlet munkatársainak! Marcsi * Egy-két család kivételével köszönöm Felsőmocsoládon, az Állomás utcai emberek igazi segítségét Böbe REAGÁLÁS. Nem szeretnék Juli szomszédja lenni, mert aki ennyit perlekedik elvakultan SMS-ben, elgondolni is rossz, mit produkál élőben! Egy békeszerető * Putyi! Nem magyarázkodom, a pénteki üzenetét másként értelmeztem, így jóindulatból írtam, és írok Önről, és ha valaki nagyra becsüli, az én vagyok. Kérem, nehogy eltűnjön, és igenis üsse bele az orrát mindenbe, amit Ön másként lát! Juli JÁTÉKVEZETŐK. A játékvezetők azért hibáznak sokat, mert a sporttévéből tanulják a szakmát. Amíg a játékosok és a csapatok kárára döntenek, nem lesz tekintélyük! INGATLANADÓ. Nem tartom elfogadhatónak, ha valaki a minimálbérből annyi ingatlanadót fizet, mint aki 300 ezret keres. Hol él Bajnai? Adjuk el a fejünk fölül az ingatlant, ha nem tudjuk fizetni az ingatlanadót? M * Az ingatlanadó bevezetése, a nyugdíjasok megsarcolása szerintem arra lesz jó, hogy a mesés va- gyonokban dúskáló milliárdosok még nagyobb luxusban élhessenek. A szocik által támogatott Bajnai-fé- le húzásra sokan fognak emlékezni 2010-ben. Kazarecki * Nem új adót kell bevezetni, hanem minden állampolgárt elszámoltatni a vagyonával, mert ma a munkanélküli is nyaralótulajdonos, miközben nem is adózik. (Épp erről is szól az ingatlanadó. - A szerk.) * Kedves Szerkesztő Úr! Azt írta a múltkor, hogy rémhír az ingatlanadó! Úgy tűnik, nem az, ha Bajnai Gordon azt ajánlja, ha nem tudunk fizetni, menjünk kisebbe. (Miután évtizedes szándék az ingatlanadó bevezetése, ilyet nem írhattam. Viszont emlékeztettem arra az ígéretre, hogy a bevezetésével egyidejűleg több helyi adót eltörölnek. Hogy így történik-e, majd kiderül. - A szerk.) POLITIKA. Mágus! Régen aki nem volt párttag, a képzettségével nem sokat keresett. * Mágus! Ahol én dolgoztam, magasabb képzettségünk volt, mint a párttitkárnak, de ő tízszer annyit keresett, meg a neje, meg a fia. Ők sem voltak képzettek, de mindig volt jó állásuk. Juli * Laci bácsi! Hogy telnek Gyurcsány-men- tes napjaid? Mintha csendesebb lennél, mióta a szoci elvtársaid letaszították trónjáról az őszödi igazmondót. MMR * Gratulálok Pécsnek a bátor kiállásért! Úgy látszik, nagyon sokan nemet mondtak az agymosó hazudozásra. Simon * Laci bácsi! Honnan tudják a Békésből importált korosabb hölgyek, hogy a pécsieknek ki a jó polgármester? Csak nem tőled? b MEGÉLHETÉS. Olvasgatom, mennyi jövedelemből élnek emberek, családok. 40 éves rokkantnyugdíjas vagyok, már kilenc éve. 14 évi munka- viszony után 19 ezer forint lett a nyugdíjam, most 45 ezer. Ötéves fiamat nevelem egyedül. A havi gyógyszerköltség 10 ezer forint körüli, mert elvették a támogatást a gyomorbetegségre szedett gyógyszerekről. Együnk, fizessük a rezsit, receptet váltsunk ki, vagy ruhát, cipőt vegyek a gyereknek? Könyvet, játékot rég kapott már. Egy anya ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT