Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-15 / 113. szám
3 SOMOGYI HlRLAP - 2009. MÁJUS 15., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP A horvátok fél áron építkeznek barcs-berzence A települések féltik az útjaikat, számon kérik a döntéshozókat ' (Folytatás az 1. oldalról) Szintén 22 hónap alatt épül meg az A13-as sztráda, amely Barcstól vezet majd a zágrábi autópályáig, s Vrbovecnél kapcsolódik rá. Ennek teljes nettó költsége 729 millió kuna, azaz 28 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy a Berzen- cétől induló vonalon félmilliárd nettó forintért épül egy kilométernyi autópálya, a Barcstól kez- dó'dőnél pedig még kevesebbre - 0,3 milliárd forintra - jön ki egy kilométernyi minőségi útburkolat előállítása. Csak ösz- szehasonb'tásképpen: az M7-es utolsó szakaszának megépülésekor mindenki boldog volt, hogy 1,5 milliárd forintból sikerült kihozni egy kilométer hazai autópályát.- Mielőtt bárki elhamarkodottan kimondaná, hogy a mi autópálya-építőink ennyire hülyék vagy csibészek, előbb meg kell vizsgálni a pontos műsza-ki tartalmakat - hangsúlyozta Szabó Tibor, a közútkezelő kht. megyei vezetője. Őt kértük arra: segítsen megtalálni a mellbevágó különbség magyarázatát.- Tény, hogy évek óta azt látjuk: lényegesen olcsóbban építik az autópályákat odaát, mint nálunk - mondta. - Ennek számtalan oka lehet: mások a vállalkozási szokások - talán (—wf I OH; Kényelmes és gyors. Azt még nem tudni, miért olcsóbbak a horvátok, mint mi Egyeztetésre várnak egyik szeme sír, a másik nevet a berzenceieknek, ha a most épülő horvát autópályára gondolnak. Kovács Zoltán polgármester elmondta: a csurgói kistérségi társulás a közelmúltban értesült arról, hogy a Berzence-Iharosbe- rény közötti útjavítása nem valósulhat meg, a dél-dunántúli regionális tanács operatív programjában nincs erre pénz. Pedig ha csak egy gyors- forgalmi út is épülhetne, lehetőséget kapna a térség a gazdaságifejlődésre, főként hogy itt az autópálya. a msiénsé&társulása legutóbbi ülésén úgy határozott: a megyei, regionális és országos döntéshozó fórumoktól kéri: az A 12-es horvát autópályaépítés miatt megváltozott helyzet kapcsán gondolják újra a megyei, regionális és országos fejlesztési prioritásokat, lehetőleg minél gyorsabban. SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP) országgyűlési képviselő azt mondta: a problémát kormányzati szinten is kezelni kell. Szükség volna horvát-ma- gyar kormányközi egyeztetésre, a magyar fél inaktivitását aktivitássá kell fejleszteni. VARGA ANDREA nincs az a fővállalkozó-alvállalkozó rendszer, mint itt -, s az sem kizárt, hogy olcsóbban juthatnak alapanyaghoz... Lényeges kérdés, hogy a kőbányák milyen áron szállítják a követ, hiszen ennek az ára határozza meg leginkább a költségeket. Odaát korábban a honvédség is bedolgozott az útépítésekbe, ami tovább csökkentette a végösszeget. A terepviszonyok is befolyásolhatják az árak alakulását, de itt semmiképp nem magyarázza a hatalmas különbséget: a határ túloldalán egy darabig valóban sík a vidék, de később változatos domborzaton kell építkezniük a horvátoknak. A szakember kérdésünkre azt is elmondta: nem tartja kizártnak azt sem, hogy keskenyebb sávokat építenek a horvátok. Nálunk a 8-as út lehet erre példa, amely kétszer két nyomsávos ugyan, de mégsem autópálya.- A felsorolt tételek módosíthatják az autópálya-költségvetést. A harmadár eléréséhez persze ennél több kell - ismerte el a szakember. - Annak megértéséhez azonban, hogy mitől tud a horvát autópálya ennyivel olcsóbb lenni a magyar kistestvéreinél, elengedhetetlen a horvát tervek és a költségvetések alapos tanulmányozása. ■ Nagy László Bújtatott eladásra gyanakszanak a Balatonnál víziközművek Az önkormányzatok követelnék a vagyont, a parlamenti bizottság leszavazta (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanitt Szabó Imre környezet- védelmi miniszter azt állította, hogy a kormány nem adja az ország vízvagyonát, azt azonban nem zárta ki, hogy külföldi tőkét vonjanak be a vízhasznosításba. A víziközmű-társaságok privatizációját az önkormányzatok máshogy képzelik. Az esztergomiak már két éve síkra szálltak emellett, hogy regionális vízszolgáltatók vagyonának lakosság- szám-arányosan az ellátási területükön működő önkormányzatok tulajdonába kellene kerülnie. A ‘90-es években a hazai önkormányzatok háromnegyede megkapta a vízművek vagyonát, a többiek azonban kimaradtak. A Balaton-parti települések is csupán 1,7 százalékos tulajdoni résszel bírnak a DRV Zrt.-ben. A Komárom-Esztergom megyei települések törekvéséhez a balatoniak és több somogyi település is csatlakozott, egyelőre azonban nincs esélyük arra, hogy megkapják a víziközmű-vagyont. Márciusban a parlament gaz da- sági bizottsága leszavazta a javaslatot. Pedig ahogy Balázs Árpád siófoki polgármester mondja: a vízszolgáltatás elvileg önkormányzati feladat, kivéve a regionális vízműtársaságok szolgáltatási területén. - Jelenleg úgy van feladatunk, hogy nincs közünk hozzá - jegyezte meg Balázs Árpád, aki szerint a DRV Zrt. vagyonát az érintett önkormányzatok közös tulajdonába kell adni, hogy felelősségteljesen végezhessék feladatukat. Jelenleg a polgármester szerint úgy áll a helyzet, hogy a panaszaikat sem tudják érvényesíteni, és érdemben az árképzésbe sem szólhatnak bele. Azt a DRV vezére sem vitatja, hogy logikus lenne az önkorTőzsdére készül a cég Bár a cég tőzsdei bevezetése nincs napirenden, a DRV Zrt. menedzsmentje kitart az álláspontja mellett: a cég érett a tőzsdei jegyzésre. Ez a lépés Reményi Zoltán szerint többszörösen is pozitív hatással bírna, hiszen nemcsak a szélesebb nyilvánosság gyakorolhatna ellenőrzést a társaság felett, hanem lehetőségük nyílna tőkét gyűjteni a nyilvános piacról, illetve tőkebevonást is végrehajthatnának. mányzatok tulajdonhoz juttatása. Kérdés, hogy mekkora részvényhányadot kapnának meg a települések. Akad olyan álláspont, hogy huszonöt százaknál kevesebb részvényhányaddal nem sokra mennének a helyhatóságok, hiszen az vajmi kevés beleszólást engedne a cégügyekbe. A többségi tulajdon megszerzésére azonban Reményi Zoltán jelenleg csekély esélyt lát, ugyanakkor azt is megjegyezte: a cégnek biztosan nem tenne rosszat, ha az önkormányzatok részesedést kapnának a vállalatban. ■ Kolumbán Tünde JEGYZET Tanácsok horvátoknak HÜLYÉK EZEK A HORVÁTOK! Nem elég, hogy autópályákat építenek ezerrel, amikor dühöng a gazdasági válság, de ráadásul harmad- és negyedáron, mint más rendes népeknél szokás. Joggal háboroghat a lelkünk: hogyan tud ilyen feltételek mellett nagyot kaszálni szegény horvát építési vállalkozó? bezzeg mifelénk a fővállalkozó gigacégnek egy betonvasat sem kell keresztbe tennie, mégis garantált a haszna. Jut a koncból az alvállalkozóknak is, s még az is megtalálja a számítását, aki a sor végén áll. Igaz, hogy már csak bagóért kapja a munkát, de legalább kilophatja az építőanyagot. Somogyi polgármesterek a megmondhatói: amikor a közelükben út épül, automatikusan megjelennek náluk kedves idegenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. lássuk BE: akkor dübörög a gazdaság, ha mindenki megtalálja a számítását! A BUTA MORVÁTOKNAK van mit tanulniuk tőlünk. Ott csak építeni tudnak, nálunk azonban keresni is. Hogy mindeközben nagy pénzekért látszatutak épülnek a határ innenső oldalán? Istenem, ezt az ember észre sem veszi ebben a nagy dübörgésben. EGYEDÜL AZ AGGASZT, hogy amint elkészülnek a megyénkig vezető horvát sztrádaszakaszok, a zágrábi reptérről - betartva a közlekedési szabályokat - egy óra alatt elérhető lesz Dél-Somogy. Ugyanez ma Ferihegyről fél napba telik. Nincs messze tehát az az idő, amikor Somogy déli felének gazdasága szorosabban kötődik majd Horvátországhoz, mint Magyarországhoz. KEZDEK AGGÓDNI értünk! Deseda-parti idill összeszorított fogakkal, lábakkal félsiker A közbiztonság már jó, illemhelyek és használatuk tekintetében még bőven akadnak hiányosságok (Folytatás az 1. oldalról) Nem azért járnak az éppen szorult helyzetbe került vendégek a bozótosba, vagy a jobb sorsra érdemes öltözőkabinokba, mert nincs wc a strand területén. Több is van. A büfék melletti kőépü- letben és a vendéglátóegységektől szász méterre lévő konténerben. Előbbinek Gál László, a városgondnokság munkatársa szerint május elseje és szeptember 30. között délelőtt tíztől négyig kell nyitva lennie. Az ezenkívü- li időszakban a konténerillem- helyet lehet használni, a büféből kell elkérni a kulcsot. Papíron tehát minden rendben van. És mégsincs. Csütörtökön fél egykor például híre-hamva %em volt a büfék melletti wc-t üzemeltető közmunkásnak, nem lehetett bejutni a illemhelyre. Mondhatná az ember, azt a száz méter sétát ki lehet bírni a távolabbihoz. Világosban valóban. Sötétben, mert közvüágítás régóta nincs a Desedának ezen részén sem, a gyökerektől felpúposodott járdán már kevésbé. Főleg kisgyerekkel, babakocsival, mozgáskorlátozottként. Sokan ezért a bozótost választják. Bálint György, az ÁNTSZ Kaposvári Kistérségi Intézet tiszti főorvosa azt mondja: az emberek fejében is rendet kellene tenni. Ám többnapos utánajárásunknak köszönhetően mostanra abEgyre többen érzik magukénak a Desedát, s talán tesznek is érte SZEM a toponáriakért A természetet és a környezet értékeit veszélyeztető jogsértések megelőzését, a Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) továbbfejlesztését célzó önkormányzati projekt záró konferenciáját tartották csütörtökön a kaposvári városházán. A 2,3 milliós projekt keretében növelni kívánták a Deseda-tó környékének, az épített és természeti környezet biztonságát. Kezdete, november óta nem nem vált ismertté bűncselekmény a Desedán. bán valamennyi érintett egyetértett: célszerű volna inkább az igényekhez igazodni. Bálint György szerint az ÁNTSZ közegészségügyi szempontból érintett a dologban.- A csütörtöki, strandnyitás előtti szemlén valóban találtunk szennyeződéseket az öltözőknél, - mondta -, ezt jegyzőkönyveztük, s az üzemeltető intézkedik. Részünkről egyébként nem volna akadálya, hogy a wc-k nyitvatartási idején túl a büfések üzemeltessék az illemhelyeket Ugyanezt mondta Gál László is azzal a kiegészítéssel, hogy a büféseknek vállalniuk kellene, hogy rendben tartják a wc-ket, mert a korábbi években volt ezzel gond.- Természetesen vállalnánk, hogy havi váltásban felelősek volnánk a wc-kért - mondta Borza Vincéné, az egyik büfé tulajdonosüzemeltetője. - A szezonban az is probléma, hogy azok a strandolok sem tudnak hova menni ü- lemhelyre, akik nem látogatják a büféket, ám este is a parton pihennek. Gyakran jönnek ide gyerekcsoportok, akiknek nem elég a távolabbi konténer-wc. Úgy fest tehát, valamennyi érintett hajlandóságot mutat a probléma megoldására. Már csak azt kell figyelemmel kísérni, belátható időn belül valóban nem csak összeszorított fogakkal le- het-e majd sétálni a tóparton. ■ Márkus Kata