Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-12 / 110. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 12., KEDD 3 HÍRSÁV Szerdán nyílt nap lesz az APEH-nál NYÍLT NAPOT SZERVEZ az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága a Béke utcai kirendeltségen május 13-án, szerdán délután egy és három óra között. A nyílt napon téma lesz többek közt a személyi jövedelemadó-bevallás kitöltése és soron kívüli leadása, az automatikus részletfizetési lehetőség, (mk) Lufikés sárkányok Balatonföldváron lufikat és kék-sárga sárkányokat eresztettek a levegőbe a hétvégén Bala- tonfóldváron az iskola diákjai. A fiatalok az Európai Unió napja alkalmából a lufikra üzeneteket ragasztottak, így engedték fel azokat a levegőbe, (kt) Generációk randevúja Koppányban generációk együtt, vagy külön!? címmel szervezett esti beszélgetést Török- koppányban a Somogyért Egyesület. Az eseményen koppányi és környékbeli lakók mintegy százan vettek részt. (kJ) Rendhagyó találkozó Kaposújlakon harminc Év után találkoztak a repülőtér egykori dolgozói. Együtt nosztalgiázott 130 ember, hajdani püóták, karbantartók, kárpitosok és a repülőtér egyéb kiszolgáló személyzetének tagjai Császár Károly özvegyének köszöntője után. Újra együtt a régi csapat. Évtizedek múltán találkoztak Ötszáz gazda hiányzik a rendszerből Csaknem 500 gazdálkodó nem adta még be a területalapú támogatási kérelmét, noha a határidő pénteken lejár.- Lehet, hogy egyesek még töprengenek az ügyintézéssel kapcsolatban - mondta hétfőn Baranyai Sándor, a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei vezetője. - A szűkös határidőre tekintettel azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy a lehető leghamarabb vegyék igénybe a tanácsadók segítségét. Ők segítenek az adminisztrációs feladatokban. A területalapú támogatás révén 13 milliárd forint juthat Somogyba. ■ Harsányi Miklós MEGYEI KÖRKÉP Lányanyák az iskolapadból a-ha Szeptembertől szexuális felvilágosítás az iskolákban Varga Andrea Megdöbbentő adatok sarkallták arra a Szülészeti-nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaságot, hogy szeptembertől az A-HA! országos szexuális és mentálhigiénés felvilágosító program keretében felvilágosító órákat tartsanak az iskolákban. Egy felmérésből kiderült: az első szexuális együttlétnél - ami 14 és 16 éves kor közé esik* - a fiatalok kilencven százaléka semmilyen formában nem védekezik. Nem csoda, ha a 13-18 éves lányok körében nő az abortuszok száma. Ugyanakkor - mint azt a Durex NetWork felmérése megállapította - a magyar fiatalok 97 százaléka elégedetlen a jelenlegi szexuális felvilágosítással. Várnái Andrea; a nagyatádi családvédelmi szolgálat munkatársa a Nagyatád-Csurgó kistérségi abortuszhelyzetről azt mondta: a 19 éves kor alattiaknál emelkedő, ám nem drasztikusan növekvő tendenciát látnak. Évente átlagosan egy 15 év alatti jelentkezik terhességmegszakításra. A 15-19 év közöttiek száma 2005-ben 41, két évvel később 64, de 2008-ban „csak” 59 volt. Közülük nagyon kevesen gondolták meg magukat: míg 2005-ben az évi 42-ből 11, addig tavaly 60-ból három magzatot tartottak meg. S hógy miért gondolják meg mégis magukat a lányok? Az okról nem kell ugyan nyilatkozniuk, de valószínűleg az előrehaladottabb terhességi hét, vagy a műtéti beavatkozástól való félelem a visszatartó erő, illetve aggódnak, hátha nem lehet többé gyerekük. De az ébredező anyai ösztönök, a nem tudom megtenni-szituáció is előfordulhat.- Nagyon fontosnak tartom az anya-gyermek kapcsolat milyenségét - mondta Váradi Andrea. Sokféle tévhit szedhető össze „szájhagyomány” útján, ezért fontos a személyes megbeszélés. Azt tapasztalom, Szeptembertől az iskolában is sokat kérdezhetnek, hogy okosan szerethessék egymást a fiatalok hogy többnyire nem az ismerethiánnyal van a probléma, hanem azzal, hogy amit tudnak, nem alkalmazzák, vagy nem jól alkalmazzák. A szakember szerint nem jellemző, hogy szociálisan hátrányos helyzetű kiskorú kerül ilyen helyzetbe, sokkal inkább a korán elkezdett, védekezés nélA Balaton-parton is tanácsokat ad az A-HA! porkoláb üuosnétól, a Csurgó kistérségi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat vezetőjétől tudjuk: a kistérségi számokat látva már elindítottak egy programot az érintettek számára. szeptembertől pedig startol az A-HA!: a fiatalok például rajzfilmből ismerhetik meg a szexuális védekezés módszereit, de lesznek újszerű kiadványok - a szülőknek is -, megújult honlap és multimédiás DVD. Nemcsak az iskolában, hanem minden nagyszabású rendezvényen - nyáron a balatoni standokon is - jelen lesz az A-HA! tanácsadó- és gyorssegély-szolgálat TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK SOMOGYBÁN 2003 - 2007 KÖZÖTT s Kérelmezők 15 év alatti 15-19 20-29 30-39 40 év |_______összes száma kérelmező éves ____éves_____éves_____feletti Ü 2 003. 1840 9 216 903 604___ 108 ~ | 2004. 1870 5_______ 193 886 671 115 | 2005. 1728_______10___ 212_ 774 638 94 I 2006. 1655 11_ 186 _ 723_ 639 96 § 2007. 1858 12 198 641 570 100 küli szex, vagy a helytelenül használt fogamzásgátló eszköz a ludas. A hátrányos helyzet viszont táptalaja lehet a problémának, hiszen a védekezés pénzbe kerül. Előfordul, hogy a szülő sugalmazza az abortuszt, hogy lánya folytathassa a tanulmányait, vagy mert szégyelli, ami történt. Amúgy ha művi megszakítás lesz a történet vége, nem kell, hogy kiderüljön az iskola számára. Horváth Zsolt, az iharos- berényi iskola igazgatója elmondta: korábban évi 1-2-3 diákjuk kérte, hogy lehessen magántanuló, mert gyereket vár. Mostanában nem volt ilyen esetük. - Ha kiderült a terhesség, a szülő azonnal kivette a lányt az iskolából, magántanulónak íratta - magyarázta az igazgató. Más kérdés, hogy mi lett ezekkel a fiatal anyákkal, akik általában nem fejezték be tanulmányaikat. Riadót fújtak a szakemberek, ami nem csoda: óránként hat terhességmegszakítás történik Magyar- országon, és egyre több a kiskorú anya. JEGYZET VARGA ANDREA A majmok hallgatnak átejt a televízió: azt gondoljuk, hogy gyerekünk onnan mindent megtud. Mert lát szerelmes filmet, vagy éppen erotikusát, meg tampon- és óvszerreklámot, vagy AIDS-ellenes kampányt. Azt hisszük, hogy ezután már nem kell beszélgetni vele, hiszen kicsi korától adagolt az információ. MELLBEVÁGÓ HAZAI TÉNYEK: a fiatalok kilencven százaléka az első szexuális együtt- létkor nem védekezik, s csak minden második ismer az AIDS-en kívül más, nemi úton terjedő betegséget. S szinte mind azt mondták: igényelnék a tájékoztatást érzelmekről, kapcsolatról, nemi szerepről. A BAJ, hogy e témában a felnőttek sem felnőttek; először bennünket kellene trenírozni. Úgy van ez, mint a kígyóval: ha mi, „nagyok" nem oltanánk be a gyerekbe az idegenkedést, nem is tartana tőle. Ha mi nem sugallnánk, hogy a nemiség tabu, nem is lenne az. miért rejtegeti az anyuka az intimbetétet, miért jön zavarba az apuka, ha fia óvszert talál a fiókban? Miért pirulunk, ha a gólya hozza témát tisztázná csemeténk? Később már nem kérdez, máshol keresi a választ. A szomorú az, hogy a felnőttek nemiségről alkotott képe és szexuális kultúrája is csapnivaló. így termeljük ki generációról generációra ugyanazt a problémát. EGY PEDAGÓGUSTÓL TUDOM: zűrös iskolájukban csak azért kevesebb a terhes lány, mert sok már tizenévesen prostituálttá lesz, és futtatója ellátja fogamzás- gátló tablettával. Magyarországon óránként hat abortuszt végeznek, miközben a társadalom többsége olyan, mint a három majom, aki nem lát, nem hall, nem beszél. Mert abból baj nem lehet... Elszállt az utolsó remény gyászol a család Mester Havaskát holtan találták meg Glattfelder: védeni kell a közös agrárpolitikát (Folytatás az 1. oldalról) Ami a tragédiát még fájóbbá teszi: a lány halála körül nagyon sok a gyanús körülmény. A szakértő szerint a holttest nem lehetett három hónapja a vízben. Lecsupaszítva találták meg, a ruhája sehol sincs. Csak a tárcáját találták meg, hetekkel ezelőtt. Azon a környéken, ahol a holttestet megtalálták, biztosan nem járhatott. Busszal közlekedett, nemigen gyalogolt. A Kötél egyesület többször is végignézte a folyómedret és környékét, gyalogosan, búvárokkal, szonárral. Lovasok is keresték. A család szerint a lány biztosan nem lett öngyilkos. Bár beteg volt, depresszióval küzdött, és az is igaz, hogy korábban volt egy sikertelen vizsgája, de amikor utoljára látták, vidám volt és nevetett. Havaskáért az utolsó pillanatig az egész város szurkolt. Megalakult a Havaska Baráti Kör, amelyet a budapesti Bánréti Miklós hívott életre. Azt mondta: személyesen nem ismerte a lányt, de amikor az interneten olvasott róla, és lassan kibontakozott előtte Havaska életének története, mindenképpen segíteni akart. Megérintette a lány tragikus sorsa, hogy rengeteg küzdelem árán sem tudott olyan életet élni, amüyet szeretett volna, és méltánytalanul sokan bántották. Beszélt barátokkal, csoporttársakkal, a családdal. Tartották a kapcsolatot, kicserélték az információikat, hisz még a legapróbb részletnek is jelentősége lehetett. És tartották egymásban a lelket, az utolsó pillanatig: kiplaká- tolták a várost, nyomravezetői díjat ajánlottak fel, 24 órás telefonügyeletet tartottak. Hitték, hogy nem hiába. A remény véget ért, de a történet nem. Az akkor ér véget, ha kiderül: miért kellett meghalnia a fiatal lánynak. ■ Jakab E. Aktuális mezőgazdasági kérdésekről tartott gazdafórumot és tájékoztatót hétfőn este Szennában Glattfelder Béla, a Fidesz Európai Parlamenti képviselője. A kampányrendezvényen a képviselő úgy fogalmazott: a következő öt év legfontosabb kérdése az Európai Parlamentben az lesz, vajon folytatódnak-e az agrárreformok, a közös agrárpolitika felszámolása, vagy meg tudjuk védeni azt. A közös agrárpolitikán keresztül kapunk ugyanis olyan sok támogatást az uniótól, ami nettó haszonélvezővé tesz bennünket. Ha felszámolják a közös agrárpolitikát, akkor nem csak a magyar mezőgazdaság, de az egész magyar költségvetés rosszul jár. Az Európába, így Magyarországra beáramló süány minőségű, más országokból beáramló termékekkel kapcsolatosan Glattfelder Béla azt mondta: semmilyen új, a gazdák számára többletköltséget jelentő szigorító intézkedést nem szabad elfogadni Európában sem az élelmiszerbiztonság, sem pedig az állatjóléti kérdések területén addig, amíg mindezt nem alkalmazzuk az importtermékekre is. Ám a legfontosabb dolog az volna szerinte, hogy a magyar fogyasztók tudatosabban vásároljanak. Nézzék meg, milyen terméket vesznek! Sok esetben a magyar termék nem csupán jobb minőségű, de olcsóbb is. ■ Márkus K. ■ Családtagok és idegenek is keresték, de mindhiába