Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 18. szám
2009. MÁJUS 10., VASÁRNAP 7 INTERJÚ egri János 38 év után ismét Zürichből közvetített hoki-vb-t a 73 évesen is aktívan jégkorongozó volt játékmester. Képernyőre nem vágyik, de jólesett volna, ha a kvízműsorok a tanácsát kérik. AKI GONDOLKODIK. KORSZERŰTLEN / „Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy 5-től 6-ig magasztos gondolatokat hirdetek, aztán pedig jön Fekete Pákó” A magyar jégkorongválo- gatott A csoportos küzdelmei egy rég nem látott sportriportert is visszacsábítottak a képernyőre és a mikrofon elé. A kihagyás ellenére senkinek sem kellett bemutatni Egri Jánost, a volt tévés játékmestert, az egykori válogatott jéghokist. Fábos Erika- A jégkorong-világbajnokság kapcsán ismét feltűnt a képernyőn. Csak a hoki miatt, vagy inkább nosztalgiából?- Ez is, az is, de inkább a magyar válogatott miatt. Csodálatos teljesítmény, amit ez a csapat elért azzal, hogy ott lehetett a világ legjobbjai között. Az „agitáci- óban” magam is részt vettem, és nagyon örülök, hogy a csapat hazai pályán érezhette magát, any- nyi szurkoló volt. Ennek kapcsán keresett meg a rádió, lenne- e kedvem kommentálni. Hát persze, hogy volt. Ha valakinek akkora tapasztalata van játékosként egy sportágban, mint nekem a hokiban, óhatatlan, hogy mást is meglát a pályán, mint az, aki ért ugyan a sporthoz, de sosem csinálta. Én a mai napig lejárok hetente kétszer játszani az öregfiúk-válogatottba, amelynek a kapitánya vagyok.- Szóval ez tartja ennyire fiatalon. Jó, kicsit több a ránc, de ezenkívül semmi nem árulkodik arról, hogy 73 éves.- Pedig annyi. Most például a vb sajtópáholyában én voltam az egyetlen, aki a legutóbbi zürichi jégkorong-világbajnokságon is ott volt. Annak ugyanis éppen 38 éve. Amúgy a rendszeres sport biztosan közrejátszik, meg a szerencsés genetikai adottság is. Mostanában egyébként ezt sokan kérdezgetik tőlem, úgyhogy el is gondolkodtam rajta. Talán az lehet a titok nyitja, hogy elég higgadtan és derűsen éltem az életem. Vannak, akik katasztrófaként élik meg az egyszerű s mindennapi konfliktusokat, t problémákat, aztán két nap múl- í va persze már rájönnek, hogy 1 semmiség volt az egész. De azért § ennél tudatosabban is tettem az § egészségemért. Például sosem dohányoztam.- Akkor szenvedélynek csak a játék maradt?- A játékot tényleg mindig szenvedéllyel csináltam, és csinálom a mai napig. Nekem a játék az egész életem során fontos volt. Legalább annyira, mint a család. Most egy jó ideje éppen sudokuláz van nálunk. Ha nem egymás ellen versenyzőnk, akkor is megoldok egyet-kettőt. A másik nagy szenvedély pedig a jégkorong. Több mint húsz éve játszom együtt a csapattal, és mondhatom, hogy ez egy igazi baráti közösség. Csupa nagybetűvel. Együtt járunk szórakozni, síelni, és mindannyian sokat teszünk a másikért, már két évtizede. Ez nagyon nagy dolog.- A jégkorongból hogyan lett ekkora szerelem?- Gyermekkoromban közel laktunk a műjégpályához, már négyévesen tudtam korizni. A sportot egyébként is nagyon szerettem, így amikor egyszer megkérdezték, megyek-e hokizni, mentem. Szerencsém volt. Amennyire szerettem a sportot, akár kiköthettem volna máshol is. Százezerből benne lenni a legjobb tíz-húszban sokkal nehezebb, mint ezerből. Hiszen mindig sokkal kevesebben jég- korongoztak, mint amennyien például fociztak.- A jégkorongról a legtöbb embernek a nyers erő jut az eszébe, Önről meg talán még mindig a szellemi vetélkedők.- Ez csak rossz beskatulyázás, a jégkorong elsősorban nem a fizikai erőről szól. Sok ügyesség és intelligencia kell hozzá.- A televíziós játékok hogyan jöttek az életébe?- A sportpályafutás után valahogyan kézenfekvő volt, hogy sportriporterként kezdtem a televízióban. Többen szellemesnek ítélték a közvetítéseimet, ezért amikor indult egy vetélkedő rovat, felkértek a vezetésére. Az volt a feladatom, hogy vetélkedőket készítsek a Magyar Televízió számára. Szerencsére Szabó Magda volt a magyartanárom, aki egy életre meghatározta a viszonyomat az anyanyelvűnkhöz. Az Egy szó mint száz vagy a Játék a betűkkel igen sokat tett a nyelvünk ápolásáért.- Ezek teljesen új játékok voltak, vagy olyanok, amelyek mentek már valahol a világon?- Ó, olyan akkoriban nem volt. Csapatmunkában kitaláltuk, milyen legyen, mi legyen a kérdés, a speciális területekre felkértünk szakembereket. Ezek teljesen eredeti ötletek voltak. Olyannyira, hogy keresztrejtvényt például a világ egyetlen országában sem kíséreltek meg televízióra adaptálni. Ha ezeket nem a hetvenes, hanem a nyolcvanas években indítjuk el, akkor világ- szabadalom is lehetett volna belőle, és most dúsgazdagon valamelyik trópusi szigeten lóbál- hatnám a lábam.- Bánja, hogy nem?- Erre elmesélek inkább egy történetet. A Játék a betűkkel tényleg nagyon népszerű volt. 1973-ban megkeresett egy élelmes vállalkozó, hogy csináljunk ebből közösen társasjátékot. Mondtam neki, csak nem gondolja, hogy én ilyennel foglalkozom? Hát engem megbecsül a Magyar Televízió, a tévé főmunkatársa vagyok, nincs nekem szükségem ilyesmire. Mondta, jó, akkor majd megcsinálja egyedül. Legalább két rózsadombi villát épített belőle.- Amikor 25 év után otthagyta a Magyar Televíziót, az a saját döntése volt?- Azért besegített a döntésbe a tévé is. Hatvanéves lettem, és nyugdíjaztak. Lejárt a szavatosságom.- Kereskedelmi tévék nem is keresték?- De, több is, ám nem szerettem volna ezen a színvonalon feltűnni a képernyőn. Megnéztem több játékos műsort, és kérdezgettem magamtól, hogy na, ezt elvállalnám-e? Mindig az volt a válasz, hogy nem. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy mondjuk 5-től 6-ig magasztos gondolatokat hirdetek, információt, tudást közvetítek, tíz perc múlva pedig jön utánam Fekete Pákó. Akkor már nem mondhatom, hogy én nem abban a tévében dolgozom. Végiggondoltam, és úgy döntöttem, eljött az idő, hogy búcsút intsek a képernyőnek.- De, gondolom, nem a nyugalmas nyugdíjas évekre vágyott.- Egyáltalán nem. Attól még, hogy nem látszottam nap mint nap a tévében, aktív maradtam. Létrehoztam egy céget, amelyik a mai napig saját társasjátékok megalkotásával és kiadásával foglalkozik. Ennek kapcsán pedig tagja vagyok több nagy nemzetközi játékszervezetnek is, amelyek például a gyerekek etikus képességfejlesztése felett őrködnek.- Ha valamelyik csatorna azzal keresné meg, hogy csináljon bármit, amihez kedve van, lenne ötlete?- Ötletem több is lenne, csak attól tartok, azok már rendkívül korszerűtlenek lennének. Azért, mert a gondolkodó ember ma már nem korszerű. Az emberek türelmetlenebbek, és annyira elvadult már szinte minden. Gondolja csak meg, valamikor elég volt a feszültséghez, ha egy Hitchcock-filmben szép lassan kinyílt egy nyikorgó ajtó. Ma már máshol van az ingerküszöb. Egy rendes akciófilmben ma besétál Rambo, és percenként van négyszáz halott. Szóval ez már nem az én világom.- Rosszulesik?- Ez nem. A képernyőre már igazán nem vágyom. Az viszont nagy fájdalom volt az elmúlt tíz évben, hogy amikor a televíziós társaságok elkezdtek játéklicen- ceket vásárolni, nem kérdeztek meg. El tudtam volna képzelni, hogy ha valaki 25 éven keresztül csinálja ezt a mesterséget, mondjuk úgy: közmegelégedésre, akkor azt mondják neki, hogy na, itt ez a három ötlet, szerinted melyiknek lenne sikere?- Mi kell ahhoz, hogy egy játék sikeres legyen?- Én azért még hiszek a gondolkodó emberben és az értékekben. Nyilván fontos a műsorvezető személye, fontosak a kérdések, a dramaturgia, de a legfontosabbak a játékosok. Az én műsoraimban rengeteg izgalmas, okos ember tűnt föl. Ma már csak elvétve látok hasonlót. Ordít róluk, hogy nem élő adások. Felvesznek egyszerre hatot- nyolcat, fáradt a közönség, a műsorvezető, minden adásnak ugyanaz a menete, ugyanott tapsolnak, ugyanott nevetnek, az egész egy kolbászgyárrá züllött.- Mégis hatalmas a népszerűségük.- De ha az emberek nem látnák két napig, jó lenne nekik helyette más is. Az életmódszerű tévénézés nagy rabság, a legtöbb mai televíziós játéknak ez az egyetlen szerencséje. Ezekben a játékokban már nincs semmi tiszteletre méltó teljesítmény, ezért is szeretek inkább sportot, ha lehet, jéghokit kommentálni. Névjegy BUDAPEST, 1936. NOVEMBER 10. magyar jégkorongozó, televíziós személyiség. 1955 ÉS 1964 között OZ OB I.-ben jégkorongozott. Háromszoros magyar bajnok, többszörös válogatott volt. 1968-ban villamosmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ugyanattól az évtől a franciaországi Grenoble-ban játszott. Ekkor kezdett el bedolgozni a Magyar Televíziónak. A jégkorong-világbajnokságokat, valamint az 1972-es müncheni olimpia ökölvívó-mérkőzéseit ő kommentálta. 1972-től 25 éven át vetélkedőket vezetett az MTV-nél, köztük a Lehet egy kérdéssel több?, a játék a betűkkel, a Keresztkérdés, a Kérdezz, felelek, valamint az Elmebajnokság című műsorokat. az 1990-es évek közepén visszavonult, de sportcsatornákon még kommentál jégkorong-mérkőzéseket. nős, két gyermeke és két unokája van.
