Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-06 / 81. szám
Blair: mindennek ára van Rendőrkézen a camorrafőnök csendőrök vasárnapra virS dóra Rómában elfogták useppe Sarnót, a camor- ra, a nápolyi maffia egyik leginkább keresett főnökét. Guiseppe Sarnót búvóhelyén, a Tevere folyó partján elterülő Trastevere negyed egyik házában fogták el. Tibet ismét nyitva a turisták előtt A hét vége óta ismét „nyitva” áll a külföldi látogatók előtt Tibet, amelyet Kína februárban és márciusban a tibeti felkelés 50. évfordulója nliatt zárt le a turisták elől. A beutazási tilalom a határ menti tartományokat érintette, a kínai média a külföldiek védelmével indokolta az intézkedést. Tony Blair előadásai fontmilliókat érnek a világ legdrágább szónoka Tony Blair volt brit kormányfő. Egyik legutóbbi előadásáért percenként kétmillió forintnak megfelelő összeget kasszírozott. A The Sunday Times vasárnapi brit lap szerint a tisztségéből két éve menesztett Blair azóta elmondott beszédeivel már több mint 15 millió fontot (ötmilliárd forintot) keresett. Blair a világ egyik legnagyobb befektetési csoportja, a JPMorgan Chase tanácsadójaként évi kétmillió fontot keres. Az atomfegyverek leszerelését helyezte kilátásba első európai nyilvános beszédében Prágában az amerikai elnök. Éber Sándor „Még az idén nekifogunk Oroszországgal, hogy csökkentsük az atomfegyverek számát, később a többi állammal is együttműködünk ebben” - jelentette be tegnap Prágában Barack Obama. „Több évtizednyi tárgyalás után valóban eljött az ideje a nukleáris kísérletek betiltásának” - hangoztatta az amerikai elnök, aki első európai útján vesz részt, s a kontinensen a cseh fővárosban mondta el első, mintegy félórás nyilvános beszédét. 15-20 ezer ember hallgatta - többen világsztárnak kijáró rajongással - az elnököt a Hradzsin téren. Obama ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok egy éven belül csúcstalálkozót szervez a nukleáris leszerelésről. „Olyan új szerződést szorgalmazunk majd, amely lehetetlenné tenné a nukleáris anyagok használatát és terjesztését. Igyekszünk megerősíteni az atomfegyverek terjesztésének betiltásáról szóló egyezményt” - fejtette ki. „Határozott célunk, hogy megteremtsük az atomfegyverek nélküli világot” - hangsúlyozta s megjegyezte, tisztában van azzal, hogy ez hosszú folyamat, s lehet, hogy még az ő életében sem következik be. Az észak-koreai rakétakísérletre utalva közölte, összehangolt nemzetközi fellépésre van szükség az ottani atomprogram ellen. Leszögezte: ha Irán is felhagy az atomfegyverek megszerzésére irányuló kísérleteivel, akkor Washington lemond a rakétapajzs létrehozásáról. Csehországban a lakosság kétharmada ellenzi annak felállítását, s ezért szombaton és vasárnap is tüntettek a tervezett telepítés ellen. Az amerikai elnök szólt még a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságáról, majd a cseheknek Obama elnök és a First Lady a prágai rajongók gyűrűjében. Mások a rakétavédelmi rendszer terve ellen tüntettek kedveskedve kijelentette: a „bársonyos forradalom” igen fontos volt a kelet-európai rendszerváltozások történelmében. Vasárnap délután Prágában csúcstalálkozó volt az Egyesült Államok és az Európai Unió között. Obama azt kérte az uniós országoktól, fogadják be a guantánamói támaszponton fogva tartott személyeket. Kijelentette, támogatja Törökország - a héten ott folytatja útját - felvételét az Európai Unióba. Nicolas Sarkozy azonban továbbra is ellenzi ezt. A francia elnök szerint Törökországnak továbbra is Európa és az Egyesült Államok szövetségesének, különleges partnerének kell maradnia. Rasmussen lett az új NATO-főtitkár - Újabb katonák indulnak Afganisztánba ANDERS FOGH RASMUSSEN lesz a NATO új főtitkára a július végén távozó Jaap de Hoop Schejfer helyett Törökország az utolsó percig ellenezte a dán kormányfő jelölését, mivel a dán lapokban 2005-ben megjelent Mohamed-karikatú- rák miatt nem volt hajlandó bocsánatot kérni. A Dániában szabadon működő szeparatista kurd tévécsatornát is kifogásolják. Erdogan török kormányfő végül garanciákat kapott az amerikai elnöktől: Törökország adja majd az egyik NATO-főtitAnders Fogh Rasmussen. Végül a törökök is melléálltak kárhelyettesi posztot, s elláthat több fontos tisztséget STRASBOURGBAN. a NATOCSÚ- cson köszöntötték a visszatért Franciaországot és az új tagokat, Albániát, Horvátországot. Készek felújítani a párbeszédet Moszkvával Bírálták azonban a Grúziától elszakadt Abházia és Dél-Oszétia orosz elismerését A NATO háromezer fős katonai erősítést küld Afganisztánba és százmillió dollárt szán az afgán fegyveres erők fejlesztésére. Visszavonta a cigánybűnözésről szóló kijelentéseit az ombudsman Nyilvánosan visszavonta a „ci- gánybűnözésről” szóló kijelentéseit szombaton az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. „Amennyiben bárkiben az a vélemény alakulna ki, hogy ki- mondtam a kimondhatatlant és ezzel átléptem egy alkotmányos határt, annak ezúton is üzenem: ahogyan elhatárolódtam mindenki más hasonló kijelentésétől, ugyanúgy visszavonom a saját szavaimat is. Sem gondolatban, sem tettben, sem szóban nem állt szándékomban sérteni az alkotmányosságot, amelyre a parlamentben felesküdtem” - hangoztatta Szabó Máté. Elmon■ Nem akarta sérteni az alkotmányosságot dása szerint a Figyeló'Neten csütörtökön megjelent interjújában olyan megfogalmazásokat használt, amelyek - szándékával ellentétben - alkalmasak voltak ar ra, hogy többekben kétségekei ébresszenek az alkotmányos jog állam, az erőszakmentesség, a to lerancia, a szolidaritás és ; multikulturalizmus melletti el kötelezettségét, antirasszist. meggyőződését illetően. „Nen tükrözik azt a felfogást, amit om budsmanként, a civil szféra ku tatójaként és támogatójaként val lpk” - mondta szombaton. Az in terjúban az közölte, egy cigán; önkormányzati képviselővel é egy kriminológussal folytatói beszélgetéséből „kirajzolódott kimondhatatlan: a cigánybűni zés profilja”. Szabó akkori közli se szerint ez a megélhetési bűni zés sajátos fajtáit jelenti, má: részt itt gyakori a kollektív elki vetés. „Egy kollektivista társ: dalmi, szinte törzsi csoportú van szó, szemben a magyar tá sadalom nagymértékű indiv dualizáltságával” - fogalmazol „Ha látjuk a bűnözői profil figyelmeztetni kell a lakosságé s világosan nevén kell nevezni Hét jogvédő szervezet tiltak zott Szabó Máté „cigánybűnözé sel” kapcsolatos kijelentése n att, többen lemondásra is félsz lították. ■ É. Iván Gasparovic maradt az államfő Szlovákia A Magyar Koalíció csalódott az ellenzéki Radicová veresége miatt Óceánba zuhant a hazafia: dalokat sugárzó rakéta Iván Gasparovic jelenlegi államfő nyerte a köztársaságielnök-vá- lasztás második fordulóját Szlovákiában. A hivatalos végeredmény szerint Gasparovic megkapta a leadott szavazatok 55,53 százalékát, míg Iveta Radicovát 44,46 százalék támogatta. A választói részvétel 51,67 százalékos volt, ez mintegy 8 százalékkal magasabb, mint a két hete lezajlott első fordulóban. Gasparovic élvezte a két legerősebb kormánypárt - az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - támogatását, míg Radicová az ellenzék közös jelöltje volt, s maga mögött tudta a Magyar Koalíció Pártját ÍMKPl is. Róbert Fico kormányfő - miután gratulált Gasparovicnak - a sajtót támadta, mivel szerinte a média hazudott, szennyet szórt rájuk és piszkos munkát végzett. „Mindent megteszek annak érdekében, hogy Szlovákiában fordulat álljon be, és győzzön a tisztesség politikája” - mondta veresége után Radicová, aki gratulált ellenfelének. „Rossz hír Szlovákiának, ha hazugságokkal és a magyar kártyával választást lehet nyerni” - mondta Csáky Pál, az MKP elnöke. Elődje, Bugár Béla szerint nehéz elképzelni, hogy a durva ma- t gyarellenes kampány után hon- ! fitársai saját államfőjüknek £ érezhetnék Gasparovicot. ■ É. S. Érthető Gasparovic öröme, de a szlovákiai magyarok nem örülnek neki „A szatellit keringése szabályos, és közben forradalmi dalokat sugároz az alapító atyja, Kim ír Szén és fia, a jelenlegi vezető, Kim Dzsong II nagyságát dicsérve” - adta tudtul Észak-Korea, miután vasárnap fellőtte nagy ható- távolságú rakétáját, amellyel műholdat akart a vüágűrbe juttatni. Az amerikai haditengerészet szerint azonban sikertelen volt a kísérlet. A rakéta hasznos terhe - a műhold - a Csendes-óceánba zuhant, és semmilyen tárgy nem állt Föld körüli pályára. Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok azonnal élesen elítéltek a történteket. Azt gyanítják, a kommunista ország nagy hatótávolságú rákéi akart kipróbálni, amely kép lehet Alaszka elérésére is. A rakéta tokiói kormányfor sok szerint áthaladt az ország lett. Japán az ENSZ Biztons; Tanácsának soron kívüli öss hívását kérte. A pán légvédelf szerint nem tett sérletet a rakéta lövésére, pedig a Japán-tengei rakétavédelmi rendszerrel 1 szerelt japán, amerikai, dél- reai hadihajók várták az indít! A harckészültségbe helye2 távol-keleti orosz légvédel megsemmisítette volna az ra tát, ha az Oroszország felé tar’ volna. ■ É ■ Az ENSZ BT elé kerül az eset 0 (fi j/P A kazettás lőszerek betiltását sürgette a papa virágvasárnapi ___ ^„ _ miséjén a Vatikánban. XVI. Benedek felszólította mindazon országokat, ame* - a; lyek még nem írták alá az idevágó egyezményt, hogy azonnal tegyék ezt meg. " <3*.; •-iíÉ flH x: :V ' : Az EU-tól azt követelte, állítsák meg a menekültek csempészését - * * rvii#jrj|jrj JL ^ Obama leszerelést hirdet prága Világsztárnak kijáró fogadtatás az amerikai elnöki párnak ■EiiMUB