Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-22 / 94. szám
12 RIPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 22., SZERDA A narancs hetes legnagyobb szerelnie bab helyett labda Amióta elkezdett focizni, még edzést sem mulasztott a tízéves kaposvári kislány Háromszor is elhajtunk az állítólagos ipszilon elágazás előtt, visszafordulunk, eltévedünk, majd feladjuk, marad a telefon, talán így sikerül rátalálnunk az állítólag elté- veszthetetlen házikóra. Való igaz, ahogy rálelünk a helyes nyomvonalra, nehéz nem észrevenni a narancsszínű, a szürkületben szinte világító kerítést. Vas András- Amikor megvettem, én is kétszer eltévedtem - vigasztal mosolyogva Marosi Roland, aki tízéves lányával, Karolinával lakik Kaposváron a Zselic-kertvárosban. A somogyi megyeszékhely hajdani hobbitelkes részére a rendszerváltás után kezdődött meg a kivándorlás: néhányan a csend, a nyugalom, a jó levegő miatt fordítottak hátat a városnak, a nagy többséget azonban az olcsó, sokszor komfort nélküli vagy félkomfortos házak, s az ezekkel együtt járó alacsony rezsi, azaz a szükség hozta a zselici dombok északi végébe. A legtöbb utca burkolatlan, kesze- kuszán kanyarognak a domboldalakon, sokszor egy eső után még gyalog is nehéz végigmenni rajtuk, nemhogy kocsival. Marosiéknak utóbbira nincs gondjuk, ha az időjárás engedi, kerékpárral, rosszabb esetben gyalog járnak a városba. Munkába, iskolába. És Karolina hetente háromszor edzésre.- Amikor ide költöztünk, sokan kérdezték, hogyan jár majd a gyerek iskolába - állítja Marosi Roland -, de sokan tanyán nőttek fel, ahonnét még nehezebb volt eljutni bárhová.- Nincs messze - szól közbe a kislány, igaz, ekkor még a másik városrészben található, nagyjából két kilométerre fekvő Cseri park melletti iskolára utalva. - Csak át kell vágni a dombon a Körtönye-bükk felé, aztán fel a Madár utcán, s már ott is vagyok. Alig fél óra. Igaz, hogy korábban kell elindulnia, mint az osztálytársaknak, de már nem sötétben. Az edzést viszont - amíg az időjárás nem engedi a szabadtéri gyakorlásokat - az innen jó három kilométer járásra lévő belvárosban, a közgazdasági szakközépiskola tornatermében tártják, s Karolina telente bizony oda is gyalog jár. Egyedül. Visszafelé már apjával, aki a tréning végére végez aktuális munkájával, s rohan, hogy lányának ne egyedül kelljen átvágnia a városon, s főként ne a kivilágítatlan szőlőhegyi részen.- Nem félek - szól ismét a kislány, s apja csak bólogat, valóban, Karolina nem félős, meg aztán tízéves korára megedzette már az élet. Szülei elváltak, apja ez után költözött Balaton- boglárról Kaposvárra. Megkezdődött a harc a gyerekért, s a bíróság - némiképp felrúgva a hazai szokásokat - végül Marosi Rolandnak ítélte a kislányt Addig azonban egy hetet az anyjánál, majd egyet apjánál töltött. Vándorolt Boglár és a megyeszékhely között Esetleg szóha jöhetett Gamás, ott élnek Karolina az egyetlen lány a csapatban, de elszántsága és tudása miatt a fiúk hamar befogadták Karolina szobája olyan, mint egy fiúé. Sportújságok, poszterek mindenfelé, a babák csak ágydísznek kellenek az apai nagyszülők. S ott él a nagypapa, aki megfertőzte Karolinát a futballal.- Ő volt a helyi csapat edzője - meséli Marosi Roland -, egy darabig még én is játszottam a keze alatt, csak ráuntam. Karolinát viszont érdekelték a mécsesek, még idegenbe is elment a papával. Aki egyszer csak épített egy kis focipályát neki a kert végében. Karolina ekkor kétéves múlt, ám olyan lelkesen, ráadásul a nagypapa szerint ügyesen rúgta, tuszkolta, terelte a labdát, hogy elkezdte rágni az apja fülét, neveljen labdarúgót a kislányból.- Az őrületbe kergetett a lány- mosolyodik el Marosi Róbert.- Amikor csak volt egy kis szabadidőnk, rögtön focizni akart. Kijártunk a Töröcskei-tóhoz passzolgatni, aztán ráuntam, de beleegyeztem, hogy a kertben kialakítunk egy pályát. Igaz, hogy kicsit lejt, de azért lehet rajta focizni. Azt hittem, egy idő után ráun majd, lesz új hobbija, barátnőzik, de csak nem akart elmúlni a fociőrület. A nagyszülők meg persze folyamatosan bújtogatták, no nem rosszindulattal, de hatásosan. Jó sokáig ellenálltam, de szép lassan csőbe húztak. „Vettem a lánynak egy mezt, írasd be focizni”, talált meg egyszer a papa. Nem tudtam volna fizetni, segélyen vagyok, alkalmi munkákból élek, s havi háromezer forint az edzés, képtelen lettem volna kigazdálkodni. A nagyszülők vállalták. így került Karolina a Mézga- focisuliba Horváth János kezei alá. Aki bizony meglepődött, ugyanis egyeüen lány sem volt a csoportjában, ám mivel a kislány mindenáron futballozni akart, kipróbálta. Ennek már nyolc hónapja, azóta Karolina iskola után hazarohan, gyors leckeírás, aztán irány a közgazdasági. Jó időben a Textiles-pálya a város másik végén.- Egyetlen feltételem volt, az edzés nem mehet a tanulás rovására - jelenti ki az apja. - Szerencsére eddig nem volt gond, sőt! Jó erős hármas- tanulóból szép lassan négyes lett. Látszik, hogy nagyon akar focizni. Karolina ennek rögvest bizonyítékát is adja, kikéretőzik az udvarra, ahol egy kis technikai bemutatót rögtönöz. Fotós kollégám vállalja az unterman szerepét s a lelkes labdaszedegetést.- Tudok egy Ronaldo-cselt - állítja a kislány, s már mutatja is. - Ő a kedvencem, illetve a szerelmem. Mindig nézem a tévében, milyen cselt csinál, aztán megpróbálom leutánozni. Mutatja nekünk is, lába közé kapja a labdát, aztán hátrafelé fellöbböli, majd sarokkal belerúg. Megpróbáljuk mi is - még gyakorolnunk kell.- Pedig az első edzéseken még félt a labdától - magyarázza Marosi Roland. - Csak akkor mert beleérni, ha állt. Ha felé rúgták, inkább elugrott. Aztán három hónapig nem láttam, s mikor ismét lementem, az edző azzal fogadott, hogy ő az egyik legügyesebb a csoportban. S hogy lehetne jövője. Tizennégy éves koráig játszhat a fiúkkal, aztán pedig menjen lánycsapatba. Azt mondták, a legközelebb Szombathelyen van. Eleinte nem akartam hinni, hogy ez komollyá válhat, de akadnak, akik szerint meg lehet belőle élni. Annak a siófoki focista lányának is sikerült. (Marozsán Dzse- nifer a német U-17-es női válogatottal korosztályos Európa- bajnokságot és világbajnoki bronzérmet nyert tavaly, s ő lett mindkét torna gólkirálynője. A külföldi szaklapok szerint ő lehet a női Maradona - a szerző.)- Én is híres leszek - szól közbe Karolina. - És gazdag.- Melyik a fontosabb? - kérdezzük, szinte egyszerre az apjával.- A gazdag! - hangzik a válasz gondolkodás nélkül. - Hogy házat tudjak venni, meg legyen pénzem ennivalóra és innivalóra, s hogy ki tudjam segíteni apát, ha elfogy a pénze... Egy pillanatra elhallgatunk, csak a labda puffanása hallatszik a házfalon, ahogy a kislány nekirugdossa.- Na menjünk be, mert sötétedik - töri meg a csendet Marosi Roland. - Mutasd meg inkább a szobádat! Félve kapaszkodunk fel a tetőtérbe, Karolina birodalmába a keskeny lépcsőn. Első pillanatra úgy tűnik, mintha egy fiúszobába lépnénk, labdák, sportújságok, poszterek mindenütt, csak némi vizsgálódás után tűnnek fel a hanyagul az ágyra dobált babák.- Ezekkel nem szoktam játszani, csak úgy vannak - legyint a kislány, majd annál nagyobb izgalommal húzogatja elő egy nagy újságkupac aljáról kedvencei képeit. - Ez itt a Gerrard, ez a Rooney, ez meg a Dzsudzsák Balázs. Ezek mind nagyon jó focisták. Régen az volt a Ronaldinho is, de ma már csak Rohadt Dinnye. így hívjuk a fiúkkal az edzésen - neveti el maAz első edzéseken még félt a labdától, mára már az egyik legügyesebb. gát. Aztán elkomolyodik, ugyanis a legnagyobb kincs, a már említett Cristiano Ronaldo képe kerül elő. - Egy ilyen hetes mezt szeretnék - mondja végül csendesen a manchesteri dresszre bökve. Mint utóbb kiderül, a mezszám stimmel nála, csak a színek nem. A következő edzésen egy narancsszínű, felirat nélküli focimezben rohangál a fiúk között Megannyi Messi, Drogba, Ronaldo, Ronaldinho és C. Ronaldo között ő az egyetlen „névtelen”.- Ezt kapta a nagyapjától jegyzi meg az apja -, nem olyan márkás, mint a többieké, de nem adná oda egyikért sem. Figyeljük Karolinát, mintha tíz tüdeje lenne, végigrohanja az összes gyakorlatot, a bemelegítés, a labdás sorverseny alatt simán lefutja a nagyjából hasonló korú fiú riválisát, „Drogbát”, majd a nagy sprint végén nem tud megállni, nagyot csattan a falon.- Mindig ilyen, mindenben első akar lenni, minden gyakorlatot a legtökéletesebben akar megcsinálni - állítja Horváth János, azaz Mézga, a focisuli vezetője. - Rengeteg gyerekkel foglalkoztam már, de ilyen elftiva- tott nem sok akadt köztük. Magunk is hamar megtapasztaljuk, a gyakorlatok közötti edzői magyarázat során - ahogyan az természetes nyolc-tíz éves gyerekeknél - szinte mindenki beszélget, nevetgél, csak Karolina áll fegyelmezetten, szinte vigyázban, s figyel tágra nyílt szemmel. S az is gyorsan kiderül, a társak között is van becsülete: amikor a csapatok tagjainak kiválasztására kerül a sor, az egyik kapitány elsőként hívja magához. Nem véletlenül. A kislány rohan, ütközik, beleáll a lövésekbe, egy pillanatra sem áll meg, pedig a csapatban mindenki lop egy-két percnyi pihenőt. Aztán ő lövi a második gólt, csendesen, szinte titokban örül, semmi kiabálás, magasba lendített kéz, tiszteletkör.- Mindig örülök, ha ő rúgja a gólt - súgja Horváth János -, olyankor ugyanis az apja vesz neki egy forró csokit az előtéri italautomatából... Karola közben újabb gólt szerez - tényleg jár a forró csoki! -, majd egy fal melletti összecsapás után összekap Bebével. A fiú elveszti türelmét, megüti a kislányt, aki azonnal meglöki, végül Horváth Jánosnak kell rendet tennie.- Egyáltalán nem elfogódott, hogy ő az egyedüli lány - áll visz- sza mellénk, miután kiköveteli a békülést -, pedig az ennyi idős fiúk nem szokták elfogadni a kislányokat. Neki azonban ezzel sem volt gondja. Nem tudom, miért, biztos látják rajta, hogy nem rosszabb náluk. A hozzáállása pedig... Karolina az egyetlen, aki még nem hagyott ki edzést a csoportból. De még csak nem is késett. Sőt, általában fél órával a tréningek előtt már itt van. Látszik rajta, hogy a foci az élete, az egyetlen igazi öröme... Tizennégy éves koráig játszhat a fiúkkal, utána irány egy lánycsapat.