Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-17 / 90. szám
SOMOGYI HfRLAP - 2009. ÁPRILIS 17., PÉNTEK L E A D E R 13 A globális válság átírja a helyi vidékfejlesztési stratégiát is Több ponton várható módosítás a „Dél-balatoni” LEADER területének helyi vidékfejlesztési stratégiájában az éves felülvizsgálat során. Zóka Tamás, a zrt. pénzügyi igazgatója arról tájékoztatott: a globális válság hatásai is változtatásokat eredményeznek. A bekövetkezett visz- szaesés miatt drasztikusan csökkenteni kell a vidékfejlesztési stratégiában megjelölt kötelezettségeket, az elvárt eredményeket. Felülvizsgálják az elszámolható költségek csoportját. Előreláthatóan átcsoportosítják azokat a forrásokat, melyeket a helyi akciócsoportok közti együttműködésre különítettek el egyebek mellett a Nagy-berek ökoturisztikai vonzerejének növelésére, ugyanis most csak a nemzetközi kapcsolattartás elszámolható. ■ Drasztikusan csökkenteni kell az elvárt eredményeket. Az érintett harminchárom település gazdasági és szociális helyzetét átfogóan elemző helyi vidékfejlesztési stratégiát május 11-én, a határidő utolsó napján módosítja a közgyűlés. Ennek oka a zrt. tájékoztatása szerint az, hogy egy lehető legjobban átgondolt és minél szélesebb körben társadalmasított stratégiát szeretnének elfogadni. Ezért kérnek mindenkit, hogy ossza meg észrevételeit a munkaszervezettel a részletekkel kapcsolatban. Az állapotfelmérést és a konkrét fejlesztési lehetőségeket hátrányos és nem hátrányos helyzet szerint elkülönítő stratégia letölthető a www.umvp.eu oldal dokumentumtárából, az észrevételeket a hvs@delbalatonileader.hu címre várják. ELÉRHETŐSÉGEK: „Dél-balatoni" LEADER Nonprofit Zrt. 8640 Fonyód, Blaha Lujza u. 4. www.delbalatonileader.hu info@delbalatonileader.hu Pályázati információ: 0620 4682224 Buzsáki néptánc a Szigeten eseménynaptár A Palócföldre is elviszik a helyi termékeket Terítéken a jövőbeni feladatok. Kisberényben egyeztetett Koilmann Gergely elnök (balról) és Móring József Attila, Somogyvár polgármestere Fonyódi fafaragások és pirospaprika, lengyeltóti dió, buzsáki néptánc, somogyvári ásványvíz, Krisna-völgyi biotermékek - helyi értékek, melyeknek hírét viszi a „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. szerte az országban. A jövőbeni feladatok között erről is szó esett a harminchárom északnyugat-somogyi települést lefedő zrt. szerdai, Kisberényben tartott felügyelőbizottsági, stratégiai bizottsági és igazgatósági ülésén. Koilmann Gergely igazgató- sági elnök kiemelte azt is: az értékeket bemutató lista reményeik szerint nem végleges, mivel térségükből további érintettek jelentkezését várják, akik szívesen bemutatnák jellegzetes, helyi termékeiket, hagyományaikat. Hozzátette: erre egyebek mellett a nyári Sziget Fesztivál több százezres közönsége számára lesz lehetőség, a „Dél-balatoni” LEADER ugyanis megjelenik a térségben kínált lehetőségekkel a Szigeten tavaly indított, népszerű Hunga- rikum faluban. Ezt megelőzően részt vesznek a kazári Laska Fesztiválon és Tócsni Partin, a palócok gazdag népművészeti és gasztronómiai hagyományain alapuló A KÖZELJÖVŐBEN több fontöS szakmai eseményen is részt vesz a zrt., legközelebb Orfűn tartanak képzést, ahol a vidékfejlesztési irodák és a helyi akciócsoportok munkatársai tapasztalatot cserélhetnek. nagyszabású eseménytől is azt várják: sokak érdeklődését felkeltik a térség iránt az említett termékeken túl a turisztikai kínálattal is. MÉG EBBEN A HÓNAPBAN megrendezik azt az országos konferenciát, amely a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat vezetőinek, többek között Glatz Ferenc elnöknek a ve-, zetésével kínál lehetőséget a konzultációra. Fókuszban a vidék fejlesztése Minden felújítás előtt ellenőriz a hivatal Egyetemistákat fogad gyakorlatra a társaság Minden felújítás jellegű támogatási kérelmet ellenőriz a következő időszakban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal és a LEADER-munkaszer- vezet azok közül, melyeket az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) harmadik tengelyes intézkedéseihez kacsolódó rendeletekre nyújtottak be az év elejéig. A helyszíni vizsgálat során felmérik a felújítani kívánt építmények állapotát és az érintett munkanemek szükségességét. Az épületek műszaki áttekintésén és fényképes dokumentáció készítésén túl az ellenőrzés elsősorban azt nézi: az előírásokkal ellentétben nem kezdték-e meg a beruházást az érintett ingatlanokon. Leendő vidékfejlesztőket fogadott Holládon a „Dél-balatoni” LEADER tagjaként működő Örök Fiatalok Hollódért Egyesület. A civilek által szervezett vidékfejlesztési fórumra a Pannon egyetem Georgikon Karáról érkeztek hallgatók, akiknek Mózes Marianna polgármester és Koilmann Gergely, a LEADER Zrt. igazgatósági elnöke tartott előadást. A résztvevők megismerték és észrevételezték a helyi vidékfejlesztési stratégiát, majd gyalogtúrán vettek részt. A vidékfejlesztési szakos egyetemisták érdeklődésére tekintettel a „Dél-balatoni” LEADER szakmai gyakorlati lehetőséget ajánlott fel, mely- lyel a hallgatók rövidesen élni fognak. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A „DÉL-BALATONI" LEADER NONPROFIT ZRT, TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT. MIT SZÓL HOZZÁ? Mire adott be pályázatot? hosszú Zoltán, a somogy- vámosi Krisna-völgy kommunikációs igazgatója: - Ökoportánkat LEADER- támogatással a biokert közepén alakítanánk ki, ahonnan virágos- és gyümölcsöskertünk, méhészetünk, aszalónk száz méteren belül elérhető. A természetes életmódot, a természetközeli gazdálkodás elemeit különböző időtartamú bemutatókon, tanfolyamakon lehetne itt elsajátítani. CSÁSZÁRBÍRÓ JÁNOS, láttá- nyi vendégfogadó: -Az egykori szülői házból szeretnénk vendégházat kialakítani a falusi turizmushoz kapcsolódóan, nagyapám emlékére. Ő egykor virágzó gazdaságot működtetett itt, később olajütő malmát is szeretnénk helyreállítani. Első lépésben úgy alakítanánk ki a régi stílusú házat, hogy a vendégszobák mellett a lehető legtöbb szolgáltatás elérhető legyen. balsai tamás, buzsáki plébános: - Templomunk több éve tartó helyreállítását követően a homlokzat felújításán a sor, melyet a külső színfrissítéssel együtt végeznénk el. Az országos védettség alatt álló, 18. századi barokk műemlék templomot egyúttal korszerű fűtéssel szerelnénk fel. Az új, infrasugaras rendszer az elavult és jóval költségesebb padfűtést váltaná fel. Hetvennél több templomot mértek fel állagmegóvás További források bevonásáról gondoskodnának a térségben A „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt honlapjáról már elérhető a tanulmány, mely a harminc- három település templomairól, kápolnáiról, romtemplomairól készült átfogó felmérés eredménye. Ismert, hogy a zrt a januári határidőig leadott kérelmek áttekintése után döntött úgy: feltérképezik a szakrális terek állapotát, mivel az igények jelentősen meghaladták a lehetőségeket. A cél az, hogy a felmérés elősegítse további források hatékonyabb felhasználását, a felújítások, helyreállítások lehető leggyorsabb elvégzését Legalább fél- milliárd forint szükséges a munkák elvégzéséhez. A helyi közösség területén hetvenkét szakrális helyet térképeztek fel. Nagy részük római katolikus, de több református és evangélikus templom is található a .térségben. Az összegzés szerint minimálisan ötszázharmincnyolcmillió forint szükséges a munkálatok elvégzéséhez, és további kétszázötven.- négymillió forint kell ahhoz, hogy az épületek állagának megóvását hosszú távon biztosítani lehessen. A tanulmány a legkritikusabb állapotú építmények között említi a karádi, látrányi, öreglaki és a somogyvári katolikus Felmérték. Az öreglaki templom egy a felújításra szorulók közül templomokat, a szőlőskislaki kápolnát, valamint a hácsi templomromot. A meglehetősen rossz állapotú építmények között további tizennégy épület szerepel. A ül. tengelyes intézkedések között a térségben erre a célra igényelhető 126,4 millió forintot várhatóan szinte teljes egészében felhasználják. Koilmann Gergely igazgatósági elnök elmondása szerint további segítséget remélve a tanulmányt megküldik a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben tevékenykedő fejlesztési bizottságnak, üyen a Pogány-völ- gyi térségben működik a területükön. Kérik, hogy a regionális operatív programban is vizsgálják meg a lehetőségeket Dél-balatoni LEADER VIDÉKFEJLESZTÉSI NONPROFIT ZRT Az igazgatóság 23/2009 (04.15) számú határozata meghívom a „Dél-balatoni LEADER” Vidékfejlesztési Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (8695 Buzsák Fő tér 1.) hagyományos módon megtartásra kerülő. éves rendes közgyűlésére 2009. május 11-én (hétfőn) 16.30 órára a buzsáki faluház nagytermébe Napirendi pontok: 1. Tájékoztató az eddigi tevékenységről, a munkaterv végrehajtásáról. 2. Tájékoztató a legutóbbi ülés óta történtekről 3. 2008. évi éves pénzügy-i beszámoló, könyvvizsgálói, felügyelő bizottsági jelentés 4. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) éves felülvizsgálata 5. Tájékoztató a Zrt. elkészült szabályzatairól 6. A Zrt. Alapszabályának módosítása 7. A Zrt. SZMSZ-énck ismertetése, elfogadása. 8. Tájékoztató az EMVA ÚMVP III. tengelyes intézkedés keretében részvénytársaságunkhoz benyújtott pályázatokról, a végzett helyszíni ellenőrzésekről. 9. Tájékoztató a „Dél-balatoni LEADER” Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. kiemelt rendezvényeiről. 2009-es programterv ismertetése 10. Egyebek Határozatképtelenség esetére a megismételt közgyűlést 2009. május 11-én (hétfő) 17.31 órára hívom össze változatlan helyszínre. Fonyód, 2009. április. 14. Koilmann Gergely az igazgatóság elnöke