Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-17 / 90. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 17., PÉNTEK 3 Kaposvár első helyen végzett Morapitiye Sunil, a Táncsics-gimnázium tanulója a Felvidéki Magyar Matematika Versenyen Galántán. A szlovákiai döntőn a második helyet szerezte meg Czotter Eszter és Weimann Richard, Kovács Soma pedig harmadik lett. A diákokat Terlaky Edit, Drankovics József, Kubatov Antal és Szabó József készítette fel a versenyre, (me) Kaposvár szakmai versenyen vett részt a Zichy Mihály Iparművészeti Szakközép- és Ruhaipari Szakképző Iskola három diákja. A szolnoki országos versenyen, a könnyűipari szakmai csoportban Scheiler Bettina a második, Spanen- berger Mónika a hetedik, Papp Nikolett a tizedik helyet szerezte meg. (kt) Marcali boronkán folytatódott csütörtökön a Marcaliban megkezdett eboltás, így már csak a bizei négy- lábúaknak kell várniuk április 21-ig a vakcinára. A pótoltás április 25-én, a városi sportpályán lesz. A törvény által előírt, veszettség elleni védőoltást mindenki köteles beadatni kutyájának. (me) Nagyatád KÖZEL ötven általános iskolás vett részt a nagyatádi Cigány Kisebbségi Önkormányzat szavalóversenyén csütörtökön. A legtöbben Bari Károly és Csoli Daróczi József költeményeiből választottak. A felsősök között Balogh Fruzsina, az alsósok között Tratnyek Csenge végzett az első helyen, (csm) Nagyatád ISMÉT ösztöndíjakat adott a Nagyatádi Diákokért Közalapítvány. A szervezettől 43 diák kapott tanulmányi támogatást, a felsőoktatásban tanulók között összesen ötszázezer forintot osztottak szét Az ösztöndíjakat Gara István, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Ormai István polgármester adta át (csm) Segesd véradást szervezett a Vöröskereszt Segesden. Negyvenegyen vállalták a donorságot, köztük egy új véradó is volt. (csm) Átcsap a leépítési hullám munkaügyes-bajok Csoportos elbocsátások, zsúfolt kirendeltségek I SOMOGYI MUNKAERŐPIACI STATISZTIKA (%) K (A 10-10 legjobb és legrosszabb helyzetű település legfrissebb elérhető adata, és a fél évvel ezelőtti) m Település Kistérség _______Mutató* (szept.) Mutató (febr.) Ri nyaújnép _ Barcsi________________48,48________51,35 i Somogyaracs Barcsi____________ 44A)3_____ 46,51___ ji | Rinyabesenyó Nagyatádi_____________28J8_________37,59 m | Tikos Marcali 38,14 36,27 I Istvándl Barcsi _ 29,55 34.12__ Ne mesdéd Marcali _ 31,22_______32,34 Ki sbajom______Nagyatádi______ 36,86_________32,09 i Ki sbéré ny _____Tabi 26,42_________32,67____ So mogysámson Marcali_______________28,24________31,33 Ho llód Marcali _ 29,41 30,81 Település_______Kistérség_______Mutató* (szept.) Mutató (febr.) Sz ántód Balatonföldvári___________2,75_________545 Za márdi _ Siófoki_______________1,86______5,21 I Balatonfóldvár Balatonfóldvár___________3,30_________5,33 __ Ba latondszód __Balatonföldvári 2,65 5,78____, 1 Cserénfa______Kaposvári_______________7,10_________6,08_____í Fo nyód Fonyódi 3,91 6,15 Slójut ______Siófoki _________3,77 ’ 6,57 I Őrei ____Kaposvári______________7J5_________6,72 | | Kaposújlak_____Kadarkúti_______________JA8_________6,92 %£ Balatonszárszó Balatonföldvári _ 4J2 7,07 f( ‘nyilvántartott álláskeresők száma a munkavállalói korú népesség százalékában.) Kiállás. A munkahelymegtartó támogatás az utolsó szalmaszál lehet (Folytatás az 1. oldalról) Mátyás Tibor, a Dél-dunántúli Munkaügyi Központ elemzési osztályvezetője érdeklődésünkre megerősítette: országos szinten azok a megyék és régiók a leginkább érintettek az álláskeresők számának emelkedésben, ahol korábban jó volt a munkaerő-piaci helyzet. Ezekhez a térségekhez képest a válság kevésbé rontott a helyzeten a régióban, és még kevésbé Somogybán. A csoportos leépítést bejelentők friss adatai ugyanakkor aggodalomra adnak okot, mivel az elmúlt hét hónapban a régió másik két megyéjéhez képest a somogyi helyzet a legrosszabb.- Ezzel együtt is úgy tűnik, mintha megtorpant volna az elbocsátások lendülete - mondta Mátyás Tibor. - A munkahely- megőrző programok, egyes cégek megrendelései bizakodásra adnak okot. Van olyan vállalat, ahol a bejelentett csoportos leépítési létszámnak csak a fele realizálódik. Már ennek is örülni kell. Az elemzési osztály tolnai vezetője azt mondta: ha túlesünk a válság első nagy hatásain, minden azon múlik, magára talál-e a világgazdaság. Ma még kezelhető a helyzet, az elhúzódó recesz- szlóból azonban lehetnek gondok. A végtelenségig a cégek sem bírják rövidített munkaidővel. A munkahelymegőrző programok ezért kiemelten fontosak ebben a kiélezett helyzetben. Az álláskeresők mozgása me- gyeszerte eltérő képet mutat, de mindenütt érezhetően többen vannak. A kaposvári kirendeltségen zsúfolásig telt a váró, egy kevésbé mozgalmas napon is van 3-500 ügyfél, a zsúfoltabbakon 5-700-an is megfordulnak itt. Tarmé Törzsök Piroska kirendeltségvezető azt mondta: az elmúlt hónaphoz és az egy évvel ezelőtti állapothoz képest is emelkedett a napi forgalom.- A szociális ellátórendszer változása is hat az ügyfélszámra, a rendelkezésre állási támogatásban részesülő közcélú munkásoknak is fel kell keresni a kirendeltségeket. Ez akár száz ügyfél is lehet egy adott napon. Végek és végletek szántódon jóval az országos átlag alatti az állástalanok aránya. Dolgos János polgármester szerint ebben az is benne van, hogy sok a nyugdíjas a 352 lelkes községben. - Az aktív lakosság helyben vagy a környező településeken, Siófoktól Balaton- boglárig talál munkát, az önkormányzat közcélú munkával segít - mondta Dolgos, hozzátéve: a segélyezés alacsony szintű. rinyaújnépnek, a megye egyik legkisebb, 48 lelkes településének munkavállaló korú lakosai közül minden második állástalan. Kiss Józsefné polgármester azt mondta: nincs munkahely a faluban. - Újnép kiöregedett, csak a közcélú foglalkoztatás jelenthet megoldást, a 11 szociális segélyezett közül 7-8 munkaképes, mindannyiukat foglalkoztatjuk idén - említette a polgármester. Kaposváron a kollégák erőn felül állják az ügyfélforgalmat. Kétségkívül türelmetienebbek az álláskeresők, mint egy évvel ezelőtt, de ez még kezelhető.- Olykor az ügyfelek nyugtatják a kollégáimat, hogy ezt a munkát ők nem tudnák végezni - mondta Tarmé Törzsök Piroska. - Nagy megértéssel vannak, és értékelik a munkatársaim türelmét. Az igazgató a jövőről elmondta: a szezonális munkákat messiásként várják, mert ha nem is a megszokott arányban, de valamelyest enyhíthet a kirendeltség bábeli zűrzavarában lecsapódó munkaerő-piaci válságon. Bankbetét helyett apartmanház a sikk balatoni ingatlanpiac Tavaszi virágzás, vagy csak unatkozó turisták? (Folytatás az 1. oldalról) Lakosné Takács Katalin, a Sió City Ingatlaniroda vezetőjének tapasztalatai szerint már az év eleje óta élénk forgalom tapasztalható, különösen a vízparti ingatlanok terén, amelyeket sokan befektetési céllal vásárolnak. A kínálat azonban az irodavezető szerint inkább csökkent, ami annak tudható be, hogy az eladók nem szívesen szabadulnának meg házaiktól áron alul. Máshogy látja a helyzetet Balassa Béla, a siófoki Mobil Ingatlaniroda vezetője, aki szerint nemhogy emelkedés, hanem legalább harmincszázalékos visszesés jellemzi a piacot. Az ingatlanszakértő szerint komoly külföldi vevő alig akad, az irodákba betérő idegenek többsége az unatkozó turisták köréből kerül ki, míg a magyarok között eltűnt az a réteg, amelynek eddig volt annyi pénze, hogy a hitel mellé még oda tudta tenni a három-négy milliós önrészét. - Leginkább az új építésű lakásokra van kereslet, ott lehet eladni, ahol apartmanházak épülnek. Ezeket is többnyire azok vásárolják, akik biztosabbnak ítélik ingatlanba fektetni a megtakarításukat, mint bankbetétben tartani - mondta Balassa Béla. ■ Kolumbán T. JEGYZET BALASSA TAMÁS Szántódtól Rinyaújnépig TÍZSZERES A KÜLÖNBSÉG a munkanélküliségtől leginkább és legkevésbé sújtott település között. Szántód a gazdagabb balatoni térségben öt-, Rinyaújnép a világtól elzárva ötvenszázalékos rátával számolhat. rinyaújnép és sok hasonló, Isten háta mögötti falucska előbb-utóbb lekerül a térképről. Szántód és sok Isten tenyerén hordott község megmarad. Nehéz ellene tenni, bár teszünk akkor is, ha nem akarunk. Erősen sarkítva: a szántódiak fizetik a rinyaújnépiek boldogulását, amint a vasiak a somogyiakét, a svédek a magyarokét. Különféle szempontú - és hogy ne legyen az emberi belátásra bízva - jogszabályokból következő szolidaritás ez. A jómódú támogatja a nehezen boldogulót, és ez rendben is van, hiszen a javak nem egyenletesen oszla-. nak meg. Alti járt már a Rinya vagy akár a Dráva menti falvakban, tudja, gyönyörű vidék, gyötrelmesen nehéz élettel. Munka még a képzetteknek sincs, csak bejárás, a képzetleneknek csak közmunka. értem én a minimálbérből élőket, dolgozzon meg a pénzért mindenki, de ne gondolják, hogy ez a szimpla nyakasság bármit megold. Ez csak jegeli a húsz év kormányzati teszetoszaság, gyávaság, böszmeség vagy tökéletes tétlenség miatt meggyökeresedett struktúrákat. Ellátórendszereiben ez még egy abszolút kádári ország, ilyenkor értem - bár egyet már csak hivatalból sem érthetek velük - a gengszterváltásról beszélőket. EGY Jó KORMÁNY kerestetik. Vagy inkább: kormány kerestetik egy jó nemzetnek, aki ellenével is szolidáris, és végképp nem gyűlöli. Kezdődjön bár a kormány B-vel, és folytatódjon O-val. Egy betűn nem veszünk össze. Kevesebb munkást kell elküldeni flextronics Biztos alapokra helyezték a tabi gyáregység jövőjét Maguknak szépítették iskolájukat a diákok (Folytatás az 1. oldalról) Másrészt egyéb költségcsökkentést hajtottak végre: ilyen volt, hogy optimalizálták a szállítások rendszerét, illetve energiaköltségeiket is csökkentették. - A Flex- tronics tabi gyáregységének vezetése folyamatosan tárgyal új vevőkkel, partnerekkel - hangsúlyozta Hetényi Márk - Várható, hogy az év második felében új üzletfelek jelennek meg és új termékek gyártását is bevezetik. A mostani és a számításba vett vevőknél bevezetésre kerülő modellekhez - ipari felhasználási eszközökhöz - készítünk nyomtatott áramköri lemezeket (kártyákat), vagyis ez a profil és termékskála marad, csak más típust alkalmazunk. A pénzügyi igazgató úgy véli: bár a gazdasági válság hatása továbbra is érződik a piaci környezetben, amennyiben a tárgyalásaik eredményre vezetnek, és a vevői igények úgy alakulnak, akkor az sem lehetetlen: kisebb létszámbővítés is lehetővé válik a jövőben. - A tabi gyáregység végigment egy fájdalmas lépéssorozaton: optimalizálta a költség- struktúráját a jövőbeni termeléshez - így a pénzügyi igazgató. - Ezzel biztos alapokra helyeztük a gyáregység jövőjét. Célunk az, hogy továbbra is mintegy 1200 dolgozót foglalkoztassunk. ■ Krutek József Három modellkészítő termet és egy multifunkcionális nagytermet adtak át csütörtökön délelőtt a kaposvári építőipari, faipari szakképző iskolában. Az oktatási helyiségekben térlátásukat fejleszthetik a tanulók, de az összenyitható termekben lehetőség van nagyobb rendezvények, kiállítások megtartására is. Az átadáson nyitották meg például Kirics Jenő kaposvári festőművész kiálk'tását. 2005-ben mertünk nagyot álmodni, s mára a folyamatos fejlesztéseink újabb állomásához érkeztünk - mondta köszöntőjében Agócs Attila igazgatóhelyettes. Ponikfor Zoltán igazgató köszönetét mondott többek közt az iskola tanulóinak is, akik maguk végezték a kivitelezést. A mostani harmincmillió forintos beruházással a befejezéséhez közelít az iskola fejlesztése, immáron meg tudunk felelni az elvárásoknak, szükségleteknek - hangsúlyozta az igazgató. Szita Károly ünnepi beszédében elmondta: az utóbbi években a szakképző iskolákban történtek a legnagyobb fejlesztések Kaposváron.- Az építőipari iskola olyan intézményünk, ahol minden évben történik valamilyen fontos fejlesztés - tette hozzá. ■ Márkus Kata MEGYEI KÖRKÉP Jönnek, vagy mennek? Az sem kizárt, hogy bővülhet a létszám