Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-16 / 89. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 16., CSÜTÖRTÖK SPORT&MŰSOR Vidám perceket ígér az amatőr curling-verseny a Jégcsarnokban Ismét edzőt cserélt a leilei elnök labdarúgó nb in Szabó Imre helyét Készéi Ferenc vette át a balatoni csapatnál Nem mindennapi verseny szemlélői lehetnek azok, akik kilátogatnak szombaton a Jégcsarnokba a I. Kaposvári Sportcsarnok Kupa amatőr curling-versenyre. A hazánkban is egyre népszerűbb curlingben egy mérkőzésen két együttes méri össze tudását, azzal a céllal, hogy saját köveit juttassa minél közelebb a kör alakú célhoz. A sportág a somogyi megye- székhelyen is többeket „megfertőzött”. Megalakult az első csapat is, amely a közelmúltban mutatkozott be a Jégcsarnokban. Hász András, a szombati amatőrviadal főszervezője szeretné, ha a nagyközönség is kipróbálná, milyen a jégen csúsztatni a súlyos köveket a megadott célterületre. Ennek érdekében három csoportban összesen tucatnyi, négy főből álló csapatot verbuvált. Új szerepkörben próbálják ki magukat Kaposvár élsportolói, de nem hiányoznak a közélet és a média képviselői sem. Bizonyára valamennyien szembesülnek azzal, hogy nem is olyan könnyű 45 méterről az 1,22 méteres belső körbe juttatni az egyenként 19,1 kg súlyú gránitköveket. A reggel nyolc órától két pályán zajló viadal bizonyára nemcsak a résztvevőknek, hanem a nézőknek is számos vidám perccel szolgál majd. ■ Kun Z. Edzőváltás történt a harmadosztály Duna csoportjában szereplő, s a bent- maradásért küzdő Bala- tonlelle SE labdarúgócsapatánál. Az eddigi szakvezető, Szabó Imre munkáját Készéi Ferenc vette át. Temesvári Iván Nincs irigylésre méltó helyzetben a Balatonlelle SE, hiszen a Duna csoportban szereplő együttes a 15. helyen tanyázik. Akár a tabellán elfoglalt pozíció is indokolhatná az edzőváltást, sőt Kenéz István klubelnök szavaiból kiderül, hogy az eredménytelenség volt a fő kiváltó ok, ám különböző források szerint más is történt a háttérben. Nevezetesen, hogy a Környe elleni bajnoki mérkőzés közben végrehajtott egyik csere vezetett Szabó Imre és a Balatonlelle szakításához. - Egyszerűen megmosolyogtató a dolog - mondta Kenéz István, a Balatonlelle SE elnöke. - Vezettünk 1-0-ra, és az egyik fő riválisunk elleni mérkőzést mindenképpen meg kellett nyernünk, amit végül sikerült is. Nem szólalkoztunk össze Szabó Imrével, ez megint egy olyan kitalált dolog, mint volt a Véber-ügy. Tény és való, hogy Galgóczi Károly góljai is sokat lendíthetnek a Balatonlelle szekerén meccs közben megbeszéltük az edzővel, hogy mi lenne a jó megoldás a győzelem érdekében, ám mégsem az történt. Én ekkor annyit mondtam Szabó Imrének, ha ezt valóban így gondolja, akkor kedden már nem kell edzést tartania. Hangsúlyozom, nem ez volt a fő probléma, hanem az, hogy az elmúlt öt bajnokin mindössze öt pontot gyűjtöttünk, s nem mozdultunk el a kieső helyről. Ebben pedig Imrének is nagy szerepe van. Nincs sárdobálás és veszekedés, két nappal később úriemberek módjára megbeszéltük a történteket, és elbúcsúztunk egymástól. A jövőben pedig Készéi Ferenc irányítja a csapatot. Elvárás a rutinos edzővel szemben, hogy bent tartsa a Balatonlellét, s Feri képes is erre.- Valóban úriemberek módjára váltunk el - fogalmazott Szabó Imre, aki a télen vette át a Balaton-parti együttes irányítását. - Edzőként már régen megtanultam, hogy minden kérdésben az elnök dönt. Normális keretek között megbeszéltük az elnök úrral a dolgokat, s rájöttünk, hogy mindketten másképp látjuk a balatonlellei labdarúgás helyzetét. Mivel elég nagy köztünk a véleménykülönbség, úgy gondolom, hogy a csapat szempontjából is szerencsés volt az edzőváltás. Sok sikert kívánok a Balatonlellének, és bízom benne, hogy kiharcolják a bentmaradást. Sokáig tehát nem maradt, nem is maradhatott edző nélkül a lellei kispad, Szabó Imre helyét, a BFC Siófok NB III-as csapatának edzője, Készéi Ferenc vette át. - Leültünk Készéi úrral, és mindent megbeszéltünk - mondta Csorba Ottó, a Siófok ügyvezetője. - Szerdán hivatalosan is elköszöntünk egymástól, így nincs akadálya, hogy Készéi Ferenc leüljön a Balatonlelle kispadjára. Ami biztos, nem szakmai jellegű oka van Készéi Ferenc Siófokról való távozásának, hiszen hat tavaszi meccséből négyet megnyert a Siófok ligaegyüttese. - Ráadásul kifogástalan emberi és szakmai kapcsolatban voltam a siófoki fiatalokkal, nagyon sajnálom elhagyni azt a csapatot. Azonban úgy gondolom, hogy Lellén most nagy szükség van rám, talán nagyobb, mint Siófokon. Nehéz, de nem reménytelen a Balatonlelle helyzete, s az is biztos, hogy a siófokihoz képest most pedagógiailag és szakmailag is más jellegű feladatot kell megoldani. Negyedik alkalommal ülök le a Lelle kispadjára, s az előző háromból kétszer sikeresen dolgoztunk együtt, bízom benne, hogy így lesz ezúttal is. TEL :ó-műsor m i'i g ;| H US U '-‘Ml r, |uxlJUJLU.U iHHHppp i mT~'V!iiiiii|i mTviiiii|II(i yssatT’iimpbí I HTT'wmmmm|-H 5.30 WSTeleshop 6.00 Strucc© 5.50 Nap-kelte 5.50 Nap-kelte 6.00 Lety, a csúnya lány 7.00 Váltó (ismétlés) 6.00 Shoppingkultúra 50 6.00 Reggeli Ébresztöshow 6.25 Tények reggel. Mokka 9.00 Ötcsillagos szerelem © 9.00 Bolondos ötletek 7.00 Tv-dokik© 7.10 Élő egyház (ismétlés) 7.05 Vadócok dadusai J 10.05 Receptklub 9.00 Babapercek (németsorozat-13/5.) 9.25 Kutyafiil-macskanyelv 7.55 3 fitt perc 7.40 Pierre (dok.-film) 8.05 Segítség, tönkrementem! M 10.20 Top Shop 9.05 Stahl konyhája 9.45 A nemzet 10.00 Srpski ekran 8.00 San Francisco utcáin 8.20 Magyar holokauszt 9.05 Jamie vidéki konyhája © 11.25 Disney-rajzfllm 9.15 Jóban Rosszban (ism.) © könyvtárának kincsei 10.25 Unser Bildschirm 9.00 Miért éppen Alaszka? 9.00 Lélek Boulevard Vadak; Téli zöldségek vj3 Doug kalandjai 9.45 Kvízió délelőtt 10.00 Szomszédok © 10.55 Lássuk Indonéziát! 10.00 Szívek szállodája © 9.30 Bűvölet (ism.) © 10.05 Jimmy a pácban © fi 12.00 Híradó Déli kiadás 10.20 Babar (rajzfilmsorozat) 11.05 Főtér - Szarvas 11.05 Kárpát expressz. Átjáró 11.00 Segítség, szülő vagyok! 10.30 Család-barát 11.10 Egészségünk " 12.10 06-91-33-55-33 10.50 Teleshop 12.00 Híradó délben. Sporthírek 12.00 Híradó délben. Sport 12.00 Tv-doklk © 11.30 Kívánságkosár - Tények és tévhitek © 13.45 Mozimatiné 11.55 Az utolsé óráig - Hitler 12.20 Világvallások nyomában 12.15 Záróra 13.00 Halálbiztos diagnózis 14.00 Híradó 12.05 Segítség, tönkrementem! Istenek és katonák © titkárnőjének vissza- 13.10 Magánkápolnák 13.00 Élet-víz 14.00 Gyilkos sorok © 14.10 Európai kóstoló 13.05 A Csendes-óceán '*í (am. film, 2003 - 3/3.) emlékezései (dók. film) © 13.30 Slovenski utrinki. Együtt 13.20 Érték és mérték 15.00 Szívek szállodája © 14.40 Utazások a Föld közép- gyöngyszemei © H 15.15 Győzike Realitykomédia © 13.35 Kvízió Telefonos játék 14.30 Átjáró (ismétlés) 13.50 Segítünk 16.00 Két pasi pontjából (angol sor.-2.) 14.05 Shoppingkultúra M 16.15 Vacsoracsata © 14.40 Az áruló © 15.00 Múlt-kor (ismétlés) 14.15 Magánbeszélgetések - meg egy kicsi (ism.) © 15.35 Az örök ifjúság forrása © 15.15 Rovarpletykák kJ 17.20 Mónika 15.40 Bostoni halottkémek © 15.25 Szívtipró glml (27.) © 15.05 Az irodalom nyelve 16.30 Jó barátok (ism.) © (német sor.-3/1.) 15.55 Jamie vidéki konyhája 'W - A kibeszéiőshow © 16.40 Aktív© 16.15 Önök kérték! (ismétlés) 15.10 Párok és házaspárok 17.00 Segítség, szülő vagyok! 16.25 Emigránsok Vadak; Téli zöldségek 0 Műsorvezető: Erdélyi Mónika 17.20 Joshi Bharat (talkshow) © 17.30 Hírek. Körzeti híradók 15.30 Nap-nyugta (valóságshow) © 17.15 Mese 17.00 Egészségünk© 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.00 Orága doktor úr © 18.00 Válaszd a tudást! 18.00 Topmodell leszek! © 17.35 Kikötő 17.55 Vadócok dadusai 19.05 A széf 19.05 MrEsMrs © (sztárpárshow) (olasz vígj.-sor. - 52/21.) 18.50 Esti mese 19.00 Szex és New York light © 18.00 Híróra. Térkép Majmok és delfinek Vetélkedő 20.05 Jóban Rosszban © 18.55 Bűvölet © 19.05 Múzeumtúra (amerikai sorozat) 19.00 Bűvölet © Kenguruk és malacok 20.00 Fókusz© ! (magyar sorozat) (olasz sorozat-240/38.) I - francia módra (24/11.) 19.30 Pimaszok, avagy kamasz- 20.00 Közbeszéd 19.00 Jimmy a pácban © W Közszolgálati magazin 20.40 Hal a tortán © 19.30 Híradó este 19.35 Háborúk évszázada (5.) © ba nem üt a mennykő © 20.30 Kikötő - extra 20.10 Miből lesz H 20.40 Barátok közt © 21.40 Mission Impossible 2. © 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.30 Híradé este. Sport 20.00 Két pasi - meg egy kicsi 21.00 Meséld el... © a cserebogár? © W (magyar sorozat) (am. akciófilm, 2000) 20.10 Szempont © 20.55 Az Eurovíziós Dalverseny (am. vígjátéksorozat) © (magyar dokumentumfilm) A győzni akarás pH Közben: Hírek R.: John Woo Magyarország 2009 klipjeiből 20.35 Jó barátok © 21.05 Edmond Batignole © 21.20 Küzdj az életért! © 21.20 Esti showder Fsz.:TomCruise, Ving kicsiben és nagyban 21.00 A tökéletes titkárnő® (amerikai vígjátéksorozat) [ (francia film, 2002) Húszévesek Fábry Sándorral © Rhames, Thandie Newton 21.10 A la carte © (amerikai thriller, 2008) 21.05 CSI - A helyszínelők © 22.45 Váltó 22.20 Megidézett csaták © Utána: Hírek Közben: Kenósorsolás 22.10 Csütörtök este 22.35 Záróra i i A spanyol armada ellen 23.15 Házon kívül © 24.00 Csillagközi romboló © 22.50 Kultúrház © 23.25 Éjfél a jó és 23.05 Esküdt ellenségek 22.55 Sport 23.30 Foci az egész világ J 23.45 Ments meg! © (amerikai sci-fi sorozat) 23.00 MobilVers J a rossz kertjében © - Különleges ügyosztály 23.05 Drót® Színjáték a pályán kívül B3 | (amerikai sorozat)' 1.00 Tények este 23.05 Extra - Kultúrháttér (amerikai film, 1996) 149" (amerikai krimisorozat) © (amerikai sorozat, -10.) 0.25 Ki hitte volna? 0.50 Reflektor© 1.30 Strucc (ism.) © 23.35 Eurotaxi 1.55 A tökéletes titkárnő © 0.05 CSI - A helyszínelők © 24.00 Márkus Tibor 50 éves -Esti kiadás© Sztármagazin Esélyegyenlőségi magazin 0.05 Magánbeszélgetések (amerikai thriller, ism.) (amerikai krimisorozat, ism.) Születésnapi koncert (2/2.) Bűnügyi laboratórium \[jjj 1.10 Infománia © 2.00 Csillagközi romboló © Csemus Mariann 3.25 Drága doktor úr © 1.05 Start 0.35 Kikötő (ismétlés) 1.20 A rablás művészete © Multimédia-magazin (amerikai sci-fi sorozat) Juszt László műsora (olasz vígjáték sorozat) i (autós magazin, ism.) 1.05 Híradó (ism.) Botrány Oslóban 1/1 ÍALOÍA~X'i^iBBSi E'ÜR0SP0RT,1^ÍM SPaiíl • I HBO ....blSCOVERY 1MB o ............................................. ......................................................................................................................................................................................................................................................................................................... 31 1330 Paletta. 14.05 Civil kaszinó. 15.05 Ve- 1130 Laci bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 15.00 Zodiákus. 17.00 Kábelvilág. 17.30 8.30 Labdarúgás. UEFA-kupa 11.00 Snoo- 12.45 Magyar labdarúgás. 14.45 Jégkorong. 6.00 Passió - Jézus szenvedése 8.55 Mozi! 14.00 Viharvadászok. 15.00 Hogyan kéwjj utó. Engem a szél ide sodort . 16.05 Arcok 13.50Többetésszel! 1630Vonalkód. 16.55 Épi-tech. 18.00 Infománia. 1830 Házibuli kér 13.00 Labdarúgás. UEFA-kupa 14.00 NHL 16.45 Kosárlabda. NBA. San Antonio- Mozi! Mozi! 925 XLszerelem 11.05 Kalando- szült? 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állftó'S j a liftben. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Híradó. Fórum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Attilával és vendégeivel. 1930 Lisa csak egy Labdarúgás. UEFA-kupa 16.30 Snooker New Orieans. 18.45 Búvármagazin. 19.15 rak 13.00 Dániellé Steel 14.50 Gyerekjáték lag... 18.00 Újjáépítők. 19.00 Miamiink-A Vonalban. 18.30 Negyedik. 19,00 Híradó. Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. van. 2030 Hírháló. 20.55 Kitekintő. 21.00 Mesterek Kupája, London 18.00 Labdarú- Maihelyzet. 1930Zuhanyhíradó. 2030 Láb- 16.40 Mindenüttjó 1830Csúcsformában 3. tetoválok. 20.00 Time Warp-Amikor meg19.30 A magyar beteg. 20.05 Rájátszás. 20.30 Halló, itt vagyunk! 21.30 Dominó. Tökéletes áldozat (am.-mex. akciófilm). gás 18.15 Snooker Kínai nyílt bajnokság, darúgás. UEFA-kupa. Manchester City- 20.00 Szerelmes szerzetes 21.30 Isten gyér- áll az idő. 2030 Hogyan készült? 2130 HaK 21.00 Híradó 21.2135 Lapzárta. 22.05Szi- 2235Világkép. 22.55Híradó. 23.05 700-as 22.50 Eur-óra-percek. 23.00 lisa csak egy Peking 19.00 Tenisz 21.00 Küzdősport Hamburg (élő). 22.45 Labdarúgás. UEFA- mekei - Megtaláltlelkek22.40 Reinkarnáció lálos fogás. 2230 Bajtársak. 2330 ÓriásO luett. 23.05 BBC-híradó. 2330 Negyedik klub. 23.45 Többet ésszel! van. 24.00 Xtro 3. (amerikai sci-fi) 24.00 Labdarúgás kupa. Marseille-Donyeck. 0.45 Labdarúgás 0.15 Hideg nyomon költöztetők. 030 Az utolsó emberig KAPÓS TV ' || | SooSStTV......lllHi MARCALI TV* ÜÜH Si'1'IIjŐYIMTOÍvÍ^ ME2 PÉ^nB^IO'“HBf ME1 KOSSOTH MMOÍIBÍ 08 .00 Képújság 17.00 Kábel-világ 17.30 | Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 19.00MarcaliHíradól9.10Apszichéshátte- 06.00-Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 06.00-Óránkénthírekkel,közlekedésselkap- 5.00 Zenei válogatás 6.00 Hírek, időjárás 6A0 Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal-Táj 600 Atomerőmű-Kaposvári KK-kosárlabda mér- közérdekű információkkal 19.00 Híradó rű tünetek, azok okai és tér. lehetőségei. csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, Hírpercek. Benne: hírek, összefoglalók 9.02 180 perc 9.00 Napközben 11.05 Élhető világ '© kőzésl8.59Múlt-Korl9.00Kapospont-aKa- 19.30 Programajánló 1935Téma-hírháttér 20.30 Hírháló 20.55 Kitekintő 21.00Tökéle- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, 1130Vendéga háznál 12.01 Krónika 1230 M posTvhíiműsoral920KaposSportl930Kö- 19.40 Híradó 20.10 Bogiári krónikák-közéle- tesáldozat-am.-mexikóia.f.22.50íj$látom gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni 13.02,15.02 Sporthírek - Rövid összefogla- Magánhangzó 13.04 Rádiószínház 1330A ró0 zelkép: Jancsó Miklós - 2002.19.59 Múlt-kor ti mag ism. 21.10 Ismétlések reggelig én 23.00 Lisa csak egy van - német films. tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- Koktél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hír- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene m. kát egyház félórája 14.05 Arcvonások 'H | 20.00 Kapospont-a Kapós Tv hírműsora is- I 00.00 Xtro 2-kanadai sci-fi foglaló 20.00 Zenegép összefoglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 15.00 Közlekedés 18.03 Zene ol- 14.35Tér-ídő 15.15 Közelről 1535 Hétköznapi métlés 2020 Kapós Sport ismétlés 2030 Hír- —■U'iTIgT........................"WliM— rSÍTT^ ^T,íwTTf5w*l,™,ii vasashoz 19.02; 20.02 Sporthírek-Rövid ös- pi tudomány 15.45 Zöldövezet 18.03 Közéleti háló 2 0.55 Kitekintő 21.00Tökéletes áldozat- ..................T..T.7.............................................................".........................................................................tAWSí... . íf. szefoglalók. hírek a napi eseményektől Min- ütköző 1830 Határok nélkül 19.54 Mese ame rikai-mexikói akciófilm 22.50 így látom én 19.00 Híradó 19.30 Programajánló 1935Té- 1630Hírek,időjárás,információk,dokumen- 17.30 Csurgói KK-Tatabányai KC kézilab- 06.00 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Clas- den ami sport.... 22.00 Kultúrfitnesz 23.00 20.04 Rádiószínház 20.30 Kultúrkör 21.04 A | -EUR-Órapercek23.00 KaposKiőnika.éjsza- ma - hírfiáttér 19.40 Híradó 20.10 Délipart - tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok damérk. 18.15 Mi somogyiak 19.00 Csurgói sic Délután 17.00Zenevonat20.00Táskará- Netidők 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 1.00 nap történetei 2225 Esti beszélgetés 23.04 kai magazin: Múlt-Kor, Kapospont közéleti magazin 21.10 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film híradói!. 19.20 Háttér21.00 Hálózat Tv dió Zenei válogatás-Egy kis hazai... Arcvonások 2334Tér-idő 0.10 Éjszaka