Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-08 / 83. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 8., SZERDA AUTÓ&MOTOR 13 Jól melegített Hideg az évnyitóra rali ob Kategóriagyőzelemmel kezdett a Magyar Miklós, Budai Annamária páros A Hideg Krisztián, Kerék István egység és a Magyar Miklós, Budai Annamária páros is kategóriagyőze­lemmel kezdte az idei ra­liévadot. Fenyő Gábor Soha rosszabb évnyitót! A Hideg Krisztián, Kerék István összetételű csapat abszolútban az előkelő ötödik helyre volt jó a méregerős WRC-k között A hagyományoknak megfelelő­en az Eger környékén rendezett Start Autó Rallye - amely egy­ben szlovák bajnoki futam is volt - jelentette a honi ralisport évad­nyitóját A háromnapos erőpró­bán több somogyi egység is érde­kelt volt, s két páros is kategória­győzelemmel mutatkozott be. A kaposvári Hideg Krisztián, Kerék István alkotta duónak (Mitsubishi Lancer EVŐ VI.) az előkelő ötödik hely jutott az ab- g szolút rangsorban a WRC-kel § tűzdelt mezőnyben; toronyma- 5 gasan ők nyerték mind az A cső- | port, mind pedig az A/8-as kate- I gória küzdelmeit.- Az egri évnyitó előtt úgy vol­tam, hogy az 1 - 3. hely maga len­ne a csoda, ha viszont nem kerü­lők az első tízbe, az ciki. Úgy­hogy maradjunk annyiban, ez az abszolút ötödik hely a nagyon jó kategóriába esik - értékelte tö­mören egri produkcióját Hideg Krisztián. - A felkészülésem na­gyon jól sikerült. Ugyanakkor megpróbálkoztunk egy új futó­mű-beállítással, ami nem igazán jött össze, s ez kicsit elbizonyta­lanított az egri fellépésem előtt. Amúgy maga az autó jól ment, csak a vége felé már óvatosnak kellett lennem; minden bizony­nyal még így sem ússzuk meg a hátsó differenciálmű-cserét. Az mindenesetre büszkeséggel tölt el, hogy több gyorsot tudtam nyerni, mint Asi. Jól ment a Magyar Miklós és a szintén kaposvári Budai Anna­mária összetételű kettős is, akik ebben az évben anyagi okok mi­att a tavaly megszokott N/4-es Subaru Imprezát N/2-es Suzuki Swiftre cserélték. Budaiék - akik abszolútban a 46., az N cso­portban pedig a 22. helyen zár­tak - kategóriájukban rajt-cél győzelmet arattak a magyar me­zőnyben, s az összértékelésben is a második helyre voltak jók.- Vegyes érzelmekkel vártuk az egri nyitányt, hiszen egy szá­munkra teljesen új kategóriá­ban rajtoltunk - mondta Budai Annamária. - A verseny előtt nem is nagyon tudtunk tesztel­ni; igazából az első gyorsaságin derült ki, hogyan tudunk boldo­gulni az autóval. Magyar Miklós roppant tehetséges pilóta, amit bizonyított is. Nagyon örülünk ennek a szép eredménynek, mert olyanokat tudtunk legyőz­ni, akik már régebb óta verse­nyeznek ilyen autókkal ebben a kategóriában. Kitett magáért a kaposvári Kovács Attila, Baksay-Szabó Áron páros is (Honda Civic Type-R); abszolútban az '57., az N csoportban a 27., kategóriá­jukban, az N/3-ban pedig az ötö­dik helyre voltak jók. Az első versenynapon végig a mezőny első harmadában autóztak külö­nösebb technikai problémáktól mentesen. Másnap aztán „elfo­gyott” a hármas fokozat, így az utolsó szakaszokon már csak az volt a feladatuk, hogy a magyar mezőnyben megőrizzék a kate­gória harmadik helyüket. A másik három somogyi egy­let viszont már nem járt ilyen jól. A kaposvári Bedő Gábor, Bedő Miklós egység (N/4-es Mi­tsubishi Lancer EVŐ IX.) a ne­gyedik gyorson kisodródott, ami annyira megviselte a verseny­autójukat, hogy ki kellett állni­uk. Hasonló sorsra jutott a siófo­ki Gyarmati Ariéi és navigátora, Kocsis György is, akik a Suzuki Ignis S 1600-ból idén egy A/8-as Subaru Imprezába ültek át. Az első versenynap második felé­ben a hátsó differenciálmű meg­hibásodása miatt kellett feladni­uk az egri erőpróbát. Az utolsó gyorsasági jelentette a kaposvá­ri Kovács Antal, Istovics Gergely (Skoda Fabia) kettős számára az évnyitó végét.- Mivel idén az A/5-ös kate­góriát a kevés nevező miatt az A/6-ban értékelik, így egy na­Afékkel küszködtek a másodosztályúak mező­nyében csupán a kaposvári Stepán Árpád, Lovay Miklós egység képviselte a somogyi színeket egy F/l-es Lada 2101-gyel. Miután sajnos vé­gig fékproblémákkal küsz­ködtek, így a második na­pon idő előtt be kellett fejez­niük az egri évnyitót. gyobb kategóriában kell helyt- állnunk - kezdte Istovics Gergő. - Általános meglepetésre a he­tedik gyorsasági után mi vezet­tünk, és a nemzetközi értékelés­ben is dobogós helyen álltunk. A következő szakaszon aztán a nagy sietségnek „árokjárás” lett a vége; ez nyolc perc hátrányt jelentett, s visszacsúsztunk a nyolcadik helyre. Másnap len­dületes és gyors autózással pró­báltuk előrébb tornászni ma­gunkat, ám a legutolsó gyorson sajnos közbeszólt a technika ördöge. Folytatás három hét múlva Miskolcon, ami a magyar mel­lett egyben a szlovák bajnokság második futama is lesz. Budai Annamáriának és Magyar Miklósnak volt oka az örömre Egerben Április közepén rajtol az első Sonline-osztály Ötvenmilliós büntetés a rossz parkolásért Somogybán az objektív fele­lősség alá tartozó esetek során 10 058 darab bírságot szabtak ki tavaly május elsejétől teg­napig.- A közel 389 millió forint büntetésből több mint 292 millió forintot fizettek be a gépkocsivezetők - tájékoztat­ta szerkesztőségünket a me­gyei rendőr-főkapitányság. A fényjelző készülék tilos jelzé­se ellenére ketten hajtottak át az útkereszteződésen: ezért nem maradt el a 200 ezer fo­rintos büntetés. A megállásra, valamint a várakozásra vonat­kozó szabályokat 1687 jármű­vezető hagyta figyelmen kí­vül. Szakemberek lapunknak elmondták: megyénkben öt­venmillió forintnál nagyobb összegre büntették meg őket az elmúlt egy évben. ■ H. M. Április 15-én indul az első „Sonline-osztály” képzése a Didaktikánál. A fiatalok a cég kaposvári központjában kezd­hetik el tanulmányaikat, s vár­hatóan Barcson, Marcaliban és Siófokon is elrajtol az oktatás. Megírtuk: a 17- 24 éves korú ér­deklődőknek elég, ha kitöltik a Son- line.hu-n található kérdőívet. Ebben a megyei baleset-megelőzési bizottság a fiatalok véleményét kéri a for­galmi helyzetről és a közleke­dési morálról. A kitöltött kér­dőíveket a jatek@sonline.hu címre kell visszaküldeni. Ez­után a Didaktikát a hírportál értesíti, hogy kik vehetik igénybe a kedvezményt. Ko­vács Sándor Lóránt, az autós­iskola vezetője kedden kér­désünkre közölte: eddig 36-an adták be a jelentkezési lap­jukat. Rajtuk kívül még csaknem húsz érdeklődőt várnak a következő napok­ban.- A kismotor-ve­zetői vizsgához tízezer forint, a nagymotor-veze­tőihez tizenötezer forint, míg a személygépkocsi­vezetői vizsga megszerzésé­hez húszezer forint árkedvez­ményt nyújt a Didaktika Jár­művezető-képző Kft. - ismer­tette a részleteket az ügyveze­tő. A jelentkezéseket amúgy 2009. október végéig fogadják el, maga az akció az év végéig tart - tette hozzá a kaposvári autósiskola vezetője. Elektronikus vezetési karton a sofőröknek Az internetalapú oktaméter a tanulóvezető szinte minden mozdulatát rögzíti. Az autóba szállás pillanatától egészen a megérkezésig valamennyi lé­nyeges mozzanatot feljegyzi a készülék - számolt be Böröczi Csaba, a kaposvári Citrom au­tós-motoros iskola vezetője an­nak kapcsán, hogy szerdán be­mutatón ismertetik a berende­zést a megyeszékhelyen. Az elektronikus vezetési karton a tanuló gyakorlati képzését folyamatosan re­gisztrálja. Ebből amúgy egyér- télműen az is kiderül, hogy aznap hol és mikor vezetett a hallgató, s mekkora utat tet­tek meg a gyakorlás során. A berendezés azt is nyilván­tartja, hogy mennyit kell még vezetnie a leendő gépkocsi- vezetőnek. ■ H. M. ■ A Sonline-osz­tályban har­mincba tan kezdik el tanul­mányaikat. HASZNÁLTAUTÓ-KÍNÁLAT & Schneider Autóház Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u. 1-3. **•>«*«"*’>* BMW 1161 2007 4.990.000 Ft BMW118D 2005 4.190.000 R BMW118D 2006 3.990.000 Ft BMW 3161 2004 2.890.000 Ft BMW320D 2003 3.090.000 R BMW 32OD 2005 4.290.000 Ft BMW 32ODA 2007 5.390 000 Ft BMW 325DA 2008 9.490 000 R BMW330D 2005 4.390 000 Ft BMW 330XD TOURING 2008 11 990 000 R BMW 52ODA 2006 6.990.000 Ft BMW 525D 2004 5.190.000 R BMW530I 2003 4.690 000 R BMW 530DA 1999 2.190.000 R BMW 530 DA 2004 4.990.000 R BMW 540 IA 1998 2.090.000 R BMW 635DA CABRIO 2008 19.990.000 R BMW 745 DA 2006 15.990 000 R BMW 745 DA * 2006 10 290 000 R BMW X5 3,0IA 2001 4.390.000 Ft BMW X5 3 ODA 2004 6.990.000 Ft BMW X5 3 ODA 2005 7.590.000 Ft AUDI ALLROAD QUATTRO 3.0TDI 2008 12 990 000 R • AUDI A6 3.0TDI QUATTRO AUT 2005 5.790.000 Ft AUDI A6 2.5 TDI AUT 2003 3.190.000 R RENAULT TWINGO 1.21 16V 2003 959.000 R PEUGEOT 206 1.41 AUT 2000 959 000 Ft HONDA JAZZ 1.21 2004 1.750.000 Ft CITROEN SAXO 1.5D 2000 959.000 Ft MERCEDES E 320 CDI AUT2001 2.990.000 Ft MERCEDES SLK 55 AMG 2006 12 990.000 Ft MERCEDES S 320 CDI LONG 4MATIC 2007 15.990.000 R MERCEDES C 270 CDI KOMBI 2001 2.990.000 R SKODA OCTAVIA 1,9TDI 2006 2.690 000 R SKODA OCTAVIA 1.6 2000 890.000 R OPEL ASTRAH 1.6 ELEGANCE 2004 2.090.000 R TOYOTA COROLLA VERSO 2.2 D4D 2005 3.790.000 R TOYOTA RAV4 2.0D4D 2004 3 590 000 Ft VW POLO 1.4 PD TDI 2007 2.590 000 Ft VW POLO 1 4 PD TDI 2005 2.090.000 Ft MERCEDES VITO 115 CDI LONG 2006 4 .290.000 R TOYOTA HILUX 2.5D 2004 1.650.000 Ft + áfa MAZDA B2500 TD DK 2004 2.090.000 Ft + áfa További 2000 db fiatal használt BMW németországi adatbázisunkból rendelhető! Részletes leírás: www.schneiderautohaz.hB TelTíax: 72/539-028 Mobil: 70/37-222-97 Kaposvári telephelyünk kínálata 7400 Kaposvár, Előd Vezér u. 1-3. BMW 120d 2008 6.990 000 Ft BMW X3 2.0D 2006 5.990.000 Ft FIAT PUNT0 1.21 2000 680.000 Ft KIA SPORTIGE 2.0D 2007 4 490.000 Ft MAZDA RX 8 REVOLUTION 2005 3 990 000 Ft MAZDA 6 CD 136GT 2004 2.890.000 Ft MAZDA 6 CD 120 TE 2004 2.590.000 Ft MAZDA 3 SPORT 1 4 TE 2004 2.390.000 Ft MAZDA B-2500 PICK-UP 2006 nettó 1.850.000 Ft MERCEDES A170 CDi 2002 1 690.000 Ft NISSAN MICRA 1.2 2005 1.290.000 Ft NISSAN ALMERA 1.5 ACENTA A/C 2006 1.849.000 Ft NISSAN PRIMERA 1.6 ACENTA 2004 2.320 000 Ft PEUGEOT PARTNER 1.6 HDi FREEWAY 2005 1.690.000 Ft PEUGEOT 206 1.4 PRESENCE 2005 1.290 000 Ft PEUGEOT 307SW2.0HDÍ 2004 1.990.000 Ft RENAULT THALIA 1.5 DCI 2008 2.290 000 Ft RENAULT LAGÚNA 1.8i GRANDTOUR 2003 1.490 000 Ft SEATTOLEDO 2.0 PD TDI STYLANCE 2006 2.990 000 Ft TOYOTA COROLLA 1 4 TERRA 2003 1 390.000 Ft VW POLO 65 1.2 12V 2005 1.450 000 Ft Kaposvári telefonszámaink: 06-82/528-290, 06-70/938-3635, _________06-70/314-6873_________ jA utófeltfásárlásII vásárolunk személygépkocsikat 12 éves korig. LeheUiitelie^ertielt^^ HADD SZÓLJON! émmswÁm&mtm ' Típusnév: Modell:_______Szín: tlsiton-tiely. Régi ár: Akciós ár: KI A Besfo2.2DVon6szem. fehér 1999.08.11. 500000 # 419000® SUZUKI ALTO 1.1 GL ezüst metál 2005.01.06. 1 000 000 é 830000® SUZUKI ALTO 1.1 GL kék metál 2004.12.14. 1 050 000 # 810000® SUZUKI IGNIS 1.3 GL s.kék metál 2005.04.21. 1 350 000 # 1 106 000® SUZUKI IGNIS 1.2S DDiSGLX Dízel grófit metél 2004.10.28. 1 500 000 # 1 292000® SUZUKI IGNIS 1.2 DDiSGS Dízel ezüst metál 2005.05.0S. 2050000 # 1 728000® SUZUKI IGNIS 1.3GLXAC grafit metál 2007.0S.I4. 2 500000 # 1 715000® SUZUKI SWIFT Sedan 1.3 GC piros 1999.05.13. 705 000 # 619000® SUZUKI SWIFT 1.3 GL16V fehér 2003.09.05. 850 000 # 749 000® SUZUKI SWIFT Sedan 1.3 GLX16V ezüst metál 2002.04.17. 895 000 # 799000® SUZUKI SWIFT Sedan 1.3 GLX PS ezüsl metál 2003.09.08. 1 175 000 # 882 000® AC ABS Manager 19 SUZUKI SWIFT 1.3 GCAC3a fehér 2007.06.19. 1 750000 # 1 455000® SUZUKI SWIFT 1.3 GLX AC ezüstmelól 2005.08.19. 2050000 # 1 501 000® SUZUKI SWIFT 1.3 GLX AC piros 2007.12.12. 2 250 000 # 1 942 000® SUZUKI SX4 1.5 GLX AC ezüst metól 2006.03.14. 2 150 000 # 1 832000® SUZUKI SX4 1.6GS4WD ezüst metól 2007.07.10. 3 500 000 # 2 495 000® SUZUKI WAG0N 8+ 1.3 GLX LPG grafit metál 2005.09.16. 1 300000 # 1 078 000® vonóhorog SUZUKI WAG0N 8+ 1.25 DOiSGLXAC grafit metól 2004.11.16. 1 450 000 # 1 237000® Dízel VOLKSWAGEN Polo Clnssic 1.9 SDI fehér 1997.11.21. 650 000 # 499000® CH7IIU1 DATAPC Pécs, Pellérdi út 93. OU£.Um rHIHuO Telelőn: (72) 525-275, (20) 9436 723

Next

/
Thumbnails
Contents