Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-01 / 77. szám

11 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 1., SZERDA RIPORT A kétismeretlenes egyenlet veresége születésnap Hetvenesztendős az ország egyik legismertebb akvarellistája, Ikafalvi Farkas Béla Elképesztő energia sugár­zik belőle, a mozdulatai, a mondanivalója, az aurája alapján könnyen letagad­hatná a korát: pedig Ika­falvi Farkas Béla festőmű­vész áprilisban már a 70. születésnapját ünnepli. Vas András- Kicsit szűkösen leszünk - invi­tál a folyosó vége felé. Való igaz, a kaposvári lakótelepi kockaház félszobája nem az a klasszikus műterem. Bár a falakon, polco­kon, asztalokon, székeken min­denütt festmények, festőállvány­nak nyoma sincs, csak a sarok­ban egy üveglap, s a rajta glédá- ban álló tubusos, tégelyes festé­kek mutatják, a helyiségben va­lódi alkotómunka folyik. Már vagy egy évtizede. Amikor Ika­falvi Farkas Béla festőművész feladva fonyódi műtermét végleg visszatért szülővárosába. Úgy vélte, ha Rippl-Rónainak, Balázs Jánosnak jó volt, neki is jó lesz Kaposváron. Ahol eleinte, hiába volt a legjobb rajzos a középisko­lás osztályban, de talán az egész iskolában, kevesen hitték, hogy valaha az ország legismertebb akvarellistái között emlegetik majd a reáltárgyakat látványo­san hanyagoló, a kétismeret­lenes egyenlet helyett inkább szorgosan rajzolgató ifjút.- A maga nagymamája volt a matematikatanárom - mosolyo­dik el -, mást sem hallottam tő­le: Béla, legalább csináljon úgy, mintha érdekelné, ne firkálgas- son összevissza... Ám hiába a pedagógusi inte­lem, Ikafalvi Farkas Béla immár több műit öt évtizede „firkálgat”. Persze a fentiek alapján nem meglepő, hogy útja nem a mű­egyetemre vezetett: az egri rajz- földrajz szakon kötött ki, ahol Jakuba János, a Munkácsy-díjas festőművész volt az egyik taná­ra. Természetes, hogy a nagy szerelem, a festészet tanár, majd szakfelügyelő korában is meg­maradt, olyannyira, hogy alig múlt harmincesztendős, amikor művészetét Székely Bertalan-díj- jal ismerték el.- Elkezdtek kiállításokra hív­ni, itthon és külföldön egyaránt kezdtek megismerni - teszi hoz­zá. - Akkoriban még nem csak akvarelleztem, pasztellt, olajat, mindent kipróbáltam. Ám végül maradt a vízfesték­nél. Többek között a nagy ked­venc, Egry József hatására: a Ba­laton festőjéhez hasonlóan bele- szerelmesedett a vízbe. S bár Eu­rópa szinte minden tengeréhez eljutott, neki is a Magyar Tenger maradt az etalon.- A nyolcvanas évek közepétől másfél évtizedet Fonyódon él­tem, ott volt a műtermem - foly­tatja. - Ez idő alatt mindennap tudott valami újat mutatni a tó. Napszakonként, fényviszonyon­ként, a szél hatására mindig új és új arcát, színét, mélységét is­Elképesztő színkavalkád: Ikafalvi Farkas Béla kedvenc témája a Balaton Ikafalvi Farkas Béla 1939-BEN született Kaposvá­ron. 1960-ban rajz-földrajz sza­kon végzett az egri tanárkép­zőfőiskolán. 1971- BEN elvégezte a Képző- művészeti Főiskola tanár­képző kurzusát. Székely Ber- talan-díjat kapott. 1972- BEN Kaposvár Város Művészeti Díját vehette át. 1992-ben Közép-kelet-euró- pai Nívódíjjal jutalmazták. 1996-bán elnyerte a „Veszprém-Bakony-Balaton ” országos pályázaU. díját. FONTOSABB KIÁLLÍTÁSAI: Katowice (Lengyelország), Augsburg, Heilbronn, Esslin- gen (Németország), Milánó, Udine (Olaszország), Kagosi- ma (Japán), Budapest, Eger, Veszprém, Kaposvár. I\z akvarell becsülete RENDSZERINT vázlattömbök odavetett színemlékei, nagy művek élőmunkái, látvány­foszlányok kerülnek vízzel festett papírra: a vízfesték, előkelőbben akvarell, min­dig a legolcsóbb marad - állítja Kárpáti Kamill köl­tő. - Pedig a minőség az alkotón múlik: jó kezekben a vízfestéknek ugyanolyan bűvereje van, mint a leg­drágább olajnak... mertem meg. Illetve valójában nem lehetett megismerni, annyi­ra változatosnak bizonyult. Ezt a változatosságot vitte pa­pírra Ikafalvi Farkas Béla. A tűz- vöröstől a barnán és a mélyké­ken át a gomolygó szürkéig lát­tatja a Balatont: felkavarónak, nyugodtnak, kiismerhetetlen- nek, titokzatosnak, vadnak, sze­relmesnek ábrázolja, s minél to­vább nézi az ember a képeket, egyre többet és többet mesélnek.- Sokan azt mondják, mindezt vászonra kellett volna vinnem - jegyzi meg rezignáltam - Az ak- vareilnek nincs túl nagy becsü­lete, azt hiszik, nem elég időtál­ló. Különben mindegy is, mivel dolgozik az ember, nagyon ne­héz igazán eladhatóvá termi a művészetét. Kapcsolatok, sze­rencse szükségeltetik hozzá. És persze kellene a fizetőképes ke­reslet is, de amíg az emberek­nek választaniuk kell, hogy fest­ményt vagy kenyeret vegyenek, elég egyenlőtlen a küzdelem... Persze akad egy tehetősebb réteg, de ők a mindenki által is­mert sztárokat keresik. Úgy pe­dig még nehezebb, ha valaki nem is túl szívesen válik meg a legsikerültebb alkotásaitól.- Akad, melyet semmi pén­zért nem adnék oda - jelenti ki határozottan. - A színe-javát sze­retném egyben tartani: aztán vagy megmarad, vagy néhány évtized alatt feledésbe merül. Az utókor majd eldöntí, helyesen cselekedtem-e...

Next

/
Thumbnails
Contents