Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-26 / 72. szám

KRIMI&MUSOR SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK Vádat emeltek a verekedő biztonsági ember ellen Életfogytiglan a gyilkosnak ítélet Agyonverte hároméves kisfiát, az anya sem akadályozta meg Késsel torolta meg a közeledést a 37 éves, ittas somogyzsitfai nő Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség az ellen a 26 éves férfi ellen, aki súlyosan bántalmazott egy vendéget a Kaposvári Egyetem gólyabálján. A tavaly novemberben megtar­tott rendezvényen a vádlott négy társával együtt biztonsági őri fe­ladatokat látott el szóbeli megál­lapodás alapján. A sértett fi­atalember egy baráti társasággal éjfél körül érkezett a bálba. Ittas állapotban többször szó-beli kon­fliktusba keveredett a ven­dégekkel, illetve a biztonsági fe­ladatokat ellátó személyekkel is. ■ El kellett távolítania a sértett fiatalember lápét. Brutálisan megverte az „őr”. Ezt nehezményezte a vádlott, s emiatt a helyiség előterében ő is összetűzésbe ke-rült a sértet­tel. A vádirat szerint a szóváltás tettlegességig fajult. A vádlott minden előzetes indok nélkül két alkalommal lefejelte, majd a sértett tarkóját átkulcsolva fejét lerántotta, és térddel kétszer fejbe rúgta. Ezután a mellkasán és a hasán is megrúgta. A sértettnek lépszakadása és egyéb sérülései keletkeztek, amely miatt közvetett életveszé­lyes állapotba került. ■ J. E. (Folytatás az 1. oldalról) 2007 októberében a dombóvári anyaotthonba került, de onnan is tartotta a kapcsolatot a férfi­val, és a gyerekeket is rendsze­resen elvitte hozzá. Annak elle­nére, hogy minden alkalommal tudta: veszélynek teszi ki a ki­csiket, mert folytatódnak a ve­rések. Tavaly húsvét előtt is Kaposvárra jöttek „rokonlátoga­tás” címén, de rögtön a férfihoz mentek. Aki az újabb veszeke­dés után úgy engedte csak visz- sza az asszonyt, hogy a legki­sebb gyereket, Kevint ott fog­ta „túsznak”. Még aznap este olyan brutálisan megverte a ki­csit, hogy vélhetően már ez ha­lálos kimenetelű belső sérülést okozott. Az orvosszakértők szerint a következő napokban a kisfiúnak iszonyatos fájdalmai lehettek. Halála után negyvennégy sé­rülést találtak rajta. De nem sír­hatott, mert a kegyetlen férfi ezt is veréssel torolta meg. Három napon át többször megverte, ököllel ütötte, rugdostam kicsit. Elvitte fát gyűjteni, de az akkor már legyengült kisfiú nem tu­dott lépést tartani vele, ezért egy jókora husánggal ütlegelni kezdte, úgy, hogy a fa eltört, széttaposta a lábfejeit, megrug­dosta. Az anya, aki már másnap hazaérkezett, látta a bántalma­Azt állította a gyilkos a tárgyaláson, hogy nem akart sérülést okozni zásokat, látta, hogy a kicsi egy­re rosszabb állapotba kerül, fo­lyamatosan hány, nem marad 'meg benne semmi, és hatalmas fájdalmai vannak, ennek elle­nére nem vitte orvoshoz. Sőt, amikor a nagyszülők megláto­gatták őket, nekik sem engedte orvoshoz vinni a gyereket. A ki­csi végül belehalt a sérüléseibe. A bírósági tárgyaláson a fér­fi elismerte, hogy bántalmazta a kisfiút, de állította: nem akart súlyos sérüléseket okozni, és nem akarta, hogy meghaljon. Csak „nevelési célzattal” bántot­ta. Az asszony mindvégig hárí­totta magáról a felelősséget, és tagadta a bűnösségét. Azt állí­totta, hogy nem volt lehetősége segítséget hívni. A férfit a bíróság tegnap 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlen­séggel elkövetett emberölés, testi sértés és kiskorú veszé­lyeztetése miatt életfogytig tar­tó szabadságvesztésre ítélte. Legkorábban 30 év múlva sza­badulhat. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az anyára segítségnyújtás elmu­lasztása és kiskorú veszélyez­tetése miatt három év hat hóna­pi börtönbüntetést rótt ki. Az ítélet szerint megszüntette az anya szülői felügyeleti jogát is. Az asszony és védője felmenté­sért fellebbezett. ■ J. E. Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 37 éves so­mogyzsitfai nőt, aki ittasan has­ba szúrta ismerősét egy vita so­rán. A vádlott és a szomszéd falu­ban lakó férfi már régóta ismer­ték egymást, jó viszonyban vol­tak. Gyakran iszogattak, szóra­koztak együtt baráti körben. így volt ez 2007 augusztusában is, amikor a férfi átkerekezett a vád­lotthoz. Ismerőseikkel együtt ita­loztak, már jócskán érezték az al­kohol hatását, amikor a férfi sze­xuális szándékkal közeledni kez­dett a nőhöz. ■ A kés 20 centis pengéje nem hatolt túl mélyre, nem nyitotta meg a hasüreget. Az ittas vádlott kést ragadott, és a férfi után indult. Négy ház­zal arrébb érte utol. Úgy tett, mintha át akarná ölelni, s köz­ben hasba szúrta a 20 centis pengéjű késsel. Szerencsére a kés nem hatolt mélyre. A seb nyolc napon belül gyógyult. Az igazságügyi orvosszakértő sze­rint azonban megvolt az esélye annak, hogy életveszélyes sérü­lést okozzon. A nőt a bíróság életveszélyt okozó testi sértés kí­sérlete miatt jogerősen egy év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte, de három év próbaidőre felfüggesztve. ■ J. E. 10 TCT.igirézt^iwfftwm't^J^ í.® ’WiliiaiilMiMlillillliillíljAtilil H. 6.00 Reggeli Ébresztősböw 7.00 Mokka 5.50 Nap-kelte 5.50 Nap-kelte 7.00 Jaké és a dagl © 7.30 Élő egyház (ismétlés) 6.00 Álomszigetek tQ Benne: Hírek félóránként 9.00 Babapercek 9.00 Ötcsillagos szerelem © 9.00 Műkorcsolya-és 8.00 San Francisco utcáin 7.55 Cigája (dok.-film) 7.00 Állati rekordok © [-3 1 8.35 Reflektor 9.05 Stahl konyhája (német sorozat-20/11.) jégtánc-világbajnokság 9.00 Miért éppen Alaszka? | 8.15 Kézjegy (ismétlés) 7.50 A mamit akarom! 9.00 Csak csajok 9.15 Jóban Rosszban (ism.) © 9.45 Alvás és memória Közvetítés Los Angelesből 10.00 Szívek szállodája © ! 8.55 Gorontak) 9.00 Ez elment vadászni... © j 10.05 Receptklub 9.50 Kvízió délelőtt (francia dokumentumfilm) 11.05 Szarvashiba (amerikai sorozat) - Elrejtett éden (3/2.) 10.00 River Cottage-kúra © 10.20 Top Shop 10.30 Teleshop 10.05 Védelmi jog © 11.05 Kárpát expressz 11.00 Segítség, 9.30 Bűvölet (ism.) © 10.55 Egészségünk 11.25 Disney-rajzfilm 11.35 Didi és az édességgyár (olasz krimisorozat-26/17.) 11.30 Átjáró gyerekeim vannak! © 10.30 Család-barát - Tények és tévhitek © *** j 12.00 Híradó Déli kiadás (brazil film, 2004) 84' 11.05 Főtér - Dél-Balaton 12.00 Híradó délben. Sport 12.00 Tv-dokik © 11.30 Kívánságkosár 11.50 A mamit akarom! ......................................................... ................................................................................................................................................................................................... .............................................. ............................................ 12 .10 06-91-33-55-33 13.15 Kvízió Telefonos játék 12.00 Híradó délben. Sport 12.15 Záróra 13.00 Halálbiztos diagnózis 14.00 Híradó 13.00 Álomszigetek © Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 14.25 Az áruló © 12.20 A fagyos folyó lovasa (64.) 13.00 Élet-víz (amerikai krimisorozat) 14.10 Kalandozó | Bora Bora '2 13.35 Egy húron © (am.-kolumbiai kalandfilmsor.) 13.05 Liszt Ferenc © 13.20 Érték és mérték 14.00 Gyilkos sorok © 14.40 Léptünk koppan... (ism.) 14.00 Ki hitte volna? © P ] (amerikai vígjáték, 2003) 15.40 Bostoni halottkémek © 13.35 Rondó. Átjáró (ismétlés) 13.50 Segítünk 15.00 Szívek szállodája © 15.05 A világörökség kincsei 14.55 Enteriőrjárat M 15.20 Győzike © (amerikai krimisorozat) 15.00 Múlt-kor (ismétlés) 14.15 Magánbeszélgetések 16.00 Két pasi-meg egy kicsi 15.20 Charles Simonyi, 15.15 Richard, a világjáró ►4 16.20 Vacsoracsata © 16.40 Aktív© 15.30 Szívtipró gimi (16.) © 15.05 Párok és házaspárok 16.30 Jó barátok (ism.)® ametautazó(2/l.) 16.10 Ez elment vadászni... © 'W 17.20 Mónika 17.20 Joshi Bharat © 16.35 Önök kérték! (ismétlés) 15.25 Nap-nyugta 17.00 Segítség, 16.25 A simlis és a szende (52.) 17.10 Egészségünk Q - A kibeszéloshow © (talkshow) 17.30 Hírek. Körzeti híradók 17.55 Válaszd a tudást! gyerekeim vannak! © 17.15 Mese. Kikötő - Tények és tévhitek © .........i..................................................................................................................................................................................................................................................................................................... 18 .30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.00 Drága doktor úr© 18.45 Esti mese 18.00 Topmodell leszek! © 18.00 Híróra. Térkép 18.05 Állati rekordok © 19.05 Aszéf 19.05 MrÉsMrs (sztárpárshow) © (olasz vígj.-sor. - 52/7.) 19.00 Festőpaletta (9.) © 19.00 Szex és New York light © 19.00 Bűvölet © Extrém testrészek 20.00 Fókusz© 20.05 Jóban Rosszban © 18.55 Bűvölet © 19.35 Szegény milliomosok © 19.30 Pimaszok, avagy kamasz- (olasz sorozat-11-12.) 19.00 River Cottage­__ 20.40 Barátok közt © (magyar sorozat) (olasz sorozat-240/24.) (német sorozat-12/6.) I ba nem út a mennykő © 20.00 Közbeszéd kúra© (magyar sorozat) 20.40 Hal a tortán © 19.30 Híradó este 20.30 Híradó este. Sport 20.00 Két pasi-meg egy kicsi 20.30 Színlap 19.55 Ki hitte volna? © PjJ Közben: Hírek 21.40 Börtöncsapda © 19.55 Sporthírek. Időjárás 21.00 Kísértő igazság © (amerikai vígjátéksor.) © 21.00 Imagine, 20.50 Doktorológia W 21.20 Halálod napja © (am. akciófilm, 1990) 78" 20.10 Szempont © (amerikai krimi, 2004) 20.35 Jó barátok © azaz „Képzeld el” © Leslie Nielsen módra © W (am. akciófilm, 2005) 84' Esz.: Jean-Claude Van Magyarország R.: Kevin Connor 21.05 CSI - Miami helyszínelők (angol-osztrák dok.-film) Hematológia Esz.: Steven Seagal, Damme, Róbert Guillaume, kicsiben és nagyban Fsz.: Megan Ward, Morgan (amerikai krimisorozat) © 22.30 Váltó. Sport 21.20 Michael Schumacher Sarah Buxton, Anthony Criss Cynthia Gibb 21.10 A la carte © Weisser, Rutanya Aida 22.05 CSI - A helyszínelők © 22.50 Drót© 22.15 Fegyvertár Utána: Hírek Közben: Kenósorsolás Közéleti műsor 22.20 Záróra (amerikai krimisorozat) gazdagoknak © •■••••.......................................................................................................................................................................................... J........ ......................................J...................................................*............................... 23 .15 Házon kívül © 23.15 4400© 22.10 Csütörtök este 23.10 9 érv, 9 év-Győri 23.05 Nyomtalanul © 23.50 Sitke 2008 23.15 Napóleon új világa J 24.00 Hús-vétkek © ! (amerikai misztikus sorozat) Benne: Híradó Nemzetközi Ütős Fesztivál (amerikai krimisorozat) - Koncert a kápolnáért 0.15 Ki hitte volna? © H (magyarfilm,2008)45' 0.10 Tények este j SMS: 06-90/631-331 | (magyar zenés dok.-film) 0.05 CSI - Miami helyszínelők 0.40 Kikötő (ismétlés) j 1.05 Diana halála... Esz.: Ubrankovics Júlia, 0.40 Strucc (ism.) © 22.50 Kultúrház © 23.35 Kefalónia © j (amerikai krimisor., ism.) © | 1.00 Himnusz 2.00 Fegyvertár gazdagoknak ^ Eszenyi Enikő, Kamarás Iván 1.10 4400© 23.05 Extra - Kultúrháttér © (olasz film, 2005 - 2/2.) 1.05 Start (autós magazin, ism.) 1.05 Híradó 2.55 Napóleon új világa 'H 0.50 Reflektor Sztármagazin © (amerikai misztikus sorozat) 23.35 Eurotaxi 1.25 Drága doktor úr © 1.35 Sírhant művek © 1.25 Mese 3.50 A mediterráneum 1.05 Infománia © 2.05 Aktív (ismétlés) © 0.05 Magánbeszélgetések (olasz vígjátéksor.-52/19.) (amerikai sorozat) 1.35 Váltó gyöngyszemei CA ifik TV 'lliWWMm MAGYAR ATV HALÓKAT' "TjjjjMi EPROSPORT HllMMjÍ SPORT 1 '"MM »nn.............|iÉlBlil3IIB PISCOVEB^’" "IMBB Ö 1 2.00 Hírek. 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 9.05 700-as klub. 10.00 Változások. 1130 15.00 Zodiákus. 17.00 Biztonsági zóna. 830 Női curling-világbajnokság 10.00 Műkor- 8.45 Olasz labdarúgás. U30Upl 13.00H20 6.00 Tökéletes nap 730 A múlt bélyege 8.50 15.00 Hogyan készült? 16.00 Piszkos mun­14.05 Civil kaszinó. 15.05 Vetítő. Túlélők. Laci bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 13.50 17.30 FőzőPáros. 18.00 Infománia. 18.30 csolya-világbajnokság 1230 Műkorcsolya-vi- téli magazin. 14.00 Labdarúgás. U17-es Eb- Láncreakció 10.35 Flicka 12.05 Babylon 5: El- kák. 17.00 Állítólag... 18.00 Smash Láb. '5 16,30 Palet!a' Híradó. 1730 Vonal- Többet ésszel! 16.30 Vonalkód. 16.55 Hír- Házibuli Attilával és vendégeivel. 19.30 Lisa lágbajnokság 13.45 Sílövő-vk 14.15 Sílövő-vi- selejtező. 16.30 Tenisz. ATP 1000, Indián veszett mesék - hangok a sötétben 13.15 A 19.00 Miamiink-A tetoválok. 20.00 Time ■j* : bán. 1828 Negyedik. 19.00 Híradó. 1930 A adó. Fórum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Hír- csak egy van (német sor.). 20.30 Hírháló. lágkupa 15.45 Női curling-világbajnokság Wells. 1730 Mai helyzet. 17.45 Labdarúgás. születés 14.55 Henrietta csillaga 16.40 Cast- Warp - Amikor megáll az idő. 20.30 Ho­| magyar beteg. 20.05 Rájátszás. 21.00 Hír- adó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.30 Halló, itt 20.55 Kitekintő. 21.00 Atűzzel sose játssz! 16.45 Műkorcsolya-világbajnokság 1800 Láb- Újpest-Györ. 20.15Zuhanyhíradó. 21.15 Pó- ing minden 1825 A forrás 20.00 A gyereke- gyan készült? 21.30 Halálos fogás. 2230 P5 | adó 21. 21.35 Lapzárta. 22.05 Sziluett, vagyunk! 21.30 Dominó. 22.35 Világkép, (kanadai-am. horror). 22.50 Sikerre ítélve. danígás 18.15 Sílövö-világkupa 19.15 Pálya- kér. 23.15 Mai helyzet. 23.30 Magyar labda- sek 2135 Piás polák bérgyilkos 23.05 Dene- Bajtársak. 2330 Mérnöki műtárgyak. 0.30 O 23.05 BBC-híradó. 23.30 Negyedik 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub 23.00 Lisa csak egy van. 24.00 Tüzet nyiss! kerékpár-vb21.30Műkorcsolya-vb rúgás. 1.00 Kosárlabda. NBA vérek-Az emberfalók A leggonoszabb KAPÓS TV BOGLÁR TV^*'®HBii MARCALI Tv""VH1 91.8 ENJOYKAPOSVAhH 88.0 SÍ-JOY MARCAL^Hi MR2 PETOFl'RAMO^BB Mit! KOS$DTHÍlDro,|Hi 08.00 Képújság 17.00 Biztonsági Zóna 1730 Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 19.00 Ünnepi testületi ülés közv. felv. 2030 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap 5.00 Zenei válogatás 6.00 Hírek, időjárás630 Óránként Hírek 5.00 Hajnal - Táj 6.00 180 | ZTE-Kaposvári KK-kosárlabda mérk. 18.59 közérdekű információkkal 19.00 Híradó Hírháló 20.55 Kitekintő - belföldi turisztikai csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, csolatos információkkal, időjárásjelentéssel. Hírpercek. Benne: hírek, összefoglalók 9.02 perc 9.00 Napközben 11.05 élhető világ Múlt-Kor 19.00 Kapospont-a Kapós Tv hír- 19.30 Programajánló 1935 Téma-hírtiáttér ajánló 21.00 A tűzzel sose játssz! - kanadai- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, 11.30 Vendég a háznál 12.01 Krónika 12.30 N4 műsora 19.20 Kapós Spprt 19.30 Közelkép: 19.40 Híradó 20.10 Bogiári krónikák-közéle- am.honor22.50 Sikerre ítélve-Tamási 23.00 gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek-Rövid összefogla- Magánhangzó 13.04 Rádiószínház 13.30 A O Vértes Elemér-2000.19.59 Múlt-kor 20.00 ti mag. ism. 21.10 Ismétlések reggelig Lisa csakegyvan-német films. 00.00Tüzet tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene római katolikus egyház félórája 14.05 Arcvo­VW Kapospont-aKaposTvhírműsoraism.20.20 I nyiss-amerikaiakciófilm foglaló20.00Zenegép foglaló20.00Zenegép tanuláshoz 15.00Közlekedés 18.03Zeneol- | nások 14.35Tér-ldő 15.15Közelről 15.35Hét­Kapós Sport ism. 20.30 Hírháló 20.55 Kite- “! ' " 'SSmmf^TTRrO TV vasáshoz 19.02: 20.02 Sporthírek - Rövid köznapi tudomány 15.45 Zöldövezet 18.03 kintő - belföldi turisztikai ajánló 21.00 A tűz- „...TíT..;...............................................................................................................................................................................®S«BSH8 lOtí.JV-JUx IjUASSIL- m összefoglalók, hírek a napi eseményekről. Közéleti ütköző 18.30 Határok nélkül 19.49 ze lsosejátssz!-KSnadai-am.hoiror22.50Si- 19.00 Híradó 19.30 Programajánló 19.35TÓ- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Hálózat Tv 18.15 Mi somogyiak 19.00 06.00 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Classic Minden ami sport.... 22.00 Kultúrfitnesz Mese 20.04 Rádiószínház 20.30 Kultúrkör kerre ítélve - Tamási 23.00 Kapós Krónika, ma - hírháttér 19.40 Híradó 20.10 Délipart tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok Csurgói híradó II, 19.20 Háttér21.00 A tűzzel Délután 17.00 Zenevonat 20.00 Táskarádió 23.00 Netidők 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 21.04 A naptörténetei 22.25 Esti beszélge­éjszakai magazin 21.10 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film sose játssz! - kanadai-am. horror , I 1.00 Zenei válogatás-Egy kis hazai... tés 23.04 Arcvonások 0.10 Éjszaka

Next

/
Thumbnails
Contents