Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-26 / 72. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 5 PERCES1MTEBJÜ A minőségi dió garantált siker A kiszámíthatatlan idő­járás egyelőre több fejtörtést okoz Közép- Európa legnagyobb egy­befüggő dióültetvényén Lengyeltótiban, mint a globális válság - tudtuk meg Dankó Józseftől, a Juglans Hungária Kft. ügyvezetőjétől.- Nyolcvan százalékban exportra termelik a diót Tótiban. Megérzik a gazda­sági válság hatását?- Dió esetében a fő szezon a november-decemberi, ka­• rácsonyt megelőző időszak, mely nem mutatott változást- fejtette ki Dankó József. - Most amiatt izgulunk, hogy az első rügypattanások után ne érje károsodás a fagyér­zékeny fákat.- Nem is várható, hogy el­szenvedői lesznek a kedve­zőtlen folyamatoknak?- Nyáron zajlanak az egyeztetések az árakról, és sok függ attól, hogy addig hogyan tudja kezelni a vál­ságot a világ és az ország. Biztos, hogy emelkedni fog­nak a költségeink. A másik fontos kérdés, hogy mennyi­re fog visszaszorulni a dió mint népélelmezési cikk, például a fő piacot jelentő Németországban.- MUyen a cég pozíciója?- Négyezer hektáron tele­pítettek diót az utóbbi évti­zedekben itthon. Ha a meg­szokott, minőségi diót ter­mesztjük, azzal mindig elő­rébb vagyunk. ■ Füleki T. Dankó József: Egyelőre csak a fagyok miatt izgulunk Hastánc már egy százasért civilek Lasszó helyett tagdíjcsökkentéssel próbálnak toborozni Akcióznak a vendéglátók. Jó László megyei elnök szerint a kezdeményezés megdobhatja a létszámot. Húsz-harminc új tagot remélnek Somogybán Ötszáz forintról egy szá­zasra zuhan a havi tagdíj áprilistól az egyik somo­gyi civil szervezetnél. Né­hol szinte lasszóval fog­ják a belépőket. Harsányi Miklós- „A március végéig belépő új Kisosz-tagoknak a féléves tag­sági díj 50 százalékát elenged­jük, amennyiben a belépési nyi­latkozaton megjelölik a tagsá­got ajánló Kisosz-tag nevét” - olvasható a Kiskereskedők Or­szágos Szervezetének somogyi csapatának márciusi hírlevelé­ben. Jó László megyei elnök azt mondta: az új kezdeményezés­től 20-30 új tagot remélnek.- Szerintem az akció meg­dobhatja a létszámot - emelte ki. - Somogyi szervezetünknek évek óta közel 500 tagja van. Tavaly talán ha tízen mondtak búcsút a csoportnak, viszont csaknem negyvenen léptek be. Azt tapasztaljuk, hogy sok vál­lalkozó nem ismeri fel saját ér­dekét. Pedig nem szabad elfelej­teni: csodára képes az összefo­gás. Ezért minél több vendég­látóst és kereskedőt szeret­nénk a sorainkban látni. Együtt sok mindenre képes a szakma; elég, ha csak a standolás körüli botrányra gondolunk vissza. A parlament eltörölte a vendéglá­tósok életét megkeserítő napi méricskélési szabályt. No, de mi jár cserébe az éven­te fizetendő 12 800 forintért? Kertész Rezső KISOSZ-elnöktől tudjuk: a vállalkozók rendsze­res tájékoztatást kapnak a jog­szabályváltozásokról, a hatósá­gi ellenőrzésekről s az új pénz­ügyi előírásokról. A szervezet több fórumon képviseli a tagsá­got, ahol a vállalkozói réteg ér­dekét jelenítik meg. A teljesség­hez hozzátartozik: a vállalko­zóknak ingyenes továbbképzé­seket és szakmai konzultációt szerveznek. Postaládájukban pedig havonta landol az ingye­nes magazin. A kaposvári Sportolók Egye­sületében most azt határozták el: április közepétől már havi száz forintért is be lehet lépni; kerékpáros, hastánc és airsoft szakosztályt tartanak fenn. Gálosi Gergő elnök szerint az új ötletnek köszönhetően pár hó­napon belül a duplájára is ugor­hat a jelenlegi 16 fős létszám. Csaknem 200 agrárszövetke­zet - ma már csak emlék az 1967-es statisztika a mezőgaz­dasági termelők érdekvédelmi szövetségében. A somogyi szer­vezet pillanatnyilag 36 tagot és 14 pártoló tagot tart nyilván. Áprilisi elnökségi ülésükön elő­re láthatóan ők is tárgyalnak a létszámbővítési stratégiáról.- Naprakész információ biz­tosítása, a törvény- és ágazati rendelettervezetek véleménye­zése, továbbképzések rendezé­se - indokolta egyebek mellett Müller János titkár azt, hogy miért érdemes belépni a nagy múltú szervezetbe. Áz éves tag­díj ötvenezer forint és a nettó éves árbevétel 1,2 ezreléke. Persze a befizetések nem száll­hatnak el. Ezt szabály rögzíti: egy naptári évben legfeljebb félmillió forintot kérhet a szö­vetség. Egy mobiltelefon, egy szekrény a vagyonuk CSÖKKENTÉS HELYETT EMELÉS - egyes helyeken ehhez a tak­tikához nyúltak. A Kaposvári Magyar-Román Baráti Társa­ság 2009 elején ötszáz forint­tal dobta meg a díjakat A nyugdíjasok évente 1500, míg az aktív dolgozók 2000 fo­rintot perkálnak le. Horváth Margit kérdésünkre megje­gyezte: nagyon kevés a pén­zük. A pályázatokon és az egyszázalékos adófelajánlá­son kívül a tagdíjakból van bevételük. - Egy mobiltelefon, némi pénz a bankszámlán, egy háromfunkciós nyomtató és egy kis iratszekrény - nagy­jából ennyi a határokon túl is jól ismert csapat vagyona... ANYAGILAG ugyan nincs vala­mi jól eleresztve a társaság, ám így is nívós programokat szerveznek. Gyenesei István: vágyvezérelt latolgatás helyett munka, munka... (Folytatás az 1. oldalról)- A tárcák vezetői nem illetéke­sek megítélni a folytatás esélyé­nek lehetőségét, hiszen az ő gon­dolkodásuk vágyvezérelt, ami tor­zítja a képet - mondta az önkor­mányzati miniszter. - Ha az új kormányfő a válságkezelés straté­giai eszközének tekinti ezt a tár­cát, akkor kevesebb az esély, ha a stabilitás a fontosabb, akkor több. A független, párthoz nem kötő­dő státuszom azonban bizonyára kedvező lehet. Gyenesei István hozzátette: hét- egyenként is jelentős - terüle­tért felelős tárcát vezet. Egyebek között az önkormányzatokért, a turizmusért és a sportért felelős minisztériumi munkába a ki­sebbségi kormányban tanult be­le, csapatával együtt. Az ügyek­nek használna, ha nem akadná­nak meg félúton az elkezdett munkában. A miniszter a bejelentett kor­mányfőjelöltek személyéről szer­dán egy tévéinterjúban Glatz Fe­renc nevét említette hozzá közel­állónak, de aláhúzta: pro és kont­ra érvek Vértes András és Su- rányi György mellett is vannak. A somogyi politikus egyébként az említett interjúban az előreho­zott választás ellen érvelve téve­sen állította, hogy ez esetben jö­vőre ismét voksolhatnánk a par­lamenti képviselőkre. Arról, hogy mennyi időt tölt ma egy kormánytag az egyeztetések eredményét tudakoló információ- szerzéssel, a miniszter elmond­ta: kevesebbet telefonál, mint amennyiszer hívják.- Inkább munkával töltöm az időt, ameddig erre lehetőségem van - tette hozzá. ■ Balassa T. Gyenesei István: munkával töltöm az időm, míg lehetőségem van OLVASÓI ÜZENETEK • SMS; 20/968-9444 PISTA BÁCSINAK. Ha csak az SMS- ek leleplezése a legnagyobb öröme, és nincs több leleplezés a megyé­ben, úgy legyen. * Örülünk, hogy örül, bár a szerki összevonta azokat az üziket is, amelyek nem a politika-ro­vatban jelentek meg, így lett 12, de nem a más neve alatt! Egy hálás nő KÉZBESÍTŐK. A kedden megjelent SMS-re: még sokan vagyunk, akik köszönettel tartozunk munkájukért! Elismerés? Nincs! Miért ne mehet­nének el idő előtt nyugdíjba, mint a rendőrök? Dia SZÉLKERÉK. Hollandiában a sok szélkerék nem zavarja sem a tájké­pet, sem a madarakat. Nálunk a ke­vés is zavarná. Kissé furcsa hozzá­állás! Menyus ISKOLÁK. Somogysárd - nem Buda­pestre kellene utazni az iskola miatt, hanem a szomszéd falukba! Együtt­működés - ez a kulcsszó! * Igazad van! Addig, amíg a képviselők meg a polgármesterek nem képesek át­lépni a korlátaikon, nincs más meg­oldás, lemondatni őket lakossági fó­rumon! (Mindkét üzenet ugyanarról a számról érkezett. - A szerk.) TEMETÉS. Kérem, bocsássuk vitára azt a sokakat érintő kérdést, hogy a lelki fájdalom mellett anyagilag mi­érttesz tönkre bennünket a szerette­ink eltemetése! Mi kerül ennyibe?! PENSIO. Nagyon örülök, hogy egyre több, a Pensio 17 Kft.-t dicsérő cikk jelenik meg fizetett hirdetésként. Közétkeztetésben azonban nem kampányolni kell, hanem minden­napjói főzni! Kukta RENDŐRSÉG. Igazad van, ember­ségből jelesek! Ők bánthatják, meg­alázhatják az állampolgárokat. Egy- kettő magába nézhetne, hisz a rend­őrruhás sem tisztességes mind! Peti KUTYA. Fehér alapon fekete foltos, kistestű kóbor kutya vagyok. A Te­mesvár, a Kassa és a Buzsáki utcá­kon, illetve azok környékén találsz meg. Ha tudsz, kérlek fogadj örökbe! APEH. A pécsi cérna boltban már 13- szor büntetett az APEH. Akik millió­kat felvesznek, eltüntetnek, elad­nak, mikor ellenőrzik őket legalább egyszer? Juli JULI-LACI BÁCSI. Hát, mára valóban Juli és Laci bácsi pengeváltásának rovata az SMS-rovat. Tán őket is ér­demes lenne személyesen bemutat­ni, mint anno Vekker urat. (Kisné P. Éva) * Döbbenetes számomra, hogy Julika és Laci bácsi mennyire egy­másra találtak az SMS-eket olvasva. Nem akarok senkit bántani, de azért egy mosolyt feltétlen megér a kette­jük kapcsolata. Korábban, amikor még intenzív SMS-író voltam, Juliké­nak teljesen más volt a véleménye Laci bácsi írásairól, kritizálta őt, de mindig helyesnek tartotta az én véle­ményeimet. Mostanság azt látom, hogy vállvetve adnak egymásnak igazat, dicsőítik egymást. A hírlapot olvasók már rosszul vannak tőlük! Julika jöjjön vissza a kommunista út­ról és világból, találja meg korábbi megbecsült helyét az olvasók tábo­rában. Főleg, ne tegye ki magát ne­vetség tárgyának. Őszinte meggon­dolásból írta: Vekker * Ha már az is etikátlan, hogy egy telefonról három ember véleménye megy, akik nem tudnak SMS-t írni, „csak” vélemé­nyük volt, én ezt a kialakult válságot, ami az SMS-rovatban köztünk kiala­kult, ezennel megszüntetem a mun­kahelyemen. Juli és az idősotthon la­kói * Szerk.! Kösz a tájékoztatást, tiszteletre méltó, amit tettél. Ugyanis jogunk van tudni, hogy kivel, kikkel vitázunk. Tehát mégsincsenek olyan sokan, ha a Juli, az Egy olvasó, a Nyögd, ugyanaz a személy. Mamu * Juli! Gondolom, komolyan el lehetsz keseredve a jelenlegi helyzet miatt, amint azt az SMS-eid is mutatják. Ja­vaslom, hagyd abba az üzeneteid küldését, azzal spórolni tudsz! * Juli­nak: nincs jobb dolgod, mint máso­kat kritizálni? Ez jellemző: másban a szálkát is tipikus esete. Judit * Laci bácsi! Még ön is lehet csodagyerek, ha már felnőttként nem csodáljuk. MM * Snecike! Ha engem kérdez, én személy szerint párton kívüli va­gyok. Juli * Tisztelt szerkesztőség! Nekem és a páromnak egy telefon­számunk van, ha én írom, nem az ő neve van ott. Köszönet önöknek, és kézbesítőnknek a napi hírekért! Vései lakos * Fej! Ön tanú sem lehet, nemhogy bíró, mert nem ismer. Juli * Fej! Máskor az eszét is használja, ne csak a fejét, oszt nem éri sére­lem. Egy olvasó IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. Bravó II. fo­kú bíróság! A Pécsi Jogszolgáltató Kft. megint hozta formáját a siófoki zsaruk ügyében! így jár, aki intézkedni mer! Gonzo * Melyik oldalra húz az igazság­szolgáltatás? Se nem Fidesz, se nem MSZP, hanem a bűnözők oldalára. Lásd a siófoki rendőrök esetét! 7541 SEGÉLY. Akinek nem jár semmi, az miből gyarapodjon?! Tessenek visz- szaállítani a méltányossági segély­kérelmeket az 50 ezerből tengődő, fogyatékkal élő rokkantnyugdíjasok számára is! Szociális segély formájá­ban is! R nyugdíjas VENDÉGLÁTÓSOK. Ön nem vendég­látós, hanem alkalmazott! i

Next

/
Thumbnails
Contents