Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-25 / 71. szám
5 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 25., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Siójuti sikkasztás: a körjegyzőnő is belebukhat a botrányba (Folytatás az 1. oldalról) A körjegyző ellen a vád: 19 miliő forint hanyag kezelése. Némethné Vincze Mária körjegyző nem érzi magát felelősnek. Elmondása szerint nem emeltek vádat ellene, gyanúsítottként vizsgálják a felelősségét. - A védekezésemet eddig nem adhattam elő - hangsúlyozta a jegyző, s hozzátette: heti egy napot töltött a siójuti polgármesteri hivatalban, és mivel nem pénzügyi szakember, ezért rendszeresen belső ellenőrt bízott meg azzal, hogy vizsgálja az ön- kormányzat pénzügyeit. - A belső ellenőr nem tett észrevételt - szögezte le Némethné. ■ Jövő héten rendkívüli ülésen döntenek a balatonszabadi körjegyző sorsáról. A jegyzőnő felelősségét Molnár Árpád, Balatonszabadi polgármestere vetette fel’először, ő jelentette fel azután, hogy értesült a siójuti pénzügyi ügyintéző ellen folytatott nyomozásról. A településvezető azóta többször is elmondta: megrendült a bizalma Némethné Vincze Máriában, ezért már a 2006-os ön- kormányzati választások után szerette volna felmenteni pozíciójából, mondván: felkészültebb, ütőképesebb jegyzőre lenne szükségük. A körjegyzőnő munkáltatói jogait közösen gyakorló Balatonszabadi és Siójuti képviselő-testületek múlt héten zárt ülésen tárgyalták Némethné Vincze Mária elmozdítását, de nem született döntés az ügyben. - Jövő hétre újabb rendkívüli ülést hívunk össze - modta Molnár Árpád, és hozzátette: akkor dőlhet el, hogy indul-e fegyelmi eljárás a jegyző ellen. Az ügyintéző egy évtized alatt közel akkora összeget vett ki az alig több mint 600 lelkes falu kasszájából, mint amennyi a község egyévnyi költségvetése. Az önkormányzat ennek ellenére ha nehezen is, de fenn tudja tartani magát, sőt, még pályázati önrészre is telt nekik. Pap János siójuti polgármestertől tudjuk: a sikkasztásra nem is ellenőrzés, hanem egy elmaradt átutalás során derült fény. ■ Kolumbán Tünde Őrzik a megye sportértékeit költségvetés Nőtt a kötelező feladatokra jutó támogatások összege A megyei közgyűlés költségvetési rendeletében a minden eddiginél nehezebb pénzügyi helyzet ellenére sikerült a sporttámogatásokat szinten tartani, helyenként növelni. Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, a kötelező sporttámogatásokra fordítandó összeg közel félmillió forinttal emelkedett, ugyanakkor valamennyi önként vállalt feladatukat megtartották. A megye fő feladata továbbra is a sportági és diákolimpiái versenyrendszer működtetése maradt, mondta az elnök. Ennek megfelelően a Somogy Megyei Diáksport Szövetség idén 300 ezer forinttal több pénzt kap a tavalyinál, összesen 4,6 millió forintot. Magas szinten gondoskodnak a sportszövetségek elhelyezéséről, ügyviteli teendőik támogatására ugyancsak többet, 3 millió 700 ezer forintot ad a' megye. A megyei sportági szakszövetségek az elmúlt évhez hasonlóan összesen hatmillió forintot kapnak, amit saját bevételeikkel egészítenek ki. Másfél milliós támogatásban részesülnek a sportszervezői kis- körzetek, a kiemelt megyei szabadidősport-rendezvények, 250 ezer forint jut a fogyatékosok sportjára, míg 500 ezer a sportszakemberképzésre, amelynek rendszerében változások várhatók, átalakul az alapfokú sportoktatói szakképzés rendje is. A korábban nagy sikerrel működő Somogyi Sport Szabadegyetemet, a sportszakemberek továbbGelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke: csaknem félmillió forinttal emelkedett a megyei sport támogatása képzését szolgáló konferencia- sorozatot megújítja a megye. Megtartotta az önkormányzat a sportolók, sportvezetők erkölcsi, anyagi elismerésének korábbi formáit, a Hónap és az Év Sportolója versengést, a kiemelkedő eredményt elérő sportolók támogatását, a szövetségi aktivisták jutalmazását. Ezekre ösz- szesen 2,2 millió forint jutott. Tizenkét éve szolgálja az olimpiai eszme ápolását és a megye sporttörténeti értékeinek megőrzését a Somogyi Sportmúzeum. A Somogy Megye Sportmúzeumáért Alapítványt 500 ezer forinttal segítí a megye. A testvérmegyei sportkapcsolatokra 300 ezer forintot szavazott meg a közgyűlés, amely a svédországi Vásternorrland megye sportszervezeteivel való cserekapcsolatokat segíti. Gelencsér Attila hozzátette: a megyei önkormányzat rendszeresen támogat rangos hazai és nemzetközi sporteseményeket. Most a Rókaűzők országos egyetemi váltó-futó versenyt, a Női Ifjúsági Kézilabda EB kvalifikációs csoportjának mérkőzéssorozatát, a Határtalan Játék Nemzetközi Sportfesztivált és három, Somogybán megrendezendő diákolimpiái országos döntőt támogat külön is, mind- összesen 1,9 millió forinttal. A somogyi sportot szolgálja a Lovasakadémia négymilliós és a Szépkorúak megyei és országos sportfesztiváljának 200 ezres támogatása. A közgyűlés az ifjúsági és sportbizottságán keresztül 1,5 millió forintot juttat a települések ifjúsági és sport- szervezeteinek, a helyi önkormányzatoknak. A sportcélú kiadások közé vehető a megye-város közös alap és az elnöki keret sportra jutó része is. A svéd testvérmegyében egyeztetnek Leonardo Az Európai Unió támogatja a tagországok diákcsereprogramjait Négynapos látogatásra indul a megyei önkormányzat delegációja a héten. A Svédországba utazó megyei vezetők, egyebek közt a sport, az egészségügy, az energiafelhasználás területén tájékozódnak és tárgyalnak. A Vásternorrland és Somogy megye együttműködése a legidősebb a megyei külkapcsola- tok történetében. A két fél több területen, sport, egészségügy, oktatás, valamint kulturális kapcsolatok terén is segítí egymást. Ilyen kölcsönös támogatottságú program volt az is, amelyben a vásternorrlandi Naturbruks- gymnasium és a barcsi Dráva Völgye Középiskola együttműködésének keretében 12 erdész és vadgazdász tanuló vett részt háromhetes szakmai gyakorlaton a Skedomskolában, két tanár kíséretében. A projektet az EU Leonardo programja támogatta. De hasonlóan jó kezdeményezésnek számított az is, amikor tavaly somogyi szakképzési szakértők, valamint az önkormányzat munkatársai egyhetes tanulmányi látogatáson vettek részt Vásternorrland megyében. A mostani tárgyalásokon a megyei önkormányzat elnöke kíséretével együtt megbeszéléseket folytat többek közt Ewa Söderberg megyei elnökkel, Sara Ekström főjegyzővel, Marita Skog fejlesztési igazgatóval is. A küldöttség egyebek közt elutazik Sollefteba is, ahol az önkormányzatok által közösen működtetett közös fenntartású energiairodánál is látogatást tesznek. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK SOMOGY MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT MMjEBEETlWi Nem nyírják a sövényt kaposvári olvasónk jelezte, hogy a Füredi úton telepített zöld sövény nagyon szép lenne, ha azt gondozná valaki. hartner Rudolf, a város- gondnokság vezetője azt mondta, hogy az említett területen zárt sövényfalra van szükség, hogy a gépjárműforgalom zaját, benzinbűzét el lehessen választani a viszonylag közel lévő lakásoktól. így a sövény drasztikus nyírását, metszését nem tervezik. Az ágak lecsipkedését is csak akkor végzik el, ha nagyon belógnak az úttestre. Magánkézben van a piac ZAMÁRDI olvasónk SMS- ben kérdezte Zamárdi város vezetőitől, hogy mit szándékoznak tenni a kocsi-csár- dai piaccal, mert balkáni állapotok uralkodnak ott? kovács tamás jegyző azt válaszolta, hogy a város rendezési tervében is piacként szerepel a terület, ami jelenleg magántulajdonban van. A város polgármestere a képviselő-testület felhatalmazása alapján tárgyalásokat folytat a tulajdonossal a piac jövőbeli sorsáról. TRAFFIPAX SOMOGYBÁN MA Kaposváron a Toponári úton 10.30-11.45- ig, a Dombóvári úton 12-13.15- ig, a 48-as ifjúság útján 13.30- 14.45-ig, a Füredi úton 15- 16.15-ig, a Zselici úton 16.30- 17.30-ig, Bélavár-Babócsa- Komlósd-Drávaszentes területén 6-14-ig, Siófokon 10-11-ig, Tabon 13.30-14.30-ig, Ando- cson 15.30-16.30-ig, Balaton- földváron 10-12-ig, Balatonszárszón 13-15-ig mérik a sebességet. OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 POLITIKA A „hamiskártyások" előbb-utóbb lebuknak. Köszönet a játékvezetőnek”, aki korrektül leleplezte a csalókat! Árgus * A12 néven SMS-ező csodagyerek! Már ötévesen annyi esze volt, mint most. Laci bácsi * AJulifélék hiteltelenné tették a rovatot! Ez jellemző rájuk! * Hetvenes! Én ismerem Julit, nem provokátor, de az oviban hirdetőtábla, a suliban krónikás volt, ügyes, megbízható, őszinte cikkei voltak, nem az az igénye? Zoli * Én meg jól kikaptam, mert SMS-bérencnek hívtam Julit! Fej * Navracsics nyilatkozta a tévében: „Gyurcsány megbukott mint miniszterelnök, de bent maradt a politikában a pártja mögé bújva". Erre már volt példa 2002-ben és 2004-ben is, akkor a nép buktatott, és maradt az illető a pártjának az elnöke. Őt más szemüvegen keresztül szemlélték! Árgus * Gyurcsány távozása pozitív hatással lehet a pénzügyi vonalra, végre egy kis színvonal- emelés az SMS-rovatban. Juli * Demján, Széles - olyan ember ne legyen miniszterelnök Magyarországon, aki óriási vagyonát úgy szerezte, hogy lehúzta az országot! Ember * Morvái köpköd, Laci bácsi! Hát Szili Kati mit csinál? Tíz év alatt alig ejtette ki Pécs nevét, havi 1,8 milliót keres havonta + 300 ezer forint költségtérítést kap számla nélkül persze, pedig a magyar állam állja az őrzését, a szállítását stb. így 2002-től 24 millió költségtérítést vett fel, ez jellemes ugye? Juli * Amíg a demagóg populista politikát folytató Fidesz így áll a reformokhoz, addig nem lehet igazi reformokat végrehajtani. Ember * A sok függetlenbe átment képviselő, polgármester Laci bácsi, ők jellemesek? Egy olvasó * Lily! Ön jól kereshet vagy jó a nyugdíja, de van, aki 40 év ledolgozás után már nem tud főzni a nagy családjának, csak szeretne, nem gondolja? Vagy gyógyszer, vagy rezsi, vagy jólla- kás. Nyögd * Lily! Neked sem muszáj a fakanálnál leragadni! LL * Lily, mi is örülnénk a gyerekeknek, unokáknak, ha munkát keresve nem élnének szanaszét! MM * A magyar állam 60 év óta megcsapolja a polgárai jövedelmét, ezért nincs biztonságérzetünk. A butaság mértékegysége a magyar állam lett (1 ma). Ma már csak 800 ezer ember napi megalkuvásai tartják életben a haza szolgálataira hamisan felesküdött hatalmat. Jövőre majd megokosodnak, de az akkor se fog érdekelni senkit. Kaposvári * Remélem, az ombudsman március 20-án nézte a Mónika-showt! P. K. * Büszke lehetsz magadra a véleményeddel! Angliában főzeléket nyomhatsz a minisztered arcába, idehaza még a véleményedet se nyilváníthatod ki, mert meztelenre vetkőztetnek, megaláznak érte! Demokrácia, mi?! Inkább káosz! Köbüki (Tájékoztatásul: a Juli, az Egy olvasó, a Nyögd aláírása üzenetek ugyanarról a számról érkeztek. - A szerk.) * Demjánnak, Szélesnek, Csányinak úgy nem nehéz nagy vagyonra szert tenni, hogy az alkalmazottaik minimálbérből élnek. Ember * Navracsics a március 23-i parlamenti beszédében minősíthetetlen kifejezéseket használt Ezzel - nem először - magát minősítette. Ezek után hogyan tud az egyetemen a hallgatói szemébe nézni? Ha gyermekei is hallgatják, vajon példaképnek tekintik az apjukat? Árgus * Juli-lmi... stb! Szóval a fidesze- sek is tudnak hazudni?! Sneci VÁLOGATÁS. Sziszkó! Valóban szelektálnak engem is, Laci bácsi bajuszát sem szabad megcibálni, pedig kultúrálatlan módon személyeskedik. kisbé VÁLASZ. K. Szerkesztő Úr! Mivel a POLITIKÁBA vonta azokat az üziket is, amelyek nem abban jelentek meg, és megkérdőjelezte a tisztességünket, hogy más neve alatt küldtük az üzeneteket, holott tisztességgel aláírtuk, nincs miről vitatkozni, sajnos nem tartunk ott, hogy mindenki tudjon SMS-t írni, vagy saját mobilja legyen, így a vitát lezártnak tekintjük részünkről. Zoli * Szerkesztő Úr! Ön látja azt is, hogy más nevében írnak? Azt nem látja, hány ember véleménye, és azt a szignójukkal írják? Csak ez a baj kicsi országunkban? Jó nekünk! (Naná, hogy nem csak ez a baj, de ha minden etikátlanságra legyin- tenénk, hová jutnánk? - A szerk.) * Szerkike! Nem más nevében, csak egy telóról, de úgy tűnik, azt, hogy a politikába sorolta azokat az üziket, amelyek nem is ott voltak, gondolom, nem a tisztesség, hanem a lejáratásom jele, de lelke legyen rajta! Üdv.: Juli (Kedves Juli! Nem a lejáratás, hanem a korrektség megőrzése miatt írtam. Ha a lejáratás lett volna a célom, kiírom a telefonszámot. Egyébként azokban a lapokban, amelyekben SMS-rovat van, telefonszámmal közük az üzenetet. Ha nem tudunk egyezségre jutni, kénytelenek leszünk átvenni ezt a gyakorlatot - A szerk.) FLEXTRONICS. A megye legnagyobb munkáltatója, vagy Tolnáé? Csoportos leépítés gazdaságosság miatt? Járatok más megyéből, üzemanyagköltség-térítés, vállalati autó, végkielégítés: szerződéses dolgozó marad, régi dolgozó értesítve a leépítésről, ráadásul helyben lakó. Ki érti ezt? Amit felépítettünk mi, régi dolgozók, ítélkezik felettünk olyan, aki nekünk köszönhette volna a munkahelyét. Megalázó, logikátlan elképzelés. így tovább! > F. SZARKA ÁGNES