Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-17 / 64. szám
Felületkezelés egyedien bevonat Nem csak profiknak, nem csak autóhoz vagy motorhoz Otthoni módszerekkel lehet gyárival azonos minőségi szintű felületkezelést készíteni a VTN-technológiával Segédmotorok rendszámozása: ebből sem lesz semmi Egyesek újabb sarcként, mások a rend és fegyelem felé vezető rögös út egyik állomásaként tekinthettek a segédmotoros kerékpárok rendszámozását előíró törvényre. Nos, nem lesz belőle semmi. A helyzet ellentmondásossá vált: hiába szavazták meg a rendszámozásról szóló törvényt, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium átértékelte a helyzetet, így a jelenlegi állás szerint mégsem kell rendszámmal ellátni a járműveket. Eredetileg 2009. január 1-jétől minden új 50 köbcentis motorkerékpár (moped, robogó) rendszámot kapott volna, 2011. január 1-jétől pedig minden közúti közlekedésben részt vevő segédmotoros kerékpárnak is elő volt írva a plakett. Utóbbi legalább 300-400 ezer tulajdonost érintett volna. A minisztérium a törvény kidolgozásakor számos pozitívummal magyarázta a rendszámozást. A lopott motorokat a jelenleginél sokkal könnyebb lenne megtalálni, egy baleset vagy egy közlekedési szabálysértés után pedig lényegesen egyszerűbb volna azonosítani az elkövetőket. A tárca mégis visszavonulót fújt, így továbbra sem kell rendszámmal ellátni ezen járműveket. A nagy hajcihő ellenére tehát minden marad a régiben. ■ Miklós-Illés Kálmán Quad: nagyobb szigor A QUADOK ESETÉBEN tlínCS pardon. A járművek esetében a fokozott közlekedésbiztonsági kockázat, a természetvédelmi területeken folytatott illegális járműhasználat ellenőrzési lehetőségének biztosítása miatt elengedhetetlen a rendszámozás. Az újonnan használatba vett quadok forgalomba helyezési kötelezettsége április l-jétől lép életbe, a korábban használatba vett quadok esetében pedig július 1-je a fontos dátum. A műszerfal dekorbetét- jétől a könnyűfém felniig bármilyen forma, bármilyen fényezhető anyag bármilyen felületi mintával bevonható a merítéses VTN-technológiával. Dombóvári Mihály Az autógyártók dekorációs technológiája kikerült a szabadpiacra, sőt, már Magyarországon is elérhetővé vált. Ez azt jelenti, hogy bármilyen kívánt minta, szín, anyagstruktúra átvarázsolható egy kiválasztott felületre. A dolog kulcsa a víztranszferes nyomástechnológia (VTN), amelyet elsősorban utastéri dekorelemek - kevlár, famintázatú díszlécek - készítésére használnak, de akár a visszapillantó tükör, a motorháztető és a felnik felületkezelésére is alkalmas. Az ötlet, hogy a vizet bevonják a munkába, onnan jött, hogy a víz a merített testet maradéktalanul körbeveszi, egyszerűen fogalmazva: ha valamit bedugunk a vízbe, az mindenütt vizes lesz. Ha tehát megoldjuk azt, hogy a vízfelületre helyezhessünk festéket, a merített tárgy minden része fes- tékes lesz. Ha pedig mintát tudunk a vízfelületen tartani, akkor azt vihetjük fel tökéletesen a felületre. A mintát úgy tartják a vízen, hogy egy vékony, vízben oldódó fóliára viszik fel a nyomdai eljáráshoz hasonlóan a szintén speciális, vízre kötő festéket. Az eljárás előnye, hogy bármilyen bonyolult forma maradéktalanul bevonható a kívánt mintával, az elkészült felület hiba- és hézagmentes, ráadásul a munka- és energiaigénye töredéke egy fóliázásnak, vagy a fényezéses technológiának. A minta kiválasztásában mintakártyák segítenek, ezeket átlátszó plasztiklapokra nyomtatták. Nem véletlenül: a felvitt felület színhatása függ a kezelendő felület alapszínétől - így a mintakártya alá színkártyát illesztve máris látható a végeredmény. Ezzel komoly játéklehetőséget is adnak, például kevlármintát készíthetünk bármilyen színnel. Ha megvan a kiválasztott minta, akkor lehet kezdeni a felületdekorációt. Amikor a munkadarabot előkészítették, lehet szabni a mintahordozó fóliát. Nem kell pontosan kimérni, egy éles szikével kell vágni, mivel igen vékony fóliáról van szó. A felesleges rész a merítés során leválik. A fóliát a vízfelszínre kell fektetni, vigyázva, nehogy fordítva legyen, mert akkor tönkremegy. Az az ideális, ha a víz 30 Celsius-fok hőmérsékletű - a műhelyekben javasolt egy speciális, rozsda- mentes acélból készült kád használata, amely vízforgatóval és fűtéssel felszerelt, hőszigetelt. Lényegében a kád méretei szabnak határt a meríthető tárgyak méretének. A fólia vízre fektetése után - 30 fokos víz esetén - másfél percet kell várni, majd befújni aktívátorral, ami segíti a festék oldódását. Az aktivátor fújása után rögtön meríthető a munkadarab. A vízből kiemelve a festék már meg is köt, nem kenődik, nem mázolódik. Nem is teheti, hiszen a felületkezelt tárgyat alaposan le kell mosni, hogy eltűnjenek róla a fóliamaradékok. A merítés közben egyre kell vigyázni: a merített tárgy alatt nem maradhat levegő, mert a levegős részen nem tapad meg a festék. A kezelés után érdemes a felületet lelakkozni, egyrészt a fény, másrészt a kopásállóság, a felület ellenálló képessége miatt. Az elkészült bevonat 120 Celsius-fokig hőálló. Mivel a nagyméretű merítőkád nem feltétele a felületkezelésnek - csak ha valaki vállalkozásszerűen űzi az ipart -, elméletileg otthon, egy lavórban is lehet meríteni, csak a víz legyen 30 fokos. Emiatt az importőr kialakít egy kezdő szettet, amely lényegében egy hobbikészlet 4 méter fóliával, az aktivátor spray-vel, továbbá kellékekkel. Ez jó kis lehetőséget ad az otthoni tuninghoz és művészkedéshez. Ha kedvünk tartja, akár a mobiltelefon előlapja vagy a laptop háza is bevonható. Életmód rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS A raktár kincse: egy veterán motorkerékpár egy méltatlanul elfeledett motort, a BMW R7-es prototípusát találták meg négy éve egy raktárban, egy láda mélyén. Az autó motor 5. számából az is kiderül, az R7-es nem csak egy kiállítási tárgy, számos klasszikus motoros eseményen is felvonul majd vüágszerte. Labdarúgó világsztárok az Audi Cup tornán az audi ag meghívására az FC Bayern München, az AC Milán, a Manchester United és a Boca Juniors kétnapos torna keretében küzd meg az Audi Cup trófeájáért. A Boca Juniors a Manchester United, az FC Bayern München pedig az AC Milán ellen kezd július 29-én. A Suzuki ismét vezető szerepben ahogy 2001 óta minden évben, tavaly is a Suzuki adta el a legtöbb új motorkerékpárt hazánkban. A közel 2500 darabos értékesítés 31,6 százalékos piaci részesedést jelent. Idén az új 650-es Gladiustól és a Bandittól várnak további növekedést. A bemutatáshoz a gyártó speciális felületű műanyagokat használ Idén ötvenéves a Skoda Octavia évforduló Az új modell megjelenése óta kétmillió darabot adtak el belőle A motorosok védelmében, mert kezdődik az invázió A Skoda jelenlegi legsikeresebb modelljének elődje ötven esztendeje gördült ki a Mladá Boleslav-i gyárból. A Spartak néven ismert Skoda 440 utóda, az első Octavia 1959-ben került sorozatgyártásba. „Új személyautónk új nevet is kapott. Skoda Octaviaként kerül forgalomba, mivel nemzeti iparunk nyol- ~~ cadik képviselői eként j elen- het meg” - olvasható az akkori vállalati újság, a Ventil 1959. január 6-i számában. A típusszámokat a név szerinti modelljelölés váltotta fel. A Skoda 440 ekkortól Octavia, a Skoda 445 már Octavia Super, majd a Skoda 450 a Felicia elnevezéssel került a piacra. A fejlesztés azonban korántsem korlátozódott csupán az új nevekre, a gyár konstruktőrei 1959-ben minden Skoda személyautó első felfüggesztését is áttervezték, és a laprugók helyett teleszkópos lengéscsillaUj nevet kapott fél évszázada pítókkal kiegészített spirálrugókat alkalmaztak. 1989 után ismét életre kelt a név, és az Octavia-sorozat az első saját fejlesztésű modellként jelenhetett meg, miután a Skoda a Volkswagen : Csoport tagjává vált. A nagyközönség előtt 1996-ban mutatkozhatott be az új Octavia. Két évvel később a kombi, majd az összkerékhajtású kivitele is megjelent. Azóta a többször megújult modellből több mint kétmilüó példányt értékesített a cseh autógyártó. ■ Ismét itt a jó idő, egyre több motoros van az utakon. Ezzel együtt mind több híradás számol be motorosok baleseteiről. Egyrészt most ért véget a téli kényszerpihenő, a többség mostanában ül először motorra az idén, másrészt a több hónapos kihagyás a gyakorlott motorosok tudását is koptatja, s végül, de nem utolsósorban a versenyszintű menetteljesítményekkel rendelkező masinákat csak kevesen tudják jól kezelni. Mindazonáltal a nagymenők mellett a segédmotorosok kerülnek legtöbbször bajba, ebben az autósok és motorosok felelőssége szinte egyenlő mértékű. A motorkerékpár praktikus és élvezetes közlekedési eszköz, de meg kell adni neki a tiszteletet. Már csak azért is, mert nincs oltalmat nyújtó utastér, és csupán két kerék tapad az útra. Persze a fizika, illetőleg a közlekedés szabályainak kijátszására irányuló kísérletek zöme megúszható. Ám ha egyszer bekövetkezik a baj, a sérülés szinte elkerülhetetlen és rendszerint súlyos, tragikus. Az oktalan halál, illetve a súlyos kimenetelű balesetek elkerülése érdekében a rendőrség a tavasz be- köszöntével kiemelten foglalkozik a motorosokkal. Semmit sem érdemes tehát kockáztatni. ■ A többség most ül először motorra ősz óta. «ff