Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-17 / 64. szám

6 2009. MÁRCIUS 17., KEDD GAZDASÁG Az idén még - 100 ezer forintig - visszaigényelhető az ingatlanfelújításra elköltött összeg, feltéve persze, hogy kapunk számlát a munkáról A tervek szerint jövőre már nem élhetünk a ház­tartási szolgáltatások igénybevétele után érvé­nyesített szja-kedvez- ménnyel. Érdemes lehet tehát még az idén felújít­tatni a lakásunkat. Europress Érdemes még az idén felújíttatni vagy korszerűsíttetni a házunkat, lakásunkat akkor, ha az szja- bevallásunk elkészítésekor álta­lában gondot okoz az évi százezer forintos adókedvezményi keret kihasználása. A jelenlegi tervek szerint ugyanis az év elején beve­zetett, a háztartási szolgáltatások után igénybe vehető adókedvez­mény - akárcsak más könnyíté­si lehetőségek - 2009. december 31-én megszűnik. Mielőtt azonban a kőműves­brigád rendelkezésére bocsát­juk lakásunkat, fontos alaposan utánaszámolni: valójában mek­kora tétel is írható le a 2009-os szja-ból. Az új könnyítési lehe­tőség ugyanis része az úgyneve­zett összevont adókedvezményi keretnek, amely egy évben ma­ximum százezer forint lehet. Ha tehát ennek egészét kimerítjük a háztartási adókedvezmény­nyel, akkor egyéb könnyítések igénybevételére már nem lesz lehetőségünk. Fontos az is, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellen­őrzési Hivatal előre meghatáro­zott sorrend szerint veszi figye­lembe a kedvezményeket, ezek között pedig első helyen éppen a háztartási szolgáltatások sze­repelnek. Ezzel tehát könnyen eleshetünk a további könnyíté­sek érvényesítésétől. Ha azonban a 2009-es száz­ezer forintos kedvezményi keret egészét a lakással kapcsolatos kiadások leírására kívánjuk for­dítani, fontos tudnunk, hogy a kedvezmény a számlával igazolt szolgáltatások bruttó értékének 30 százaléka. A maximális ki­• háztartással kapcsolatos szolgáltatások számlázott ellenértéke • a nyugdíjellátásra jogosító szolgálati idő és a nyugdíj­alapot képező jövedelem szerzése céljából magán- személy által fizetett összeg t használás érdekében tehát érde­mes 333 ezer forintnyi áfás számlát összegyűjteni - a ked­vezmény ugyanis csak ezek be­mutatásával vehető igénybe, és a bizonylatok adatait a 2010-ben elkészítendő szja-bevalláson is fel kell tüntetni. Szem előtt kell ugyanakkor tar­tani az szja-kedvezményekre vo­natkozó általános szabályokat is, amelyek szerint a könnyítés csak 3,4 millió forintos bruttó éves jö­vedelemig jár teljes mértékben. Igaz, évi 3,9 miihó forintos jöve­delemig még - csökkentett mér­tékben - érvényesíteni tudjuk a kedvezményeket. Fontos azon­ban, hogy adott háztartáson belül az adófizetők jogosultak külön- külön is igénybe venni a háztar­tási adókedvezményt. • magánnyugdíjpénztárhoz a magánszemély által a maga javára befizetett összeg • magánnyugdíjpénztárhoz a magánszemély saját tagdíját kiegészítő befizetés • foglalkoztatói nyugdíjszolgál­tatóhoz a magánszemély ál­Háztartási adókedvezmény • lakásfelújítással, -korszerű­sítéssel kapcsolatos szolgál­tatás, • gyermekfelügyelet, gyermek- gondozás, • háztartásvezetés, • házi ápolás, • háztartási nagygépek kar­bantartása, javítása, • a lakás, a lakóház tiizel& berendezésének, fűtésrend­szerének, égéstermék-elve­zető rendszerének karban­tartása, javítása • lakás, lakóház hideg- és meleg-, valamint szennyvíz- rendszerének karbantar­tása, javítása FORRÁS: SZJA-TÖRVÉNY tál kiegészítésként befizetett összeg • hallgatói jogviszony alapján megfizetett képzési költség • közcélú és tartós adomány • belföldi székhelyű biztosítóval kötött élet- és nyugdíjbiztosítás díja Számos jogcímen érvényesíthetünk kedvezményt a jövedelemadózásban Már nem adnak a bankok hitelt a lakosságnak és a cégeknek sem Jelentősen szigorítottak a lakos­sági hitelfelvétel feltételein a ha­zai bankok tavaly a korábbi soro­zatos enyhítések után - áll a Ma­gyar Nemzeti Banknak (MNB) a hitelintézetek vezetői körében végzett felmérésében. Az anyag megállapítja: a hitelezési hajlan­dóság mind a lakáscélú, mind a fogyasztási kölcsönök piacán erő­teljesen visszaesett. A kölcsönö­ket részben drágították, de a nem árjellegű (például önrész, hitelfe­dezeti arány, megkövetelt hitelké­pességi szint) feltételeket is ne­hezítették. A felmérés szerint a folyamat az idei első fél évben is folytató­dik. A gazdasági kilátások ugyan­is továbbra is igen kedvezőtlenek maradnak, miként a források ne­hezebb elérhetősége és drágasá­ga sem mérséklődik. Mindennél jobban tartanak ugyanakkor a bankok az ügyfelek hitelképes­ségének a romlásától. Úgy vélik ugyanis, hogy bár eddig nem volt érdemi ügyfélportfólió-romlás, az idei fél évben már várhatóan megjelennek majd a kockázatok. A fékre léptek a pénzintézetek A vállalati hitelek piacán az MNB által megkérdezett banká­rok a kereslet erősödését érzékel­ték. Ám hiába szerettek volna több hitelhez jutni a cégek, a ban­kok hitelezési hajlandósága az ő esetükben is erőteljesen csök­kent. A bankok az előző félévhez hasonlóan szigorították hitelezé­si feltételeiket, mind az ár-, mind a nem árjellegű tényezőkben a kedvezőtlen gazdasági kilátások, az iparág-specifikus problémák, a csökkenő kockázatvállalási haj­landóság, valamint a likviditási helyzet romlása miatt. ■ VG Élelmiszerpiac: kódex vagy törvény a megoldás? változás Szlovákia 3 százalékban maximálta a visszatérítéseket, nálunk a héten születhet egyezség Legfeljebb 3 százalékban maxi­málja egy Szlovákiában elfoga­dott törvény azoknak a kereske­delmi visszatérítéseknek a mér­tékét, amelyeket az üzletláncok kérhetnek az élelmiszer-beszál­lító cégektől. Egy-egy beszállító­nál a 3 százalékos limitet a ke­reskedőnek eladott termékek éves értéke alapján kell megálla­pítani. Tisztességtelen szerződé­ses feltételnek számít, ha az üz­letláncok ennél több visszatérí­tést kérnek. A törvény megsérté­sekor a szlovák felügyeleti szerv a kereskedőkre 300 ezer eurós (csaknem százmillió forintos) bírságot szabhat ki, és a bünte­tés többszöri kihágás esetén az alapösszeg százszorosára nőhet. Mint ismert, nálunk - a tavaly novemberi tejtermelői demonst­rációk nyomán - az év elején kez­dődtek szakmai tárgyalások egy élelmiszerkódexről az agrártár­ca, a termelők, a feldolgozók és a kereskedők között. Ezzel párhu­zamosan ötpárti parlamenti ha­tározat is született, amely felké­ri a kormányt, hogy nyújtson be törvényjavaslatot, ha a kódexről nem születik egyezség. Az FVM eredetileg február 10-i határidőt szabott meg a kódexmegállapo­dás megkötésére, ez azonban ré­gen lejárt Az agrártárca - részben szlo­vák mintára - már elkészítette a hazai törvény tervezetét, és azt el­ső olvasatban a kormány is tár­gyalta - mondta lapunknak Gő­gös Zoltán, az FVM államtitkára. Ugyanakkor úgy ítélte meg: van esély arra, hogy az élelmiszerkó­dex már e héten aláírható állapot­ba kerüljön. Ha mégsem születik megállapodás, Gőgös szerint „automatikusan” beindul a tör­vényhozási folyamat Ezt azonban a tárca lehetőség szerint el szeret­né kerülni, mert például Szlováki­ában már a jogszabályalkotás hí­rére is csökkent a belföldi élelmi­szerek kereskedelmi aránya. Az Élelmiszer-feldolgozók Or­szágos Szövetsége a gyorsan for­gó termékeknél maximum 5, a hosszabb értékesítésűeknél 12 százalékos visszatérítést javasol, szemben a 30-35 százalékot is elérő mai mértékekkel. Az FVM törvénytervezetében 5 százalé­kos mérték áll. ■ VG 1 Házfelújítás: lépjen most! adózás Megszűnik a háztartási szolgáltatások adókedvezménye A BUX index 2009. március 16-án 10 400 Előző heti Záróérték: ..... záróérték: 10299 \ 10300 9g53 ...............LA^p.\ 10 200 -i.............................|................. / 10 100 -L--■......... ío ooo 9900 .........................| q7n n 9943 tőzsde nyitása/] pont./ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 /0fa FORRÁS: BÉT NYERTESEK_____ _________2009.03. 16­Ré atény Bobé ár (Ft) Véttozás(%) Millión Mtelekom 530 +6,00 1380 Rtchter 25 450 +4,73 785 Mól_________8950 +4,25 1778 Eg is ______11050 +4,19 75 _ OT P_________1635 +3,48 1067 VE SZTESEK_ FORRÁS: BÉT Ré szvény Utolsó ár (FI) VótofcflH Millió Ft Quaestor 301 -11,47 2495 Forrás; í 786 -5,18 2324 Danubius 4 000 -1,71 3727 Zwack 12 200 -0,81 1962 GsPark 483 -0,20 483 A BUX index az elmúlt napokban 10600 10400 10200 10020 10000 _/Xa\J870 9853 9800 ggg0 >JV9736 J 9600 9400 9461 9200.-------------------------------------------­po n^ 03.06 03.09 03.10 03.11 03.12 03.13 /na|) FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. március 16-án. €/Ft $/Ft CHF/Ft f | f 299,46 230,76 194,73 +4,46 Ft +2,01 Ft +1,98 Ft Forintbetéti* kamatok (%, 02.27-től) ÜHB&ifc 2 hó 3 hó Allianz Bank___ 6,10 6,30 Bu dapest Bánit 6,25 6,25 CIB Bank______________5,25 5,25 Er ste Bank____________6,70 6,90 K& H Bank**___________4,00 4,05 MKB Bank 5,82 5,92 OTP Bank_____________4,75 4,75 Ra iffeisen Bank 6,20 6,40 UniCredit Bank 8,20 8,30 Mo.-i Volksbank 4,25 2,55 * Alaptermékek, 1 millió forintra ** 3 hó helyett 6 hó Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 03.16.) Véteti adási Allianz Bank 290,87 305,79 Budapest Bank 288,76 306,62 CIB Bank__________286,55 310,43 Cit ibank ___ 285,60 309,40 Ers te Bank_________289,75 306,45 K&H Bank_______291,15 307,93 MK B Bank_________289,57 304,43 OT P Bank__________287,63 302,38 Ra iffeisen Bank 291,11__304,21 BÉ T-áruszekció (forint/tonna, 03.16.) Új elszámolási ár EURÓ BÚZA 2009. május____________33 000 TA KARMÁNYBÚZA 2009. május 29 000 TAKARMÁNYKUKORICA 2009. május____________30 000 TA KARMÁNYÁRPA 2009. május___ 28300 ÓL AI NAPRAFORGÓ 2009. május____________64 500

Next

/
Thumbnails
Contents