Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-16 / 63. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 16., HÉTFŐ 5 JPJEaRC^JEsS JEI Ili JTÚ Kokárdát is horgolt Horgászat helyett vitatkoznak választmány Rendkívüli ülésen tanácskoztak a horgász-székházról a pecások Kislány kora óta hor­gol, hímez a nagyatádi Szeibert Istvánné, aki­nek keze közül több száz darab terítő, ken­dő, csipke és ajándék­figura került már ki. Március idusára ko­kárdát is horgolt.- Kiknek ajándékoz a munkáiból?- Sok darabot készítek az unokáknak, a családnak, de az ismerőseim, barátaim is sokszor kapnak tőlem saját készítésű ajándékot. Igyek­szem változatos dolgokat ké­szíteni, hogy minden kor­osztály örömét lelje benne.- Milyen technikával sze­ret leginkább dolgozni?- A horgolás nagy kedven­cem, a szép csipkék, térítők készítését nagyon szeretem. Bár sok időbe - napokba, hónapokba - is beletelik, mire egy-egy nagyobb mun­kával elkészülök, de megéri, mert az eredmény minde­nért kárpótol. Elsősorban a magam örömére dolgozom, igazi hobbi ez számomra, de volt már kiállításom is a hor­golt munkáimból. A hímzést is kedvelem, a szép színes mintákat örömmel varrom.- Az ünnepekre mindig készít valamit?- Igen, igyekszem az ün­nephez illő darabokat kita­lálni. Karácsonykor fenyő­fával díszített poháralátét és horgolt angyal készült, most, húsvét közeledtével pedig a horgolt nyuszik és a csipkébe burkolt tojások ideje következik. (Folytatás az 1. oldalról)- A megyei szövetség és a sport- horgász-egyesület közötti szer­ződés március elsején lejárt. - Az ingatlanról dönteni kell - hangsúlyozta Zsiborás Magdol­na, a horgászegyesületek me­gyei szövetségének ügyvezető igazgatója. Ez végül is szombaton nem jött össze. A küldöttek - 26 igen és egy nem szavazat mellett - úgy voksoltak: a választmány helyett az elnökség dönt majd az iroda hasznosításáról. Úgy tűnik, pilla­natnyilag három lehetőség van. A Kaposvári Sporthorgász Egye­sület azonnal - a döntéstől szá­mított három napon belül - ki­költözik a Füredi úti irodából. A másik verzió szerint méltányos időpontot biztosítanak a KSE számára, s június végéig marad­hatnak. S persze ott van még a harmadik lehetőség: minden ma­rad a régiben. Az egyesület eddi­gi jól megszokott helyén folytat­hatja tevékenységét.- Csaknem 30 éve vagyunk a Füredi úton - magyarázta la­punknak Kozári Miklós, a Kapos­vári Sporthorgász Egyesület el­nöke. - Rengeteg horgász ismeri az irodánkat. Igen rossz lenne számunkra, ha épp most, a legfor­galmasabb jegyeladási időszak­ban kellene ott hagynunk az iro­dát. Az érdekképviselettől rugal­masságot várunk a szavazáskor. Abban bízom, hogy számunkra méltányos döntést hoznak. Az elnök amondó: miután ki­robbant a desedai vita, egyfajta érdekellentét alakulhatott ki a szövetség és az egyesület között. Kozári Miklós már csak ezért is Zsiborás Magdolna: a jogszabályok azért vannak, hogy betartsuk! Kozári Miklós: párbeszédet kell folytatni a desedai horgászatról! Parázs vita személyeskedéssel: messze még a horgászbéke Somogybán kíváncsian szemléli az ingatlan- ügy újabb felvonását. Erre amúgy nem kell sokat várnia. Úgy tudjuk: az öttagú elnök­ség hétfőn délutánra hívta ösz- sze a tanácskozást. Amúgy arról is értesültünk: a szövetségnek szüksége van az irodára. Jegy- árusításhoz kívánja felhasználni a helyiséget. Ebben részt vesz az új munkatárs is, akit március el­sejétől alkalmaznak. ■ H. M. helyenként személyeskedésbe torkollt a szombati vita, ami­kor az ingatlanügy után ké­sőbb a desedai horgászatra tértek át a résztvevők. Hozzá­szólásukban többen felidézték az utóbbi hetek tanácskozása­it s a 17 pontos desedai horgá­szat megreformálásával kap­csolatos beadványt. kozári Miklós a felé záporozó egyes kérdéseket, megjegyzése­ket úgy nyugtázta: a desedai horgászatról célszerű párbeszé­det folytatni Fodor György, a horgászegyesületek megyei szö­vetségének elnöke nem hagyott kétséget afelől meghallgatják a felvetéseket, a szövetség veze­tői nyitottak a Desedára vonat­kozó kérdésekben. Csakhogy - hangoztatta az elnök - az ér­vényben lévő jogszabályokat be kell tartani. Támogatás nélkül csak tűzoltásra gondolhatnak balatonkeresztúr A falu összes félretett pénze nem lenne elegendő az utak felújításához Márián az elsők között kezdik a munkát Félmilliárd forintra lenne szük­ség a település gazdasági prog­ramja szerint Balatonkeresz- túrnak ahhoz, hogy maradékta­lanul rendezni tudják az úthá­lózat fejlesztését és a csapadék­víz-elvezetését. A községben a szennyvízberuházások és egyéb károsodások miatt szorul felújí­tásra mintegy húsz kilomé­ternyi útfelület, ezenfelül akad­nak korszerűsítésre váró kőszó­rásos utak is. Kovács József polgármester elmondta: Keresztúrnak nincs hiteltartozása, és tartalékkal is rendelkezik, jelenleg azonban legfeljebb két-három kilométe­ren tudnák felújítani az utakat saját forrásból. A gazdasági programban 200 millió forintra becsülték a teljes úthálózat-fej­MÉG EBBEN A HÓNAPBAN el­kezdődik az átalakítás és útfelújítás Balatonmária- fürdőn. A településközpont re­konstrukciójának következő ütemében 106 millió forint ér­tékű fejlesztés valósulhat meg, ehhez 87 milliós uniós támogatást nyert a község. az ady, A Rákóczi és a Vilma utcák kereszteződésében épül szökőkúttal ékesített körfor­galom, valamint felújítják a közműveket is. lesztés költségét, ez mai árakon százmillióval többe kerülne a település első embere szerint. Legalább 200 millió forint kell a felmérések szerint az árkok és a vízfolyások állapotának ren­dezésére. Elmondta: pénzüket most inkább az út- és csapadék­víz-beruházások megtervezte­tésére fordítják, rövidesen meg­kezdenék a munkát. ■ F. T. Nehéz a papírt eladni, megtorpanta hulladékpiac Nagy érték a csöppség mindenütt beiratkozás Felértékelődtek a többlettudást biztosító általános iskolák Megtorpant a piac, tavaly októ­ber óta nehezebb a szelektív hul­ladékot eladni - mondta Horváth Balázs, a Somogy megye több kistérségében szolgáltató Sau- bermacher Pannónia Hulladék- gyűjtő Kft. ügyvezetője az Újra- papír Világnapja kapcsán. Cé­gük működési területén - 100 település és ipari létesítmények - évi kétezer tonna papírhulla­dékot gyűjtenek szelektíven. Magyarországon évente egy­millió tonna papírt használunk el, s ennek csupán felét gyűjt­jük vissza. A Hulladék Munka- szövetség adatai szerint ennek döntő többsége csomagolások­ból származik, 20 százaléka pe­dig főleg újságokból, postai le­vélszemétből álló vegyes hulla­dék. Az Európai Unió előírása szerint 2012-re a papírhulla­dék legalább 60 százalékát kell majd újrahasznosítanunk. A becslések szerint egy tonna pa­pírhulladék feldolgozása 12 öreg fát ment meg a kivágástól, illetve 31,8 köbméter vizet, há­rom köbméter lerakóhelyet, 4,1 MW áramot és 280 liter kőola­jat takarít meg.- A szelektív gyűjtés egyre inkább tért hódít - mondta Hor­váth Balázs. - Az értékesítés­ben viszont megtorpanás van, ugyanis a hasznosítók most kivárnak. Csak Dunaújvárosba és Ausztriába tudják eladni a papírt. ■ Varga Andrea Elkezdődött a leendő elsősök be- íratása az általános iskolákba. Somogyjádon kirívóan alacsony - mindössze 17 - az elsőbejelent­kezők száma. - Annak ellenére ilyen alacsony a szám, hogy a kö­telező beiskolázási körzetből min­denki ide íratja a gyermekét - mondta Kovács Gyuláné igazga­tó. - Az iskolánknak öt tagintéz­ménye van, Osztopánban több gyerek kezdi el az elsőt, mint ed­dig, Jutában pedig az átlagnak megfelelő a számuk. Mindkét is­kolában az első-második és a har­madik-negyedik osztályban ösz- szevontan folyik a képzés, kivéve a magyar-, a matematika- és a környezetoktatást. Ezeket külön évfolyamcsoportonként tanítjuk. Tárt karokkal várják az iskolaérett óvodásokat minden településen A demográfiai hullámvölgy mé­lyén vagyunk, és még néhány évig eltart. A nyolc évvel ezelőtti­hez képest 30-40 százalékkal ke­vesebb a gyerek. A nagybajomi iskolában nem küzdenek létszámgondokkal. Czeferner Józsefné polgármes­ter azt mondta, hogy náluk nem olyan jelentős a gyermeklétszám csökkenése, mint másutt. Mint minden évben, most is két első osztályt indítanak. A ladi iskolá­nak két-három éve még bizony­talan volt a sorsa. Mára azonban harminc százalékkal nőtt a diá­kok száma. - Nagy előnye az is­kolának a nemzetiségi oktatás - mondta Pirosáé Tamás Krisztina polgármester. - Sok szülő emiatt is dönt iskolánk mellett. Azonkí­vül itt a környékünkön jó néhány iskola megszűnt, így a somogy- hatvani, a hedrehelyi, a hencsei, a kőkúti, az alsótapazdi. A szülők pedig inkább ide hozzák a gyere­keket, mint Barcsra. Nem szere­tik ugyanis a nagy iskolákat. Kaposváron akad olyan általá­nos iskola, ahol nem indítanak első osztályt, és olyan is, ahol a tervezett helyett kevesebbet. - A Bartókban nem indul szeptem­berben első osztály, a Kinizsi­ben és Toponáron kettő helyett csak egy, a Kisfaludiban pedig három helyett kettő - mondta Stickel Péter kulturális, oktatási és sportigazgató. ■ F. Szarka Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents