Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-11 / 59. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 11., SZERDA HIRDETÉS 15 \ Somogy Temetkezési Kft. v " Kaposvár, Mező u. 2. • Ügyelet: 82/528-518 • 06-30/6368-130 IqBPír : FELVEVŐ IRODA: Kaposvár. Fő u. 57. • 82/511-505 • lemetkez@l-OBllBe.5o % Sírkő termékek: 06-30-247-4780 • Koszorú, virág reodelés: 06-30426-9587 GYASZHIR „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nékünk örökös fájdalom. ” „Búcsúzom mindenkitől, akik ismertek és szerettek, Isten veletek" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk és testvérünk, HORVÁTH JÓZSEF volt Kaposvár, Béri Balogh Á. u. 18. sz. alatti lakos, a Cseri úti MÉH-telep volt vezetője 52 éves korában elhunyt. Temetése március 12-én 14.30 órakor a kaposvári Nyugati teme­tőben lesz. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szereltünket utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család MEGEMLEKEZES Fájó szívvel és szeretettel emlékezünk NÉMETH SÁNDORNÉ Bogárdl Etelka halálának 1. évfordulóján. Legyen e pár sor köszönet és hála minden kedves családtag­nak, rokonnak, szomszédnak és mindazoknak, akik temetésén részt vettek és sírját a sze­retet virágaival takarták el. Családja és mindazok, akik szerették „Munkába és szeretetbe szíve holtan fáradt, S I ” Édes Jézus adj nyugalmat drága jó anyámnak." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IHAROSY LÁSZLÓNÉ Futács Irén Pia mamám Kaposvár, Szombathely utcai lakos 69 éves korában csendesen elhunyt. Drága halot­tunktól március 12-én, 10 órakor veszünk végső búcsút a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Bánatos férje, leánya, szeretett unokája és a kiterjedt rokonság „Szerető szívem csak értetek dobogott. Megfáradt a testem, s végleg elhallgatott. Bánatos lelkem most felszállott a mennybe, Ott veletek leszek örökkön-örökre." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy COLLER JÁNOS kaposvári lakos 60 éves korában elhunyt. Temetése 2009. március 13-án, pénteken 15.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „A halál olyan gyönyörű lehet. Pihenni a barna puha földben s hallgatni a csöndet. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt Megbocsát az életnek, és békében nyugszik." Összetört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy féltve szeretett édesanyánk, nagymamánk, BUTTI MIKLÓSNÉ Horváth Erzsébet (Bözske néni) volt osztopáni lakos 84 éves korában örökre elment közülünk. Temetése márc. 13-án, pénteken a 12.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz az osztopáni Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, kik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei Mély fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. TAKÁCS LÁSZLÓNÉ Gólya néni balatonboglári lakos életének 96. évé­ben csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója március 13-án, a 14 órai gyászmisét követően lesz a ba­latonboglári temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazok­nak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Fájó szívvel értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy LAKI ISTVÁNNÉ Németh Ilona marcali lakos 84 éves korában el-, hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 12-én, 10 órakor lesz a mar­cali központi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik búcsúztatására eljönnek. A gyászoló család „Állandó, mint a csillagok felettünk, Tudd, hogy örökké szeretünk." Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALOGH Aiv.AL Tóni méltósággal viselt súlyos betegségben elhunyt. Temetése március 13-án, pénteken, 15 órakor a fonyódi temető­ben lesz. A gyászoló család INGATLAN 3ALAT0NB0GLÁR0N a parthoz közel lakás is üzlet eladó. 06-30/306-1543. SÉKE u 6. em. 50 m2 2 szoba erkélyes szi- jetelt panellakás 6,9 MFt. 70/9494-504.----------------------------------------------------------------- *235219* ÍL ADÓ 66 m2 kaposvári, teljesen felújított égla, cirkos lakás, a központban, csendes, rekventált helyen. Nézze meg, megéri. I.ár: .3,4 M Ft. 30/216-8593, 30/324-8736.-----------------------------------------------------------------------------*235050* I0 NVÉD u. 56 m2 2,5 szobás felújított tég- ilakás, áron alul 7,3 MFt. 70/9494-503.-----------;------------------------------------------------------------------235219* I0 NVÉD u 9. em. 47 m2 1,5 szobás felújí- indó panellakás 5,2 MFt. 70/9494-501.------------------------------------------------------------------------------235219­AP OSFÜREDI új 115 m2 2 szoba nappalis, arázzsal, terasszal 26 MFt. 70/9494-502.----------------------------------------------------------------------------*235219* AP OSVÁR belvárosában új építésű 57 m2- s I. em-i lakás eladó. 70/367-0484.---------------------------------------------------------------------•--------232008­AP OSVÁR belvárosában 3 szintes családi áz üzlettel eladó. 39,5 M. Telefon: 0/590-8509 KAPOSVÁR belvárosi 200 m2-es exkluzív la­kás na© terasszal eladó: 30/3304-304.--------------—---------------------------------------------------------------235063­KA POSVÁR Honvéd u.-ban 10. em-i, 50 m2- es lakás eladó. Ár: 6,1 M Ft, 82/313-946--------------------------------------------------------,-----------------------235115­KA POSVÁR Kecelhegyen 4-es sorházban igé­nyes lakás eladó 30-866-5470--------------------------------------------------------------------------------232233­KA POSVÁR, Szent I. u. 2,5 szobás, 2. em-i lakás eladó. 12,3 M Ft 06/30/9401-109.--------------------------------------------------------------'----------------234905­KA POSVÁRON a Szondi utcában 18 m2-es garázs eladó. 2,3 MFt 30/866-5470-----------------------------------------------------------------------------232233­KA POSVÁRON kétszintes, 6 szobás 2 fürdős családi ház eladó. 29,9 M 30/515-6801-------------;----------------------------:-------------------232233­KA POSVÁRON kórház közeli, 2,5 szobás, tég­la lakás eladó. Ár: 12,5 M FI 30/509-8188-------------------------------------------------------------------------------235295­KA POSVÁRON panorámás építési telek el­adó. 30/9825-444. —------------------------;-------------------------------------------------234951­NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! Telefon: 06-1-210- 4904--------------- ---------------------------------------------------------------235007­T0P0NÁR0 N új családi ház 85%-os készült­ségben eladó. 17 M Ft 06/20/9731-091. ——-----------------------------------------------------------------------234998­Fá jó szívvel tudatjuk, hogy SÁNDOR JENŐ mezőcsokonyai lakos életének 63. évében elhunyt. Temetése március 13- án 11 órakor lesz a mezőcsokonyai te­metőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PUSKÁS JÓZSEF somogyszobi lakos életének 88. évé­ben elhunyt. Temetése március 13-án, 12.30 órakor lesz a somogyszobi te­metőben. Gyászoló család MEGEMLEKEZES „Hogyha nem is láttok, én veletek vagyok, Amikor szellőként csókolom arcotok, Ha nem is érzitek, fogom a kezetek, Letörlöm a könnyetek, mit értem ejtetek." Fájó szívvel emlékezünk ÁGOSTON ISTVÁN halálának 1. évfordulóján. Szerető családja GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LÁSZLÓ volt asztalosmester 89 éves korában elhunyt. Temetése március 13-án, 11 órakor lesz a mar­cali temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család 48-AS Ifjúsági úton sürgősen eladó 2 szo­bás, 7. em-i lakás. 06/70/562-6721.---------------------------------------------------------------*235298* _________JÁRMŰ_________ AU TÓÜVEG Cascóra akár önrész nélkül is. Kaposvár, Guba S. u. 55. 82/313-657--------------------------.—f--------------------------------234917­IN GYENES MŰSZAKI vizsgás átvizsgálás, időpontegyeztetéssel H- P: 8-16-ig szombatonként 8-12-ig Kapos­vár, Guba S. u. 55. Telefon: 82/313-657.----------------------------------------------------------------*234917* MERCEDES 220 dízel ‘95-ös kitűnő állapot­ban, tartalék kerekekkel, gumikkal áron alul eladó. Telefon: 20/9277-844.----------------------------------------------------------------234959­ÁLLÁS T KÍNÁL C KATEGÓRIÁVAL rendelkező fiatal munka­erőt keresünk B.fenyvesre. 85/363-226. —---------------------------------------------- -235257* FÉ RFI munkaerőt felveszünk Kaposvár 10 km-es körzetéből. 30/963-4110. KAPOSVÁRI nagykereskedés felvesz értéke­sítő-raktárost és üzletkötőt. Gyakorlat, szá­mítógépes ismeret szükséges. Jelentkezni önéletrajzzal a 234661. számra a kiadóba. —--------------------------------------------------- -234661­KÉ PVISELETEK ellátására diplomás munkatár­sakat keresünk, fő, vagy mellékállásba. Ön­életrajzokat profi2@c2.hu email címre kérjük. MÉTERÁRU üzletembe eladót keresek alkal­mi munkavállalói kiskönyvvel. 30/464-6345---------------------------------------­-----------------------235297­MU NKATÁRSAT keresünk a Somogyi Hírlap és a Vasárnapi Somogyi Hírlap kézbesítésére Balatonlelle és Balatonboglár területére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Jelentkezni lehet: Hock Já­nos régióvezető. Telefonszám: 06- 20/5712-737. -233028­MUNKATÁRSAT keresünk a Somogyi Hír­lap kézbesítésére Balatonlelle területé­re. A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményará­nyos díjazással ismerjük el. Jelentkezni lehet: Hock János régióvezető. Telefon­szám: 06-20/5712-737. *233028* HIDRAULIKÁVAL FOGLALKOZÓ CÉG munkatársat keres: Feladatai:- Termékeinek, szolgáltatásainak országos szintű értékesítése- Meglévő partnerkapcsolatok ápolása- A cég széleskörű megismertetése Elvárások:- Legalább középfokú végzettség- Tárgyalóképes angol vagy német nyelvtudás- Kiváló kommunikációs készség, elkötelezettség- B kategóriás jogosítvány- Számitógépes ismeret Amit kínálunk:- Versenyképes jövedelem- Fizetésen túli juttatások- Stabil háttér Jelentkezést a „HICE" jeligére a kiadóba kérjük. Budapesti székhelyű ingatlan üzemeltetéssel, foglalkozó társaság kaposvári irodájába felvételre keres ÉPÜLETGÉPÉSZ MUNKATÁRSAT Elvárások:- felsőfokú szakirányú végzettség,- jogszabályok ismerete,- önálló munkavégzés,- számítógépes ismeret- B-kategóriás jogosítvány. Előnyök:- min. 3 éves hasonló területen szerzett szakmai / ingatlanüze­meltetési gyakorlat,- műszaki vezetői jogosultság. Feladatok: ingatlan beruházás, felújítás, üzemeltetés, karbantartás gépészeti felügyelete, műszaki állapotfelmérés. Jelentkezését írásban, fényképes szakmai önéletrajzzal, a fizetési igény megjelölésével, és a végzettséget igazoló okmányok másolatával 2009. március 15-ig várjuk a szerkesztőségbe „Épületgépész" jeligére. ORSZÁGOS nyelviskola-hálózat regionális szer­vezőket keres oktatások szervezéséhez. Bizto­sítunk: -fix alapfizetést, -jutalékot -tréningeket -magas kereseti tehetőséget Jelentkezni lehet a megjelenés napján és szerdán a 82/512- 660-as telefonszámon, 8-17 óráig. — -235276­ÖN LEGALÁBB középfokú végzettséggel ren­delkezik és tervezhető, biztonságos jövőt sze­retne? Legyen Ön is munkatársunk széleskö­rű pénzügyi szolgáltatásaink értékesítésé­ben, a végzettségének megfelelő beosztás­ban. Ha felkeltettük érdeklődését várjuk ön­életrajzát a munkahelykaposvar@gmail.com e-mail cimre 2009. március 13-ig.-------------------------------------------------------------------—— -233821­SUCHE mitarbeiter für dolmetscherarbeit-D- Ungam-erfolgsorientierte hohe bezahlung pkw notwendig-Landesweit. 06-30/907-3420. NÉMET-magyar sikerorientált tolmács mun­katársat keresek magas fizetéssel. Saját au­tó szükséges. Változó munkahely! Tel.: 06- 30/907-3420.-—- -----------------------------------------------------------—*235227* ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó szerkezetlakatost keresünk. Trapézlemez, szendvicspanel sze­relésben jártasság előny. 70/389-2649, 70/389-0653. SZÁMLAKÉPES piackutatót felveszünk vál­tozó részmunkaidőben. Telefon: 06/30/ 9712-782.----------------------------------------------------------------234989­0 % önrésszel külföldre. Keress $-ban, li­bán. ‘92. óta működő munkaközvetítő cég partnere fiatalos munkavállalókat keres szállodaiparba, bármilyen végzett­séggel. Partnerünk a CIB. Telefon: 30/8161-461. Érdeklődni: H-P: 8-16 www.kulfoldimunkavallalas.hu---------------------------------------------------------------*231636* ________OKTATÁS________ ÁL LÁS NÉLKÜLI pedagógusoknak, egészség- ügyi dolgozóknak és volt közalkalmazottak­nak INGYENES angol alapfokú nyelvtanfo­lyam és ECDL+angol középfokú nyelvtanfo­lyam indul Kaposváron állami támogatás­sal. Vidékieknek 90%-os útiköltség-térítés. Jelentkezés: 82/529-296 Nysz.: 14-0002- 06.----------------------------------------------------------------235236­AN GOL középfokú nyelvvizsgára felkészítő tanfolyam indul alapfokú nyelvtudással ren­delkezők részére Kaposváron. Jelentkezés: 82/529-296. Nysz.: 14-0002-06---------------------------------------------------------------235156­EL ADÓ, boltvezető, vendéglátós képzés Len­gyeltótiban. FMK: 13-0668-06. Telefon: 30/838-8381.----------------------------------------------------------------*235064* ESZPERANTÓ vizsgaelőkészítő a Kopernikusz Nyelviskolá­ban. Telefon: 20/917-7842----------------------- *232924­KO ZMETIKUS, kéz-lábápoló, műkörömépítő, fodrász, masszőr OKJ-s képzések akciókkal+ajándék tanfolyamokkal. Telefon: 06/70/708-3744.----------------------------------------- *235161* LITE KEZDŐ ANGOL! márc. 12-én, vizsgaelőkészítő 19-én, hala­dó szint 18-án kezdődik, www.lite.hu Telefon: 82/415-920.---------------------------------------------------------------*234862* MA SSZÁZSTANFOLYAM oklevelet adó masszázstanfolyam indul Ka­posváron március 30-án. Tanfolyam ára 45 E Ft. Fny.sz: 14-0032-06. Telefon: 70/369- 8655.------------------;---------------------------------------------235129* ME DITERRÁN AUTÓSISKOLA Nőnapi akció! Mediterrán Autósiskola kedvezményes tam folyamot indít 03.09-én A, B, M kategóriák­ban. Kaposvár, Füredi u. 51. Telefon: 82/428-369, 30/511-2751.----------------------------------------------------------------232364* SI KERSZAKMÁK! OKJ-s képzéseink www.2007kapos.hu . Kérje ingyenes tájékoz­tatónkat! BIZT0NSÁGIŐR-TANF0LYAM indul Kapos­vár, Nagyatád, Barcs városokban, nytsz.: 00313-2008. Érd.: 70/388-4673.---------------------------------------------------------------*234806* FE LSŐFOKÚ végzettségű kollégát keresek üzletkötői munkára. 200 ezer fix+jutalék. 06-30/477-8844.----------;-----------------------------------------------------234872­FO NYÓDI telephelyű cég E kategóriás jogo­sítvánnyal változó munkahelyre munkatár­sat keres. „2009” jeligére a Kiadóba.---- -235246­GY AKORLOTT, intelligens titkárnőt keres fo­nyódi központú nemzetközi cég. Jelentke­zés: fényképpel ellátott önéletrajzzal info@icc.hu címen.-------------------------------------------------------- *235305* ai Tl’líl Fi 1TT/ •IBiaMMBHMB Somogyi Hírlap Kiadja ai Axel Springer Magyarerszág Kit Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA (internetes), FÓNAI IMRE, GÁLD0NYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ. Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó elme: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axeb.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a, Telefon: 82/528-158, Siófok, Szabadság tér 9. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510/096 Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprin- ger-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz­besítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalás­sal a KHB 10403909-390173500000000 pénz- forgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axeb.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1950 Ft, negyed évre 5850 Ft, fél évre 11 700 Ft, egy évre 23 400 Ft Hirdetés: KILVINGER OTTÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző verse­nyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt ve­vők által megadott adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akció­kon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat meg­adva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásá­val a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok he­lyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlé­sét. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy BÉRESJÓZSEFNÉ marcali lakos elhunyt. Temetése már­cius 13-án, 14 órakor lesz a marcali központi temetőben. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYENESEI FERENCNÉ Kiss Rózsa 80 éves korában elhunyt. Temetése 2009. március 12-én, csütörtökön, a 9 órai gyászmi­sét követően lesz a mezőcsokonyai temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents